2012. február 27. hétfő

febr. 27
5:21
Simor: felmerül a gyanú, hogy a kormány nyomást akar gyakorolni (hvg.hu)
Simor András, az MNB elnöke azt reméli, hogy végre a lényegről, a jegybanki függetlenségről kezdődhet meg a vita, miután a múlt pénteken bejelentette, egy forintért végzi a munkáját, és 2010 szeptemberéig visszamenőlegesen is jótékony célra fordítja a fizetését - olvasható az Origón vasárnap este közölt interjúban.
febr. 27
5:48
Ezt tudtuk meg a bankokról: egy generációnak lett örök tanulság (Pénzcentrum)
"Nem tudtam kitörni a rabszolgaságból. Örök tanulság ez az egész generációnknak: soha ne bízz meg a bankokban! A gyerekemet is erre fogom tanítani: a bank ellenség." - írja olvasónk levelében. Még ha ennél jóval bonyolultabb is a helyzet, jól leírja azt a helyzetet, amit a végtörlesztés körüli káosz szült meg több olvasónk számára. Sokan önhibájukon kívül, vagy csak egy kisebb figyelmetlenség…
febr. 27
6:24
Mire figyeljünk a héten? (Portfolio)
A következő napokban a hazai eseményekre lehet érdemes figyelni. Holnap napvilágot látnak a januári foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatok, illetve kamatmeghatározó ülést tart a monetáris...
febr. 27
6:36
OTP részvény - mit hozhat a hét? (ProfitLine)
Alacsony forgalomban csak kis mértékben változtak az árfolyamok az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT); a globális piacokat is megtorpanás jellemezte, a január közepe óta tartó jelentős erősödés után a tőzsdék oldalazásba kezdtek, és egyelőre nem látszik a további irány. Az OTP a múlt héten 2,41 százalékkal erősödött, 4.040 forinton zárt pénteken. Mai elemzésünkben a várható folytatást…
febr. 27
6:51
Kilónként 40-50 forinttal drágul a baromfihús (hvg.hu)
Tavasszal a jelenleginél többet kell fizetni a baromfihúsért, írja hétfői számában a Népszabadság.
febr. 27
6:51
Foglalkoztatás: szándék legalább van (Privátbankár)
Februárban közel egyéves csökkenés után a tavaly őszi szintre erősödött vissza a GKI-Erste konjunktúraindex szezonális hatásoktól megtisztított értéke; a GKI Gazdaságkutató Zrt. által az EU támogatásával végzett felmérés szerint a bizalmi index januárhoz képest az építőipar kivételével minden ágazatban és a fogyasztók körében is javult.
febr. 27
6:54
Javult a GKI-Erste konjunktúraindex (Infostart)
Februárban közel egyéves csökkenés után a tavaly őszi szintre erősödött vissza a GKI-Erste konjunktúraindex szezonális hatásoktól megtisztított értéke; a GKI Gazdaságkutató Zrt. által az EU támogatásával végzett felmérés szerint a bizalmi index januárhoz képest az építőipar kivételével minden ágazatban és a fogyasztók körében is javult.
febr. 27
7:09
Görög adórendszer: majd a németek megoldják? (Privátbankár)
Görögországban német szakértők közreműködésével alakítják át a pénzügyi igazgatás rendszerét, az euróövezeti társországban mindenekelőtt az adóbehajtás hatékonyságán igyekeznek javítani a német állami tisztviselők.
febr. 27
7:09
Napi: tovább csúszik a lakásmentés (hvg.hu)
A fokozott érdeklődés ellenére - a jogalkotás késlekedése miatt - csak a második negyedévtől menekülhetnek a Nemzeti Eszközkezelő Társaság védelme alá az ingatlantulajdonosok - írja a Napi Gazdaság hétfőn.
febr. 27
7:09
Új szociális üdültetési és étkezési rendszert épít ki az állam (ProfitLine)
Új szociális üdültetési és étkezési rendszert épít ki az állam, amelyet az Erzsébet-utalvány forgalmazásából befolyó bevételből finanszíroznak - fejtette ki a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NUSZ) vezetője a hétfői Magyar Nemzetben.
febr. 27
7:11
500 milliót bukik Debrecen városa (ProfitLine)
A debreceni önkormányzatnak március végéig 500 millió forintot kell visszafizetnie az Európai Uniónak, mert egy vizsgálat szabálytalanságot tárt fel egy 22 milliárd forintos ISPA-szennyvízberuházás kivitelezésénél - írja Népszabadság hétfői száma.
febr. 27
7:18
Őszi szintre enyhült vissza a konjunktúra-index (Portfolio)
Februárban csaknem egy éves csökkenés után a tavaly őszi szintre emelkedett a GKI-Erste konjunktúraindex, szezonális hatásoktól megtisztított értéke -22,5 pont. A GKI által az EU támogatásával...
febr. 27
7:42
A legédesebb állás: világkörüli csokikóstoló (HR Portál)
A világ egyik legédesebb munkáját végzi egy 53 éves brit nő: nemzetközi csokoládékóstoló.
febr. 27
7:42
Simor: a jegybank függetlensége a lényeg és nem az elnök fizetése (ProfitLine)
Simor András, az MNB elnöke azt reméli, hogy végre a lényegről, a jegybanki függetlenségről kezdődhet meg a vita, miután a múlt pénteken bejelentette, egy forintért végzi a munkáját, és 2010 szeptemberéig visszamenőlegesen is jótékony célra fordítja a fizetését - áll origo.hu portálon vasárnap este közölt interjúban.
febr. 27
7:44
Mire összpontosít idén a NAV? (HR Portál)
Teljesítette a tavalyi 9.500 milliárd forintos bevételi tervet az adóhatóság; az idén 10.500 milliárd forintot kell beszednie, jelentős részét áfából, amelynek ellenőrzése az idén is kiemelt feladat - mondta Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese az MTI-nek.
febr. 27
7:45
Simor: nem Orbán Viktor miatt segítjük a banki hitelezést (Privátbankár)
Simor András szerint az EU/IMF tárgyalásokon Brüsszel úgy tárgyal velünk mint hitelfelvevővel, nem pedig mint egy EU-taggal, ez jóval többről szól, mint a jogról. A jegybank elnöke szerint nem Orbán Viktor miatt indul a "magyar QE'", a fizetéséről pedig örömmel lemond, ha ezzel elősegíti a tárgyalásokat.
febr. 27
7:45
Népszabadság: egy dohánycéggel közösen írták a trafiktörvényt (hvg.hu)
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Lázár János és a sátoraljaújhelyi Continental dohánygyár vezetője kezdettől fogva együttműködött a trafiktörvény kialakításában - írja hétfői számában a Népszabadság, amely szerint Brüsszel elbuktathatja Lázár törvényét.
febr. 27
7:47
Késlekedik az állam az Eszközkezelő felállításával (Privátbankár)
A fokozott érdeklődés ellenére - a jogalkotás késlekedése miatt - csak a második negyedévtől menekülhetnek a Nemzeti Eszközkezelő Társaság (NET) védelme alá az ingatlantulajdonosok - írja a Napi Gazdaság hétfőn.
febr. 27
7:47
Kiállt egy EU-tagország Orbánék mellett, de lehet, hogy hiába (hvg.hu)
Nyilatkozatban helytelenítette Petr Necas cseh miniszterelnök az Európai Bizottság javaslatát, hogy részlegesen függesszék fel a Magyarországnak szánt jövőbeni kifizetéseket az EU Kohéziós Alapjából amiatt, hogy az ország nem tudta hatékonyan kezelni a túlzott deficitet - írta a Világgazdaság. A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) szerint a pénzügyminiszterek a jelenlegi várakozások szerint mégis…
febr. 27
7:48
Kezdünk bízni a jövőben? (Piac és Profit)
Februárban csaknem egy éves csökkenés után a tavaly őszi szintre emelkedett a GKI-Erste konjunktúraindex (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke. A GKI által az EU támogatásával végzett felmérés szerint januárhoz képest a pesszimizmus az építőipar kivételével minden ágazatban és a fogyasztók körében is kisebb-nagyobb mértékben csökkent.
febr. 27
8:03
290,48 forinton az euróárfolyam (hvg.hu)
Valamennyi fontosabb nemzetközi devizával szemben tartotta pozícióját hétfő reggel a forint a bankközi piacon.
febr. 27
8:12
Miért vett saját részvényt a Shopline? (Portfolio)
Bookline pár héttel korábban adott hírt arról, hogy nevét Shopline-ra változtatta és stratégiája szerint elszakadva a könypiactól új almárkák beemelésével nyit a teljes ekereskedelmi termékpaletta...
febr. 27
8:14
Újabb pénzosztásra készül a világ - Milyen következményekkel járhat? (Portfolio)
Miután az Európai Központi Bank (EKB) tavaly decemberi hároméves hitelprogramja meglepően erős pozitív hatást gyakorolt az eurózóna pénz- és tőkepiacaira, felfokozott várakozás övezi a második ilyen...
febr. 27
8:15
Még lehet pályázni a fogyatékosság-barát munkahely elismerésre (HR Portál)
Február 29-ig pályázhatnak a fogyatékosság-barát munkahely elismerésre azok a munkáltatók, amelyek vállalják, hogy folyamatosan fejlesztik a fogyatékos emberek toborzásával, foglalkoztatásával, megtartásával kapcsolatos gyakorlatukat.
febr. 27
8:15
Tovább késik a lakásmentés (ProfitLine)
A fokozott érdeklődés ellenére - a jogalkotás késlekedése miatt - csak a második negyedévtől menekülhetnek a Nemzeti Eszközkezelő Társaság (NET) védelme alá az ingatlantulajdonosok - írja a Napi Gazdaság hétfőn.
febr. 27
8:17
Három éve veszteségesek a pénzügyi vállalkozások (HR Portál)
Lényegesen csökkent a pénzügyi vállalkozások ügyfelekkel szembeni követeléseinek volumene tavaly a negyedik negyedévben; a szektor - döntően az értékvesztés és céltartalék képzés miatt - már három éve veszteséges, s egyelőre nem is várható javulás a pénzügyi felügyelet gyorselemzése szerint.
febr. 27
8:17
Gyengülő forinttal indul a hétfői nap (ProfitLine)
Valamennyi fontosabb nemzetközi devizával szemben tartotta pozícióját hétfő reggel a forint a bankközi piacon.
febr. 27
8:19
Ambiciózus diákok fordulnak leggyakrabban pszichológushoz (HR Portál)
Huszonéves, ambiciózus diákok fordulnak a leggyakrabban pszichológushoz Lengyelországban, mert a karrierért saját igényeiket és társadalmi kapcsolataikat is feláldozzák - ismertette pénteken egy egyetemi pszichiátriai központ felmérését a Rzeczpospolita című napilap.
febr. 27
8:21
Szociálisan üdültet és etet majd minket az állam (Privátbankár)
Új szociális üdültetési és étkezési rendszert épít ki az állam, amelyet az Erzsébet-utalvány forgalmazásából befolyó bevételből finanszíroznak. Az utalvány ügyében azért vizsgálódik az EU, mert azt kedvezőbb körülmények között adható ki, mint más étkezési utalványok.
febr. 27
8:21
Figyelmeztették az autósokat: figyelni kell a bónuszfokozatokat (hvg.hu)
Lehetnek olyan autósok, akik a tavalyi kötelező-kampányban biztosítót váltottak, de a korábbi biztosítójuknál elért bónuszfokozatukat valamilyen okból eddig még nem sikerült „bevinni” az új nyilvántartási rendszerbe - figyelmeztetett közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). A szövetségnél ezért arra kérik az autósokat, hogy - ha az új biztosítójuk erre kéri őket - az adatok…
febr. 27
8:23
Először fizethetünk baleseti adót, nem bukjuk a bónuszfokozatot (Privátbankár)
E hét közepéig, legkésőbb 2012. február 29-éig be kell hogy érkezzen a biztosító társaságokhoz az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díj aktuális részlete – figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
febr. 27
8:30
Richter: megkapta a forgalomba hozatali engedélyt az Esmya (Portfolio)
A Richter bejelentette, hogy az Európai Bizottság kiadta a méhmióma tüneteinek kezelésére szolgáló Esmya tabletta forgalomba hozatali engedélyét. A döntés az Európai Gyógyszerügynökség (EMA)...
febr. 27
8:32
Kötelező biztosítás: fontos határidő jön, nyugtatják az autósokat (Portfolio)
E hét közepéig, legkésőbb 2012. február 29-éig be kell hogy érkezzen a biztosító társaságokhoz az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díj aktuális részlete - figyelmeztet a Magyar...
febr. 27
8:39
Napi: buszokra cserélhetik a vonatokat a vasúti cégek (hvg.hu)
Több új rendelkezést tartalmaz a személyszállításról szóló törvény parlamenti honlapra felkerült tervezete - írja a Napi Gazdaság. Újdonság például az "igényvezérelt személyszállítási szolgáltatás", amelyet ritkábban lakott területeken vezetnének be. Ez azt jelentené, hogy ahol kevesen élnek, ott nem menetrendszerűen közlekednének a járatok, hanem az igények szerint.
febr. 27
8:39
Felragyogott a nap a nemesfémek piacán (Privátbankár)
Egy átmeneti konszolidációt követően az arany és az ezüst is látványos pluszban zárta a múlt hetet. Az alaphangot ehhez a legújabb görög mentőcsomag, a kínai központi bank kötelező tartalékrátájának csökkentése, valamint az Irán körüli feszültségek szolgáltatták. A héten az EKB a pénzcsapok újabb megnyitását tervezi, amely tovább hajthatja a nemesfémek árfolyamát.
febr. 27
8:48
Ki beszél itt már adóról? (Adózóna)
A magyar költségvetés strukturális hiánya a vállalt 3 helyett 6 százalék körül lesz idén, s jövőre is marad ezen a szinten. Eközben az EU napokban nyilvánosságra hozott jelentése szerint a magyar gazdaság stagnálni fog, az infláció meg növekedni. Így esélyünk sincs mérsékelni az adósságainkat. Ez újabb megszorításokat kényszerít ki a kormányból, amelynek azonban az adóprés indítógombját már nincs…
febr. 27
8:48
Megadóztatná a kormány a külföldön dolgozó magyarokat? (HR Portál)
Új jelentést kapott a szolidaritási adó, állítólag most a külföldön dolgozó, magyarországi állandó lakcímmel rendelkezők fizetnének - írja a Nyugat.hu portál értesülései nyomán a Napi Gazdaság.
febr. 27
8:48
Kohéziós pénzek - Lázár János: ezt a csatát még nem zártuk le (ProfitLine)
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője nem tart szükségesnek gazdaságpolitikai irányváltást a magyar kohéziós pénzek folyósításának felfüggesztésére tett európai bizottsági javaslat miatt; Lázár János erről hétfőn beszélt az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában
febr. 27
8:48
290 felett kezdi a hetet az euró (Portfolio)
Mérsékelt hangulatromlás mutatkozik ma reggel a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, amelynek hatására a forint is pénteki zárószintjénél minimálisan gyengébben kezdte a hetet. Az euróval szembeni...
febr. 27
8:48
Legalább 50 forinttal drágulnak tavasszal a baromfitermékek (Pénzcentrum)
Tavasztól jóval mélyebben a zsebébe nyúlhat az, aki baromfihúst vásárlásra adná a fejét. A csirke- és pulykamellfilé kilója legalább 40-50 forinttal drágul, míg a comb kilónkénti ára is legalább 20-25 forinttal emelkedik....
febr. 27
8:50
Richter: uniós forgalomba hozatali engedélyt kapott az Esmya (ProfitLine)
A Richter Gedeon Nyrt. a mai napon bejelenti, hogy az Európai Bizottság kiadta a méhmióma enyhébb és súlyosabb tüneteinek műtét előtti kezelésére szolgáló 5 mg-os Esmya® tabletta forgalomba hozatali engedélyét.
febr. 27
8:50
Veszélyben Matolcsy pozíciója? - Cáfol a kormány (Portfolio)
Rendkívül erős pozícióval rendelkezik a kormányon belül Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter - jelentette ki az MTV hétfő reggeli műsorában Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő, ezzel...
febr. 27
8:52
Gyengüléssel indulhat a hétfő Nyugat-Európában (ProfitLine)
Gyengüléssel kezdhetik a hétfői kereskedést az irányadó nyugat-európai részvénypiacok. Bár a befektetők derűlátóbbak a hétvégi G20 csúcs nyomán, a konkrét eredmények nélkül zárult találkozó alapvető fordulatot nem hozott a befektetői magatartásban; elemzők szerint a piacokat továbbra is az óvatosság jellemzi.
febr. 27
8:52
Az emelkedő olajár miatt aggódott Ázsia (Portfolio)
Ázsiában a magas olajárral kapcsolatos aggodalmak rontották a befektetői hangulatot, aminek eredményeképpen több irányadó részvényindex is lefelé vette az irányt a hétfői kereskedésben. Japánban a...
febr. 27
8:57
Csehül áll a cseh T-Mobile (hvg.hu)
Nyolc százalékkal 26,84 milliárd koronára csökkentek éves összehasonlításban a legnagyobb cseh mobilszolgáltató, a T-Mobile bevételei.
febr. 27
9:00
Jó hírt kapott a Richter (hvg.hu)
A Richter Gedeon Nyrt. Esmya nevű készítménye forgalomba hozatali engedélyt kapott az Európai Bizottságtól a méhmióma enyhébb és súlyosabb tüneteinek műtét előtti kezelésére - jelentette be a Richter hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
febr. 27
9:06
Lázár az uniós büntetésről: Ezt a csatát még nem zártuk le (Portfolio)
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője nem tart szükségesnek gazdaságpolitikai irányváltást a magyar kohéziós pénzek folyósításának felfüggesztésére tett európai bizottsági javaslat miatt; Lázár János...
febr. 27
9:08
Nehéz jósolni, de a korrekció tűnik esélyesebbnek (Portfolio)
Nehéz jósolni a mai kereskedés várható elmozdulását illetően, azonban Varjú Péter, az Erste üzletkötője inkább a kisebb korrekció lehetősége mellett tenné le a voksát. A szakértő szerint a...
febr. 27
9:10
Végleg kizárják az autóforgalmat a Kossuth térről (Portfolio)
Megkezdődött a fővárosi Kossuth Lajos tér átépítésének előkészítése, amelynek első lépéseként elkerítették a tér Országháztól északra, a Jászai Mari tér felé eső részét. Az építési területet...
febr. 27
9:12
-Technikai elemzés (Portfolio)
Bár az utóbbi napokban megtorpant az emelkedés a tőzsdéken, néhány részvény kitörés közeli állapotot mutat, míg mások már a lefordulás jeleit mutatják. Az alábbiakban az OTP mellett az Adidas és az...

Keresés