Elnököt választ vasárnap Oroszország. 96 ezer választókörzetben járulhat az urnákhoz 108 millió ember. A hivatalos végeredményt március hetedikén teszik közzé, de már hétfőn reggel ismertetik a százszázalékos feldolgozás mellett kialakult sorrendet. Nagy meglepetés nem várható.
Az örmény rendőrség péntek hajnalban megkezdte a Jereván központjában napok óta tüntető és sátrazó több száz ellenzéki feloszlatását. Jelentések szerint a rendőrök összefogdossák és buszokba tuszkolják az embereket. Az örmény ellenzék a február 19-i elnökválasztás szerinte meghamisított eredménye ellen tüntetett, új választásokat követelve. Az elnökválasztást Szerzs Szargszján nyerte meg, de az…
Súlyos összecsapások törtek ki pénteken Madrid központjában baloldali fiatalok és rendőrök között, hét tűntetőt előállítottak - jelentette a spanyol rádió.
A vasárnapi oroszországi elnökválasztást teljes harci készültségben várják a Kreml mesteremberei: lesik, hogy az elnöki dolgozószoba új lakója változtatni akar-e a környezeten. A Kreml illetékesei szerint a dolgozószobában szükség esetén egy-két nap alatt elvégeznek egy kisebb felújítást. Ha netán új bútorra is szükség lenne, annak beszerzéséhez legalább egy hét kell. Hagyományosan az új elnök…
Biztonsági okokból bezárják az olimpia idejére az egyik pekingi labdarúgó stadion környékén az éttermeket, bárokat és éjszakai klubokat. Az intézkedés komoly érvágást jelent a tulajdonosoknak, ez ugyanis a kínai főváros éjszakai életének egyik központja.
Harry herceg pénteken elrepült Afganisztánból, miután több mint két hónapig titokban tartott jelenléte kiszivárgott - közölték brit védelmi minisztériumi források. II. Erzsébet királynő 23 éves unokáját, Károly brit trónörökös és a néhai Diana hercegnő másodszülött fiát, aki harmadik a trónöröklési sorrendben, a személyes biztonsága miatti aggodalmak nyomán vezényelték vissza Afganisztánból.
Egy kínai tartományi vezető szerint embermilliók megélhetését fenyegetik a pekingi olimpia vízszükségletének fedezése érdekében hozott állami intézkedések.
Dmitrij Medvegyev orosz elnökjelölt portréira nagy a kereslet azóta, hogy Vlagyimir Putyin búcsúzó elnök decemberben bejelentette: őt támogatja a vasárnapi elnökválasztáson. Oroszországban sok hivatalban, iskolában, vállalatnál még ma is az elnök tekint a falról a dolgozókra, tanulókra, s a portrékkal kereskedők szerint ez a hagyomány a cári időkre, illetve az ötvenes évek közepéig tartó sztálini…
Hillary Clinton menedzser, Barack Obama pedig vizionárius típusú politikus - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa. A demokrata párti jelöltekről szólva Magyarics Tamás úgy vélte: Barack Obama az amerikai álmot testesíti meg, a baloldali törzsszavazók után azonban most újra szólnia kellene a középen állókhoz.
Egy internetes honlap lehetővé teszi azoknak a spanyol választóknak számára, akik amúgy tartózkodnának a március 9-i törvényhozási választásokon, hogy - ha óhajtják - egy bevándorló helyett, annak akarata szerint adják le voksukat.
Thakszin Sinavatra korábbi thaiföldi miniszterelnök hazatért önkéntes száműzetéséből. Azt mondja, nem akar politikai szerepet vállalni, de ezt senki sem hiszi el neki.
Hazaérkezett szombaton biztonsági okokból félbeszakított afganisztáni bevetéséről Harry herceg, a brit uralkodó unokája, akit londoni sajtóértesülések szerint máris halálos fenyegetések értek terrorszervezetek részéről.
További vizsgálatokat tart szükségesnek az Európai Bizottság az OMV és a Mol osztrák cég által megcélzott fúziójának piaci versenyre gyakorolt hatásait illetően.
Százötven koszovói szerb rendőr tette le szombaton a szolgálatot, ezzel országos méretűvé vált tiltakozásuk a két hete függetlenné vált állam albán vezetése ellen.
A nemzeti gyűlölet szítására kitervelt akciónak minősítette Korhecz Tamás vajdasági miniszterelnök-helyettes szombaton azt a már második hete tartó "happeninget", amelynek során a vajdasági Zomborban, egy albán tulajdonú pékség előtt ingyen kenyeret és péksüteményt osztanak. A kisüzem kirakatát február 17-én, a koszovói függetlenség kikiáltásának estéjén betörték, és a sok éve a nyugat-vajdasági…
A kolumbiai hadsereg szombaton megölte Raúl Reyest, a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) második számú parancsnokát - jelentette be Bogotában Juan Manuel Santos kolumbiai védelmi miniszter.
Hazaérkezett szombaton biztonsági okokból félbeszakított afganisztáni bevetéséről Harry herceg, a brit uralkodó unokája, akit londoni sajtóértesülések szerint máris halálos fenyegetések értek terrorszervezetek részéről.
Kanada március másodikától eltörli a vízumkötelezettséget Magyarországgal, Lengyelországgal, Litvániával és Szlovákiával szemben - jelentette be Diane Finley bevándorlásügyi miniszter, tájékoztatta az MTI-t Szelestey Lajos külügyi szóvivő szombaton.
Az orosz elnökválasztáson megnyíltak a moszkvai szavazóhelyiségek is helyi idő szerint vasárnap reggel 8 órakor - közép-európai idő szerint reggel 6-kor.
Elítélte az ENSZ főtitkára a világszervezet Biztonsági Tanácsában (BT), hogy Izrael "túlzott és aránytalan mértékben" alkalmaz erőszakot a Gázai övezetben.
Légicsapást mért az izraeli hadsereg vasárnapra virradóra Iszmáil Haníjének, a Gázai övezetet irányító - nemzetközileg el nem ismert - Hamász-kormány fejének a hivatalára - közölték szemtanúk.
Viszályt szült Ecuador és Kolumbia között, hogy kolumbiai katonák a hét végén ecuadori területen megölték Raúl Reyest, a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű marxista gerillaszervezet második számú parancsnokát.
Legalább húszan meghaltak vasárnap abban az öngyilkos merényletben, amelyet törzsi előljárók gyűlésén hajtottak végre Pakisztán északnyugati részén - közölte a hadsereg.
A múltheti zavargások lecsengésével a történtek értelmezése, a felelősök keresése, és az új helyzethez való hivatalos hozzáállás kialakítása okoz harcokat Belgrádban - szerencsére már csak szavak útján.
Nyolc halálos áldozata van az ellenzéki tüntetők és a rendőrség között szombaton Jerevánban lezajlott összecsapásoknak - közölte az örmény rendőrség. Az nem derült ki a kommünikéből, hogy áldozatok rendőrök vagy tüntetők-e, a hatóságok csupán annyit tettek hozzá, hogy 33 rendőr megsebesült.
Az oroszországi elnökválasztáson már bezártak az első szavazóhelyiségek Csukcsföldön és Kamcsatkán, Moszkvától kilenc időzónányira, ahol közép-európai idő szerint még szombaton este kezdődött a szavazás.
Oroszországban jelenleg is tart az elnökválasztás. A részvétel meghaladta a 60 százalékot urnazárás előtt két órával az orosz Központi Választási Bizottság vasárnap esti adatai szerint.
Az Európai Unió soros szlovén elnöksége vasárnap elítélte az izraeli hadsereg által "túlzott mértékben" alkalmazott erőt a Gázai övezet civil lakossága ellen, hangsúlyozva, hogy az ilyen cselekmények ellentétesek a nemzetközi joggal.
A legfrissebb kórházi jelentések szerint legalább 40-en meghaltak vasárnap abban az öngyilkos merényletben, amelyet törzsi elöljárók gyűlésén hajtottak végre Pakisztán északnyugati részén.
Az oroszországi elnökválasztás nem választás, sokkal inkább jóváhagyás lesz - emelte ki Sz. Bíró Zoltán történész, Oroszország-szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában. Vlagyimir Putyint minden bizonnyal az általa kiválasztott Dmitrij Medvegyev követi az elnöki poszton.
Elhalasztotta örményországi látogatását Tarcisio Bertone bíboros vatikáni államtitkár (kormányfő) - jelentette be vasárnap a pápai állam sajtóhivatala.
Az elnöki tisztségből távozó Vlagyimir Putyinnak át kell adnia utódának a hatalmat, a sok hivatalos elnöki rezidenciát, az autókat, a különleges kommunikációs eszközöket és az őrséget, de azért számos társadalmi és anyagi privilégium megmarad neki.
Mahmúd Abbász palesztin elnök felfüggesztett minden kapcsolatot Izraellel, tiltakozásul amiatt, hogy a zsidó állam hadserege halálos áldozatokat követelő offenzívát indított a Gázai övezetben. A műveletben szombaton hatvannyolcan haltak meg.
Egyiptom vasárnap ideiglenesen megnyitotta a rafahi átkelőt a palesztin sebesülteknek, s emellett orvosi felszerelést is küldött a Hamász ellenőrizte Gázai övezetbe, ahol az elmúlt négy nap izraeli csapásai csaknem 80 halálos áldozatot követeltek.
Mahmúd Abbász palesztin elnök vasárnap felfüggesztett minden kapcsolatot Izraellel tiltakozásul amiatt, hogy a zsidó állam hadserege halálos áldozatokat követelő offenzívát indított a Gázai övezetben.
Minél előbb szeretne visszatérni Afganisztánba Harry herceg, akinek küldetését a biztonsági okokból elrendelt hírzárlat megtörése miatt félbe kellett szakítani. A brit hadsereg vezérkari főnöke szerint ugyanakkor kizárta a gyors visszatérés lehetőségét. Harry herceg kiemelte: nem tekinti hősnek magát.
A jeruzsálemi Izraeli Múzeum, majd Jeruzsálem melletti keresztény kegyhelyek felkeresésével kezdte meg vasárnap Sólyom László köztársasági elnök izraeli látogatását.
Az iráni-iraki kapcsolatok új fejezetéről beszélt az iráni elnök Bagdadban. Mahmúd Ahmadinezsád szerint látogatása egyúttal a közép-keleti térség légkörének javításához is hozzájárul.