2012. január 6. péntek

jan. 6
5:42
Havazás: áram nélkül maradt több ezer háztartás Franciaországban (hvg.hu)
Körülbelül húszezer háztartás maradt áram nélkül a sok hó és az erős szél miatt csütörtök este a francia Alpokban - közölte a francia áramszolgáltató vállalat. A károkat egyelőre nem sikerült felmérni, a szolgáltatást várhatóan csak pénteken tudják helyreállítani.
jan. 6
5:44
Keresztényeket ölt meg egy fegyveres Nigériában (hvg.hu)
Fegyveresek tüzet nyitottak keresztény hívekre Nigéria északi részén, hat embert megöltek, tizet pedig megsebesítettek - közölte a templom lelkésze. Afrika legnépesebb országában az utóbbi időben támadások egész sorozata indult keresztények ellen, és félő, hogy felekezetközi konfliktust robbanthat ki.
jan. 6
6:03
Vallás lett a fájlcserélés (Kripto Akadémia)
Egyházként ismerte el tegnap a svéd kormány azt a fájlmegosztó szervezetet, melynek legfőbb hitvallása szerint a tartalmak másolása olyan alapvető emberi jog, mint az információterjesztés, emiatt pedig világi törvények által nem lehet korlátozni.
jan. 6
6:05
Demokratikus nyitás? (Kripto Akadémia)
William Hague brit külügyminiszter tegnap Mianmarba látogatott, ahol Thein Szein államfővel, a külügyminiszterrel, valamint Aung Szan Szu Kji ellenzéki vezetővel folytatott tárgyalásokat.
jan. 6
6:07
Halálbüntetés kért az ügyész Mubarakra (Kripto Akadémia)
Halálbüntetést kért tegnap az ügyész Hoszni Mubarak megbuktatott egyiptomi elnökre az augusztus 3-a óta húzódó perben.
jan. 6
6:09
Újabb megabotrány Romániában (Kripto Akadémia)
A vámosok tömeges lebuktatása volt a 2010/2011-es évforduló attrakciója Romániában, az új év azonban új megabotrányt hozott. Ezúttal összeesküvés és a nemzetgazdaság aláásásának gyanúja miatt indult eljárás a Romgaz állami földgázkitermelő vállalat, a gazdasági minisztérium és az Országos Energiaárszabályozó Hatóság negyven vezető beosztású munkatársa ellen - közölte tegnap a bukaresti…
jan. 6
6:11
Sokakat nem győzött meg Wulff (Kripto Akadémia)
Sokan nem találták túl meggyőzőnek Christian Wulff német elnök magyarázatát. A politikus szerda este a két országos közszolgálati csatornán próbálta megindokolni hitelfelvételét és egyéb üzelmeit. Az államfő lemondatása már saját pártjánál, a Kereszténydemokrata Uniónál (CDU) sem számít tabutémának.
jan. 6
6:54
Ismét nyereségesek az amerikai autógyárak (Infostart)
Mindhárom nagy amerikai autógyár nyereséges volt tavaly, amire 2004 óta nem volt példa - közölte csütörtökön a CNN Money, elébe vágva az érintett cégek hamarosan nyilvánosságra hozandó éves mérlegbeszámolójának.
jan. 6
6:57
200 millió drogos lehet a világban (Metropol)
Mintegy 200 millió kábítószer-fogyasztó élhet világszerte: a 15 és 64 év közötti népességben minden húsz emberből egy lehet a drogok rabja a The Lancet című ausztrál orvosi folyóiratban pénteken megjelent becslés szerint.
jan. 6
7:12
Meghalt egy NATO-katona Afganisztánban (hvg.hu)
Tálib lázadók rajtaütésében meghalt egy NATO-katona péntek hajnalban Afganisztán déli részén - közölte a katonai szövetség. A katona nemzetiségét nem tették közzé.
jan. 6
7:15
Magyarország a "hiányos" demokráciák között (Metropol)
Norvégia a legtökéletesebb demokrácia a világon, és Magyarország is a demokratikus közösség tagja, de abban a népes országcsoportban van, amelyben a demokráciát hiányosságok jellemzik, és helyezése tavaly óta gyengült - ez derül ki az Economist Intelligence Unit éves világfelméréséből.
jan. 6
7:17
Kitiltották a politikusokat és az újságírókat egy étteremből (Metropol)
New Hampshire államot a jövő heti republikánus előválasztások miatt elárasztották a politikusok, a kampányemberek és az újságírók, ám az egyik portsmouthi étterem tulajdonosának annyira elege lett belőlük, hogy a várható bevételkiesés ellenére is kitiltotta őket az üzletéből.
jan. 6
7:48
Megálljt parancsoltak Amerika szlovéniai nagykövetének (hvg.hu)
A belügyekbe történő beavatkozással vádolták meg a szlovén hatóságok Joseph Mussomelit, az Egyesült Államok ljubljanai nagykövetét, miután a diplomata közvetítést ajánlott a kormányalakítás során szóba jöhető pártok vezetőinek.
jan. 6
7:48
Sok ezer háztartás maradt áram nélkül az Alpokban (Infostart)
Franciaországban mintegy húszezer háztartás maradt áram nélkül az Alpokban a havazás és az erős szél miatt. A károkat még nem tudták felmérni, a szolgáltatást várhatóan még ma helyreállítják.
jan. 6
8:06
Amerikai nagykövet: nagyon csalódott az USA Orbánék miatt (hvg.hu)
Jó kapcsolatai ellenére sem tudta megértetni a magyar kormánnyal az amerikai aggodalmakat Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az USA budapesti nagykövete - erről a Népszabadságnak adott pénteki interjújában beszélt a nagykövet. Megerősítette, hogy Hillary Clinton levelére és az abban felvetett aggodalmakra sem válaszolt még a magyar kormány, de azt mondta, még bízik benne, hogy az Orbán-kabinet belátja:…
jan. 6
8:09
Meghalt egy NATO-katona Afganisztánban (Metropol)
Tálib lázadók rajtaütésében meghalt egy NATO-katona péntek hajnalban Afganisztán déli részén. Ezzel öt főre nőtt a szövetséges erők vesztesége az év eleje óta.
jan. 6
9:54
Politikai menedékjogot kért Csehországban Timosenko férje (hvg.hu)
Politikai menedékjogot kért Csehországban a hivatali hatalommal való visszaélés vádjával hétévi börtönre ítélt volt ukrán kormányfő, Julija Timosenko férje - jelentette a Reuters pénteken egy prágai kormányzati forrásra hivatkozva.
jan. 6
9:56
Letartóztatták a volt török vezérkari főnököt (hvg.hu)
Terrorszervezet vezetésének és az iszlám-konzervatív kormány megdöntésére irányuló kísérletnek vádjával előzetes letartóztatásba helyezték péntek hajnalban Ilker Basbug volt török vezérkari főnököt - közölte a tábornok ügyvédjére hivatkozva az Anadolu hírügynökség.
jan. 6
9:57
Politikai menedékjogot kért Csehországban Timosenko férje (Metropol)
Politikai menedékjogot kért Csehországban a hivatali hatalommal való visszaélés vádjával hétévi börtönre ítélt volt ukrán kormányfő, Julija Timosenko férje.
jan. 6
10:12
Újabb magyar témát vehet elő az EU (hvg.hu)
Az eddigi négy mellett egy ötödik téma, a végtörlesztési törvény is helyet kért magának a magyar ügyek listáján az Európai Unióban - közölte a Bruxinfo, amely korábban azt írta, több magyar vonatkozású ügyben is döntés születhet az Európai Bizottság január 11-i ülésén, és eddig négy magyar dosszié állt össze a "magyar csomagban".
jan. 6
10:30
Újabb magyar ügy kerül az Európai Bizottság elé (Infostart)
Jövő szerdán tartja első idei ülését az Európai Bizottság, ahol napirendi pont lesz a magyarországi helyzet. Az eddigi információk alapján úgy tűnik, hogy Brüsszel jövő szerdán komplex választ szeretne adni az aggályokra - írja a Bruxinfo. A portál értesülései szerint az eddig ismert négy magyar ügy mellé bekerült a végtörlesztésről szóló törvény is.
jan. 6
10:48
A jóléti állam netovábbja: Bécsben rovarhotel készül mindenki karácsonyfájából (hvg.hu)
Leszedték a bécsi Christkindlmarkt karácsonyfáját, amelyből idén rovarszálló lesz. Ezzel szeretnék felhívni a figyelmet az apró élőlényekre.
jan. 6
12:36
Aknagránátok zavarták meg az iraki katonai parádét (hvg.hu)
A szigorúan védett bagdadi zöld zónában megtartották pénteken az első iraki katonai parádét azóta, hogy az amerikai haderő az év végén kivonult az arab országból. Az iraki hadsereg létrehozásának 91. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen részt vett Núri al-Máliki kormányfő is.
jan. 6
12:38
"Nem jó úton jár" Magyarország: újabb külügyminiszter csapott oda Orbánéknak (hvg.hu)
Az amerikai, a francia és a luxemburgi külügyminiszter után a finn külügyi tárca vezetője is kemény hangú kritikát fogalmazott meg az új magyar alkotmányról és az Orbán-kormány intézkedéseiről, illetve egy lehetséges forgatókönyvet is adott arról, hogyan reagálhatna a helyzetre az Európai Bizottság.
jan. 6
13:12
VV: így leszünk kitaszítottak Orbán miatt (hvg.hu)
A kormányfőre és a kormányra zúduló nemzetközi kritika a napokban az elmúlt húsz évben soha nem látott szintet ért el. Most már nem csupán arról van szó, hogy mindez minimálisra korlátozza az Orbán-kormány manőverezési lehetőségét, hanem arról, hogy Magyarország számára tartós és súlyos érdeksérelmet okoz - írja bejegyzésében a Véleményvezér.
jan. 6
13:14
Felrobbantottak egy rendőrségi buszt Damaszkuszban (hvg.hu)
Több tucat ember halálát okozta pénteken egy pokolgép Damaszkusz központjában - jelentette a helyi média.
jan. 6
13:15
Pokolgép robbant Damaszkuszban (Metropol)
Több tucat ember halálát okozta pénteken egy pokolgép Damaszkusz központjában. A különböző források az első beszámolóikban 10 és 25 közé teszik a halálos és 40-50 közé a sebesült áldozatok számát.
jan. 6
13:30
Nem mond le az orosz választási bizottság elnöke (hvg.hu)
Nem hajlandó eleget tenni a választási csalások miatt tiltakozók követelésének, és nem mond le az orosz Központi Választási Bizottság elnöke. Vlagyimir Csurov azt mondta, hogy csak az ország vezetőire hallgat. Az Eho Moszkvi rádiónak adott nyilatkozatában közölte: ki akarja tölteni mandátumát, amely négy év múlva jár le.
jan. 6
14:06
Gyerekeket ölt meg egy pokolgép Afganisztánban (hvg.hu)
Hat gyermeket és egy férfit ölt meg egy szemétdombon elrejtett robbanószerkezet pénteken Afganisztán déli részén - közölte a helyi rendőrség.
jan. 6
14:27
Gyerekeket ölt meg egy pokolgép Afganisztánban (Metropol)
Hat gyermeket és egy férfit ölt meg egy szemétdombon elrejtett robbanószerkezet pénteken Afganisztán déli részén.
jan. 6
14:27
A zöldpárti EP-frakció társelnöke szerint fenn kell tartani a magyar kormány elleni kezdeményezést (Kripto Akadémia)
A Zöldek európai parlamenti (EP-) frakciójának társelnöke szerint fenn kell tartani azt az EP-ben tett kezdeményezést, amely a magyar kormány elleni uniós eljárás megindítására irányul, a közösség alapvető értékeinek megsértésére hivatkozva.
jan. 6
14:45
Új bíborosokat nevez ki a pápa (Metropol)
XVI. Benedek pápa vízkereszt ünnepén jelentette be, hogy 22 új bíborost nevez ki a február 18-19-re összehívott konzisztórium alkalmából, miáltal módosulni fog a pápaválasztó bíborosok száma.
jan. 6
14:45
Új bíborosokat nevez ki a pápa (Kripto Akadémia)
XVI. Benedek pápa vízkereszt ünnepén jelentette be, hogy 22 új bíborost nevez ki a február 18-19-re összehívott konzisztórium alkalmából, miáltal módosulni fog a pápaválasztó bíborosok száma.
jan. 6
14:47
Putyinhoz méltó magyar puccs (Kripto Akadémia)
A Financial Times pénteki cikke szerint az ember azt gondolná, hogy Európának már így is elég a gondja anélkül, "hogy egy magyar szakadár, piti zsarnok miatt kelljen aggódnia. " Magyarország végülis- szól a cikk- nem is eurózóna-tag.
jan. 6
14:49
A Fitch Ratings is leminősítette Magyarországot (Kripto Akadémia)
Megvonta a befektetési ajánlású államadós-osztályzatot Magyarországtól pénteken a Fitch Ratings.
jan. 6
15:00
Még nem rágta át magát az EB a kifogásolt magyar törvényeken (hvg.hu)
Még nem készült el az Európai Bizottság azzal az elemzéssel, amelynek tárgya a közelmúltban elfogadott magyar törvényeknek az uniós joggal való összeegyeztethetősége - közölte az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének pénteki sajtótájékoztatóján Olivier Bailly szóvivő.
jan. 6
15:00
Megközelíthetetlenné váltak síelőhelyek Ausztriában (Infostart)
Lavinaveszély és a péntek reggelre lehullott mintegy fél méteres hó miatt megközelíthetetlenné vált több síközpont Ausztria nyugati részén.
jan. 6
15:03
Magyarország is téma lehet Merkel és Sarkozy hétfői találkozóján (Kripto Akadémia)
Magyarország pénzügyi helyzete is szóba kerülhet hétfőn Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök berlini találkozóján - közölte pénteken Steffen Seibert, a német kormány szóvivője berlini sajtótájékoztatóján.
jan. 6
15:18
Magyarország is téma lehet Merkel és Sarkozy hétfői találkozóján (Infostart)
Magyarország pénzügyi helyzete is szóba kerülhet hétfőn Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök berlini találkozóján - közölte pénteken Steffen Seibert, a német kormány szóvivője berlini sajtótájékoztatóján.
jan. 6
15:18
Rólunk is beszélhet egymással Merkel és Sarkozy hétfőn (hvg.hu)
Magyarország pénzügyi helyzete is szóba kerülhet hétfőn Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök berlini találkozóján - közölte pénteken Steffen Seibert, a német kormány szóvivője berlini sajtótájékoztatóján.
jan. 6
15:21
Fitch: "jelentősen nőttek a költségvetési és finanszírozási kockázatok" (Kripto Akadémia)
A Fitch Ratings a magyar adósosztályzatok pénteki leminősítéséhez fűzött londoni elemzésében kiemelte azt a véleményét, hogy november eleje óta jelentősen emelkedtek Magyarország költségvetési és külső finanszírozási kockázatai a befektetői hangulat romlása miatt.
jan. 6
15:39
Tabajdi: az unió az Orbán-kormányt és ne Magyarországot büntesse (Kripto Akadémia)
Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti (EP-) delegációjának vezetője egyetért azzal az európai szocialista kezdeményezéssel, hogy az Európai Bizottság elnöke számoljon be arról, milyen lépéseket tervez a magyar helyzet kapcsán, ám nem helyesli azt a liberális-zöldpárti javaslatot, amely Magyarországra nézve súlyos gazdasági következmények veszélyével járó uniós eljárás megindítását célozza.
jan. 6
15:41
"Orbán Viktor Magyarország fenegyereke" (Kripto Akadémia)
Az angolszász sajtó pénteken részletesen foglalkozott Magyarország gazdaságpolitikai helyzetével.
jan. 6
15:54
Német lapok: "Orbán rettenetesen felbosszantotta a barátait" (hvg.hu)
A német lapok pénteken ismét behatóan foglalkoztak Magyarország gazdaságpolitikai helyzetével.
jan. 6
15:57
Magyarország "gazdaságilag padlón" (Kripto Akadémia)
A német, spanyol és cseh sajtó pénteken behatóan foglalkozott Magyarország gazdaságpolitikai helyzetével.
jan. 6
15:59
Választási törvény - "nem túl demokratikus" (Kripto Akadémia)
A német Die Welt a belpolitikáról közölt cikket, a francia Le Monde az új magyar alaptörvényről kérdezte a Nemzeti Frontot.
jan. 6
16:01
Hitelminősítés - Fitch: "csak készenléti IMF-megállapodás lehetséges" (Kripto Akadémia)
A Fitch Ratings a magyar adósosztályzatok pénteki leminősítéséhez fűzött londoni elemzésében közölte: várakozása szerint a készenléti jellegű IMF-megállapodás az egyetlen egyezménytípus, amelyre Magyarország reálisan számíthat.
jan. 6
16:12
Úgy tűnik, Fellegi végre időpontot kapott az EU-tól (hvg.hu)
A hvg.hu úgy tudja, Fellegi Tamás a január 16-ával kezdődő héten találkozik az Európai Bizottság (EB) képviselőivel Brüsszelben, ám az EB ennek ellenére nem tárgyal hitelről, amíg be nem fejeződik a jegybanktörvény vizsgálata.
jan. 6
16:48
Orbánék pártcsaládja Barrosóék mellé áll (hvg.hu)
A Fidesz-KDNP európai pártcsaládja, az Európai Néppárt közölte, hogy az Európai Bizottság ajánlásait fogja támogatni a Magyarországot érintő vizsgálatokkal kapcsolatban. Bízunk abban, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szorosan együtt fog működni a bizottság vezetőségével, annak érdekében, hogy biztosítsa a jogalkotás összhangját az EU-joggal, valamint - ha az szükséges - a módosítások megtételét -…
jan. 6
16:48
Az Európai Néppárt az Európai Bizottság ajánlásait fogja támogatni Magyarországgal kapcsolatban (Infostart)
Az Európai Néppárt az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének, az Európai Bizottságnak azon ajánlásait fogja támogatni, amelyek biztosítják, hogy Magyarország teljes mértékben eleget tegyen az Európai Unió jogi előírásainak - hangsúlyozta pénteken kiadott közös nyilatkozatában Wilfried Martens, a jobbközép, kereszténydemokrata irányultságú Néppárt elnöke, valamint Joseph Daul, az…

Keresés