A Demokratikus Koalíció azt javasolja, hogy hozzák nyilvánosságra az önkormányzatok adósságát – mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Kolber István.
Még mindig nem készültek el a magán-nyugdíjpénztári rendszert érintő jogszabálytervezetek a Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM), noha már az év elején jelezte a szaktárca, hogy szükségét látja újabb részletszabályok megalkotásának - írja a Népszabadság szerdán.
Az elmúlt 2-3 évben látványosan megnőtt a magyar termékek népszerűsége a hazai vásárlók körében. Ennek egyik bizonyítékaként kerültek forgalomba a magyar eredetet, a jó minőségű hazai termékeket jelző, különféle magyarmárka-védjegyek, tanúsítványok. A gyártóknak és a kereskedőknek viszont kifejezetten üzleti érdekükké vált a belföldi termékek hangsúlyos jelölése, ami kiterjedt olyan árucikkekre…
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a szociális hozzájárulási adókedvezmények vizsgálata során fokozottan figyelemmel kíséri a rendeltetés szerinti joggyakorlás teljesülését - tette közzé az adóhatóság honlapján.
Két fordulóban tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés szerdán a város 2012-es költségvetését, amelyben oktatási, kulturális, turisztikai és kisebbségi feladatokra az előző évihez képest kevesebbet, közösségi közlekedésre, szociálpolitikai és védelmi feladatokra pedig több pénzt szánnának.
A tavaly év végi határidő helyett a rokkantnyugdíjak felülvizsgálatának lezárása 2013 szilveszterére csúszik át, miközben a nyugdíjkiadásokkal kapcsolatos intézkedéseknél 42 milliárd forintos megtakarítást tervezett a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 2012-re - írja a Világgazdaság szerdán.
Ma 11 óra körül teszi közzé az Európai Központi Bank második, hároméves hitelprogramjának (LTRO-2) összegét és a forrást igénybevevő bankok számát. A részvételről szabadon döntő hitelintézetek...
A hazai gazdaság teljesítményének alakulása szempontjából kiemelt fontosságú a belső fogyasztás: addig nem is igazán beszélhetünk kilábalásról, amíg a lakosság nem lesz újra képes a válságot megelőzőhöz mérhető mértékű vásárlásra. A feltételek azonban időközben alaposan átrendeződtek: kevesebb munka és hitel, magasabb törlesztőrészletek és alacsonyabb reálbérek tompítják a magyarok vásárlási…
Az amerikai autópiacon legnagyobb befolyással rendelkező minőségi rangsorban, a Consumer Reports magazin által összeállított éves listán a Honda Motor elveszítette vezető pozícióját, nagyot lépett elő viszont a rangsorban a Mazda és a Chrysler.
Újabb per elé nézhet a budapesti önkormányzat, ha ragaszkodik ahhoz, hogy a Fővárosi Vízműveket nyomott áron vegye vissza - írja a szerdai Népszabadság.
Szerdán kerül a Fővárosi Közgyűlés elé a 4-es metró 2011. évi előrehaladási jelentése. A 10 megállós első szakasz műszaki készültsége 70 százalékos, a jelenleg érvényes 373,4 milliárdos költségvetésből 239,7 milliárdot fizettek ki a kivitelezőknek.
Újabb költségvetési szigorításokat szavazott meg kedd este a görög parlament, hogy Athén megkaphassa az újabb 130 milliárd eurós görög mentőcsomagot a Nemzetközi Valutaalaptól és az eurózóna országaitól. Az újabb szigorítások szerint 400 millió euróval kevesebb jut majd védelmi kiadásokra és az állami beruházásokra.
Forgács Gábor (32) tanárnak készült, aztán informatikusnak ment. Angliában először futballozott, és sört csapolt, majd közgazdász diplomát szerzett. Sodorta az élet, ő pedig élve a lehetőségekkel minden állomást lépcsőnek használt egy következőhöz. Nyolc év külföld után önbizalommal telve tért haza, mert itt érzi igazán otthon magát. Kint több a lehetőség, de minden relatív - mondja.
Újabb költségvetési szigorításokat szavazott meg kedd este a görög parlament, hogy Athén megkaphassa az újabb 130 milliárd eurós görög mentőcsomagot a Nemzetközi Valutaalaptól és az eurózóna országaitól.
A cégek oktatási költségeik átlagosan 63 százalékát finanszírozták korábban a szakképzési hozzájárulás terhére. Ha nem találnak más forrást, úgy ez az alkalmazottak fejlesztése érdekében szervezett képzések minőségi romlását és mennyiségi csökkenését fogja eredményezni - derült ki egy friss kutatásból.
Indiában a gazdasági növekedés 6,1 százalék volt a tavalyi utolsó negyedévben éves összehasonlításban, a hazai össztermék (GDP) ezzel a leglassabban nőtt tizenegy negyedéven belül az indiai statisztikai szolgálat szerdai jelentése szerint.
Elégedetlenek a cseh egyetemisták és főiskolások a kormány felsőfokú oktatási reformtervezetével, ezért kedden országos tiltakozó akcióba kezdtek. Václav Klaus államfő élesen bírálta a diákokat, s lemondta szerdára tervezett vidéki útját.
Március elsején kezdheti meg az adóhatóság a személyijövedelemadó-bevallások alapján a magánszemélyeknek visszatérítendő jövedelemadó kiutalását. E bevallások közel negyede már elektronikus platformra került át tavaly, miközben az egy százalék sorsáról még mindig papíron, aláírással nyilatkozik az adózók többsége.
A német pénzügyminiszter szerint elviselné az Európai Unió, ha az euróövezetből kiválna valamely tag . A német kormányban nem egyedül Wolfgang Schäuble gondolkodik az euróövezet taglétszámának csökkentésén, korábban a német belügyminiszter fejtette ki, hogy Görögországnak nagyobb esélye lenne a talpra állásra, ha kilépne az övezetből.
Teljesen leállhat szerdán reggel a frankfurti repülőtér, mert a légiforgalmi irányítók is csatlakoznak a repülőgépeket a földön kalauzoló személyzet munkabeszüntetéséhez. Csaknem 400 járat maradhat ki.
A németországi központú Rehau több mint hatvanmillió eurós beruházással 26 ezer négyzetméternél is nagyobb üzemet épít a Győri Ipari Parkban, közvetlenül az Audi-gyár közelében – áll a társaság keddi közleményében.
A BÉT-en jegyzett Appeninn Holding a 2011-es évet 240 millió forintos mérleg szerinti eredménnyel zárta, míg a csoport konszolidált árbevétele 971 millió forintot tett ki. A teljes év tekintetében a negyedik negyedév lett a legerősebb, köszönhetően a kihasználtság megerősítését célzó „feltöltési kampánynak”.
Az előző negyedév tetemes vesztesége után visszatért a nyereséges működéshez 2011 utolsó három hónapjában az Erste Group. Az osztrák bankcsoport szerdán reggel közzétett gyorsjelentése szerint 254,1...
A Hankook gumigyártónál 8,5 -10 százalék közötti visszamenőleges bérkompenzációban és 6, illetve 5 százalékos béremelésben állapodott meg a szakszervezet. Mint a VDSZ közleményéből kiderül: ebből alig valamivel lesz több a fizetés, a korrekcióból ugyanis zömében a korábbiak szinten tartására futja.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 49,41 pontos, 0,26 százalékos emelkedéssel, 19.217,87 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen zártak: a Richter és a Magyar Telekom erősödött, míg a Molnak és az OTP-nek csökkent az árfolyama az előző napi záráshoz képest.
Több éve nem látott csúcsokra emelkedtek a vezető amerikai részvénypiacok, az indexek emelkedését elsősorban a mérsékelten csökkenő olajár és a javuló fogyasztói bizalom segítette. Mindezek ellensúlyozni tudták azokat a negatív hatásokat, amelyet a tartós fogyasztási cikkek megrendelésállományának a vártnál nagyobb csökkenése, illetve a lakásárak visszaesése okozott.
A legnagyobb német építőipari vállalat, a világon az építési szolgáltatásokban a harmadik Hochtief szerdán 160,3 millió euró veszteséget jelentett adó után tavalyról kisebbségi részesedések nélkül.
Valamelyest erősödött a forint szerda reggel a kedd kora esti árfolyamához képest. Szerdán 8 órakor az euró 289,75 forint közelében állt, miközben tegnap este 7-kor 290 forint fölött kereskedtek a közös európai devizával.
Nem haladnak a szerkezeti átalakítások, a Széll Kálmán-tervben beígértek több évet késnek. Csak jövő nyárra lesz e-útdíj, két év múlva végeznek a rokkantnyugdíjak felülvizsgálatával, nem látni, hol van az idénre tervezett "strukturális nyugdíjspórolás", a Nemzeti Közlekedési Holding pedig meg sem született még.
Az előző negyedév tetemes vesztesége után visszatért a nyereséges működéshez 2011 utolsó három hónapjában az Erste Group. Az osztrák bankcsoport szerdán reggel közzétett gyorsjelentése szerint 254,1...
Hetvenkét óra alatt leáll az ország, ha bedől a BKV - mondta el az FN24 megkeresésére Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) vezetője. Szerinte nem érdeke a kormánynak, hogy...
A hungarikumokról szóló törvényjavaslat is napirendre került tegnap az Országgyűlés plenáris ülésén. A fideszes Lezsák Sándor a témáról szóló szakkönyvekkel érkezett, és elmondta: több mint 600 javaslat érkezett a szétküldött indítvánnyal összefüggésben - írja a Világgazdaság. A kormány 500 milliót szán a hungarikumok védelmére, a KDNP szerint oltalmazni kell a Negro márkát és a konyakmeggyet is.
Az osztrák Erste Bank - hálózatának nagyságát tekintve a második számú bankcsoport Kelet- és Közép-Európában - 718,9 millió euró veszteséget jelentett szerdán tavalyról kisebbségi részesedések nélkül, 2010-ben 878,7 millió euró volt az eredménye adó után.
A Subaru vezeti az autógyártók 2012-es minőségi ranglistáját az Egyesült Államokban. A Consumer magazin által összeállított minőségi rangsorban a Honda Motor elveszítette vezető pozícióját, az első öt helyet azonban továbbra is a japán autók birtokolják. A legjobb európai márka a Volvo lett, amely a hatodik helyen végzett.
A délutáni kedvező makrogazdasági adatnak köszönhetően optimista hangulat jellemezte a kereskedést. A vezető amerikai tőzsdeindexek 0,18 és 0,70 százalékot emelkedtek. A Dow Jones index 13 ezer pont...
Egyre távolodik az az időpont, amikor megnyithat a Közraktárak helyére épített kulturpláza, a CET a Duna-parton. A fővárosi közgyűlés szerdai ülésén felbontaná az eddig megkötött 13 bérleti...
A tavaly év végi határidő helyett a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata 2013 szilveszterére csúszik át, miközben a nyugdíjkiadásokkal kapcsolatos intézkedéseknél 42 milliárd forintos megtakarítást tervezett a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 2012-re - írja a Világgazdaság szerdán.
Csekély mozgással kezdhetnek szerdán a nyugat-európai tőzsdék, londoni értékpapír-forgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 és a frankfurti DAX-30 egyaránt öt pont körüli emelkedéssel nyithat.
Az osztrák Erste Bank - hálózatának nagyságát tekintve a második számú bankcsoport Kelet- és Közép-Európában - 718,9 millió euró veszteséget jelentett szerdán tavalyról kisebbségi részesedések nélkül, 2010-ben 878,7 millió euró volt az eredménye adó után.
A jövő hét második felében születhet meg a pontos döntés a Malévnál már korábban bejelentett csoportos létszámleépítésről - mondta a Napi Gazdaságnak a légitársaság munkaügyi vezetője.
A Subaru vezeti az autógyártók 2012-es minőségi ranglistáját az Egyesült Államokban. A Consumer magazin által összeállított minőségi rangsorban a Honda Motor elveszítette vezető pozícióját, az első öt helyet azonban továbbra is a japán autók birtokolják. A legjobb európai márka a Volvo lett, amely a hatodik helyen végzett.
A legnagyobb német építőipari vállalat, a világon az építési szolgáltatásokban a harmadik Hochtief - mely a Liszt Ferenc Repülőtér tulajdonosa is egyben - szerdán 160,3 millió euró veszteséget jelentett adó után tavalyról kisebbségi részesedések nélkül. A csoportnak nem sikerült értékesítenie a repülőtér-üzemeltető ágazatát.
Az elmúlt hónapokban látott jelentős részvénypiaci emelkedés ellenére a kisbefektetők továbbra is vonakodnak a részvényvásárlástól, többségük inkább a biztonságosabb kötvénybefektetéseket preferálja....
Jelentősen csökkentené a közösségi közlekedésben működő járatok számát a kormány - írja a Népszabadság a személyszállítási törvény Országgyűlés előtt lévő tervezetére hivatkozva....
Emelkedett kedden az ázsiai tőzsdék többsége, és ezzel szolid emelkedéssel zárták a hónapot a piacok. A börzék jó teljesítményét a kedvező tengerentúli makroadatok, a vártnál jobb japán ipari...
A kereskedés gyerekjátéknak tűnhet, mégis a kezdő kereskedők 80-90%-a veszít, mert nem ismerik a kereskedés szabályait. A Portfolió 3 napos rendezvényén segítünk Önnek ezt elkerülni és hozzásegíteni...
Mélyrehatóbb és részletes érvekkel készül a magyar kormány arra, hogy meggyőzze az uniós pénzügyminisztereket arról, hogy ne fogadják el a kohéziós források befagyasztásáról szóló bizottsági...
A kedd esti szinteknél erősebben kezdte a napot a forint, mivel a jelek szerint kitartóan kedvező a nemzetközi befektetői hangulat a ma délelőtt 11:15 körül megjelenő adatok előtt, amelyek azt...