Január 1-jétől kell alkalmazni az egyszerűsített honosítási eljárást, aminek segítségével a határon túli kettős állampolgárságot szerezniük. Az országgyűlés májusban fogadta el azt a törvénymódosítást, amely szerint akár három hónap alatt magyar állampolgárságot kaphat a kérelmező.
"Európa mi vagyunk" címmel a budapesti Millenárison rendezett mulatsággal Magyarország éjfélkor átvette az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét Belgiumtól, és ezzel lezárja a spanyol-belga-magyar elnökségi trió munkáját. A hivatalos átadás-átvétel ugyanakkor csak január 6-án lesz Brüsszel és Budapest között, és az Európai Bizottság és a magyar kormány először január 7-én tart közös…
Legkevesebb hét ember életét vesztette és 24-en megsebesültek szombat éjszaka, amikor gépkocsiba rejtett pokolgép robbant az egyiptomi kopt keresztények központjának számító Alexandria egyik templománál. A Sidi Bechr kerületben álló al-Kiddissine templomnál akkor robbant a bomba, amikor a hívők az újévi istentiszteletet követően, nem sokkal éjfél után elhagyták az épületet.
Világszerte milliók ünnepelték az utcákon az újév beköszöntét. A legnagyobb bulik sorát az ausztráliai Sydney nyitotta, ahol másfél millió ember nézte végig a tűzijátékot. Európában hagyományosan Londonban, Berlinben és Párizsban volt a legnagyobb tömeg az utcákon, de a tengerentúlon, New Yorkban és Rióban is milliókat vonzott a közterekre a szilveszter. A jókedvet azonban több helyen visszafogták…
Budapesti keltezésű, elemző tudósításokban számolt be az AFP francia és dpa német hírügynökség arról, hogy szombattól fél éven keresztül Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztét. A hírügynökségek kiemelték, hogy a 27 tagállamot tömörítő Európai Unió rendkívül nehéz kihívások előtt áll, ugyanakkor tudósítottak arról is: Magyarország olyan időszakban vette át az elnökségi…
Huszonegyre emelkedett az egyiptomi Alexandria egyik kopt templománál elkövetett, éjfél utáni merénylet halálos áldozatainak száma - közölte Ussama Abdel Moneim, a kairói belügyminisztérium egyik illetékese az AFP-vel, hozzátéve, hogy nyolc embert kezelnek kórházban sérülései miatt. Az első jelentések hét halálos áldozatról és 24 sebesültről szóltak.
Hoszni Mubabarak elnök a terrorizmussal szembeni egységes fellépésre szólította fel Egyiptom muzulmán és keresztény lakosságát, válaszul arra, hogy szombatra virradó éjjel 21 ember halálát okozta egy autóbombás merénylet az észak-egyiptomi Alexandria egyik kopt keresztény templománál
Mostantól legálisan dolgozhatnak a látnokok és asztrológusok Romániában, ahol január elsejétől hivatalos szakmaként ismerik el a jövendőmondást. A bukaresti kormány december utolsó hetében fogadta el az erről szóló jogszabályt.
Mindenki erős Európát szeretne, és ennek szellemében az Európai Unió Tanácsának soros magyar elnöksége mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az Európa 2020 stratégia sikeresen megvalósuljon - jelentette ki Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Tanács honlapján szombaton megjelent exkluzív interjúban.
Négy, emberrablással és gyilkossággal vádolt elítéltet akasztottak fel Iránban az újév első napján - jelentette szombaton az IRNA hivatalos iráni hírügynökség. A négy férfit Szisztán-Beludzsisztán tartomány fővárosa, Záhedán egyik börtönében végezték ki. A vád szerint a csoport embereket rabolt el, és váltságdíjat követelt családjaiktól a szabadon bocsátásukért. Három túszt és egy rendőrt azonban…
Robbanás ölt meg legalább 17 hívőt szombatra virradó éjjel az észak-egyiptomi Alexandria egyik kopt keresztény temploma előtt; a belügyminisztérium közleménye szerint a támadást egy külföldről támogatott öngyilkos merénylő hajtotta végre.
Meghalt egy palesztin nő péntek éjszaka, amikor egy ciszjordániai tüntetésen belélegezte az izraeli rendfenntartók által kilőtt könnygázt - közölték szombaton palesztin orvosok. A 36 éves Jawaher Abu Rahma Bilin faluban vett részt egy rendszeresen megrendezett, az izraeli telepbővítések elleni felvonuláson. Az izraeli hadsereg szerint a demonstráción mintegy 250 erőszakos tüntető vett részt, ezért…
Az unió soros magyar elnöksége mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az Európa 2020 stratégia sikeresen megvalósuljon - mondta Orbán Viktor abban az exkluzív interjúban, amely az Európai Unió Tanácsának honlapján jelent meg az újév első napján. A szombati interjúban a magyar miniszterelnök két területre hívja fel a figyelmet: egy átfogó európai romastratégia szükségességére, valamint arra,…
Orbán Viktor traumái címmel közölt elemzést szombati számában az Európai Unió elnökségét átvevő Magyarországról a Die Presse című osztrák napilap. Egyetlen politikus sem formálta olyan mértékben az elmúlt húsz évben a magyar politikát, mint Orbán Viktor, akár ékesszóló ellenzéki politikusként, akár dörzsölt politikai taktikusként a kormány élén.
Szombatra virradó éjjel felrobbantották Joszif Sztálin szobrát a dél-kelet ukrajnai Zaporizzsjában. A helyi kommunista párt szerint terrorcselekmény történt az alig fél éve felállított szobor ellen.
Szlovákiával szembeni árulásnak tartja Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke a kettős állampolgárság kérvényezését, és a szlovák kormánykoalíció politikusainak igyekezetét is, hogy a magyar honosítása törvényre adott szlovák "választörvényből" töröljék, hogy automatikusan elveszti szlovák állampolgárságát, aki idegen ország állampolgárságáért folyamodik. A politikus ezt a SITA szlovák…
Tíz ember életét vesztette a Dél-afrikai Köztársaságban, amikor egy bárban tartott újévi ünnepségen eltiporta őket a pánikba esett tömeg. Az SAFM rádió szerint verekedés tört ki, és a közelből menekülni próbálók a táncparkett felé tódultak.
Több mint 140 kommandóst vezényeltek a dél-angliai Ford fogházba, miután a rabok gyújtogatni kezdtek szombaton. A zavargás azután robbant ki, hogy a személyzet ellenőrizni akarta a rabokat, hogy fogyasztottak-e alkoholt.
Jövő héten Budapestre látogat az Európai Bizottság, hogy hivatalosan egyeztessen a most kezdődött félév teendőiről a szombaton hivatalba lépett soros elnök, Magyarország kormányával.
Moszkvában és Szentpéterváron több százan tüntettek a kormány ellen péntek este néhány órával az újév beköszönte előtt. A rendőrség a fővárosban 68, Szentpéterváron pedig 50 embert vett őrizetbe, köztük Borisz Nyemcov volt miniszterelnök-helyettest, jelenleg a liberális ellenzék egyik vezéralakját.
Három ember meghalt, amikor kigyulladt egy Tu-134-es tipusú gép az észak-oroszországi Turgutban szombaton. A gép felszálláshoz készült, amikor lángba borult.
Felrobbant egy orosz utasszállító repülő egyik motorja szombaton egy szibériai repülőtéren. A gép utasai közül hárman meghaltak, 43-an megsérültek - közölte a mentőszolgálat szóvivője.
Robbanás ölt meg legalább 17 hívőt szombatra virradó éjjel az észak-egyiptomi Alexandria egyik kopt keresztény temploma előtt; a belügyminisztérium közleménye szerint a támadást egy külföldről támogatott öngyilkos merénylő hajtotta végre.
A médiahatóság eljárása a Tilos Rádió és Ice T ügyében nem a szankciókról, hanem a törvények betartásáról szól - állítja szombat este kiadott közleményében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. A dokumentum egyben arra hívja fel a hatóság levele ellen az interneten fellépő kommentelők figyelmét, hogy ne keverjék össze az amerikai rappert Kossuth Lajossal, "a sajtószabadság igazi hősével".
Magyarországgal, a magyar uniós elnökséggel és a magyar miniszterelnökkel foglalkozik szombaton megjelent, terjedelmes írásában a The Times. A Londonban megjelenő, mértékadó politikai lap "a térség legkíméletlenebb politikusának nevezi Orbán Viktort, és külön foglalkozik a médiatörvénnyel, illetve annak bel- és külföldi bírálóival.
Az euró fontosságára hívta fel a figyelmet Angela Merkel német kancellár pénteki évértékelő beszédében, utalva arra, hogy a németek egyre kevésbé lelkesek a közös európai valuta iránt, miután Írországot és Görögországot is ki kellett segíteni az adósságválságból.
Washingtonban rövid időre ki kellett üríteni a kongresszust, mert egy utasszállító engedély nélkül berepült az amerikai főváros feletti tiltott légtérbe.
Izrael a Gázai övezetre mért légicsapásokkal torolta meg rakéták indítását, két célpontot is támadott, két ember megsebesült, jelentették be a palesztin mentőszolgálat illetékesei.
Svédországban is újra megjelent a H1N1 influenzavírus, a fertőzöttek közül Helsingborgban meghalt egy hétéves gyermek, jelentették be a svéd egészségügyi hatóságok. A hivatalos statisztika szerint a gyermek volt a H1N1 vírus első halálos áldozata ezen a télen.
Bejelentették, hogy már halottja is van az ausztrál áradásoknak - közölték vasárnap helyi illetékesek. Egy eltűntként nyilvántartott asszony holttestét ugyanis megtalálták a mentőalakulatok.
Készen áll egy újabb házasságra egy 110 éves, malajziai férfi, miután egy 82 éves asszony jelentkezett az aggastyán felhívására és jelezte: hozzámenne az öregemberhez - számolt be a helyi sajtó vasárnap.
Magas szintű vizsgálat indult annak kiderítésére, hogy miért tört ki zavargás még újév napján a dél-angliai Ford fegyházban - közölték vasárnap helyi illetékesek.
Az elmúlt évek globális válsága a jelek szerint eldöntötte a kérdést: szükség van az Európai Unióra, ám annak jövője csak az európai kormányzás megvalósulása esetén lehet biztosított - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Fóris György. A Bruxinfo Európai Elemző Központ vezetője szerint Németország továbbra is érdekelt az integráció erősítésében. Az európai integráció fejlődése szempontjából…
Életbe lépett Spanyolországban Európa egyik legszigorúbb dohányzásellenes törvénye - számolt be a spanyol média vasárnap. A törvény értelmében ezentúl egyetlen bárban és étteremben sem lehet dohányozni, kórházak, iskolai játszóterek közelében is tilos füstölni, sőt a televízióban sem lehet cigarettázókat mutatni.
Halálos áldozata is van már a mindeddig példátlan áradásoknak Ausztrália északkeleti részén: a rendőrség egy 41 éves nő holttestét emelte ki vasárnap a vízből, aki az éjjel megfulladt, miután autóját elsodorta az ár.
Megkérdőjeleződött Magyarország EU-szerepe - ezzel a címmel közölte vasárnap hajnalban Schiff András olvasói levelét a The Washington Post amerikai napilap.
Száz német híresség és közéleti személyiség - köztük miniszterek, vezető üzletemberek és kiemelkedő sportolók - követelték vasárnap az Iránban bebörtönzött két német újságíró szabadon engedését.
Robert Fico szerint a szlovák politikai osztály bizonyos mértékben alábecsülte a szlovákiai magyarok Szlovákia iránti lojalitását. A legerősebb szlovák ellenzéki párt, a Smer-SD elnöke azt mondta: nem tart attól, hogy a magyar honosítási törvényt tömegesen ki szeretnék használni a szlovákiai magyarok.
Egyelőre nem tűzi műsorára a Discovery Channel azt az előzetesen is nagy port kavaró műsort, amelyben a 2009 nyarán elhunyt Michael Jackson boncolását elevenítették volna fel részletekbe menően.
Elkerülheti a halálra kövezést Szakine Mohammadi-Astiani, akit házasságtörésért ítélt halálra egy iráni bíróság - jelentette ki vasárnap egy iráni igazságügyi tisztségviselő.
Vigyáznia kell Cupidónak Iránban, ahol bejelentették, nem tűrik meg a közelgő Valentin-nap jelképeit. A szerelmesek ünnepeként ismert Bálint-nap - február 14-e - az utóbbi években egyre népszerűbb lett Iránban és a Közel-Kelet más országaiban.
Elkerülheti a halálra kövezést Szakine Mohammadi-Astiani, akit házasságtörésért ítélt halálra egy iráni bíróság - jelentette ki vasárnap egy iráni igazságügyi tisztségviselő.
XVI. Benedek pápa elítélte, "alávaló gesztusnak" nevezte az egyiptomi Alexandriában szombatra virradó éjjel elkövetett merényletet, amely egy kopt keresztény templom ellen irányult, legkevesebb 21 ember halálát és mintegy hetvennek a sebesülését okozva.
Gabi Askenázi izraeli vezérkari főnök 2009 végén azt mondta az amerikai kongresszus egy küldöttségének, hogy "átfogó háborúra" készülnek a Közel-Keleten - írta az Aftenposten című norvég napilap vasárnapi számában a Wikileaks honlaptól kapott diplomáciai táviratokra hivatkozva.
Az iráni Forradalmi Gárda lelőtt két nyugati, kémkedésre használt távvezérlésű repülőgépet, azaz drónt a Perzsa-öböl térségében - közölte vasárnap a Farsz iráni hírügynökség, a Forradalmi Gárda egyik parancsnokát idézve.
Az orosz polgári repülésügyi hatóság azt javasolja az összes légitársaságnak, amelyek TU 154-es típusú gépeket üzemeltetnek, hogy ne használják ezeket a repülőket, ameddig nem zárul le a szombati katasztrófa vizsgálata - olvasható a hatóság vasárnapi közleményében. A közlemény a javaslat, nem pedig az utasítás szót tartalmazza.