Hatvanegy palesztin halott, két elesett izraeli katona, 26 rakéta, közülük négy a 110 ezer lakosú Askelon várost célozta meg, száznál több sebesült és sokkolt ember - ez az elmúlt nap "aratása" Gáza környékén. Ha az eszkaláció ebben az ütemben folytatódik, aligha lehet megakadályozni, hogy az események a tavalyelőtti libanonihoz hasonló háborúba torkolljanak. Ehud Barak izraeli védelmi miniszter…
Dmitrij Medvegyev az exit poll-adatok szerint biztosan vezet az oroszországi elnökválasztáson. A tizenegy időzónán át húzódó ország távol-keleti területein már szombat este megkezdődött a voksolás, moszkvai idő szerint este kilenckor zárták Kalinyin- grádban az utolsó szavazóhelyiségeket. Urnazárás előtt két órával a választásra jogosultak 60 százaléka leadta szavazatát, országszerte…
Ecuador bejelentette, hogy azonnali hatállyal kiutasítja az országból Kolumbia nagykövetét, és katonai alakulatokat vezényel a két állam közös határához.
Dmitrij Medvegyevre 50,4 millió választópolgár adta szavazatát az orosz elnökválasztáson - közölte hétfő reggel a központi választási bizottság; ez abszolút rekord az orosz elnökválasztások történetében. A bizottság a szavazatok 97 százalékának feldolgozásából nyert - közel véglegesnek tekinthető - eredményre hivatkozva tette közzé az említett adatot. Medvegyev ezzel megdöntötte elődje, Vlagyimir…
Hillary Clinton amerikai demokrata párti elnökjelölt-aspiráns szerint az orosz elnökválasztás újabb visszalépést jelent a demokráciától. "A mai orosz elnökválasztás, amelyen a Vlagyimir Putyin által kijelölt Dmitrij Medvegyev győzelme soha nem volt kétséges, mérföldkő az ország demokráciától történő eltávolodásában" - olvasható a szenátor vasárnapi közleményében.
Eredeti hangfelvételeket is találtak Ruby tárgyalásáról, valamint egy pisztolytáskát és ruhákat, amelyek valószínűleg a merénylőhöz és annak gyilkosához köthetők
Megtartották a névadó ünnepségét a USS New York hadihajónak, amelybe hét és fél tonnányi acélt építettek bele a 2001. szeptember 11-én lerombolt Világkereskedelmi Központ maradványaiból.
Egy óriási kőkádat találtak a nyomozók annak a nagy-britanniai nevelőintézetnek a befalazott pincéjében, ahol évtizedeken át bántalmazhattak gyermekeket.
Aggasztóan gyorsul a gleccserek mozgása az Antarktisz nyugati felén - mutatták ki brit kutatók. A Brit Antarktiszi Kutatóprogram munkatársai az Antarktisz nyugati felének azon vidékén végezték megfigyeléseiket 97 napon át, ahol rendkívül ritkán jár ember.
Fej fej mellett áll Hillary Clinton és Barack Obama a demokrata párti elnökjelöltségért folytatott küzdelemben egy nappal az ohiói és texasi előválasztások előtt - derült ki egy hétfőn közzétett felmérésből. Obama csak igen csekély, a kutatás hibaszázalékán belüli előnnyel vezetett a volt first lady előtt a hét végén megkérdezett választók körében: Texasban 47-44, Ohióban pedig 47-45 százalék a…
Észak-Korea hétfőn elítélte a legújabb amerikai-dél-koreai hadgyakorlatot, olyan provokációnak nevezve azt, amely lefékezheti a nukleáris leszerelési tárgyalásokat.
Ecuador bejelentette, hogy azonnali hatállyal kiutasítja az országból Kolumbia nagykövetét, és katonai alakulatokat vezényel a két latin-amerikai állam közös határa mellé.
Közel negyven évvel az eset után az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI egy munkatársa rádiónyilatkozatából derült ki, hogy a Hells Angels nevű banda tagjai merényletet akartak elkövetni Mick Jagger ellen, miután egy szerződéssel kapcsolatos vitába keveredtek az énekessel.
Oroszországban sok vicc volt forgalomban az utóbbi időben a vasárnapi elnökválasztásról. Egy kis ízelítő: Vlagyimir Putyin egy Maybach luxusautót ajándékoz Dmitrij Medvegyevnek. Az hálásan megköszöni az igazán nagyvonalú meglepetést. A kocsiba ülve azonban látja, hogy nincs kormánykerék. Hol a kormánykerék - kérdi a megajándékozott az ajándékozótól. Mire az utóbbi: "Minek az neked, majd én…
A demokrácia paródiájának lehetett tanúja a világ Oroszországban a vasárnapi elnökválasztáson - vélte hétfőn a La Libre Belgique című belga napilap. Nem is történhetett más, mint Dimitrij Medvegyev államfővé választása, mivel az összes liberális elnökjelöltet kizárták, az audiovizuális média a Kremlt szolgálja, a megfélemlítés pedig újra a kormány egyik módszere lett - állította vezércikkében a…
A belga pártok az elmúlt héten közelebb kerültek a lassan 8 hónapja tartó belpolitikai krízis megoldásához, ám az ország kettészakadásával fenyegető válság még távolról sem ért véget.
A kétoldalú együttműködés erősítését és a kelet-nyugati partneri viszony javulását reméli a német kormány Dmitrij Medvegyev új orosz elnökké történt megválasztása után. A hivatalos berlini álláspontot Andreas Schockenhoff, a német-orosz kapcsolatok kormányzati koordinátora ismertette hétfői nyilatkozatában. A konzervatív politikus emlékeztetett arra, hogy megválasztása előtt Medvegyev…
Tizenöt ember halálát okozta hétfőn egy robbanás Bagdad központjában, negyvenhatan megsérültek. Egy parkoló autóba rejtett pokolgép robbant az iraki munkaügyi minisztérium egyik hivatali épülete mellett. Az iraki hatóságok különleges biztonsági intézkedéseket léptettek érvénybe hétfőre Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök látogatása miatt, de a jelek szerint ezek sem voltak elegendőek a terrorakció…
Az emberi jogok mellett kiálló államférfiként üdvözölte Sólyom László köztársasági elnököt hétfőn Jeruzsálemben Simon Peresz izraeli elnök. Sólyom előző nap érkezett hivatalos állami látogatásra Izraelbe. Az ünnepélyes fogadtatást követő üdvözlő beszédében Peresz - a gázai helyzetre utalva - hosszan kitért arra, hogy a látogatásra milyen súlyos pillanatban kerül sor. Sólyom László maga is…
Hugo Chavez venezuelai elnök tankokat küldött a kolumbiai határra és készültségbe helyezte a légierőt, miután a kolumbiai hadsereg Ecuadorban megölte a FARC gerillamozgalom egyik vezérét.
Március 1-jén rendkívüli keresztelő ünnepség zajlott az Egyesült Államokban: a védelmi miniszter helyettes, Gordon England felesége a New York nevet adta az amerikai flotta legújabb hajójának, amelyhez a World Trade Center maradványait is felhasználták.
Őrizetbe vették Oroszországban az ellenzéki liberális Jabloko párt szentpétervári szervezetének vezetőjét a rendvédelmi erőkkel szemben tanúsított ellenállás gyanújával - közölte a helyi liberális ellenzék egyik képviselője hétfőn. Makszim Reznyiket vasárnap este, lakása közelében vették őrizetbe, jelenleg a rendőrkapitányságon tartják fogva - mondta Olga Kurnoszova, az ellenzéki Egyesült…
Elhunyt Annemarie Renger, a német parlament, a Bundestag első női elnöke - közölte hétfőn a szociáldemokrata Friedrich Ebert Alapítvány. A szociáldemokrata politikus - aki 1972 és 1976 között első női elnökként állt a Bundestag élén - 88 éves volt.
A nacionalista gyűlöletszítás újabb, nem mindennapi formája jelent meg a Vajdaságban: az észak-bácskai Zomborban tizenkét, albán tulajdonban lévő pékség előtt ingyen kenyeret osztogattak, hogy a vevők ne menjenek be az üzletbe.
Gratulált hétfőn az Európai Bizottság elnöke Dmitrij Medvegyevnek orosz államfővé választásához, s egyúttal bizonyosságát fejezte ki, hogy a új elnök irányítása alatt Oroszország és az Európai Unió stratégiai partneri viszonya megerősödik. Brüsszelben kiadott közleményében José Manuel Durao Barroso leszögezte, hogy az Európai Bizottság tovább kívánja mélyíteni az EU és Moszkva közti kapcsolatokat.…
Több ezren tiltakoztak a szíriai fővárosban hétfőn az izraeli hadsereg Gázai övezetben végrehajtott katonai akciója ellen, amely a hét végén több mint száz palesztin halálos áldozatot követelt.
Az elmúlt napokban kiéleződött gázai helyzet izraeli és magyar megítélése, a kétoldalú izraeli-magyar kapcsolatok, valamint a magyarországi gyűlöletbeszéd-törvény sorsa egyaránt napirenden volt Sólyom László köztársasági elnök és Simon Peresz izraeli államfő hétfői jeruzsálemi megbeszélésén.
George Bush amerikai elnök hamarosan a nagyhatalmak államfői közül elsőként ellátogat a február 17-e óta független Koszovóba - közölték hétfőn Hashim Thaci koszovói elnök környezetéből származó források.
Gheorghe Funar szenátor a hétvégén kijelentette: március 15-én - Koszovóhoz hasonlóan - kikiáltják a Független Székely Köztársaságot Románia középső részén.
Kisebb szenzációval folytatódott a Diana walesi hercegnő 1997-es halálának körülményeit vizsgáló halottkémi meghallgatás. Írásban nyilatkozott ugyanis Hasnat Khan szívsebész, aki 1995 és 1997 között volt Károly volt feleségének szeretője.
Bagdadban Irak elhagyására szólította fel az Egyesült Államok vezette külföldi erőket az iráni elnök. Mahmúd Ahmadinezsád szerint nélkülük a régió békében élne.
Nagypatakra látogatott vasárnap Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője azért, hogy tisztázza a faluban múlt héten kirobbant incidenst a magyaroktatás kapcsán.
Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak szerda reggel a román vasutasok, adta hírül a román sajtó, miután kudarccal végződtek a szakszervezetek és a kormány között zajló bértárgyalások.
Moszkvában nem engedték elkezdeni a Másik Oroszország ellenzéki koalíció tüntetését a különleges belügyi egységek hétfő délután: a gyülekező embereket egyenként buszokba tuszkolták és elvitték, többek feltételezése szerint a legközelebbi belügyi igazgatóságra.
Az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsának döntése értelmében Magyarországnak 2020-ig 18 százalékkal kell csökkentenie a szén-dioxid kibocsátást, és növelni kell a megújuló energiaforrások arányát - mondta a tárgyalás szünetében az InfoRádiónak a magyar környezetvédelmi miniszter.
Az orosz választások befejeztével feltételezhető, hogy olyan törvénymódosításokra kerül majd sor, ami Vlagyimir Putyin korábbi elnök, esetleges leendő miniszterelnök kezébe további politikai jogköröket juttat - mondta az InfoRádiónak Sz. Bíró Zoltán, a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. A külpolitikai szakértő hozzáfűzte: jót tenne az orosz demokráciának, ha a következő elnök nem csak egy…
A török vezérkari főnök kilátásba helyezte, hogy a hadsereg egységei szükség esetén visszatérnek Irakba, és a korábbinál is súlyosabb csapást mérnek a helyi kurd felkelőkre.
Újabb erőszakcselekményekben megöltek legalább 15 embert hétfőn Kenyában, annak ellenére, hogy a kormány és az ellenzék néhány nappal ezelőtt megállapodott a hatalom megosztásában, és elkezdődött a párbeszéd a válság legmélyebb okairól.