2008. február 14. csütörtök

febr. 14
5:46
A miniszter, aki egyszerre két tárcát irányít (Infostart)
Németországban is gyakori eset, hogy egy tárcavezetőt a kancellár, vagy tartományi szinten a kormányfő más minisztérium vezetésével bízza meg. A keresztényszociális unió helyettes elnöke, Horst Seehofer például korábban egészségügyi miniszter volt, Angela Merkel kancellár kormányában pedig a mezőgazdasági és fogyasztóvédelmi tárca birtokosa.
febr. 14
6:19
Fejbe lőttek egy orosz ügyészt (Kripto Akadémia)
Lelőttek egy korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészt szerda este a dél-oroszországi Szaratovban.
febr. 14
6:36
Ma temetik a meggyilkolt Hezbollah-vezetőt (Kripto Akadémia)
Bejrútban temetik el csütörtökön Emád Mugnije meggyilkolt Hezbollah-vezetőt, akivel pokolgép végzett Damaszkuszban, s a gyászszertartáson Haszan Naszrallah sejk, a síita párt vezetője mond beszédet.
febr. 14
7:24
Obama még nem érezheti nyeregben magát (Infostart)
Már átvette a vezetést Hillary Clinton előtt Barack Obama, hiszen a keddi Potomac-előválasztások után az illinoisi szenátornak több delegáltja van a nyári jelöltállító konvencióra, mint az egykori first ladynek. Bár Obama megállíthatatlannak tűnik, a keddi forduló után is maradt még legalább hét megválaszolatlan kérdés a választási kampánnyal kapcsolatban.
febr. 14
8:29
A volt kém vallomása: "a titkosszolgálat ölhette meg Diana hercegnőt" (Infostart)
Egy volt brit kém nem tartja kizártnak, hogy az angol elhárítás gyilkolhatta meg Diana walesi hercegnőt. Richard Tomlinson szerint az MI6 egy speciális lámpa segítségével vakíthatta el a hercegnő autóját vezető sofőrt, aminek következtében az egy oszlopnak hajtott az egyik párizsi alagútban.
febr. 14
8:47
Iszlám szélsőségeseket fogott a spanyol rendőrség (Kripto Akadémia)
A spanyol rendőrség őrizetbe vett csütörtökön Baszkföldön három embert, akit azzal gyanúsít, hogy egy iszlamista terrorista sejthez tartoznak - jelentette a Cadena Ser rádióadó.
febr. 14
8:47
Merre tovább? II. (Kitekintő)
A NATO 1990 óta állandó válságban van, és úgy tűnik, hogy helyzete napjainkban egyre gyorsabban romlik. Kérdés viszont, hogy mit hoz számára a jövő: teljes megújhodást vagy további stagnálást?
febr. 14
8:52
Merénylet készült a Fülöp-szigeteki elnök ellen (Kripto Akadémia)
Az al-Kaida terrorhálózathoz kötődő iszlám szélsőségesek merényletet terveztek Gloria Arroyo Fülöp-szigeteki elnök ellen, de a hatóságok saját állításuk szerint ezt lefülelték.
febr. 14
9:03
Izrael szigorít Mugnije halála miatt (Kripto Akadémia)
Fokozott riadókészültségbe helyezték az izraeli biztonsági szolgálatok csütörtöktől az ország nagykövetségeit és más zsidó intézményeket, attól tartva, hogy támadás érheti azokat bosszúból a libanoni Hezbollah katonai vezetője, Emád Mugnije ellen végrehajtott gyilkos merényletért - közölték jeruzsálemi illetékesek.
febr. 14
9:20
Ünnepi szabadon bocsátás Türkmenisztánban (Kripto Akadémia)
Szabadon engednek 1269 rabot Türkmenisztánban Gurbanguly Berdimukhammedov államfő amnesztiarendelete értelmében a február 19-én tartandó zászlóünnep alkalmából - jelentették be csütörtökön Asgabatban.
febr. 14
9:34
Fokozott riadókészültség a zsidó intézményekben (Infostart)
Fokozott riadókészültségbe helyezték Izrael nagykövetségeit és más zsidó intézmények biztonsági szolgálatait. A hatóságok attól tartanak, hogy a libanoni Hezbollah hívei vezetőjük halála miatt támadást indítanak az izraeli közintézmények ellen.
febr. 14
10:00
Ukrajnában nem lehetnek NATO bázisok (Kitekintő)
Ukrajna államfője, Viktor Juscsenko Moszkvában bejelentette, hogy Ukrajna kész törvényesen garantálni, hogy az országban nem lesznek katonai NATO bázisok.
febr. 14
10:42
Dix: a szigorú ellenőrzés nem állítja meg a bevándorlást (Kripto Akadémia)
Német politikusok és adatvédelmi szakértők egyaránt elutasították Franco Frattini uniós bel- és igazságügyi biztos javaslatait a schengeni külső határok ellenőrzésének szigorítására.
febr. 14
10:50
A milliárdos rejtélyes halála: kormányutasítás vagy szívelégtelenség? (Infostart)
A brit rendőrség megkezdte a Londonban a napokban elhunyt grúz milliárdos, Badri Patarkacisvili halála körülményeinek vizsgálatát. A brit hatóság ugyanis gyanúsnak találja a leggazdagabb grúz halálát és attól tart, a férfit Alekszandr Litvinyenko néhai orosz titkosügynökhöz hasonlóan gyilkolták meg.
febr. 14
10:52
Nagy az érdeklődés Putyin sajtóértekezlete iránt (Kripto Akadémia)
Vlagyimir Putyin orosz államfő csütörtökön a Kreml 14. épületének Kerek Termében, helyi idő szerint déli 12 órakor megkezdte elnöki minőségében az utolsó, sorrendben 7. éves sajtóértekezletét, minden eddigit felülmúló érdeklődés közepette.
febr. 14
10:52
Még a gyermekek ujjlenyomatára is kíváncsiak (Infostart)
Radikális biztonsági intézkedéseket vezetne be Brüsszel az Európai Unió védelme érdekében. Még a gyermekektől is ujjlenyomatot vennének, ha be- vagy kilépnek az unió területéről. Így akarják kiszűrni a nem kívánatos személyek belépését.
febr. 14
11:12
Robbantott a Danone (Napi)
febr. 14
11:23
Több utas, több profit az Air France-nál (Napi)
febr. 14
11:24
A bioüzemanyag öngól lesz (Kitekintő)
Ha korlátozni akarjuk bolygónk felmelegedését, abszurd dolog átállítani az őstermészetet bioüzemanyagok termelésére.
febr. 14
11:25
Tehetetlen a rendőrség a koppenhágai gyújtogatókkal szemben (Kripto Akadémia)
Már a negyedik egymást követő éjszaka folytatódtak a gyújtogatások Koppenhágában: autók és szemetes konténerek kaptak lángra a csütörtökre virradó éjjel, s a nyilvánvalóan bevándorló fiataloknak tulajdonítható vandál akciók Nörrebróról átterjedtek a dán főváros más negyedeire és az ország további városaira is.
febr. 14
11:44
Magyar szálai is lehetnek a 11 milliárdos szlovákiai kokainfogásnak (Infostart)
Valószínű, hogy magyarországi szálai is vannak annak hatalmas szlovákiai drogfogásnak, melyről szerdán tájékoztatott a pozsonyi rendőrség. Dunaszerdahelyen az egyik vámraktárban csaknem 164 kg kokaint foglaltak le.
febr. 14
12:01
A Chrysler eladása jót tett a Mercinek (Napi)
febr. 14
12:04
Putyin válaszlépésekkel fenyeget a rakétapajzs ellen (Kripto Akadémia)
Oroszország nem akarja rakétáit sem Ukrajnára, sem Csehországra, sem Lengyelországra irányítani, de idejében figyelmeztet: amennyiben ott olyan fegyverzet vagy támaszpontok jelennek meg, amelyeket az orosz szakértők az orosz nemzetbiztonságot veszélyeztetőnek ítélnek, akkor kénytelen lesz megfelelő válaszlépéseket tenni - mondta csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök egy újságírói kérdésre…
febr. 14
12:08
Negyedik napja folyatódnak a gyújtogatások Koppenhágában (Metropol)
Már a negyedik egymást követő éjszaka folytatódtak a gyújtogatások Koppenhágában: autók és szemetes konténerek kaptak lángra a csütörtökre virradó éjjel, s a nyilvánvalóan bevándorló fiataloknak tulajdonítható vandál akciók Nörrebróról átterjedtek a dán főváros más negyedeire és az ország további városaira is.
febr. 14
12:23
Az Havas másfél milliárdnál tart (Napi)
febr. 14
12:25
Mégis van vevő a Yahoo-ra? (Napi)
febr. 14
12:28
"Nem lesz fegyveres beavatkozás Koszovóban" (Infostart)
A biztonságpolitikai szakértő szerint nem várható szerb katonai beavatkozás Koszovóban, ha a többségében albánok lakta szerbiai tartomány egyoldalúan kikiáltja függetlenségét. Nógrádi György az InfoRádiónak azt mondta: az elmúlt napok eseményei arra utalnak, hogy Oroszország sem tudja, és nem is akarja megakadályozni Koszovó kiválását.
febr. 14
12:39
Ezer fő hullik a brókercégnél (Napi)
febr. 14
13:07
Milliós sztrájk Németországban (Infostart)
Németországban a közalkalmazottak csütörtökön figyelmeztető sztrájkba léptek, hogy nagyobb nyomatékot adjanak béremelési követelésüknek.
febr. 14
13:13
London díszpolgára lett a magyar nagykövet (Infostart)
Kossuth Lajos és Habsburg Ottó után a nagy-britanniai magyar nagykövetasszony, Czakó Borbála is felkerült London díszpolgárainak a listájára. A díszpolgári eskütételre szerda délután a Cityben, az ősi Viaszgyertyaöntő Céh székházában került sor.
febr. 14
13:14
Slota küzd Fico euroszocialista tagságáért (Kitekintő)
Robert Fico kormányfő és Ján Slota SNS-elnök közösen írtak levelet Poul Nyrup Rasmussennek, az Európai Szocialisták Pártja (PES) elnökének.
febr. 14
13:29
Erős földrengés rázta meg Görögországot (Infostart)
Erős fölrengés volt csütörtökön Görögország déli részén. Esetleges áldozatokról, anyagi kárról egyelőre nem érkezett jelentés.
febr. 14
13:45
Növelte profitját a szeszóriás (Napi)
febr. 14
14:22
Boszniai elvesztette a daytoni békeszerződés eredetijét (Kripto Akadémia)
Eltűnt a boszniai államelnökség levéltárából az 1992 és 1995 közötti boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés eredeti példánya. Zeljko Komsic, a boszniai államelnökség feje csütörtökön tájékoztatta a médiát arról, hogy a rendőrség megkezdte az ügy kivizsgálását.
febr. 14
14:33
Áll a bál Csehországban (Kripto Akadémia)
Kölcsönös vádaskodások és fenyegetőzések jellemzik a cseh belpolitikai színteret egy nappal a pénteki, megismételt államfőválasztás előtt.
febr. 14
14:41
Átkutatták a Deutsche Post irodáit, vizsgálat a vezér ellen (Napi)
febr. 14
15:01
Berlusconi megígérte, az egyik házelnöki tisztség a baloldalé (Kripto Akadémia)
Silvio Berlusconi, az olasz jobboldal vezetője csütörtökön a RAI televízióban megígérte: ha a jobboldal győz az áprilisi előre hozott választásokon, a parlament egyik házának elnöki tisztségét a baloldal kapja.
febr. 14
15:16
Nagyot kaszált a kábeltévé-óriás (Napi)
febr. 14
15:19
Naszrallah "nyílt háborút" hirdet Izrael ellen (Kripto Akadémia)
Haszan Naszrallah sejk, a Hezbollah vezetője csütörtökön "nyílt háborút" hirdetett Izrael ellen, amelyet a libanoni síita szervezet felelősnek tart egyik parancsnoka Damaszkuszban történt meggyilkolásáért.
febr. 14
15:22
Putyin: ha az orosz biztonságot veszély fenyegeti, Moszkva válaszol (Infostart)
Oroszország nem akarja rakétáit sem Ukrajnára, sem Csehországra, sem Lengyelországra irányítani, de figyelmeztet: ha ott olyan fegyverzet vagy támaszpontok jelennek meg, amelyeket az orosz szakértők a nemzetbiztonságot veszélyeztetőnek ítélnek, kénytelen lesz megfelelő válaszlépéseket tenni - hangsúlyozta Vlagyimir Putyin csütörtökön Moszkvában.
febr. 14
15:46
Berlusconi felajánlja a baloldalnak a parlament egyik házelnöki tisztségét (Metropol)
Silvio Berlusconi, az olasz jobboldal vezetője csütörtökön a RAI televízióban megígérte, hogy ha a jobboldal győz az áprilisi előre hozott választásokon, a parlament egyik házának elnöki tisztségét a baloldal kapja.
febr. 14
15:51
A Fidesz populizmusa tápot ad a szélsőségeknek (168 Óra Online)
A Molotov-koktélos támadásokra reagálva súlyos kritikával illette a Fidesz magatartását az Európai Parlament spanyol alelnöke. [Dátum: 2008. 02. 14. 15:10]
febr. 14
16:00
Magyar rendőrök is mennek Koszovóba (Kripto Akadémia)
Magyarország is küld szakembereket és rendőröket az unió koszovói missziójába, az EULEX-be - mondta Göncz Kinga külügyminiszter csütörtökön. A diplomáciai vezető szerint még nem biztos, hogy a dél-szerbiai tartomány a hét végén kikiáltja függetlenségét.
febr. 14
16:58
A Hezbollah vezetője "nyílt háborút" hirdet Izrael ellen (Infostart)
Haszán Naszrallah sejk, a Hezbollah vezetője csütörtökön "nyílt háborút" hirdetett Izrael ellen, amelyet a libanoni síita szervezet felelősnek tart egyik parancsnoka Damaszkuszban történt meggyilkolásáért.
febr. 14
17:01
A Föld Achilles-sarkai veszélyben (Kitekintő)
Az amazonasi esőerdő és a grönlandi jégpáncél is egyike annak a kilenc kulcsfontosságú helyszínnek, ahol a német és brit éghajlatkutató szakemberek szerint már kis változások is hatalmas következményekkel járhatnak, azaz "felbillenhet" a rendszer.
febr. 14
17:52
Összecsapások várhatóak Libanonban? (Kitekintő)
Többezer ember lepte el Bejrút utcáit, hogy a három éve merényletben elhunyt miniszterelnökre, Rafik Haririre emlékezzenek.
febr. 14
18:15
Putyin megfogta Ukrajnát? (Kitekintő)
Az utolsó pillanatban egyezett meg Vlagyimir Putyin orosz elnök és Viktor Juscsenko ukrán államfő, hogy mégsem zárják el a gázcsapokat.
febr. 14
18:44
Szerencsés repülőgép-baleset: "Csoda, hogy élnek" (Infostart)
Huszonegy ember megsérült, amikor felszállás közben felborult és kigyulladt egy fehérorosz utasszállító repülőgép az örmény fővárosban - közölték a helyi hatóságok.
febr. 14
18:50
Szétlövik a Földre zuhanó amerikai kémholdat (Infostart)
A washingtoni védelmi minisztérium azt tervezi, hogy szétlövik azt az amerikai kémműholdat, amely elromlott, s rövidesen a Földre zuhan - közölték csütörtökön a Pentagonban nevük elhallgatását kérő illetékesek.
febr. 14
18:52
Razzia a román maffia ellen (Infostart)
Spanyolországban 443 embert vett őrizetbe a rendőrség az országban működő, romániai eredetű bűnszervezetek elleni akció során. Az előállítottak többsége román származású.

Keresés