Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó győzött a Maine szövetségi államban tartott elnökválasztási jelölőgyűléseken - jelentette be a republikánus párt.
Fej-fej mellett halad három államban is Barack Obama és Hillary Clinton, a demokrata párt elnökjelöltségéért küzdő két politikus a legújabb közvélemény-kutatások szerint.
Az egyiptomi hadsereg vasárnap reggel lezárta az Egyiptom és a Gázai övezet közötti utolsó átkelőt is - közölték szemtanúk és a Hamász palesztin iszlamista szervezet biztonsági illetékesei.
Az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat vállalta a mauritániai izraeli nagykövetség elleni támadást - közölte vasárnap az al-Dzsazíra arab műholdas hírcsatorna.
Elindulhat csütörtökön a Nemzetközi Űrállomásra az Atlantis, miután minden műszaki problémát megoldottak a szakemberek - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal.
Heten meghaltak és sokan megsebesültek vasárnap Colombóban, a Srí Lankai főváros főpályaudvarán elkövetett öngyilkos merényletben - közölte a rendőrség.
Bizottsági források pénteken megerősítették, hogy a belső piaci főigazgatóság az Európai Bírósághoz fordult a magyar privatizációs törvénnyel kapcsolatban.
A szerbiai elnökválasztás vasárnapi második fordulójának részvételi adataiból úgy tűnik, mintha valamelyest nőtt volna a szavazási kedv a két héttel korábbihoz képest.
Legkevesebb 23 ember meghalt, és mintegy 250-en megsérültek Ruanda nyugati részén egy erős földrengésben, amely az országrész több körzetében érezhető volt - közölte a helyi közrádió.
Moszkvában a lehető legfigyelmesebben elemezni fogják Radek Sikorski lengyel külügyminiszter bejelentését arról, hogy sikerült elvi megállapodásra jutni az amerikai rakétapajzs lengyelországi telepítéséről.
Vladimír Meciar arra készül, hogy népszavazást kezdeményez, ha a szlovák parlament az ellenzék obstrukciója miatt a jövő héten mégsem tudná ratifikálni a lisszaboni szerződést. A kormányhoz tartozó Néppárt-HZDS elnöke vasárnap egy televíziós vitaműsorban jelentette be szándékát.
Václav Havel volt cseh köztársasági elnök, akit szívműködési zavarokkal és hörghuruttal két hétig kórházban kezeltek, szombaton délután elhagyta a kórházat.
A brit alsóház képviselőinek jelentős része alkalmazza saját családtagjait közpénzen, csak ezt sokan igyekeznek különböző ügyeskedésekkel, például a házastársak nevének manipulálásával leplezni - mondta vasárnap megjelent lapnyilatkozatában az a brit ellenzéki képviselő, akit rokonainak csalárd alkalmazásával vádolnak.
Vladimír Meciar arra készül, hogy népszavazást kezdeményez, ha a szlovák parlament az ellenzék obstrukciója miatt a jövő héten mégsem tudná ratifikálni a lisszaboni szerződést. A kormányhoz tartozó Néppárt-HZDS elnöke vasárnap egy televíziós vitaműsorban jelentette be szándékát.
A 2006 nyarán Nyitrán megvert magyar egyetemista lány egyik feljelentője a hétvégén azt sugallta, hogy egy külföldi titkosszolgálat áll a lány mögött. Malina Hedviget saját elmondása szerint 2006 nyarán két ismeretlen bőrfejű azért verte meg a nyitrai utcán, mert magyarul beszélt. Peter Korcek, a feljelentő, aki jelenleg saját közlése szerint cipő-nagykereskedést működtet, korábban - még Vladimir…
Leszerelő brit katonák garázdálkodtak Cipruson, ezért közülük kilenc ellen vádat emelnek - jelentette be vasárnap a helyi rendőrség. A bakák akár hét év börtönt is kaphatnak. A szórakozó társaság mintegy húsz tagja péntek éjjel feldúlta és kifosztotta Ajía Napa fürdőhelyen a Bedrock bárt, és megverte az ellenszegülőket. Egy ember koponyatöréssel kórházba került. A ciprusi brit haderők szóvivője…
Alkotmányellenesnek minősítette a román Alkotmánybíróság az 1999 óta érvényben levő átvilágítási törvényt és a módosítására kiadott 2006-os sürgősségi kormányrendeletet.
Kilenc határsértőt fogtak a Szeged Határrendészeti Kirendeltség járőrei vasárnap hajnalban Mórahalmon - közölte az MTI-vel a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Az első három emberre nem sokkal 6 óra előtt lettek figyelmesek, majd a közelben, bokrok mögé elbújva további három embert találtak a járőrök, illetve egy órával később újabb három személyt Mórahalmon igazoltattak - mondta…
Botrány tört ki az afganisztánban állomásozó olasz NATO-kontingens körül miután kiderült: egyik dzsipjén az Afrika Korps jelképe van felfestve. [Dátum: 2008. 02. 03. 18:32]
Meglepően magas a részvétel a szerbiai elnökválasztás vasárnapi második fordulójában: 18 óráig a szavazásra jogosultak 57,8 százaléka adta le a voksát, míg a két héttel korábbi első fordulóban ugyanaddig 53,45 százalék. A két jelölt, Boris Tadic jelenlegi államelnök, és Tomislav Nikolic radikális vezér között igen kiélezett a küzdelem. A választás első fordulójában, amikor a jogosultak több…
Demokrata párti becslések szerint Borisz Tadics jelenlegi államfő 50,4 százalékot, a radikális párti Tomiszlav Nikolics 47,7 szerzett a szerbiai elnökválasztás második fordulójában. A voksok felének összeszámlálásánál kiadott összesítés szerint Tadicsra 2260 ezren (50,4 százalék), Nikolicsra 2160 ezren (48,2 százalék) szavaztak. A radikálisok azt állítják, 0,8 százalékkal ők vezetnek. A CeSID…
Az első előrejelzések szerint Boris Tadic jelenlegi elnök marad Szerbia államfője a következő öt évre. A Központ a Szabad Választásokért és a Demokráciáért nevű, pontos választási megfigyeléseiről ismert szervezet szerint - a szavazatok 70 százalékának feldolgozása után - Tadic 50,3 százalékkal vezet a voksok 48,1 százalékát megszerzett Tomislav Nikolic radikális pártvezér előtt.