Tegnap folytatódott az elűzött egyiptomi elnök, Hoszni Mubarak pere Kairóban. Az ügyészek megkezdték a bizonyítékok bemutatását. Az ügyvédek szerint a felkelés évfordulójára, január 25-re ítéletet hoz a bíróság az ügyben.
Hetven éve annak, hogy a Vajdaságba bevonuló magyar katonai alakulatok etnikai tömeggyilkosságba kezdtek a második világháború során ismét magyar uralom alá kerülő Bácskában. Az eredetileg a partizánok ellen indított, megtorló célú razziának mintegy 3-4 ezer polgári személy esett áldozatul - számolt be a Múlt-kor történelmi portálja.
Bár alig több mint egy hete tartózkodnak Szíriában az Arab Liga megfigyelői, missziójukat teljes sikertelenség fenyegeti. Emberi jogi aktivisták úgy vélik, aligha hozhat bármi áttörést az arab államok küldöttsége. A gondokat tetézi, hogy a szíriai polgárháborús helyzetet állítólag a misszió tagjai is különbözőképpen ítélik meg.
Hihetetlenül szoros befutóval gyakorlatilag döntetlenre végződött az első összecsapás a keddi iowai caucuson. Mitt Romney volt massachusetts-i kormányzó mindössze 8 szavazattal előzte meg az utolsó pillanatban felzárkózott Rick Santorum volt pennsylvaniai szenátort, de mindketten a voksok 25 százalékát kapták. Ron Paul harmadik helyre futott be 21 százalékkal. A többiek jócskán lemaradtak, Rick…
Barack Obama amerikai elnök, kihasználva a téli kongresszusi ülésszünetet, szerdán több olyan tisztségviselő kinevezését jelentette be, akiknek hivatalba lépését az ellenzéki, republikánus többségű képviselőház korábban megakadályozta.
Legalább tizenhat ember meghalt, több mint száz pedig eltűnt egy földcsuszamlásban csütörtökre virradóra a Fülöp-szigetek déli részén - közölték a hatóságok.
Legalább tizenhat ember meghalt, több mint száz pedig eltűnt egy földcsuszamlásban csütörtökre virradóra, a Fülöp-szigetek déli részén - közölték a hatóságok.
Kettős robbantásos merényletet követtek el csütörtökön az iraki főváros keleti, síiták lakta részében. A merényletekben hat ember meghalt és legalább 17-en megsebesültek.
Újabb két robbanás történt Bagadban, nem sokkal két korábbi merénylet után, 13-ra növelve az iraki fővárosban csütörtökön elkövetett pokolgépes támadások halálos áldozatainak számát.
A Nemzetközi Valutaalap igazgatótanácsa január 18-án értékeli a magyar gazdaság helyzetét, de nem foglalkozik a magyar kormánynak az új elővigyázatossági hitelkeretre vonatkozó kérésével, mondta az IMF budapesti képviselője, Irina Ivascsenko.
A politikai foglyok szabadon bocsátását követelte William Hague brit külügyminiszter csütörtökön a mianmari fővárosban, Najpjidóban, ahol ezzel egy időben bejelentették: Soros György irodát nyit a délkelet-ázsiai országban.
Az izraeli hadsereg több hónapra kitiltott Ciszjordániából 12 szélsőséges zsidó telepest, akiket azzal gyanúsítanak, hogy palesztinok ellen elkövetett erőszakcselekményekben vettek részt.
Már járni sem tud az a vietnámi férfi, akinek jobb lábáról csütörtökön távolítanak el egy 90 kilogrammos daganatot, amely többet nyom, mint eredeti testtömege.
Az Európai Bizottság továbbra is "még e hét vége előttre" ígéri annak az elemzésnek az elvégzését, amelynek során a nemrégiben elfogadott magyar törvényeket vetik össze az EU jogi előírásaival - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a testület sajtószolgálata. Olli Rehn a magyar pénzügyi segítségkérésről folyó tárgyalások folytatását függővé tette a magyar jegybanktörvény olyan értelmű módosításától,…
Egy kínai kereskedő és kislánya esett áldozatául a Rómában történt újabb erőszakos bűncselekménynek; egy éven belül ez volt a tizenharmadik halálos kimenetelű rablótámadás a bűnözés felerősödésével küzdő olasz fővárosban.
A német sajtó és az ellenzék keveselli Christian Wulff szerda esti nyilatkozatát, amelyben az államfő bocsánatot kért egy bulvárlap megfenyegetése miatt.
A két brit csúcstartó, Ena Pugh és Lily Millward, egy walesi farmon született 1910-ben, amikor még VII. György volt a brit uralkodó. Nyolc testvérük volt - köztük egy fiú ikerpár -, de már egyikük sem él.
Az Európai Parlament (EP) szocialista frakciója - csütörtöki közleményében - határozott uniós cselekvést sürgetett Magyarország ügyében, és megfontolásra javasolta a magyar kormány elleni szankciók elrendelését.
Az Egyesült Államok nem fog háborút kezdeményezni Irán ellen, és Washington hallgatólagosan elfogadta, hogy Teherán képes lehet nukleáris fegyver előállítására - mondta Balogh István szakértő a Magyar Külügyi Intézet (MKI) csütörtöki évadnyitó előadásán Budapesten.
A szilveszter napján végrehajtott jogi aktussal Barack Obama megszegte három évvel ezelőtti ígéretét. Akkor még azt hangoztatta, hogy szakítani fog elődje, George W. Bush brutális terrorellenes módszereivel, s ennek keretében be fogja záratni Guantánamót.
Árboctörés miatt került veszélybe a Csendes-óceán déli részén egy 84 éves vitorlázó, akit a chilei tengerészet segítségével egy japán kereskedelmi hajó mentett meg.
Árboctörés miatt került veszélybe a Csendes-óceán déli részén egy 84 éves vitorlázó, akit a chilei tengerészet segítségével egy japán kereskedelmi hajó mentett meg.
Aung Szan Szú Kjí mianmari ellenzéki pártja indulhat az április 1-jén tartandó időközi választásokon, a hatóságok hosszas huzavona végén csütörtökön zöld utat adtak a csoportosulásnak.
Vizsgálják a holland rendőrök, hogy mennyiben járulnak hozzá a kelet-európai bevándorlók a bűnözési mutatók emelkedéséhez - adta hírül csütörtökön a Polskie Radio honlapján.
Negyven román állami vezető ellen vizsgálódnak a nemzetgazdaság aláaknázása gyanújával. A gyanú szerint csaknem százmillió eurós kárt okoztak az államnak azzal, hogy kedvezményesen biztosítottak földgázt egy vállalkozónak.
Aung Szan Szú Kjí mianmari ellenzéki pártja indulhat az április 1-jén tartandó időközi választásokon, a hatóságok hosszas huzavona végén csütörtökön zöld utat adtak a csoportosulásnak.
Még legalább két-három évtizedig komoly gondot okoz majd a levegő szennyezettsége Kínában, mely a dohányzást megelőzve a tüdőrák első számú okozójává léphet elő a kelet-ázsiai országban.
Halálos ítéletet kért csütörtökön az ügyész Hoszni Mubarakra a volt egyiptomi elnök perében. Mubarakot azzal vádolják, hogy köze volt több mint 800 ember megöléséhez a távozását követelő demonstrációk idején.
Az Andrea orkán érkezése miatt Ausztria jelentős részében viharos szélre és havazásra, az osztrák Alpok nyugati, illetve északi lejtőin fokozódó lavinaveszélyre lehet számítani csütörtök estétől az előrejelzések szerint.
Az Andrea orkán érkezése miatt Ausztria jelentős részében viharos szélre és havazásra, az osztrák Alpok nyugati, illetve északi lejtőin pedig fokozódó lavinaveszélyre lehet számítani csütörtök estétől az előrejelzések szerint.
Találgatások keringenek arról, hogy Tayyip Recep Erdogan török miniszterelnök rákbeteg, és Ankarában már megkezdődött a tolongás a kormányfő utódlására - írta csütörtökön honlapján a The Jerusalem Post című izraeli napilap. Decemberi török médiajelentések szerint Erdogant novemberben megműtötték, az orvosi jelentés szerint polipokat távolítottak el a beleiből, de nem találtak rákos megbetegedésre…
Összesen százhárom újságírót öltek meg 2011-ben világszerte szakmájuk gyakorlása során - közölte a Nemzetközi Sajtóintézet csütörtökön. Az első, 1997-es jelentés óta ez volt a második legvéresebb év a sajtó munkatársai számára.
Az év legnagyobb politikai csalódást okozó vezetőjének Kék Duna elnevezésű képzeletbeli díját adományozta Orbán Viktornak a European Voice című lap, amely ironikus összeállításában 2011 legsikeresebb, legnagyobbat bukó vagy csak a megszólalásaikkal kitűnő politikusokat értékelte.