2018. február 22. csütörtök

febr. 22
0:24
Brexit: Mindenkinek érdeke a megállapodás (ProfitLine)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megbeszélést folytatott David Davis brit Brexit-miniszterrel, és megerősítették, hogy mind az Európai Uniónak, mind pedig Nagy-Britanniának az érdeke, hogy a kilépési tárgyalások megállapodással záruljanak.
febr. 22
1:21
Történelmi eredmények az INA-nál (NRGreport)
Az INA horvát olajipari vállalat 2017-ben minden területen növelte bevételét húsz százalékkal a 2016-os évhez képest: a nettó nyereség elérte 1220 millió kunát.
febr. 22
1:27
Elektromos autók a Magyar Tudományos Akadémián (NRGreport)
Elektromos autóval bővült az MTA Titkárságának járműparkja. További két elektromos autót két akadémiai kutatóintézet kapott, az egyikkel méréseket is végeznek.
febr. 22
1:36
Öt borvidék mutatkozik be a Magyar Borok Bálján (ProfitLine)
Öt borvidék csúcsborai kísérik a 13. Magyar Borok Báljának menüsorát, amelyet sétáló kóstoló és Tóth Vera fellépése követ szombaton a Corinthia Hotel Budapest báltermében.
febr. 22
2:06
Megelőzték a mogyoróallergiás reakciókat egy kutatás során (ProfitLine)
Sikerült megelőzni a mogyoróallergiás reakciókat egy nagy létszámú kutatás során, amelyben a beteg gyerekek napi egy mogyoróliszt-kapszulát szedtek fél éven át, hogy kialakuljon bennük a tolerancia.
febr. 22
2:09
Brexit: Mindenkinek érdeke a megállapodás (Hírstart)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megbeszélést folytatott David Davis brit Brexit-miniszterrel, és megerősítették, hogy mind az Európai Uniónak, mind pedig Nagy-Britanniának az érdeke, hogy a kilépési tárgyalások megállapodással záruljanak.
febr. 22
2:13
Megelőzték a mogyoróallergiás reakciókat egy kutatás során (Hírstart)
Sikerült megelőzni a mogyoróallergiás reakciókat egy nagy létszámú kutatás során, amelyben a beteg gyerekek napi egy mogyoróliszt-kapszulát szedtek fél éven át, hogy kialakuljon bennük a tolerancia.
febr. 22
2:36
Merkel szerint van esély a görög-macedón névvita rendezésére (ProfitLine)
Tíz éve most mutatkozik a legnagyobb esély a görög-macedón névvita rendezésére - mondta Angela Merkel német kancellár szerdán Berlinben Macedónia miniszterelnökével folytatott tárgyalása után.
febr. 22
2:54
Kódolatlan hétvége a DOQdrive-ban! (FinTechRadar)
Itt az idő kitakarítani a számlás, garanciapapíros fiókot. A legaltech app most hétvégén ötszáz dokumentumot enged digitalizálni.
febr. 22
3:06
Nagy és összehangolt egészségügyi fejlesztések lesznek Budapesten és térségében (ProfitLine)
Soha nem volt ilyen nagy és összehangolt egészségügyi fejlesztés Budapesten és térségében, ennek részeként újul meg a dunakeszi szakrendelő kétmilliárd forintból - mondta el az intézményben tartott szerdai sajtótájékoztatón az emberi erőforrások minisztere.
febr. 22
3:06
Videókban magyarázza el a fintech alapjait a Fintech.hu (FinTechRadar)
Szemléletformáló kampányba kezdett február az Egy Digitális Jövőért Nonprofit Kft.
febr. 22
4:12
Saját részvény tranzakció - Duna House tájékoztatás (ProfitLine)
A DUNA HOUSE HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1016 Budapest, Gellérthegy utca 17.; Cg. 01-10-048384; továbbiakban: „Társaság”) a nyil- vánosan forgalomba hozott értékpapírokkal kapcsolatos tájékoztatási kötelezettség részletes szabályairól szóló 24/2008. (VIII. 15.) PM rendeletre hivatkozással rendkívüli tájékoztatás keretéb
febr. 22
4:36
Másfélszeresére növelte lakossági hitelkihelyezéseit tavaly a Budapest Bank (ProfitLine)
A Budapest Bank új lakossági hitelkihelyezése a piaci átlag fölött, 50 százalékkal, a teljes lakossági hitelállomány pedig 4,6 százalékkal, 335 milliárd forintra nőtt tavaly. A legnagyobb növekedést a jelzáloghitel-kihelyezésben és a személyi kölcsön kihelyezés terén érte el a pénzintézet. A bank várakozásai szerint 2018-ban tovább folytatódik a hi
febr. 22
5:06
Így alakul nők bére Európában (ProfitLine)
2015-ben ennyi százalékkal volt kevesebb a nők fizetése a férfiakéhoz képest
febr. 22
5:12
Egyre gyorsabban pörög a kortárs piac (vg.hu)
A műkereskedelem egyre jobb formában van, és a fellendülés nagyrészt a kortárs művészeti eladásoknak köszönhető.
febr. 22
5:14
A Samsungé lehet a főszerep Barcelonában (vg.hu)
Az eddigi hírek alapján úgy tűnik, a Samsungé lehet majd a legnagyobb dobás az idei Mobile World Congressen, de minden eddiginél hangsúlyosabb szerepet kaphat az 5G is, és újabb mobilokba költözhet be a mesterséges intelligencia.
febr. 22
5:16
Folytatódik a csipgyártók háborúja (vg.hu)
A Qualcomm nem kívánkozik a rivális Broad­com karmaiba, ehelyett saját piaci pozícióját a holland NXP Semiconductors megvásárlásával erősítené.
febr. 22
5:18
Rossz fényt vet a botrány az EKB-ra is (vg.hu)
Bár a lett hatóságok felelnek azért, hogy az országban ne történjen pénzmosás, az ezzel vádolt ABLV bank ügye az Európai Központi Bankot is kínosan érinti. Ráadásul a lett jegybank élén álló Ilmars Rimsevicset is kenőpénzek követelésével vádolják.
febr. 22
5:20
Rekordberuházásba kezd Debrecenben a Continental (vg.hu)
Óriási regionális versenyben nyerte el Debrecen a Continental új, 100 millió eurós beruházásának lehetőségét, az építkezés a harmadik negyedévben indul, a termelés pedig egy év múlva kezdődik.
febr. 22
5:36
A Continental új elektronikai gyárat létesít Debrecenben (ProfitLine)
A Continental technológiai vállalat ma bejelentette, hogy egy újabb gyárat létesít Magyarországon, az autóipari elektronikák területén meglévő tevékenységének bővítésére. A Continental csoport jelenleg hat gyárral, egy gumiabroncs kereskedelmi képviselettel és logisztikai központtal van jelen Magyarországon. A közelmúltban pedig döntés született a
febr. 22
5:36
Egy magyar bankár, akire ráomlott a Wall Street: milyen egy válság kitörése testközelből? (Portfolio)
Márciusban lesz tíz éve, hogy csődbe ment a Bear Stearns befektetési bank a tengerentúlon, amit sokan a válság kitörésével azonosítanak. Juscsák György akkoriban alelnökként dolgozott a cégnél, most a Portfolio-nak mesélt emlékeiről...
febr. 22
5:42
Nagyot zuhant a lappiac év végén (Menedzsment Fórum)
Az elmúlt időszakban egyre jobb formában volt a nyomtatott lappiac. Bár az eladott példányszámok továbbra is csökkentek, a változás sok esetben inkább stagnálással ért fel. Tavaly év végén azonban újabb nagy zuhanás következett be.
febr. 22
5:51
Elszállt a hiány - a pénz 14 százalékát elköltöttük (Hírstart)
Harmadával emelkedtek januárban a költségvetési kiadások, a bevételek pedig alig 10 százalékkal nőttek. Az előirányzat 14 százalékát elköltöttük az első hónapban.
febr. 22
5:51
Fojtogatják a nagykereskedők a magyaroszági tejpiac szereplőit (AQUA)
Míg a kiskereskedelmi láncok döntő többsége már a hazai termelésből származó tejet részesíti előnyben, sajtból még mindig a külföldiből van több az áruházakban.
febr. 22
6:06
Tovább emelkedhet a globális tengerszint (ProfitLine)
A 2015-ös párizsi klímacsúcson elfogadott megállapodás teljesítése ellenére is várhatóan 0,7-1,2 méterrel fog emelkedni a globális tengerszint 2300-ra - állítják a kutatók.
febr. 22
6:09
Tovább emelkedhet a globális tengerszint (Hírstart)
A 2015-ös párizsi klímacsúcson elfogadott megállapodás teljesítése ellenére is várhatóan 0,7-1,2 méterrel fog emelkedni a globális tengerszint 2300-ra - állítják a kutatók.
febr. 22
6:12
Aligha valósul meg a magyarok elleni durva terv (Infostart)
Sajtóhírek szerint Németország kevesebb uniós támogatást adna azoknak az országoknak, amelyek megtagadják a migránsok befogadását. A szakértő szerint egy ilyen indítványt nagyon nehéz lenne megszavaztatni az összes tagországgal. A magyar külügyminiszter zsarolásnak nevezte a javaslatot és visszautasította azt.
febr. 22
6:12
Amit eddig láttunk, még csak a kezdet – tényleg nehéz évünk lesz? (Privátbankár)
Többen gondolják úgy, hogy a két hete lezajlott, rég nem látott részvénypiaci árfolyamzuhanás, amely egyúttal a kriptodevizáknál is lezajlott, nem csak elszigetelt jelenség volt, hanem egy komolyabb trend előszele. Nézzük, miért gondolják ezt, és mikor vélhetjük úgy, hogy bejönnek jóslataik?
febr. 22
6:15
Átszavazás és politikai tudás (Üzlet és Utazás)
A Közös Ország Mozgalom által indított, kevés érintett által követett Facebook-közvetítések a jelölti vitákról egy szűk, jobbára városi közönséget érnek el.
febr. 22
6:15
Mérséklődött a régiók közötti kereseti különbség (hirado.hu)
Elindult egy korrekciós folyamat: 2017-ben ott nőttek leginkább a bérek, ahol a legalacsonyabbak voltak, míg a fővárosban a legkevésbé emelkedtek.
febr. 22
6:17
Lóci óriás lesz (Üzlet és Utazás)
A szándék kétségtelen: Mészáros Lőrincet egy erős kéz a nemzetközi küzdőtérre tereli.
febr. 22
6:19
Nemzetvízió (Üzlet és Utazás)
A nemzetállam a kizárólagosságra épül, arra, hogy az adott ország a határain belül egyetlen népcsoport, az „uralkodó nemzet” létét ismeri el.
febr. 22
6:24
Befektetőket jutalmazott a kormány (Napi)
Átadták az Év Befektetője díjakat szerdán. A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elismeréseit nyolc vállalat kapta meg a 2017-ben megvalósított kiemelkedő fejlesztésért - írja az MTI.
febr. 22
6:33
Átadták az Év Befektetője elismeréseket (Hírstart)
Átadták az Év Befektetője díjakat, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elismeréseit nyolc vállalat kapta meg a 2017-ben megvalósított kiemelkedő fejlesztésért.
febr. 22
6:36
Felpörgött az amerikai gazdasági aktivitás (ProfitLine)
Februárban két és fél éves csúcsra pörgött fel a gazdasági aktivitás az Egyesült Államokban a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet feldolgozóipari és szolgáltatóipari gazdasági szereplők körében végzett és szerdán közzétett felmérése szerint.
febr. 22
6:39
Felminősítette Görögországot a Moody’s (Hírstart)
A Moody's Investors Service szerint a görög kormány jelenlegi kiigazítási programja érdemben javította a költségvetési helyzetet és az intézményi hátteret.
febr. 22
6:39
Kevesebb vállalkozás szűnt meg tavaly (hirado.hu)
Az elindult felszámolási eljárások száma ugyanakkor emelkedett.
febr. 22
6:48
Déli nyitás: Ghánából vár pénzt a külügy (Napi)
A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium nem reklámozta, de elindult a Ghána-Magyarország Üzleti Tanács az afrikai országban a héten. A magyar nagykövet állítólag nem a magyar befektetéseket reklámozta, hanem a helyi vállalkozókat csábította hazánkba.
febr. 22
6:51
Arányaiban a Jászságban emelkedtek leginkább a keresetek (vg.hu)
Megmaradt a régiók közötti markáns bérkülönbség, de elindult a korrekció.
febr. 22
7:03
Növekvő bevétel, romló profit a Telekomnál (Hírstart)
A Magyar Telekom Nyrt. konszolidált nettó nyeresége 2017. negyedik negyedévében 5,2 milliárd forintra romlott a 2016-os negyedik negyedévi 20,2 milliárd forinthoz képest.
febr. 22
7:05
Jó a hangulat az amerikai tőzsdéken (Hírstart)
Szép pluszokat láthattunk nyitás után az amerikai tőkepiacokon, a Fed decemberi üléséről készült jegyzőkönyv nyilvánosságra hozatala után viszont elromlott a hangulat és mínuszban zártak a fontosabb tőzsdék.Elképesztő volt a csapkodás...
febr. 22
7:06
Mi lesz veled, magyar sajt? (Napi)
A tej terméktanács szerint míg a kiskereskedelmi láncok döntő többsége már a hazai termelésből származó tejet részesíti előnyben, ugyanakkor sajtból még mindig a külföldiből van több az áruházakban - írta a Magyar Idők.
febr. 22
7:06
Évi 60 milliárd kutya- és macskaeledelre - 160 ezer tonna álleteledel kerül a tálkákba (ProfitLine)
– A házi kedvencek eledelére fordított összeg értékben meghaladta a hatvanmilliárd forintot 2017. február és 2018. január között: kutyaeledelre 7 százalékkal, míg macskaeledelre 10 százalékkal többet hagytak ott a boltokban a magyarok, derül ki a Nielsen kiskereskedelmi indexéből. Ez mintegy 160 ezer tonna állateleséget jelent. A magyarok ugyananny
febr. 22
7:09
Évi 60 milliárd kutya- és macskaeledelre - 160 ezer tonna álleteledel kerül a tálkákba (Hírstart)
– A házi kedvencek eledelére fordított összeg értékben meghaladta a hatvanmilliárd forintot 2017. február és 2018. január között: kutyaeledelre 7 százalékkal, míg macskaeledelre 10 százalékkal többet hagytak ott a boltokban a magyarok, derül ki a Nielsen kiskereskedelmi indexéből. Ez mintegy 160 ezer tonna állateleséget jelent. A magyarok ugyananny
febr. 22
7:12
Milyen munkára alkalmas valójában a magyar dolgozó? Hamarosan kiderül! (Napi)
Április végéig kereshetik a kérdezőbiztosok mindazokat, akik a felnőttek alapkompetenciáit vizsgáló PIAAC felmérésbe bekerültek - adta hírül a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
febr. 22
7:14
Tavaly 40 ezer vállalkozás szűnt meg Magyarországon (Napi)
A múlt évben mintegy 40 ezer vállalkozás szűnt meg Magyarországon, ez 14 százalékkal kevesebb a 2016-osnál ugyanakkor az elindult felszámolási eljárások száma emelkedett - adta hírül a Coface hitelbiztosító.
febr. 22
7:15
Fojtogatják a nagykereskedők a magyaroszági tejpiac szereplőit (Hírstart)
Míg a kiskereskedelmi láncok döntő többsége már a hazai termelésből származó tejet részesíti előnyben, sajtból még mindig a külföldiből van több az áruházakban.
febr. 22
7:16
Nagy ugrásra készül a Nestlé - ezt rengeteg vásárló megérzi majd (Napi)
Januárban új ügyvezető került a Nestlé Hungária Kft. élére Noszek Péter személyében, aki több szempontból is különbözik elődeitől. A szakember többek közt elmondta, hogy milyen változások érnek a vállalatcsoportnál és milyen készítmények hozhatnak hamarosan robbanást az élelmiszerpiacon. Kiderült az is, miért zsugorodnak a csokoládék. Interjú.
febr. 22
7:17
Milyen munkára alkalmas valójában a magyar dolgozó? Hamarosan kiderül! (Hírstart)
Április végéig kereshetik a kérdezőbiztosok mindazokat, akik a felnőttek alapkompetenciáit vizsgáló PIAAC felmérésbe bekerültek - adta hírül a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
febr. 22
7:18
Autósok, figyelem: fontos határidő közeleg! (Napi)
Annak a másfélmillió gépjármű-tulajdonosnak - köztük 970 ezer személyautó üzembentartójának -, aki év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkezik, legkésőbb március elsejéig kell rendeznie az esedékes, baleseti adóval növelt díjrészletét.

Keresés