Líbia olajkivitele napi átlagban 1,2 millió hordóra emelkedhet februárban a januári 970 ezer hordóról, és ezzel megközelíti a polgárháború előtti szintet - a líbiai nemzeti olajtársaság (NOC) csütörtöki közlése szerint.
Peking tiltakozik amiatt, hogy az Európai Unió szubvencióellenes eljárást indított a Kínai Népköztársaságból származó szerves bevonatú acéltermékek behozatalára - derül ki a kínai kereskedelmi minisztérium illetékesének csütörtöki nyilatkozatából.
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) elfogadhatatlannak tartja, hogy a mezőgazdasági ágazat képviselete nem kapott helyet a kormány és egyes munkaadói szervezetek részvételével szerdán megalakult konzultációs fórumban - közözte az agrár-érdekképviselet csütörtökön az MTI-vel.
Jelentősen lefelé módosította az idei olasz gazdaságnövekedésre vonatkozó előrejelzését az Európai Bizottság: jelenleg már 1,3 százalékos visszaesést vár az ősszel kiadott 0,1 százalékos növekedési becslés helyett.
Az első hat hónap, de akár az egész év is nehéz lehet a fúziós és vállalatfelvásárlási (M and A) aktivitás szempontjából a KPMG legutóbbi Global M and A kiadványa szerint; a közép-kelet-európai régió piacán - Lengyelországot kivéve - is jelentősen visszaesett a külföldi tőke érdeklődése, a tranzakciók inkább a már bennlévő szereplők között zajlanak.
A három kötelezettségszegési eljárás kapcsán egy kimerítő, százoldalas, minden tekintetben jogi alapokon nyugvó választ küldött a kormány az Európai Bizottságnak, amelytől várják a választ - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtökön az m1 Az Este című műsorában.
A 2012. évi költségvetési javaslatot 299,5 milliárd forint bevétellel, 377,7 milliárd forint kiadással és 78,2 milliárd forint hiánnyal terjesztik a Fővárosi Önkormányzat közgyűlése elé - olvasható a Napi Gazdaság pénteki számában az előterjesztésre hivatkozva.
Szinte mindenkinek van valamilyen véleménye a lakótelepekkel, panellakásokkal kapcsolatban - s legyünk őszinték, ezek a hangok gyakran még nyomdafestéket sem tűrnek. Egy biztos, Magyarország lakosságának jelentős része, mintegy 2 millió ember él lakótelepen, főként panellakásban. A számok tehát magukért beszélnek, így az sem meglepő, hogy az ingatlanpiaci tranzakciók jelentős részét a panellakások…
Szigor vagy növekedés - ez a kérdés foglalkoztatja most az Európai Unió tagállamait. A Magyarországra tegnap az Európai Bizottság által kirótt büntetés ebből a szempontból is érdekes, hiszen a hiánycél tartásának fontosságát folyamatosan hangoztató magyar kormány növekedési kilátásait alaposan leronthatja, ha a GDP 0,5%-ának megfelelő pénzösszeget 2013-tól valóban befagyasztja az Európai…
A Mol Csoport 152,1 milliárd forint nettó eredményt ért el 2011-ben, szemben az egy évvel korábbi 104 milliárd forinttal, a társaság nettó árbevétele egy év alatt 24 százalékkal, 5.341 milliárd forintra emelkedett.
Ha a repülőgépek karbantartásával foglalkozó Malév-leányvállalat, az Aeroplex stabil pályán maradna, akkor minden esélye meglenne arra, hogy megéljen a piacon - nyilatkozta a Napi Gazdaság pénteki számában a cég ügyvezetője, Nemcsok Imre.
A borzasztóan gyenge iparági környezet tükröződik le a TVK ma hajnalban közzétett tavalyi negyedik negyedéves gyorsjelentésének számain, hiszen a vegyipari társaság az elmúlt 10 év harmadik...
Januárban minden idők csúcsát megdöntve 49,9 milliárd forintra ugrott a költségvetési intézmények lejárt adóssága, miután az államigazgatás "nyakába szakadtak" a megyei önkormányzatok, illetve azok számlatartozásai.
A miniszterelnök tegnap először beszélt arról, mit gondolt az Európai Bizottság azon javaslatáról, mely szerint a túlzott hiány miatt Magyarországnak járó támogatásokat fagyasztana be Brüsszel.
Ma lejár a felsőoktatási intézményekbe való jelentkezések határideje, e napon a fővárosban két postán meghosszabbított nyitva tartással várják az ügyfeleket. Szintén ezen a napon jár le az érettségire jelentkezés módosított határideje, a diákok a május-júniusi vizsgaidőszakra eddig adhatják be kérelmüket.
A teljes körű casco biztosítások átlagdíja a múlt év elejétől december végéig 101 ezerről 90 ezer forintra csökkent, aki ma akar ilyen biztosítást kötni, már átlagosan 60 ezer forintért is megkaphatja - közölte a Genertel internetes (direkt) biztosító az MTI-vel.
A Mol Csoport 152,1 milliárd forint nettó eredményt ért el 2011-ben, szemben az egy évvel korábbi 104 milliárd forinttal, a társaság nettó árbevétele egy év alatt 24 százalékkal, 5.341 milliárd forintra emelkedett.
Lényegesen többet kell idén befizetniük, és lényegesen csökken a vállalkozói jövedelmük az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) hatálya alá tartozó vállalkozásoknak.
Tegnap, piaczárást követően tette közzé negyedik negyedéves gyorsjelentését a FreeSoft, ennek talán leginkább pozitív pontja az árbevétel jelentős, 21%-os megugrása. A működési költségek ugyanakkor...
A Mol-csoport a tavalyi utolsó negyedévet 31 milliárd forint veszteséggel zárta, miközben az elemzők 44 milliárd forint nettó eredményt vártak. A csoport a kelet-európai régióban megerősítette pozícióit, Magyarországon megérezte a magas benzinárat. A gyenge forint ellenére sikerült csökkenteni a hitelállományt, de kevesebb jutott beruházásokra. A csoport így is 50 milliárddal több bevételre tett…
Olyan devizahitelesek is élhetnének az árfolyamgát lehetőségével, akik már 180 forint feletti svájci frank árfolyamon vettek fel lakáshitelt - írja a Napi Gazdaság.
A cégek belső képzéseik költségeinek 63 százalékát finanszírozták szakképzési hozzájárulásból, de ezt a lehetőséget a parlament ez év elejétől eltörölte, a változást a képzés mennyisége és minősége megsínyli a Dale Carnegie Magyarország szerint.
A vagyonosodást vizsgáló ellenőrök sűrűn találkoznak azzal a magyarázattal, hogy örököltek, mióta a hagyaték megszerzése közvetlen rokoni kapcsolatban illetékmentes lett.
A jelenlegi kamatszint változatlanul hagyását várják a jegybank monetáris tanácsának jövő keddi ülésén a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők, év végére pedig kicsit csökkenhet is a kamat, ha a...
A Monti-kormány által meghirdetett átláthatóság jegyében a miniszterek internetes vagyonnyilatkozata után nyilvánosságra hozták az olasz közszféra többi vezetőjének bérezését is: eszerint a legtöbbet az országos rendőrparancsnok keresi.
Az FHB korábbi várakozása szerinti eredménnyel zárult 2012. február 22-én az Európai Unió Bizottsága által az Európai Unió működéséről szóló szerződés 108. cikkének (2) bekezdése alapján a Magyar Állam ellen az általa az FHB részére 2009. folyamán nyújtott és a Bank által 2010 februárjában visszafizetett állami tőkejuttatással kapcsolatban 2011. január 24-én indított eljárás - olvasható a BÉT…
Nem lett túl acélos a MOL negyedik negyedéves gyorsjelentése, és ahogy azt várni lehetett ezt a downstream szegmens gyengélkedésének köszönheti a vállalat. Az EBITDA soron várt feletti, viszont üzemi...
A három kötelezettségszegési eljárás kapcsán kimerítő, százoldalas, minden tekintetben jogi alapokon nyugvó választ küldött a kormány az Európai Bizottságnak, amelytől várják a választ - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtökön az m1 Az Este című műsorában.
Szlovákiában a megkérdezettek 20 százaléka adott csúszópénzt valakinek az elmúlt egy év során, derült ki a Transparency International Slovakia (TIS) nemzetközi civilszervezet, a téma kapcsán végzett, most nyilvánosságra hozott felmérésének eredményeiből, közölte a SITA hírügynökség csütörtökön.
Mozgalmas hónapok vannak mögöttünk, és meglehet, még mozgalmasabb időszak következik. Az európai adósságválság közepette az eladósodott magyar állam is finanszírozási kihívásokkal néz szembe. A...
A kohéziós pénzek befagyasztása arányaiban az eredeti 2800 milliárd forintos keretösszeg közelítőleg 5 százalékának megvonását jelenti, ami csak akkor válna valós veszteséggé Magyarország számára, ha...
A korrupciós kockázatokra figyelő antikorrupciós felügyelők alkalmazását javasolja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a közszférában a korrupcióellenes javaslatcsomagjában.
Egy kormányelőterjesztésből kiderül, hogy a bérkompenzáció eddig kidolgozott rendszere rossz ösztönzőket tartalmaz, így annak megváltoztatására készül a kabinet. Máshogy költenék el a munkavállalók közvetlen támogatására félretett 21 milliárdot.
A Mol Csoport 152,1 milliárd forint nettó eredményt ért el 2011-ben, szemben az egy évvel korábbi 104 milliárd forinttal, a társaság nettó árbevétele egy év alatt 24 százalékkal, 5.341 milliárd forintra emelkedett.
A munkaerőpiac igényeinek megfelelő, vagy ahhoz a mostaninál sokkal jobban közelítő oktatási rendszerre van szükség ezért 2013. szeptemberétől kötelező lesz a duális szakképzés bevezetése - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Kecskeméten.
A 2011. évben - az előző évhez viszonyítva - a FreeSoft Csoport, értékesítésből származó, nettó árbevétele 8,3 milliárd forintról 8,6 milliárd forintra (4%-kal), EBITDÁ-ja 169 millió forintról 301 millió forintra (78%-kal), adózás előtti eredménye pedig, 82 millió forintról 111 millió forintra (35%-kal) növekedett - olvasható a BÉT honlapján közzétett gyorsjelentésben.
A csütörtök napközbeni határozott hangulatromlás estére már elmúlt a nyugat-európai részvénypiacokon, és az euró is új kéthavi csúcsra jutott estére a dollárral szemben, ez pedig segített abban, hogy...
A keretszámok megnyirbálásától, a magyarországihoz képest lényegesen alacsonyabb tandíjaktól, jobb esetben pedig az ingyenes képzésektől remélik a romániai és a szlovákiai felsőoktatási intézmények, hogy egyre több magyar diák fog náluk tanulni - írja az Index....
Erősödést mutatnak a vezető ázsiai részvénypiacok a pénteki kereskedés során, leginkább az energetikai vállalatoknak vezetésével, melyek a megugró olajár hatására emelkednek, ugyanakkor a piacok erősödését limitálja az elmúlt időszakban mutatott meredek emelkedés.
Felfüggeszti jelzáloghiteleinek értékesítését az állami ellenőrzés alatt álló Fannie Mae számára a Bank of America, nem tisztázott ugyanis, tömeges bedőlések esetén ki viseli a költségeket - írja a...
A kormány a bérkompenzációs rendszer átalakítására készül az index.hu értesülése szerint. A lap birtokába jutott előterjesztés megszüntetné azt a 21 milliárdos bérkompenzációs keretet, amire az idei adóváltozások vesztesei közvetlenül pályázhattak, a pénzt a cégek bérpótlásának támogatásához csoportosítják át.
Pár hónap alatt az ötödére csökkent a nyerőautomaták száma, mert az 500 ezer forintos havi fix játékadót az üzemeltetők nem tudják kiteremelni - számol be a Világgazdaság. "A nyerőgépek rohamosan...
A nemzetközi piacról is meg tudna élni a repülőgépek karbantartásával foglalkozó Malév-leányvállalat, az Aeroplex - nyilatkozta a cég ügyvezetője, Nemcsok Imre a Napi Gazdaságnak. A vállalat...
Az ázsiai piacok többsége mérsékelt erősödést mutatott a hét utolsó kereskedési napján, és ezzel 10 hetes emelkedő sorozatot tudhatnak maguk mögött a tőzsdék. Bár Európában tegnap negatív volt a...