2012. február 10. péntek

febr. 10
5:45
Tovább bonyolódik Sarkozy korábbi pénztárnokának az ügye (hvg.hu)
Újabb vádat emeltek csütörtök este a bordeaux-i ügyészségen a francia kormánypárt és Nicolas Sarkozy államfő 2007-es elnökválasztási kampányának egykori pénztárnoka, későbbi pénzügy-, majd munkaügyi miniszter ellen az adócsalási és illegális pártfinanszírozási gyanúktól terhes Bettencourt-ügyben. Eric Woerth-t "illegális párt- illetve kampányfinanszírozással" gyanúsítják, amiért feltehetően az…
febr. 10
5:48
Közvetlen lesz a cseh elnökválasztás (Kripto Akadémia)
Közvetlenül választhatják meg elnöküket a jövőben a csehek. A prágai szenátus szerdán késő este fogadta el az erre vonatkozó javaslatot.
febr. 10
5:50
ENSZ-segítségre várva (Kripto Akadémia)
Az Arab Liga azt közölte, hajlandó folytatni szíriai megfigyelő misszióját. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár közlése szerint az arab államokat tömörítő szervezet az új misszióban szorosan együttműködne a világszervezettel. Az ENSZ-főtitkár közölte azt is, hogy Nabil al-Arabi, az Arab Liga főtitkára kérte a világszervezet segítségét.
febr. 10
5:52
Terjeszkedő orosz GPS-ek (Kripto Akadémia)
Múlt év októberében Szergej Kozlov ellentengernagy még arról beszélt, hogy az orosz globális helymeghatározó rendszer, a GLONASZSZ 2015-re lesz képes versenyre kelni az amerikai GPS-el. Most már arról nyilatkozott, hogy pontosságát tekintve gyakorlatilag már felzárkózott az amerikai és az európai mellé.
febr. 10
5:54
Gorbacsovnak nem bocsátanak meg (Kripto Akadémia)
Az elmúlt száz év orosz és szovjet vezetőinek népszerűségét vizsgálta meg egy moszkvai közvéleménykutató intézet. Azt mérték, hogyan vélekedik a ma embere azokról, akik saját és őseik mindennapjait határozták-határozzák meg. A mai politikai szereplők, a legnépszerűbbek, a régiek bűneit megbocsátották, Gorbacsovnak viszont nem felejtik az egykori nagyság, a birodalom széthullását.
febr. 10
6:21
Két évet kapott egy magyar embercsempész Kanadában (hvg.hu)
Embercsempészésre való összeesküvésben és bűnszervezetben való részvételben bűnösnek vallotta magát Kolompár Gizella, akit ezért - az előzetes letartóztatásban eltöltött nyolc hónapon felül - kétévi szabadságvesztésre ítéltek a kanadai Hamiltonban - közölte csütörtökön honlapján a Canada Immigration Report.
febr. 10
6:24
Szerenáddal köszöntik a 90 éves Göncz Árpádot (Metropol)
Göncz Árpádot 1990. augusztus 3-án a parlament öt évre választotta meg a Magyar Köztársaság elnökévé, majd mandátumának letelte után, 1995. június 19-én újraválasztották e tisztségben.
febr. 10
7:33
"Nem lehet ölbe tett kézzel nézni a szíriai tömegmészárlást" (hvg.hu)
Oroszországnak szembe kell néznie a szíriai valósággal, a hatalom általi véres leszámolással - jelentette ki Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön Mexikóvárosban, utalva arra, hogy Moszkva megvétózta a szíriai rezsimet elítélő ENSZ-határozattervezetet. A Washingtonban tartózkodó Ahmet Davutoglu török külügyminiszter pedig kijelentette, hogy a…
febr. 10
7:36
Jövő hétre halasztották a döntést az újabb görög mentőcsomagról (Kripto Akadémia)
Jövő szerdán dönthetnek az euróövezeti országok pénzügyminiszterei a Görögország pénzügyi támogatására szánt újabb intézkedéscsomagról, ha addig a görög parlament is jóváhagyja a politikai erők között csütörtökön született elvi megállapodást a megszorító intézkedések kiterjesztéséről.
febr. 10
8:45
Beduinok támadtak egy rendőrörsre Egyiptom határán (hvg.hu)
Beduinok tizenkilenc rendőrt raboltak el csütörtökön a Sínai-félszigeten, de pár órával később szabadon is engedték őket - közölte egy biztonsági forrás pénteken.
febr. 10
8:45
Rendőröket raboltak el beduinok a Sínai-félszigeten (Infostart)
Beduinok tizenkilenc rendőrt raboltak el csütörtökön a Sínai-félszigeten, de pár órával később szabadon is engedték őket - közölte egy biztonsági forrás.
febr. 10
9:03
Barbarizmusnak nevezte az argentin elnök a falkland-szigeteki helyzetet (hvg.hu)
A falklandiak mindaddig bírják London támogatását, amíg britek akarnak maradni - jelentette ki csütörtökön a Stockholmban tartózkodó David Cameron brit kormányfő, reagálva az argentin elnök keddi beszédére, amelyben Cristina Fernández de Kirchner az Atlanti-óceán déli részének militarizálásával vádolta meg Nagy-Britanniát.
febr. 10
9:21
A lemondott maldív-szigeteki elnök új választásokat követel (hvg.hu)
Új választások kiírását követelte pénteken Mohamed Nasíd lemondott maldív-szigeteki elnök, a szigetországban kezdett tárgyalásokat a rendezésről tárgyal a nap folyamán Oscar Fernández-Tarancot, az ENSZ-főtitkár politikai ügyekben illetékes helyettese.
febr. 10
11:27
Elkapták Zoran Djindjic merényőjét Spanyolországban (hvg.hu)
Több, gyilkosságokkal gyanúsított szerb férfit vettek őrizetbe Spanyolországban az Interpol szerb nemzeti irodájának körözése alapján; a szerb és a spanyol rendőrség pénteken cserél adatokat az őrizetbe vettek személyazonosságának pontos megállapítása végett.
febr. 10
11:45
Olcsóbbak az erdélyi egyetemek a hazaiaknál (hvg.hu)
Vonzó lehet a romániai egyetemeken fizetendő hatszáz és ezer euró közötti éves tandíj a magyarországi diákoknak - állapítja meg a Krónika című napilap.
febr. 10
11:45
Veszélyes szerb bűnözőket vettek őrizetbe Spanyolországban (Infostart)
Több, gyilkosságokkal gyanúsított szerb férfit vettek őrizetbe Spanyolországban az Interpol szerb nemzeti irodájának körözése alapján; a szerb és a spanyol rendőrség pénteken cserél adatokat az őrizetbe vettek személyazonosságának pontos megállapítása végett.
febr. 10
11:47
Halálos áldozata is van a szaúdi rendőrök és tüntetők összecsapásának (hvg.hu)
Egy ember meghalt, és több tucatnyian megsebesültek, miután a szaúdi biztonsági erők lőfegyverrel támadtak tüntetőkre csütörtök este egy síita településen az ország keleti részén - közölték pénteken szemtanúk és emberjogi aktivisták.
febr. 10
12:06
Robbantásos merényletek Szíriában (Metropol)
Számosan meghaltak és megsebesültek pénteken Aleppóban két robbantásos merényletben. A szíriai állami televízió jelentése szerint "terroristák" voltak az elkövetők, míg az ellenzék egyik szervezete a Bassár el-Aszad elnök vezette rezsimet tette felelőssé a robbantásokért.
febr. 10
12:21
Robbantások Szíriában: legalább 11 halott, sok sebesült (hvg.hu)
Legalább 11-en meghaltak és sokan megsebesültek pénteken Aleppóban két robbantásos merényletben - jelentette a szíriai állami televízió.
febr. 10
12:24
Járóka: a roma közösségek erőteljesebb bevonására van szükség (Kripto Akadémia)
A romákat és más kirekesztett közösségeket erőteljesebben kell bevonni a róluk szóló döntésekbe - hangsúlyozta Járóka Lívia néppárti európai parlamenti (EP-) képviselő pénteki közleményében, amelyben beszámolt az EP szabadságjogi, igazságügyi és belügyi szakbizottságában az előző napon a romastratégia témájában folytatott megbeszélésről.
febr. 10
12:57
Újabb bosnyák tömegmészárlás áldozatait azonosították (hvg.hu)
Bűnügyi orvosszakértők azonosították annak a 162 embernek a tetemét, akiket a boszniai háborúban a félkatonai szerb fegyveresek legyilkoltak, és tetemeiket a Perucac-tóba vetették.
febr. 10
13:18
Cserbenhagyásos gázolás a 42-es főúton (Metropol)
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között. A cserbenhagyót a rendőrség keresi.
febr. 10
13:18
Svoboda: szó sincs Magyarország elleni összeesküvésről (Kripto Akadémia)
Szó sincs Magyarország vagy Orbán Viktor elleni összeesküvésről, "államcsínyről", az Európai Unió célja a közösségi jog érvényesülése - mondta Hannes Svoboda, az európai szocialisták frakcióvezetője pénteken Budapesten.
febr. 10
13:33
Kémkedéssel vádol Németország szíriai diplomatákat (hvg.hu)
Berlin kiutasította a szíriai nagykövetség négy munkatársát; a lépés előzménye, hogy a német hatóságok kedden őrizetbe vettek két külföldi férfit, akik a szíriai képviselettel közeli kapcsolatban állnak és a gyanú szerint német földön élő szíriai ellenzékiek után kémkedtek - tájékoztatott a német külügyminisztérium.
febr. 10
13:35
Gyermeköngyilkosságok: lépett a Kreml (hvg.hu)
Az orosz fiatalkorúak öngyilkossági hulláma elleni megelőzési program kidolgozására szólított fel pénteken Pavel Asztahov, a Kreml gyermekjogi megbízottja, miután a média nagy címekben adta hírül, hogy négy kiskorú véget vetett az életének.
febr. 10
13:37
Európai szocialisták: szó sincs Magyarország elleni összeesküvésről (hvg.hu)
Szó sincs Magyarország vagy Orbán Viktor elleni összeesküvésről, "államcsínyről", az Európai Unió célja a közösségi jog érvényesülése - mondta Hannes Svoboda, az európai szocialisták frakcióvezetője pénteken Budapesten.
febr. 10
14:45
Már 57 fagyhalott van Romániában, hétvégén újra havazhat (hvg.hu)
Romániában 57-re nőtt a fagy halálos áldozatainak száma, miután az elmúlt huszonnégy órában 13 személy halt meg - közölte pénteken a román egészségügyi minisztérium.
febr. 10
14:45
Swoboda: Szó sincs Magyarország elleni összeesküvésről (Infostart)
Szó sincs Magyarország vagy Orbán Viktor elleni összeesküvésről, "államcsínyről", az Európai Unió célja a közösségi jog érvényesülése - mondta Hannes Svoboda, az európai szocialisták frakcióvezetője pénteken Budapesten. Mesterházy Attila MSZP-elnök az osztrák szociáldemokrata politikussal közösen tartott sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, a szocialisták nem támogatnak olyan Magyarországgal…
febr. 10
15:21
FAZ: megosztja a Fideszt, hogy módosítani kell a törvényeket (hvg.hu)
Megosztottságot okoz a Fideszben, hogy az uniós követelések miatt módosítani kell az eddig elfogadott törvényeken - írja a konzervatív német Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).
febr. 10
15:23
Bíróság elé állítják a pakisztáni kormányfőt (hvg.hu)
A pakisztáni elnök elleni nyomozás korábbi akadályozása miatt várhatóan már jövő hét elején bíróság elé kell állnia Juszif Raza Giláni pakisztáni kormányfőnek, miután pénteken a legfelsőbb bíróság elutasította a fellebbezését.
febr. 10
15:39
Elítéltek egy CIA-nek súgó orosz mérnököt (hvg.hu)
Elítéltek egy orosz mérnököt a CIA-vel való együttműködésért.
febr. 10
15:42
"Arab tavaszos" fénykép nyerte a World Press Photo fődíját (Metropol)
Samuel Aranda spanyol fotós nyerte el a World Press Photo hagyományos nemzetközi sajtófotó-pályázat tavalyi évre vonatkozó fődíját az "arab tavasz" egyik jemeni tüntetése során készített fényképpel.
febr. 10
16:15
Újra behavazódtak az olaszok (hvg.hu)
Ismét zuhog a hó Olaszország majdnem teljes területén. Kritikus a helyzet a közép-itáliai Marche és Abruzzo tartományban, valamint a déli Calabriában, ahol tucatnyi kistelepülés szigetelődött el. Zuhog a hó Milánótól egészen a basilicatai Potenzáig. A római belügyminisztérium a polgármesterekkel és a polgári védelemmel együttműködésben a legfelsőbb fokú riasztást rendelte el az előrejelzések…
febr. 10
16:33
Brüsszelben magyarázkodhat Hoffmann Rózsa (hvg.hu)
Hoffmann Rózsa oktatási ügyekben illetékes államtitkár Brüsszelbe utazik, hogy megvitassa az Európai Bizottságban a magyar közoktatási, valamint felsőoktatási törvénnyel kapcsolatban felmerült aggodalmakat.
febr. 10
17:27
Régen volt ilyen mostoha az orosz tél, sok a halott (hvg.hu)
Oroszországban helyenként mínusz 50 fokot is mértek, a kemény tél eddig legalább 110 ember halálát okozta. Örményországban az összes nemzetközi repülőteret lezárták a hatalmas hóesés miatt.
febr. 10
17:30
Hoffmann Rózsát Brüsszelbe várják (Metropol)
Andrulla Vasziliu EU-biztos megbeszélést folytatott pénteken Brüsszelben Jávor Andrással, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közigazgatási államtitkárával, és egyetértésre jutott vele abban: Hoffmann Rózsa oktatási ügyekben illetékes államtitkár Brüsszelbe utazik, hogy megvitassa az Európai Bizottságban a magyar közoktatási, valamint felsőoktatási törvénnyel kapcsolatban felmerült aggodalmakat.
febr. 10
18:06
Általános sztrájk kezdődött Görögországban (Metropol)
Kétnapos általános sztrájk kezdődött pénteken Görögországban a kormány újabb megszorító intézkedései elleni tiltakozásul. Pénteken este további kormánytagok jelentették be távozásukat, a görög kormány bomlófélben van.
febr. 10
18:21
Bomlófélben a görög kormány (hvg.hu)
Bomlófélben van a görög kormány, miután pénteken este további kormánytagok jelentették be távozásukat, így tiltakozva az újabb megszorítások ellen, amelyekbe a milliárdos hitelcsomag fejében egyezett bele a kormány.
febr. 10
18:23
Új honlapon lehet vitatkozni a bevándorlásról (hvg.hu)
Bevándorlás-szakpolitikai fórumot indított kilenc európai uniós tagállam – így szeretnék segíteni az EU politikájának megértését és azt, hogy az állampolgárok maguk is elmondhassák véleményüket.
febr. 10
18:24
Halálos összeesküvés a pápa ellen? (Metropol)
A pápa elleni állítólagos "halálos összeesküvésről" szóló bizalmas vatikáni dokumentumot közölt pénteken az Il Fatto Quotidiano című baloldali olasz napilap.
febr. 10
18:39
Életfogytiglanra ítélték az első német iszlamista merénylőt (hvg.hu)
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt pénteken egy frankfurti bíróság egy szélsőséges mohamedán albánt, aki tavaly a frankfurti repülőtéren megölt két amerikai katonát, két másikat pedig megsebesített.
febr. 10
18:57
Négy embert tartóztattak le a török hírszerzésnél (hvg.hu)
Letartóztatási parancsot adott ki a török Nemzeti Hírszerzési Ügynökség négy tagja, köztük a szervezet volt vezetője ellen egy különleges felhatalmazású isztambuli ügyész egy kurd szervezettel kapcsolatos vizsgálattal összefüggésben - adta hírül a CNN Türk értesülésére hivatkozva a Hürriyet Daily News című török hírportál.
febr. 10
19:00
Előrefizetős, kártyás mérőórákat javasol a KDNP (Metropol)
A Kereszténydemokrata Néppárt rövidesen benyújtja az előrefizetős, kártyás áram-, és gázmérőórákról szóló törvényjavaslatát - mondta el Harrach Péter a kisebbik kormánypárt egri külön tanácskozása után.
febr. 10
19:15
Tadic: Szerbia olyan csapást mért a szervezett bűnözésre, amelyet nem fog egyhamar kiheverni (Infostart)
Szerbia olyan csapást mért a szervezett bűnözésre, amelyet nem fog egyhamar kiheverni - jelentette ki Boris Tadic szerb elnök pénteken, annak kapcsán, hogy Spanyolországban őrizetbe vették a körözött Luka Bojovicot és társait.
febr. 10
19:33
Ma is több ezren tüntettek a korrupció ellen Szlovákiában (hvg.hu)
Ismét nagy tömegeket vonzott utcára Szlovákia több városában a politikai korrupció elleni tiltakozássorozat pénteken. A pozsonyi tüntetésen megtapsolták Zák-Malina Hedvig nevét.
febr. 10
19:51
Újra van központi kormány Bosznia-Hercegovinában (hvg.hu)
Tizenhat hónap kihagyás után ismét van központi kormánya Bosznia-Hercegovinának: pénteken a szarajevói parlament miniszterelnökké választotta Vjekoslav Bevandát, akinek kabinetjébe a legnagyobb bosnyák, horvát és szerb pártok delegálnak minisztereket.
febr. 10
19:53
Az ENSZ-főtitkár aggódik a brit-argentin vita miatt (hvg.hu)
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár pénteken reményét fejezte ki, hogy Argentína és Nagy-Britannia el tudja kerülni a Falkland-szigetek kapcsán kirobbant vita kiéleződését.
febr. 10
19:54
Schmitt Helsinkiben: erős tagállamokra van szükség az erős Európához (Kripto Akadémia)
Schmitt Pál az Arraiolos-csoport pénteki találkozóján Helsinkiben azt mondta: ahhoz, hogy Európa erős legyen "a globális versenyben", a tagállamoknak is erősnek kell lenniük. Tarja Halonen finn államfőnek hangsúlyozta: ha az Európai Bizottság szükségesnek tart bizonyos törvényi módosításokat, a kormány nyitott azok megvitatására, mivel "a bizalom visszaállítása európai partnereink előtt" mindennél…
febr. 10
20:09
Papademosz: káosz jöhet Görögországban, ha nem lesz mentőcsomag (hvg.hu)
Lukasz Papademosz görög miniszterelnök pénteken közölte, hogy Görögország a "történelmi felelősség pillanatát" éli át, és "ellenőrizhetetlen káosz" alakulna ki, ha nem találnának megoldást az ország adósságválságának kezelésére.
febr. 10
20:12
Újabb tömegtüntetés Pozsonyban a politikai korrupció ellen (Kripto Akadémia)
Ismét nagy tömegeket vonzott utcára Szlovákia több városában a politikai korrupció elleni tiltakozássorozat pénteken. A pozsonyi tüntetésen megtapsolták Zák-Malina Hedvig nevét.

Keresés