2008. február 7. csütörtök

febr. 7
4:52
Nem dőlt el a verseny a szuperkedden (Kripto Akadémia)
Sem a demokrata, sem a republikánus táborban nem hozott átütő sikert a szuperkeddi monstre szavazás. Hillary Clintonnak sikerült lelassítani Barack Obama lendületét, mindketten győztesnek nyilváníthatták magukat. New York szenátor asszonyának támogatottsága szilárd a demokrata bázis körében, ám a következő előválasztások a fekete jelöltnek kedveznek. John McCain fölényesen vezet a…
febr. 7
5:45
CIA-beismerés: előfordult a szimulált vízbefojtás! (Infostart)
A CIA vezetése hosszú idő után elismerte, hogy egy széles körben elítélt vallatási technikát alkalmazott több, terrorizmussal gyanúsított személy kihallgatásakor. A "waterboarding" néven ismert gyakorlatról a hírszerzési ügynökség igazgatója, Michael Hayden beszélt az amerikai kongresszusban történt meghallgatásán. A tábornok szerint ugyankkor komoly veszélyt jelente Amerikának, ha betiltanák a…
febr. 7
6:07
"Mondd, Te kit választanál?" Klikkeljen és kiderül! (Infostart)
Az amerikai elnökválasztás fontos szakasza zárult le kedden, amikor 24 államban választottak a jelöltek közül a demokrata és a republikánus szavazók. Előbbieknél Hillary Clinton vezet, míg a republikánusoknál John McCain áll az élen. De Ön tudja-e, ha tehetné, kire szavazna? Vajon tényleg azzal ért egyet, aki a legszimpatikusabb? Rögtön kiderül!
febr. 7
6:18
"Megcsókoltam a kicsit, és kihajítottam az ablakon" (Infostart)
Az egész világsajtót bejárta az a felvétel, amelyen látható, hogyan mentette meg unokaöccse életét Kamil Kaplan: kidobta a 9 hónapos kisbabát az égő ház ablakából. A férfi elmesélte az újságíróknak, mit érzett, amikor a kétségbeesett lépésre szánta el magát.
febr. 7
7:23
Váratlan látogatás a pokolban (Infostart)
Előre be nem jelentett látogatásra Afganisztánba érkezett Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter és David Miliband, a brit diplomácia irányítója.
febr. 7
7:30
A tornádókat hozó idő miatt késhet az Atlantis indítása (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok délkeleti részén átvonuló, pusztító tornádókat okozó hidegfront Florida irányába halad, s emiatt késhet az Atlantis űrsikló indítása - közölték illetékesek szerdán. Az idei első űrrepülőgép-indítást csütörtökre tűzték ki.
febr. 7
7:52
Török igen az egyetemi fejkendőre (Kripto Akadémia)
Heves vita bontakozott ki a muzulmán fejkendő egyetemi viselését lehetővé tévő alkotmánymódosításról szerdán a török parlamentben, amelynek képviselői éjszaka megszavazták az erre vonatkozó javaslatot. A tilalom feloldását a kormányzó konzervatív Igazság és Haladás Pártja (AKP) és az ellenzéki Nemzeti Cselekvés Pártja (MHP) közösen kezdeményezte, e két pártnak együttesen hatalmas többsége van a…
febr. 7
8:45
Putyin "bábszínháza" (Kitekintő)
A szituáció nem is lehetne megalázóbb Medvegyev, és nyilvánvalóbb a külső szemlélő számára.
febr. 7
8:57
Egyelőre nem veszélyes a környezetre a lángoló török hajó (Kripto Akadémia)
Egyelőre nem jelent veszélyt a környezetre az a török teherhajó, amely szerda délután gyulladt ki az Adriai-tengeren, a horvát partok közelében - közölte csütörtökre virradóra a balesettel foglalkozó horvát válságstáb.
febr. 7
9:31
Újságírókat hallgattak le Szlovéniában? (Kripto Akadémia)
Újságírók lehallgatásának gyanúja is felmerült egy Koszovóról folytatott, a szlovén diplomáciát kényelmetlen helyzetbe hozó szlovén-amerikai háttértárgyalás jegyzőkönyvének napvilágra kerülésének ügyében. A dokumentumot nyilvánosságra hozó lapok egyike, a szlovén Dnevnik szerint a kiszivárogtatás forrásának feltárása érdekében a külügyminisztérium a lap munkatársai és külügyminisztériumi…
febr. 7
9:53
Öt halottja van egy ecuadori tűzhányó kitörésének (Kripto Akadémia)
Öt halálos áldozata van az ecuadori Tungurahua tűzhányó kitörésének.
febr. 7
10:00
Az anyázás emberi jog! (Napi)
febr. 7
10:06
Koalíciós válság Szerbiában az elnökválasztás után (Kitekintő)
A régóta érlelődő válságot közvetlenül az Európai Unió és Szerbia politikai megállapodásának mára ütemezett, majd elhalasztott aláírása robbantotta ki.
febr. 7
10:09
Szerencsés kimenetelű tömegkarambol Ausztriában (Kripto Akadémia)
Szerencsés kimenetelű tömegkarambol történt csütörtök kora reggel az ausztriai Karintia tartományban, az A2-es déli autópályán. A rendőrség közlése szerint hozzávetőleg harminc gépkocsi rohant, illetve csúszott egymásba a hirtelen síkossá vált úttesten, Villach és Klagenfurt között, a Wörthi-tó északi partján. A szerencsétlenségnek nincs halálos áldozata, és csupán néhányan szenvedtek könnyebb…
febr. 7
10:31
Tömeges baleset Kairó térségében: 24 halott (Kripto Akadémia)
Legkevesebb 24-en vesztették életüket és 16-an megsérültek csütörtökön egy súlyos közlekedési balesetben az egyiptomi főváros térségében.
febr. 7
10:47
Kötelező drogteszt az egyetemeken (Kripto Akadémia)
Kötelező drogtesztet vezethetnek be az orosz egyetemeken ősztől - jelentette a Ria Novosztyi orosz hírügynökség a Szövetségi Kábítószerforgalom-ellenőrzési Szolgálat (FKSZN) moszkvai igazgatóságának vezetőjére, Viktor Hvorosztyanra hivatkozva. A teszt a tervek szerint kötelező lesz mind az állami, mind a magánegyetemek hallgatói számára. A rendszert kísérleti jelleggel már évekkel ezelőtt…
febr. 7
10:50
A szlovák kormánypártok nem akarnak magyarokat ünnepelni (Infostart)
A szlovák kormánypártok nem tartják helyénvalónak az ellenzéki kereszténydemokrata mozgalom elképzelését, hogy a tervezett új emléknapok között magyar vonatkozású események illetve személyiségek is szerepeljenek.
febr. 7
11:11
Triesztbe mehetünk a SkyEurope-al (Napi)
febr. 7
11:30
Egy egész kenyai falu a rokonának vallja Obamát (Kripto Akadémia)
Az amerikai előválasztások élesbe fordulásával fokozódik az Obama-őrület egy kis kenyai faluban, ahol az illinois-i szenátor nagyanyja (és friss hírek szerint még számtalan rokona) él.
febr. 7
11:34
Szemétfigyelő rendőrök Bécsben (Kitekintő)
Február eleje óta kék-szürke egyenruhás csapat járja Bécs utcáit, és árgus szemmel figyeli a szemetelőket, akik évente hétmillió eurós kiadást okoznak az osztrák főváros költségvetésének.
febr. 7
11:50
Remeg Törökország világi berendezkedése (Infostart)
A török parlament megszavazta azt az alkotmánymódosítást, amely lehetővé teszi az egyetemi hallgatók számára az iszlám fejkendő viselését. A javaslat a világiak körében élénk tiltakozást váltott ki. Dobrovits Mihály turkológus szerint ez csak az első lépés, amely a kormánypárt nacionalista törekvéseit szolgálja.
febr. 7
11:57
Nem kellett volna 8 évet raboskodnia Natascha Kampuschnak? (Kripto Akadémia)
Állítólag már néhány héttel eltűnése után olyan, megalapozott gyanúra okot adó jelzések kerültek az osztrák rendőrség birtokába, amelyek segítségével, ha komolyan veszik őket, és utánajárnak az információknak, ki tudták volna menteni Natascha Kampuscht elrablója fogságából, és a kislánynak nem kellett volna nyolc évet, szinte egész gyerekkorát egy pinceszerű szobában, rabságban töltenie.…
febr. 7
12:14
Tűz és politika (Kripto Akadémia)
A német-török kapcsolatokat megterhelő politikai üggyé vált a hétvégi ludwigshafeni tűzeset. Wolfgang Scha:uble német belügyminiszter csütörtökön visszautasította a török sajtó azzal kapcsolatos gyanúsítgatásait, hogy idegenellenes célzatú, szándékos gyújtogatás történt.
febr. 7
12:35
Vezető maffiózót fogott el az olasz rendőrség (Kripto Akadémia)
Az olasz rendőrség őrizetbe vette csütörtökön az ország harminc leginkább keresett, körözött maffiózójának egyikét. A 42 éves Vincenzo Licciardi a Camorra nevű nápolyi és Nápoly környéki bűnszövetkezet "Alleanza di Secondigliano" (Secondiglianói Szövetség) nevű bűnözői "kartelljének" vezetője. Secondigliano Nápoly egyik északi kerületének neve.
febr. 7
12:50
Gyatra eredményt közölt a Cisco (Napi)
febr. 7
13:23
A vártnál kisebbet bukott a német óriásbank (Napi)
febr. 7
13:45
Papírtigris (Kitekintő)
Bár Idriss Déby elnök uralmát végül nem tudták megdönteni, az n’djamenai kormány ellen küzdő lázadók megalázó vereséget mértek az Európai Unióra.
febr. 7
14:28
Mi várható a szuperkedd után? (Infostart)
Magyarics Tamás, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa szerint a szuperkedd után nem várható jelentős különbség sem a demokraták, sem a republikánusok kampányában. Romsics Gergely azt mondta: az amerikai elnökválasztási kampány a megszokottnál is több klisé alapján zajlik, ezért a demokratáknak nem jelent hátrányt, hogy két erős, de megosztó jelölt verseng az elnökjelölti pozícióért.
febr. 7
14:34
Megverték a csetnikvajda utódát (168 Óra Online)
A szerb sovinizmus felkent bajnokain kívül mindenki fellélegzett, amikor kiderült, hogy Szerbia elnöke ugyanaz marad, aki eddig volt. [Dátum: 2008. 02. 07. 14:20]
febr. 7
14:35
Magyar speciális mentők mennének a tornádó sújtotta USA-ba (Kripto Akadémia)
A Baptista Szeretetszolgálat Rescue 24 mentőszolgálata felajánlotta segítségét az Amerikai Egyesült Államok katasztrófakezelő hatóságainak, hogy az ország öt államában pusztító és több mint félszáz halálos áldozatot követelő tornádó utáni mentésben segédkezzen - közölte a magyar speciális mentőcsapat kommunikációs munkatársa csütörtökön.
febr. 7
14:56
Környezetvédelmi Big Brother készül (Kitekintő)
Szabadon hozzáférhető, közérthető és folyamatosan aktualizált környezeti adatok közzétételére hivatott internetes portált indít az EU.
febr. 7
15:17
A harmadik A-betű a tét (Napi)
febr. 7
15:17
Kenya visszavárja a turistákat (Infostart)
Kenya visszavárja a turistákat és a befektetőket - üzente az ország információs minisztere, aki szerint a sokkoló erőszak ellenére az ország nagy része békés. Az elnökválasztás nyomán megindult vérengzés azért is döbbentett meg világszerte sokakat, mert Kenyát Afrika egyik legstabilabb országának tartották. Az üzenet ellenére a vitatott hovatartozású területeken továbbra is feszült a helyzet. A…
febr. 7
15:55
Még bontakozik a Mol nagy terve (Napi)
febr. 7
15:57
Vége a jó világnak - esik a bankrészvény (Napi)
febr. 7
16:27
A pénzen fog múlni? Obamához özönlik a támogatás, Clinton könyörög (Infostart)
Majdnem hatmillió dollár folyt be a szuperkedd óta Barack Obama kampánykasszájába, szinte kizárólag internetes felajánlásoknak köszönhetően. Obama januárban több mint kétszer annyi pénzt gyűjtött, mint legfőbb pártbeli riválisa, Hillary Clinton, aki a saját vagyonából kényszerült ötmillió dollárt "kölcsön adni" a kampánykasszájának.
febr. 7
16:44
Megint veszteséges az Infineon (Napi)
febr. 7
16:58
Sarkozy hidegvért emleget (Kitekintő)
A francia államfő tanácsadói ellen immár saját pártjának tagjai és kormányának miniszterei is kikeltek.
febr. 7
17:01
Ázsiában versenyeznek a kólások (Napi)
febr. 7
17:23
"Csírájában elfojtanák" az ex-kormányfő kampányát (Infostart)
Az interneten indítottak kampányt Tony Blair volt brit miniszterelnök EU-elnökségre történő jelölése ellen azok, akik ellenzik ennek még a gondolatát is. A www.stopblair.eu oldalon szereplő listát csütörtökig háromezren írták alá, azaz kedd óta megkétszereződött a számuk, noha a lisszaboni szerződésben előírt elnöki poszt betöltéséről csak az év végén döntenek a tagállamok - feltéve, hogy addig…
febr. 7
17:41
Egyre több államban betiltják a robothívásokat (Kripto Akadémia)
Egyre több amerikai szövetségi államban tiltják be vagy korlátozzák a választási robothívásokat, amelyeket a lakosság mérhetetlenül zavarónak, sőt a magánszféra megsértésének tart.
febr. 7
18:00
Dávid Ibolya John McCainnel találkozott Washingtonban (Infostart)
Dávid Ibolya MDF-elnök a csütörtöki washingtoni nemzeti imareggelin találkozott John McCain republikánus szenátorral, aki arról biztosította, hogy elnökjelölti kampányában "figyel a Magyarország számára oly fontos délkelet-európai térség biztonságára, különösen Koszovó jövőjére".
febr. 7
18:11
GlaxoSmithKline: rájuk férne az orvosság (Napi)
febr. 7
18:27
Kettészakíthatja a NATO-t Afganisztán (Infostart)
Miközben az amerikai és a brit külügyminiszter váratlan afganisztáni látogatásán további nyomást fejtett ki a szövetségesekre, a NATO főtitkára visszautasította, hogy az országba kevesebb katonát küldő országok nem tennének eleget az afganisztáni stabilitásért. Kanada azonban ultimátumot intézett szövetségeseihez: vagy megerősítik 1000 katonával afganisztáni csapatait, vagy hazahívja azokat.
febr. 7
18:38
Jól fogyott a leves és a sampon (Napi)
febr. 7
18:49
Az EU újabb terrorellenes óvintézkedéseket tervez a légiközlekedésben (Infostart)
Újabb terrorellenes intézkedéseket tervez az Európai Unió a légiközlekedésben: ki akarja terjeszteni az unión kívüli légi utasok biometrikus adatfelvételét, valamint az Egyesült Államok után Ausztráliával is meg akar állapodni személyi adataik továbbításáról.
febr. 7
19:54
Nagyszabású razzia: két országban 74 maffiózót vettek őrizetbe (Infostart)
Az olasz és az amerikai bűnüldöző szervek 74 maffiózót fogtak el a két országban leginkább keresett bűnözők kézre kerítésére csütörtökön összehangoltan indított nagyszabású razzia során - közölte a két ország rendőrsége. Az elfogott személyek többségét az Egyesült Államokban állították elő.
febr. 7
19:56
Mitt Romney visszalépett az elnökjelöltségtől (Infostart)
Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó csütörtökön Washingtonban bejelentette: felfüggeszti republikánus elnökjelölti kampányát.
febr. 7
20:40
Merkel tiszteletbeli tag lesz Cottbusban (Kripto Akadémia)
Tiszteletbeli klubtag lesz kedvenc csapatánál, a labdarúgó Bundesligában szereplő Energie Cottbusnál Angela Merkel német kancellár. Az egyesület közlése szerint a politikus február 16-án kilátogat a Borussia Dortmund elleni hazai bajnokira, s ekkor kapja majd meg az elismerést. Érdekesség, hogy Merkel elődjét, Gerhard Schrödert is tiszteletbeli klubtagnak választották a kelet-német gárdánál, bár ő…
febr. 7
21:40
Canterbury érseke: "elkerülhetetlen" az iszlám jog részleges átvétele (Kripto Akadémia)
Elkerülhetetlennek mondta az iszlám jog "egyes szempontjainak" átvételét az anglikán világegyház vallási főméltósága, mire a brit miniszterelnök hivatala rögvest a brit jog elsőbbségét hirdetve reagált.

Keresés