2008. február 4. hétfő

febr. 4
6:49
Dráma és bizonytalanság Csádban (Infostart)
Csádban a hadsereg szerint két napos harc után visszaverték a lázadókat a fővárosból. New Yorkban a kialakult helyzetről tárgyalt az ENSZ Biztonsági Tanácsa, de az ügyben egyelőre nem történt előrelépés.
febr. 4
6:58
Boris Tadic marad Szerbia elnöke (Kripto Akadémia)
Boris Tadic marad Szerbia államfője - derült ki a vasárnap késő estére, a második elnökválasztási fordulóban leadott szavazatok több mint 80 százalékának feldolgozása után. A központi választási bizottság szerint Tadic a voksok 50,75 százalékát kapta, ellenfelének, a radikális pártvezér Tomislav Nikolicnak pedig 47,56 százalék jutott - jelentette Fazekas László, az MTI tudósítója.
febr. 4
7:03
Robbanás Sydney-ben (Kripto Akadémia)
Erőteljes robbanás történt helyi idő szerint hétfő hajnalban az ausztráliai Sydney-ben; ketten megsérültek, az anyagi kár jelentős - közölte a rendőrség.
febr. 4
7:21
Benazir Bhuttót négy csoport akarta megölni (Kripto Akadémia)
A tavaly decemberben meggyilkolt Benazir Bhuttót négy csoport is meg akarta ölni - derül ki volt pakisztáni kormányfő poszthumusz emlékirataiból, amelyből a The Sunday Times közölt részleteket a hét végén. Az összeesküvők között volt Oszama bin Ladennek, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetőjének egyik fia és Baitullah Mehszúd pakisztáni törzsi vezető. A pakisztáni hatóságok Mehszúdot…
febr. 4
7:22
Robbanás történt az ausztráliai Sydney-ben (Infostart)
Erős robbanás történt helyi idő szerint hétfő hajnalban az ausztráliai Sydney-ben. A robbanásban ketten megsérültek, az anyagi kár jelentős - közölte a rendőrség.
febr. 4
7:32
Frncia alkotmánymódosítás a Lisszaboni Szerződésért (Kripto Akadémia)
Együttes ülést tart a Párizs melletti Versailles-ban hétfőn a francia törvényhozás alsó- és felsőháza, hogy elfogadják azt az alkotmánymódosítást amely ahhoz szükséges, hogy a parlament szentesítse a Lisszaboni Szerződést, azaz az Európai Unió új alkotmányos szerződését.
febr. 4
7:48
A guantánamói bíróság előtt egy volt gyerekkatona (Kripto Akadémia)
Guantánamói bíróság elé áll hétfőn egy 15 éves korában elfogott, ma 21 éves fiatalember, akit terroristagyanús személyként tartanak fogva a kubai területen lévő amerikai támaszponton. A kanadai születésű Omar Khadrot azzal vádolják, hogy megölt egy amerikai katonát.
febr. 4
8:15
Kilencen meghaltak egy németországi tűzben, köztük öt gyerek (Kripto Akadémia)
Kilencen életüket vesztették egy társasházban keletkezett tűzben Németországban, a Rajna-Pfalz tartománybeli Ludwigshafenben - közölte hétfőn reggel a helyi rendőrség.A halálos áldozatok között öt gyerek is van. Hatvanan megsérültek.
febr. 4
9:11
Fogszuvasodás ellen: fluoridos víz folyhat minden csapból (Infostart)
Újabb otthonokban folyhat fluoriddal dúsított víz a csapokból - ezt tervezi bejelenteni a brit kormány. A szakértők szerint ezzel a módszerrel ugyanis hatékonyan és viszonylag egyszerűen lehet megvédeni a gyerekek fogainak egészségét.
febr. 4
9:13
Romney már a túlélésre játszik (Kitekintő)
„Nem hiszem, hogy már most bárkinek is meg kellene írnia Mitt Romney nekrológját. Ellenállhatatlan is tud lenni és egy rakás pénze van."
febr. 4
9:19
Sarkozy Bukarestben (Kripto Akadémia)
Koszovó jövője, védelmi és biztonságpolitikai kérdések, valamint a gazdasági, tudományos és kulturális együttműködés témája egyaránt napirenden szerepel Nicolas Sarkozy francia elnök hétfői hivatalos "villámlátogatásán", amelynek keretében Traian Basescu román államfővel megállapodást ír alá a két ország közötti stratégiai partnerség gyakorlati alkalmazásáról.
febr. 4
9:37
Mindenképpen létrejön a Gonosz új birodalma? (Napi)
febr. 4
9:46
A német orvosok 15 százaléka alkoholista? (Kripto Akadémia)
Különös eset döbbentette meg a napokban a német - s nem csak - orvostársadalmat. Egy neves ulmi klinika hasonlóan neves ortopédsebésze ugyanis egy csípőprotézis-műtét során összeesett, elveszítve eszméletét. Az 58 éves Christian T. vérében alkoholt mutattak ki. Az ügy ráirányította a figyelmet az orvosok helyzetére, amely különösen az egészségügyi reform több mint két évvel ezelőtt történt…
febr. 4
10:15
A miniszterelnök is tudott a lehallgatásról: "súlyosak lehetnek a következmények" (Infostart)
Tovább dagad a brit parlamenti lehallgatási botrány, miután az ellenzéki konzervatívok árnyékkormányának belügyminiszter közölte: már korábban levélben figyelmeztette Gordon Brown miniszterelnököt arról, hogy a kormányzó Munkáspárt egyik képviselőjét lehallgatja a Scotland Yard. A miniszterelnök stábja tagad, az igazságügy-miniszter vizsgálatot rendelt el.
febr. 4
10:21
Nem védik meg a nőket, mert tartanak a rasszista vádaktól (Infostart)
Nem mer lépni a rendőrség, de a tanárok és a városvezetők is szemet hunynak a becsületbeli bűncselekmények fölött - attól tartanak, hogy rasszizmussal vádolják meg őket.
febr. 4
10:23
Szerbia: elhárult a visszarendeződés veszélye (Infostart)
Szerbia szerencsésen választott államfőt - mondta az InfoRádiónak Juhász József délszláv szakértő. Az egyetemi docens szerint Milosevic bukása óta most volt a legnagyobb veszélye annak, hogy tényleges visszarendeződés történjen az országban. A vasárnapi elnökválasztást Boris Tadic jelenlegi államfő nyerte a radikális pártvezér Tomislav Nikoliccsal szemben. A választásokról szólva a Vajdasági…
febr. 4
10:24
Az amerikai elnökválasztás boszorkánykonyhája (Kitekintő)
Vajon mi kell ahhoz, hogy valakiből az USA elnöke, azaz a világ talán legnagyobb hatalmú, ám sokak szerint a leggyűlöltebb és egyben legirigyeltebb embere legyen?
febr. 4
10:27
Profitzuhanást vár a Ryanair (Napi)
febr. 4
10:30
Tadic hajszállal nyert (Kripto Akadémia)
A szavazatok 98,8 százalékának összesítése szerint rendkívül szűk, alig több mint százezer szavazatnyi előnnyel nyerte meg Boris Tadic, a Demokrata Párt elnöke a vasárnapi szerbiai elnökválasztást - közölte hétfőn a belgrádi Központi Választási Bizottság.
febr. 4
10:35
Gimnáziumi tanárból szerb elnök (Kripto Akadémia)
Szűk három százalékkal nyert Borisz Tadics a radikális Tomiszlav Nikoliccsal szemben az elnökválasztáson. A voksok mintegy 99 százalékának összeszámlálása alapján Tadics 50,57, Nikolics pedig 47,71 százalékot szerzett. Míg az első fordulóban a radikálisok jelöltje nyert a nagyvárosokban, ezúttal megfordult a trend, s Tadics győzött a nagy településeken. Belgrádban például kilenc százalékos…
febr. 4
10:51
Magyarország üdvözli Boris Tadic győzelmét (Kripto Akadémia)
Magyarország egyértelműen üdvözli Boris Tadic győzelmét a vasárnapi szerb elnökválasztáson, az eredmény fontos a vajdasági magyarok és Koszovó szempontjából is - mondta Göncz Kinga külügyminiszter hétfőn.
febr. 4
11:38
A cseh orvosok szeretik a vizitdíjat (Infostart)
A cseh orvosok egyelőre elégedettek a vizitdíj beszedésével, az első hónap tapasztalatai kedvezőek számukra. Úgy tűnik, a lakosság is elfogadta a változást.
febr. 4
11:49
A Yahoo inkább a Google-lal házasodna? (Napi)
febr. 4
11:52
Prágaii nyilatkozatra várva a Benes-dekrétumok ügyében (Kripto Akadémia)
Csehországnak fél éven belül állást kell foglalnia azzal a panasszal kapcsolatban, amelyet a kitelepített szudétanémetek egy csoportja tett az ENSZ emberi jogi bizottságában a cseh kárpótlási törvényekkel összefüggésben - írja a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap hétfőn. A szudétanémetek azt állítják, hogy a cseh kárpótlási törvények számukra diszkriminatívak, s ezért nem tudnak…
febr. 4
12:05
Dübörög a kampány 1.: "Én sokkal konzervatívabb vagyok" (Infostart)
Egyre nő a feszültség az Egyesült Államokban a Szuper Kedd közeledtével, amely sok szempontból döntő nap lehet az amerikai elnökválasztáson. Ekkor ugyanis 24 államban tartanak előválasztásokat, azaz nagy valószínűséggel eldőlhet, hogy a kormányzó republikánusok és az ellenzéki demokraták kit indítanak az őszi választáson. Összeállításunk első részében a republikánus versengést vesszük górcső alá.
febr. 4
12:08
Öngyilkos merénylet Izraelben (Metropol)
Legkevesebb négyen haltak meg hétfőn egy öngyilkos merénylet során a dél-izraeli Dimónában – közölte az izraeli rendőrség. A város mellett van Izrael nukleáris központja.
febr. 4
12:14
A német nyelvterület irodalmi szemléje (Kitekintő)
Günter GRASS 80 éves. Az 1927. október 16-án született, talán legismertebb és elismertebb ma élő, német író előtt számos rendezvénnyel tisztelegtek.
febr. 4
12:26
Öngyilkos merénylet Izraelben (Kripto Akadémia)
Legkevesebb négyen haltak meg hétfőn egy öngyilkos merénylet során a dél-izraeli Dimónában - közölte az izraeli rendőrség. A mentőszolgálatoktól származó tájékoztatás szerint a két öngyilkos merénylő is a halottak között van, további tíz ember megsebesült.
febr. 4
12:27
Hibázott a bankvezetés - jön a szigorítás (Napi)
febr. 4
12:49
Másodpercenként 1300 dollár profit (Napi)
febr. 4
13:40
Musarraf: "Pakisztánban nincsenek politikai foglyok" (Kitekintő)
Február 18-án lesznek a választások, de a kampány csak most kezdődik. A legfőbb ügyész szabadságáért küzd, miközben Musarraf Európában bizonygatja: Csaudhri nem fogoly.
febr. 4
14:20
Barroso gratulált Tadicnak, de elvárásai vannak (Kripto Akadémia)
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke hétfőn nyílt levélben gratulált Boris Tadic szerb elnöknek újraválasztása alkalmából. Megerősítette, hogy Brüsszel fel kívánja gyorsítani Szerbia közeledését az unióhoz. Tadic vasárnapi választási győzelme - tette hozzá - döntő pillanatban született meg, nem csupán Szerbia, hanem az egész nyugat-balkáni térség szempontjából.
febr. 4
14:36
A vajdasági magyarok örülnek Tadic győzelmének (Kripto Akadémia)
Az újjáválasztott Boris Tadic szerb államfő megállapodott a délvidéki magyar politikai erőkkel arról, hogy a jövőben erőteljesebben fogja támogatni a magyarok törekvéseit - közölte hétfőn Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, aki üdvözölte a Demokrata Párt vezetőjének vasárnapi győzelmét
febr. 4
15:01
Franciaország beavatkozásra készül Csádban (Infostart)
Az ENSZ vagy az Afrikai Unió hozhat olyan határozatot, amely módosítja a Csádban állomásozó francia csapatok misszióját - jelentette ki hétfőn Bernard Kouchner francia külügyminiszter a párizsi Roissy repülőtéren, ahova megérkezett az első két, a csádi harcok elől menekülő külföldieket szállító repülőgép.
febr. 4
15:09
Öngyilkos merénylet Dimonában (Kripto Akadémia)
Egy halottja és 23 sebesültje (egyikük életveszélyesen sebesült) van az öngyilkos merényletnek, amelyet hétfőn a déli órákban palesztin terroristák Dimona dél-izraeli kisvárosban követtek el. Ez volt az első öngyilkos merénylet Izrael területén az év eleje óta. A merényletért az "Iszlám Dzsihád" és a "Népi Ellenállás" nevű szervezet vállalta a felelősséget. Míg Mahmúd Abbász elnök a Palesztin…
febr. 4
15:34
Interjú a volt 68-as diákvezérrel (Kitekintő)
Daniel Cohn-Bendit, legendás diákvezér, ma az Európai Parlament zöld pártjának vezetője beszél 1968-as múltjáról, jelenéről, a régi és mai lázadás lényegéről.
febr. 4
15:55
Dübörög a kampány 2.: egyre gyilkosabb a harc (Infostart)
Egyre nő a feszültség az Egyesült Államokban a Szuper Kedd közeledtével, amely sok szempontból döntő nap lehet az amerikai elnökválasztáson. Ekkor ugyanis 24 államban tartanak előválasztásokat, azaz nagy valószínűséggel eldőlhet, hogy a kormányzó republikánusok és az ellenzéki demokraták kit indítanak az őszi választáson. Összeállításunk második részében a demokrata jelöltek harcának fejleményeit…
febr. 4
16:20
Románia lojális az Unió döntéseihez (Kripto Akadémia)
Románia rendkívül lojális partnerként fog viszonyulni az Európai Unió döntéseihez, de nem fogja elismerni Koszovó egyoldalúan kikiáltott függetlenségét - jelentette ki hétfőn Bukarestben Traian Basescu.
febr. 4
16:36
Zágráb gyorsítja a reformokat (Kripto Akadémia)
A horvát miniszterelnök azt ígéri, hogy hazája "maximális sebességre" kapcsol a megrekedt reformok végrehajtásában, s bízik abban, hogy 2009 végén lezárulhatnak az uniós csatlakozási tárgyalások.
febr. 4
16:41
Kétmilliárdos többletet terveznek a cseh egészségbiztosítók (Kripto Akadémia)
Mintegy kétmilliárd koronás többlettel kívánnak gazdálkodni az idén a cseh egészségbiztosítók. A kilenc egészségbiztosító idei biztosítási tervét hétfőn hagyta jóvá a cseh kormány, s továbbította a képviselőháznak. Az egészségbiztosítók tervezett bevételei összesítve 208 milliárd koronát tesznek ki, míg a kiadások 206,2 milliárdot.
febr. 4
16:43
Az olasz jobboldal nem támogatja az ideiglenes kabinet kinevezését (Kripto Akadémia)
Az olasz jobboldal vezére, Silvio Berlusconi szerint a választások előre hozatal a legjobb megoldás a kormányválságra, ezért nem támogatja ideiglenes kabinet kinevezését.
febr. 4
16:44
Berlusconi ragaszkodik az előrehozott választáshoz (Infostart)
Az olasz jobboldal vezére, Silvio Berlusconi szerint a választások előre hozatal a legjobb megoldás a kormányválságra, ezért nem támogatja ideiglenes kabinet kinevezését.
febr. 4
16:45
Kétszáz fontért szennyezhetik a levegőt a teherautók Londonban (Metropol)
A rendkívül környezetszennyező teherautóknak 200 fontot (68 ezer forint) kell fizetniük, ha Londonba akarnak menni egy hétfő életbe lépett új rendelet szerint.
febr. 4
18:32
Koszovó még februárban kikiáltja függetlenségét (Infostart)
Koszovó még februárban kikiáltja függetlenségét - jelentették ki hétfőn a dél-szerbiai tartomány albán vezetői.
febr. 4
19:05
Medvegyev nem vitázik, hanem a köz érdekében dolgozik (Infostart)
Oroszországban már csak két hónap van hátra az elnökválasztásig, de nem lehet azt mondani, hogy túlzottan intenzív kampány folyna. Dmitrij Medvegyev, Vlagyimir Putyin elnök kiszemelelt útódja jelezte: nincs ideje tévévitákra az ellenfeleivel. A potenciális kihívók egyikét, Kaszjanov volt miniszterelnököt pedig el is tiltották az indulástól. A Kreml-párti média most a Medvegyev-imázs erősítésével…
febr. 4
19:27
"Aggódnak a NATO-ban Laborc Sándor múltja miatt" (Infostart)
Aggodalmat kelt a NATO-ban, hogy a moszkvai KGB-kiképzést kapott Laborc Sándor, a magyar Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) elnöke a NATO hírszerzési bizottságának vezetője lett - írta The New York Times.
febr. 4
19:48
Egy felmérés szerint csak Obama tudná legyőzni McCaint (Infostart)
Csak Barack Obama tudná legyőzni az amerikai Demokrata Párt részéről John McCaint, a Republikánus Párt legesélyesebb elnökjelölt-aspiránsát - derült ki a The Washington Post/ABC News legfrissebb felméréséből. Obama országosan átvette a vezetést Hillary Clintontól a demokrata szavazók körében - közölte a CNN hírtelevízió hétfőn több felmérés adatainak összesítése alapján.
febr. 4
19:48
Itália áprilisban választ? (Kripto Akadémia)
Visszaadta a kormányalakítási megbízást Franco Marini, a szenátus elnöke, akit Giorgio Napolitano elnök múlt szerdán bízott meg az átmeneti kabinet életre hívásával. Az elnök célja az volt, hogy a szenátus elnöke által vezetett kormány módosítsa a választási törvényt.
febr. 4
20:17
Csak Obama tudná legyőzni McCaint (Kripto Akadémia)
Csak Barack Obama tudná legyőzni az amerikai Demokrata Párt részéről John McCaint, a Republikánus Párt legesélyesebb elnökjelölt-aspiránsát - derült ki a The Washington Post/ABC News legfrissebb felméréséből.
febr. 4
20:22
Megint elbőgte magát az elnök-jelölt (Kripto Akadémia)
Megint bevetette a "könnyezős trükköt" a demokrata elnökjelöltségre pályázó Hillary Clinton hétfőn, egy nappal a sorsdöntő február 5-i előválasztási szuperkedd előtt. A volt amerikai first ladynek a Connecticut állambeli Yale Gyermektanulmányok Központjában futottak könnyek a szemébe. A New York-i szenátor asszony jogi egyetemista korában abban a központban dolgozott az 1970-es években.

Keresés