2012. január 30. hétfő

jan. 30
5:06
Égő erdő és köd vakította el a sofőröket, tízen haltak meg Floridában (hvg.hu)
Legalább tíz ember meghalt, tizennyolc pedig megsérült egy floridai tömegbalesetben. A sofőrök egy égő erdő füstje és a nagy köd miatt rohantak egymásba.
jan. 30
5:09
Magyarország barát nélkül maradt (Kripto Akadémia)
Túlzás lenne azt állítani, hogy Orbán Viktor szívesen látott vendég lenne Európában, amiként az az állítás sem felelne meg a valóságnak, hogy egymás kezébe adják a kilincset a vezető külföldi politikusok Budapesten. Ráadásul a magyar kormányfővel való találkozó nem mindig hoz szerencsét: Hoszni Mubarak már nemhogy nem egyiptomi elnök, halálbüntetés fenyegeti, Silvio Berlusconi pedig már bukott…
jan. 30
6:03
Újabb áldozatot találtak (Kripto Akadémia)
Tizenhétre emelkedett a január 13-án zátonyra futott Costa Concordia olasz óceánjáró azonosított áldozatainak a száma - egy 25 éves perui pincérnő holttestét találták meg a búvárok szombaton. Hivatalosan még 16 embert keres az olasz polgári védelem. A hajótöröttek fejenként több mint tizennégyezer eurós kártérítésre számíthatnak.
jan. 30
6:05
Új botrány Pozsonyban (Kripto Akadémia)
Szlovákiában a márciusi előrehozott parlamenti választások közeledtével gyűrűznek a politikai-gazdasági botrányok. A Gorilla-ügy mellé pénteken egy újabb társult: a Sasanka.
jan. 30
6:07
Damaszkusz lecsapott a lázadó erőkre (Kripto Akadémia)
A szíriai kormányhadsereg offenzívát indított Damaszkusz ellenzéki kézen lévő elővárosainak visszafoglalására, a fővárostól keletre és északra fekvő területeket tankokkal támadták a BBC tudósítása szerint. Legalább 29 ember veszítette életét a hét végén. A harcok azt követően robbantak ki, hogy az Arab Liga szombaton felfüggesztette megfigyelői misszióját.
jan. 30
6:09
Athén magára maradhat (Kripto Akadémia)
Egyre drámaibb Görögország helyzete. A következő segélycsomag valójában nem is 130, hanem 145 milliárd euró lesz - értesült a Der Spiegel. Németországban egyre nagyobb az ellenállás Athén további megsegítésével szemben. A héten megszülethet a megegyezés a görög adósság elengedéséről.
jan. 30
6:18
Elfogadhatják a fiskális paktum szövegét (Infostart)
Véglegesíthetik a fiskális paktum szövegét az uniós állam- és kormányfők hétfői brüsszeli informális csúcstalálkozójukon.
jan. 30
6:54
Iggy tombolt (hvg.hu)
Indonéziában 14 halottja és 60 sebesültje van a trópusi ciklon pusztításának, s az ország déli vidékén pusztító tornádók csaknem 2400 lakóházat romboltak le a hatóságok vasárnapi közlése szerint.
jan. 30
7:30
A bankok államosításával fenyegetőzik Chávez (hvg.hu)
Chávez államosítással fenyegette meg a venezuelai bankokat, ha nem finanszírozzák a kistermelőket.
jan. 30
8:42
Két nagykövetség előtt is gyanús csomagot találtak Canberrában (hvg.hu)
Az izraeli és a francia nagykövetség előtt is gyanús csomagokat találtak Canberrában. A tűzszerészek nem találtak veszélyes anyagot.
jan. 30
9:00
VV: az uniós kalauz a görögök után a magyarokat is elkapja? (hvg.hu)
A hétvégén nagy port kavart a hír, miszerint Németország javasolja, hogy az EU pénzügyi biztost, „költségvetési bizottsági megbízottat" küldjön Görögországba az Unió által nyújtott 130 milliárd eurós hitel előfeltételeként - írja a Véleményvezér blog, amely szerint nagy kár, hogy Budapest éppen ezekben az időkben épített fel a görögökét közelítően rossz reputációt az Unióban.
jan. 30
9:00
Szinte teljesen megáll az élet Belgiumban (Infostart)
Belgiumban általános sztrájkot tartanak az új kormány takarékossági programja miatt. Késő estig egyetlen vonat sem közlekedik, és fennakadások lehetnek a tömegközlekedésben, valamint a nemzetközi repülőtér forgalmában.
jan. 30
9:02
Pakkot kapott a Kedves Vezető fia (hvg.hu)
A Kedves Vezetőnek is nevezett Kim Dzsongil észak-koreai vezető halálhírének bejelentése másnapján Kína úgy döntött: jelentős élelmiszer- és energiasegélyt nyújt Észak-Koreának, hogy támogassa az új rendszert az átmeneti időszakban – írta hétfőn egy japán napilap.
jan. 30
9:54
Kétmillió fiatalt juttatnának munkához (Infostart)
Mi tegyenek az EU-vezetők az európai fiatalok között kirívóan magas munkanélküliség ellen? - erről is tárgyalnak hétfőn az Uniós vezetők csúcstalálkozójukon. A téma a felkerült a Davosi Világgazdasági Fórum napirendjére is.
jan. 30
10:12
Bepoloskázták egy cseh miniszter autóját (hvg.hu)
Lehallgatókészülék volt elhelyezve Pavel Dobes cseh közlekedési miniszter szolgálati gépkocsijában.
jan. 30
11:06
Megbénult Belgium (hvg.hu)
Általános sztrájk bénította meg Belgium életét hétfőn, az európai uniós csúcstalálkozó napján.
jan. 30
11:09
Lehallgaták autójában a cseh közlekedési minisztert (Metropol)
Lehallgatókészülék volt elhelyezve Pavel Dobes cseh közlekedési miniszter szolgálati gépkocsijában. A Mladá Fronta Dnes című napilap hétfői információi szerint a szerkezetet az autó őszi műszaki ellenőrzése során fedezték fel.
jan. 30
11:09
Összecsapások voltak kínai és szudáni alakulatok között (Kripto Akadémia)
Huszonkilenc kínai állampolgárt ejtettek fogságba Szudán és Dél-Szudán határán fegyveresek - jelentette a kínai média a hétvégén, majd hétfőn a szudáni SUNA hírügynökség arról számolt be, hogy a hadsereg 14 kínait kiszabadított.
jan. 30
11:11
Lehallgatókészülék volt egy miniszter szolgálati gépkocsijában (Kripto Akadémia)
Lehallgatókészülék volt elhelyezve Pavel Dobes cseh közlekedési miniszter szolgálati gépkocsijában.
jan. 30
11:45
Schilling: nacionalista pályán a kultúra (Metropol)
A magyar színházi életről közölt egyoldalas körképet hétvégi számában a Le Monde című napilap. A mértékadó francia liberális újság külön interjút közölt Schilling Árpáddal, amelyben a "Franciaországban legismertebb magyar rendező" a kulturális életben tapasztalható apátiáról beszélt.
jan. 30
11:45
Általános sztrájk bénította meg Belgium életét (Kripto Akadémia)
Általános sztrájk bénította meg Belgium életét hétfőn, az európai uniós csúcstalálkozó napján.
jan. 30
12:03
Szesztilalmat vezettek be egy ausztrál kisvárosban (Kripto Akadémia)
Szesztilalmat vezettek be egy ausztráliai kisvárosban, miután rájöttek, hogy a településen gyakran előforduló öngyilkosságok hátterében a legtöbb esetben az alkoholizmus játszott szerepet: az intézkedés sikeresnek bizonyult.
jan. 30
12:18
60 ember sérült meg a perui partoknál (hvg.hu)
Mintegy hatvan ember sérült meg könnyebben hétfőre virradóra Peru középső, tengerparti részén egy 6,2-es erejű földrengésben - közölték a helyi hatóságok.
jan. 30
12:21
Földrengés Peruban (Metropol)
Mintegy hatvan ember sérült meg könnyebben hétfőre virradóra Peru középső, tengerparti részén egy 6,2-es erejű földrengésben.
jan. 30
12:36
Leromboltak egy palesztin házat Kelet-Jeruzsálemben (hvg.hu)
Leromboltak egy palesztin lakóházat hétfőn az izraeli hatóságok által 1967-ben megszállt, majd bekebelezett, zömmel arabok lakta Kelet-Jeruzsálemben - közölték szemtanúk.
jan. 30
12:36
Nem mindenki elégedett a költségvetési fegyelemről szóló szerződés tervezetével (Infostart)
A lengyel miniszterelnök és az Európai Parlament elnöke sem támogatja jelenlegi formájában a költségvetési fegyelem fokozásáról szóló európai uniós szerződés tervezetét. Donald Tusk és Martin Schulz erről Brüsszelben, az uniós tagországok állam- és kormányfőinek mai csúcstalálkozója előtt beszélt.
jan. 30
13:12
Több mint fél évig tart eltakarítani a Costa Concordia roncsait (hvg.hu)
Az olasz polgári védelem vezetője szerint legalább hét hónapot vesz majd igénybe a január 13-án zátonyra futott Costa Concordia elszállítása, miközben a hajó rakománya a tengert szennyezi.
jan. 30
13:12
Több támogatásra lenne szüksége Athénnak (Infostart)
Nagy kérdés, mi lesz a sorsa az informális EU-csúcson annak a német javaslatnak, amely "gyámság" alá helyezné Görögországot. A görögök és az Európai Bizottság is elutasítja az elképzelést.
jan. 30
13:14
Mínusz 17-27 fokos hideg miatt fújnak riadót Romániában (hvg.hu)
Hatra nőtt Romániában a fagy áldozatainak száma, miután újabb négy ember vesztette életét, a hatóságok pedig péntekig érvényes hidegriadót adtak ki.
jan. 30
13:30
Ha Amerika hagyná, egy év múlva atombombája lenne Iránnak (hvg.hu)
Az amerikai védelmi miniszter szerint az iráni nukleáris program ott tart, hogy Teherán egy éven belül képes lehet annyi dúsított uránt előállítani, amennyi egy atombomba készítéséhez szükséges. Leon Panetta ugyanakkor megerősítette, hogy az Egyesült Államok "minden szükséges lépést megtesz" ennek megakadályozása érdekében.
jan. 30
14:06
Tizenkét halálos áldozata van a fagynak Lengyelországban (Infostart)
Tizenketten fagytak meg Lengyelországban a csütörtök óta tartó szibériai hidegben, a rendőrség és a városőrségek külön járőrökkel ellenőrzik a hajléktalanok tartózkodási helyét, míg a szociális gondozók az idősebb gondozottaknak segítenek.
jan. 30
14:24
Kivitelezhetetlen az uniós csődgondnoki poszt egy szakértő szerint (hvg.hu)
Gálik Zoltán, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa szerint a jelenlegi körülmények között szinte kivitelezhetetlen az a német javaslat, amely szerint létrehoznák a költségvetési biztosi pozíciót, hogy felügyelet alá vonják a görög költségvetést, ugyanakkor - hívta fel a figyelmet a szakértő - folyamatosan foglalkozni kell a görögországi helyzettel.
jan. 30
14:42
Muszlim terrorista összeesküvőket ítéltek el Norvégiában (hvg.hu)
Bűnösnek talált két embert az oslói bíróság hétfőn terrorcselekményre szőtt összeesküvésben, és elítélte őket - ezek voltak az első ítéletek a skandináv ország terrorellenes törvényei alapján.
jan. 30
15:18
Az eurózónán kívüliek is ott akarnak lenni a csúcstalálkozókon (hvg.hu)
További módosításokra van szükség a költségvetési unióról szóló új európai szerződés szövegével kapcsolatban - így foglaltak állást a visegrádi négyek miniszterelnökei hétfői brüsszeli találkozójukon a magyar kormányfő szóvivőjének tájékoztatása szerint.
jan. 30
15:21
Munkahelyteremtés a középpontban az EU-csúcson (Metropol)
Megkezdődött hétfő délután Brüsszelben az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek informális találkozója, amelyen a résztvevők elsősorban a foglalkoztatást és a gazdasági növekedést élénkítő lehetőségeket vitatnak meg, továbbá megállapodásra törekszenek a költségvetési fegyelem fokozását szolgáló új szerződés szövegéről.
jan. 30
15:36
Olvasói levélben osztotta ki Paul Lendvait a bécsi magyar nagykövet (hvg.hu)
Visszautasította Magyarország ausztriai nagykövete Paul Lendvai kijelentéseit egy esetleges magyar államcsődről. Szalay-Bobrovniczky Vince a Kurier című osztrák napilap hétfői számában közzétett levélben azt írta: Magyarországnak vannak tartalékai, és „egy államcsőd nem téma”.
jan. 30
15:38
Mohamed-karikatúrák: elítélték a dán lap elleni merényletkísérlet kitervelőit (hvg.hu)
Bűnösnek talált két embert az oslói bíróság hétfőn azért, mert terrorcselekményre készültek. Több év börtönt kaptak - ezek voltak az első ítéletek a skandináv ország terrorellenes törvényei alapján.
jan. 30
15:39
Két év börtön a volt kormányfőnek (Metropol)
Két év börtönbüntetésre ítélte első fokon a román legfelső bíróság Adrian Nastase volt román miniszterelnököt abban a korrupciós perben, amely a politikus 2004-es választási kampányának finanszírozásáról szól. Az ítéletet megfellebbezheti a vádlott a legfelső bíróságon.
jan. 30
15:41
Costa Concordia – tradíció vagy egyszeri eset? (Metropol)
Egykori hajóskapitányok szerint szokványos, hogy az óceánjárókról integetnek a szárazföldnek – ez új fénybe helyezheti a Costa Concordia tragédiáját is. Arról, hogy Schettino kapitány mennyire cselekedett meggondolatlanul, két, egymásnak homlokegyenest ellentmondó elmélet létezik.
jan. 30
16:15
Putyin: tisztességtelen volt a 90-es évek privatizációja (Metropol)
A kilencvenes évek oroszországi privatizációja nem volt tisztességes, de ha azt felülvizsgálnák, lefékezné a gazdaságot - írja elnökválasztási programjának hétfőn megjelent újabb fejezetében Vlagyimir Putyin.
jan. 30
16:30
Putyin elismerte: a '90-es évek privatizációja nem volt tisztességes (hvg.hu)
A kilencvenes évek oroszországi privatizációja nem volt tisztességes, de ha azt felülvizsgálnák, lefékezné a gazdaságot - írja elnökválasztási programjának hétfőn megjelent újabb fejezetében Vlagyimir Putyin.
jan. 30
16:33
Módosították a Gripen-szerződést (Metropol)
Hende Csaba honvédelmi miniszter és Sten Tolgfors svéd védelmi miniszter a Gripen-szerződés módosításáról szóló megállapodást írtak alá hétfőn Stockholmban.
jan. 30
16:48
Emberi jogainak megsértése miatt követel kártérítést Vojislav Seselj (hvg.hu)
Alapvető emberi jogainak megsértésére hivatkozva kétmillió eurós kártérítési kérelmet nyújtott be a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék ellen a bíróság előtt vádlottként álló Vojislav Seselj szerb politikus - közölték hétfőn a törvényszéktől.
jan. 30
16:51
Hozzáférhetővé tennék a Mein Kampf-ot a németek (Metropol)
Habár a bajor kormány a múlt héten megakadályozta, hogy egy angol kiadó részleteket adjon ki Adolf Hitler Mein Kampf című könyvéből, egyre kevesebb német ellenzi az írás szélesebb körben való hozzáférhetővé tételét - írta internetes oldalán hétfőn a The Washington Post című amerikai napilap.
jan. 30
16:51
Egy iráni háború veszélyére figyelmeztetnek (Kripto Akadémia)
Háborúhoz vezethet Irán és a nyugati világ konfliktusának elmérgesedése, amit mindenképpen el kell kerülni, ezért új típusú politikát, a bekerítés politikáját kell folytatni a perzsa állammal szemben - véli Wolfgang Ischinger, az 1962 óta minden évben megrendezett müncheni nemzetközi biztonsági konferencia elnöke.
jan. 30
17:24
Aláírták a Gripen-szerződés módosítását Stockholmban (hvg.hu)
Hende Csaba honvédelmi miniszter és Sten Tolgfors svéd védelmi miniszter a Gripen-szerződés módosításáról szóló megállapodást írtak alá hétfőn Stockholmban. Az átütemezés szerint az eddigi 16 800 órányi repülési időt 32 800 órára módosítják, ez a majdnem kétszeres repülési idő kevesebb, mint 50 százalékos többletkiadással jár majd, ezen túl a költség immár a kiképzést is tartalmazza.
jan. 30
17:24
Nem veszi fel milliós prémiumát a bankár (Infostart)
Politikai nyomásra lemondott mintegy 340 millió forintnak megfelelő részvényprémiumról Stephen Hester, a Royal Bank of Scotland vezérigazgatója.
jan. 30
17:26
Két év letöltendő börtönre ítélték a volt román miniszterelnököt (hvg.hu)
Két év letöltendő börtönre ítélte első fokon a román legfelső bíróság Adrian Nastase volt román miniszterelnököt abban a korrupciós perben, amely a politikus 2004-es választási kampányának finanszírozásáról szól. Az ítélet ellen fellebbezhetnek a legfelső bíróságon.
jan. 30
17:42
Kártérítést követelnek német légitársaságok egy tervezett sztrájk miatt (hvg.hu)
Kártérítést követel egy tervezett sztrájk miatt a szakszervezetektől a Lufthansa, az Air Berlin és a Ryanair német lapbeszámolók szerint.
jan. 30
17:42
Az ENSZ BT tíz tagállama támogatja az Arab Liga szíriai rendezési tervét (Infostart)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) legalább tíz tagállama támogatja az Arab Liga szíriai politikai átmenetet célzó határozattervezetét - közölték hétfőn francia diplomáciai forrásból.

Keresés