2012. február 16. csütörtök

febr. 16
6:06
Kampányok és slágerek (Kripto Akadémia)
Sikeres elnökjelölt nincs jól dúdolható kampánysláger nélkül, ezt Barack Obama stábja is pontosan tudja. Már közzétették, milyen dalok hangzanak fel az újraválasztásért harcba induló demokrata elnök választási gyűlésein. A republikánus jelölteknek idén is meggyűlt a bajuk a rocksztárokkal.
febr. 16
6:08
Lángba borult egy szíriai város (Kripto Akadémia)
Totális támadást intéznek Homsz városa ellen a szíriai kormányerők. A hadsereg lezárta az összes bevezető utat, s százezer ember rekedt a városban. Fényképfelvételek tanúsága szerint Homszban egy olajvezeték ég. Súlyos összecsapásokat jelentettek Hamából is. Állítólag összecsapások voltak Damaszkuszban is.
febr. 16
6:10
Egyre feszültebb Izrael és Irán viszonya (Kripto Akadémia)
Minden jel arra mutat, hogy a hét eleji thaiföldi, grúziai és indiai bombamerényleteknek nemcsak a célpontjuk volt közös, hanem a háttérben húzódó megrendelői is. Izrael, akinek diplomatáit érte a támadás, Iránt és a Hezbollah terrorszervezetet tette felelőssé. Teherán tagad, bár a nyomozás eredményei azt mutatják, mindhárom esetben azonos robbanóanyagokat használtak, a letartóztatott személyek…
febr. 16
6:12
"Amázsia", a jövő szuperkontinense (Kripto Akadémia)
A következő százmillió év során a Jeges- és a Karib-tenger eltűnik, Amerika pedig Ázsiába ütközik bele, szuperkontinenst hozva létre, amely az északi félteke nagy részét elfoglalja majd. Legalábbis ezt a következtetést vonták le kutatók a lemezmozgások elemzéséből, melyet a Nature tudományos magazinban tettek közzé.
febr. 16
6:24
Molotov-koktélos támadás egy török újság ellen Kölnben (Metropol)
Molotov-koktélos támadás érte szerda éjjel a Zaman című török napilap németországi szerkesztőségét Kölnben. A támadásban senki sem sérült meg, az anyagi kár csekély.
febr. 16
6:39
Molotov-koktélt dobtak egy török szerkesztőségre Kölnben (hvg.hu)
Molotov-koktélos támadás érte szerda éjjel a Zaman című török napilap németországi szerkesztőségét Kölnben - közölte a rendőrség.
febr. 16
6:39
Jóváhagyták a frekvenciákat felszabadító uniós szabályokat (Infostart)
Az új generációs mobilinternet-szolgáltatások kaphatják meg 2013-tól a 800 megahertzes frekvenciasávot az Európai Unióban - döntött az Európai Parlament.
febr. 16
6:41
Beleerősített Obama (Infostart)
Az Egyesült Államokban ismét elérte az 50 százalékot az elnök támogatottsága - ezt mutatta ki két felmérés.
febr. 16
6:42
Ismét Obama mellett az amerikaiak (Metropol)
Barack Obama támogatottsága ismét elérte az 50 százalékot - közölte két, szerdán nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás.
febr. 16
6:57
A közelmúltbeli magyarországi politikai fejleményekről szavaz az EP (Infostart)
A közelmúltbeli magyarországi politikai fejleményekkel kapcsolatban beterjesztett határozati javaslatokról szavaz csütörtökön az Európai Parlament plénuma.
febr. 16
6:57
Obama újra meg tudná nyerni a választásokat (hvg.hu)
Barack Obama támogatottsága ismét elérte az 50 százalékot - közölte két, szerdán nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás.
febr. 16
7:00
Északon boldogabb az élet (Metropol)
A zordabb időjárás ellenére az északon élő angolok boldogabbak, mint a délen lakók - mutatta ki egy 25 ezer fős internetes felmérés, amely nem terjedt ki Nagy-Britannia egészére, hanem csupán Angliára.
febr. 16
7:36
Diszkriminatív lehet az Erzsébet-utalvány (Metropol)
Az Európai Bizottság szakértői felvilágosítást kértek a magyar hatóságoktól az Erzsébet-utalványokkal kapcsolatban - írta csütörtökön a Népszabadság brüsszeli forrásokra hivatkozva.
febr. 16
7:38
Amerikai dróntámadás Pakisztánban (Metropol)
Feltehetően pilóta nélküli amerikai repülőgépek mértek két rakétacsapást két célpontra csütörtökön Pakisztán északnyugati részén; a támadásokban 14 ember halt meg - közölték pakisztáni titkosszolgálati tisztségviselők.
febr. 16
8:09
Bányabaleset Kínában: tizenöten meghaltak (hvg.hu)
A közép-kínai Hunan tartomány egy bányájában elszabadult és kisiklott egy csilleszerelvény több kocsija, a balesetben 15 bányász meghalt, további három pedig megsérült – jelentette a kínai média.
febr. 16
8:45
Amerikai drón ölt meg hat embert Pakisztánban (hvg.hu)
Feltehetően pilóta nélküli amerikai repülőgép lőtt ki két rakétát egy házra csütörtökön Pakisztán északnyugati részén, a támadásban hat ember halt meg - közölték pakisztáni titkosszolgálati tisztségviselők.
febr. 16
9:03
Harckocsikkal támadja a szíriai kormányhadsereg Deraa városát (hvg.hu)
A szíriai kormányerők csütörtökön harckocsikkal támadást indítottak Deraa városa ellen, ahonnan tavaly márciusban a Bassár el-Aszad államfő elleni felkelés kiindult - közölték helyi lakosok és ellenzéki aktivisták.
febr. 16
9:24
70 éves lenne a Kedves Vezető (Metropol)
Impozáns díszszemlével és felvonulással emlékeztek meg csütörtökön Phenjanban a két hónapja elhunyt észak-koreai vezető, Kim Dzsong Il születésének 70. évfordulójáról.
febr. 16
9:39
Északi városokban élnek a legboldogabb angolok (hvg.hu)
A zordabb időjárás ellenére az északon élő angolok boldogabbak, mint a délen lakók - mutatta ki egy 25 ezer fős internetes felmérés, amely nem terjedt ki Nagy-Britannia egészére, hanem csupán Angliára.
febr. 16
9:41
Amerikában készülhet merényletre a Hezbollah (hvg.hu)
Az Egyesült Államok területén is terrorcselekményeket kísérelhet meg az Iránnal kapcsolatban álló Hezbollah libanoni radikális szervezet, s ez aggodalomra ad okot - közölte szerdai kongresszusi meghallgatásán az amerikai belbiztonsági miniszter.
febr. 16
9:57
Ciklon pusztított Madagaszkáron, tizenhatan meghaltak (hvg.hu)
Legkevesebb 16 ember halálát okozta Madagaszkáron végigsöprő Giovanna nevű ciklon; a trópusi vihar miatt több mint 10 ezer ember kényszerült elhagyni lakóhelyét - közölte a szigetország katasztrófavédelmi hatósága.
febr. 16
10:00
Ciklon pusztított Madagaszkáron (Metropol)
Legalább 16 ember halálát okozta Madagaszkáron végigsöprő Giovanna nevű ciklon. A trópusi vihar miatt több mint 10 ezer ember kényszerült elhagyni lakóhelyét.
febr. 16
10:15
Kétnapos sztrájk kezdődött a frankfurti repülőtéren (hvg.hu)
Sztrájkolnak csütörtökön és pénteken a frankfurti repülőtér légiirányítói - jelentették be csütörtökön.
febr. 16
10:17
Galéria: így ünneplik Kim Dzsongil születésnapját Észak-Koreában (hvg.hu)
Impozáns díszszemlével és felvonulással emlékeztek meg csütörtökön Phenjanban a két hónapja elhunyt észak-koreai vezető. Kim Dzsongil születésének 70. évfordulójáról.
febr. 16
10:51
ENSZ: Magyarország vizsgálja felül a hajléktalantörvényt (hvg.hu)
Közös felhívásban szorgalmazta az ENSZ két, egymástól független emberi jogi szakértője, hogy Magyarország vizsgálja felül azt a nemrégiben elfogadott szabályozást, amely kriminalizálja a hajléktalanságot, és börtönnel fenyegeti az utcán élőket - adta hírül csütörtökön a UN News Centre, a világszervezet hírportálja.
febr. 16
10:53
Meggondolta magát Pakisztán, nem nyitotta meg az afgán határt a NATO-nak (hvg.hu)
Továbbra sem szállíthat utánpótlást Pakisztánon keresztül Afganisztánba a NATO, mivel Pakisztán az előzetes bejelentéssel ellentétben nem nyitotta meg az afgán határt a nemzetközi koalíció számára - közölte csütörtökön a pakisztáni amerikai nagykövetség.
febr. 16
11:27
Mindent ellep a hó: gondok Csehországban is (hvg.hu)
Tehergépkocsik és kamionok számára éjféltől lezárták a cseh-lengyel közúti határátkelőket az Óriáshegységben (Krkonose), a cseh-német határátkelők pedig csak nehezen megközelíthetőek, mert az utak szélén számos elakadt kamion akadályozza a forgalmat - jelentette csütörtökön reggel a cseh nemzeti közlekedési információs központ.
febr. 16
11:45
Falvakat zárt el a külvilágtól a hó Kárpátalján (hvg.hu)
Komoly gondokat okoz az erős havazás Kárpátalján, ahol csütörtökre falvakat vágott el a hó a külvilágtól és több út csak nehezen járható.
febr. 16
11:48
Káoszt okozott a daru tetején tüntető nő (Metropol)
Egy építkezéseken használt daru tetején tartott 309 napon át ülőtüntetést egy dél-koreai nő. A bíróság káosz okozása miatt 18 hónap felfüggesztett börtönre ítélte.
febr. 16
12:03
Tomboló szél: leállították a sífelvonókat a Magas Tátrában (hvg.hu)
Csütörtök reggeltől a Magas Tátra több síközpontjában is szüneteltetik a drótkötélpályás sífelvonók üzemeltetését a viharos szél miatt, adta hírül a SITA hírügynökség csütörtökön.
febr. 16
12:05
Háromszáznál is több halottja van a hondurasi börtöntűznek (hvg.hu)
Több mint 350 holttestet szállítottak a hondurasi börtöntűz után a főváros, Tegucigalpa halottasházaiba - közölte helyi idő szerint szerda este a rendőrség, hozzátéve, hogy az áldozatok száma 377-re emelkedhet.
febr. 16
12:21
Koszovói népszavazás: pofonok Pristinának és Belgrádnak (hvg.hu)
A koszovói szerbek elsöprő többsége az albán közigazgatási és hatalmi szervek elutasítására szavazott a kétnapos referendumon, csattanós pofont adva a négy évvel ezelőtt Szerbiából kiszakadt - túlnyomórészt albánok lakta - Koszovó kormányának. A "frász" azonban a belgrádi kormány arcán is csattant.
febr. 16
12:39
Súlyos aggodalmát fejezi ki az Európai Parlament állásfoglalásában (Infostart)
A közelmúltbeli magyarországi politikai fejleményekről szóló, négypárti állásfoglalás-tervezetet szavazott meg Strasbourgban az Európai Parlament (EP) plenáris ülése.
febr. 16
12:57
Féltestvére végzett az al-Kaida egyik jemeni vezetőjével (hvg.hu)
Testvérviszályban megölték csütörtökön az al-Kaida jemeni szárnyának egyik vezetőjét, s a gyilkosság után történt leszámolásban 17-en vesztették életüket - közölték jemeni biztonsági tisztségviselők és helyi törzsi vezetők.
febr. 16
13:00
Négypárti határozatban aggódnak hazánk miatt (Metropol)
Állásfoglalásuk felszólítja a magyar kormányt, tegyen eleget az Európai Bizottság, az Európa Tanács és a Velencei Bizottság ajánlásainak, és azoknak megfelelően módosítsa az érintett törvényeket. A Néppárt szerint az eljárás a koncepciós perek gyakorlatát idézi a „párthatározat”.
febr. 16
13:15
Több méter magas hó miatt van Romániában elzárva 140 település (hvg.hu)
Romániában 140 település van még elzárva a külvilágtól a vastag hóréteg miatt, 84 megyei rangú út járhatatlan, ugyanakkor az országutakon már viszonylag jól lehet közlekedni.
febr. 16
13:17
Videó: Putyin rács mögött (hvg.hu)
Óriási siker az a Vlagyimir Putyinról készült, a Youtube videomegosztó portálra minap feltöltött meghamisított videó, amely az orosz kormányfőt a vádlottak padján, rács mögött ábrázolja.
febr. 16
13:18
Putyin a börtönben: nagy siker a videó (Metropol)
Óriási siker az a Vlagyimir Putyinról készült, a Youtube videomegosztó portálra minap feltöltött meghamisított videó, amely az orosz kormányfőt a vádlottak padján, rács mögött ábrázolja.
febr. 16
13:51
Újra Magyarországról cikkeztek a külföldi lapok (hvg.hu)
A bécsi magyar nagykövet a devizahitelekről, államadósságról és bankadóról nyilatkozott a Kuriernak, a német Frankfurter Allgemeine Zeitung az uniós jog és a magyar politikai helyzet összefüggéseiről cikkezett, a francia Le Monde a magyarországi médiahelyzetről közölt írást.
febr. 16
13:53
30 év múlva temetnék el a fukusimai atomhulladékot (hvg.hu)
A japán kormány harminc év múlva, Fukusima prefektúrán kívül helyezné föld alá véglegesen a tavalyi szökőárban megrongálódott fukusimai atomerőműben keletkezett sugárzó hulladékot, s addig ideiglenes tárolókban tartanák és sugármentesítenék az atomszemetet.
febr. 16
14:09
30 éves rekordot döntött a munkanélküliség Portugáliában (hvg.hu)
Portugáliában a nyolcvanas évek eleje óta legmagasabb szintre, 14 százalékra nőtt a munkanélküliség tavaly az utolsó negyedévben a három hónappal korábbi 12,4 százalékról, ami a recesszió további mélyülését jelzi - közölte az ország statisztikai hivatala.
febr. 16
14:27
Nincs felkészülve a NATO szíriai hadműveletek indítására (hvg.hu)
A NATO jelenleg nincs felkészülve a líbiaihoz hasonló hadműveletek indítására Szíriában - mondta csütörtökön egy brüsszeli katonai forrás az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökségnek.
febr. 16
14:30
IMF/EU-konzultáció - A magyar kormány márciusban már tárgyalna (Kripto Akadémia)
A magyar kormány a jövő hónapban szeretné elkezdeni a tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - közölték budapesti értesüléseikre hivatkozva londoni felzárkózó piaci elemzők.
febr. 16
15:06
Megfelelő, biztonságos és fenntartható nyugdíjakat szorgalmaz az EU (Kripto Akadémia)
Megfelelő, biztonságos és fenntartható nyugdíjakat kell garantálni az európai polgároknak - hangsúlyozza az Európai Bizottság által csütörtökön Brüsszelben nyilvánosságra hozott, úgynevezett fehér könyv.
febr. 16
15:21
Évtizedes hórekordok dőltek meg Szlovákiában (hvg.hu)
Évtizedes hórekordok dőltek meg Szlovákiában csütörtök reggelre - közölte internetes honlapján a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet.
febr. 16
15:24
EP-állásfoglalás - KDNP: elvakult reakció született (Kripto Akadémia)
Az elvakult támadás elvakult reakciót szül - kommentálta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke az Európai Parlamentben csütörtökön elfogadott négypárti állásfoglalást az MTI-nek, hozzátéve: Magyarország annyi tisztelet elvár az unió politikusaitól, mint amennyit mi adunk nekik.
febr. 16
15:42
Skócia függetlenségét ellenzi a brit kormányfő (Metropol)
Skócia függetlenné válása ellen érvelt csütörtökön a skót fővárosban David Cameron brit miniszterelnök, burkolt utalásokat téve arra, hogy elszakadása esetén Skócia nem tarthatná meg a fontot fizetőeszközeként, és más, a brit unió tagjaként jelenleg élvezett előnyökből sem feltétlenül részesülne.
febr. 16
15:42
EP-állásfoglalás - A Néppárt szerint a kritika nem felel meg a tényeknek (Kripto Akadémia)
A magyar belügyekbe avatkozásnak, a tényeket mellőzőnek minősítették egyebek között az Európai Parlament Magyarországról szóló, csütörtökön megszavazott állásfoglalását a néppárti és konzervatív EP-kommentárok, a szöveget támogató baloldali, szocialista, liberális és zöld képviselők közül többen viszont szükséges figyelmeztetésnek nevezték azt.
febr. 16
15:57
El is veszíthetik a fontot a skótok (hvg.hu)
Skócia függetlenné válása ellen érvelt csütörtökön a skót fővárosban David Cameron brit miniszterelnök, burkolt utalásokat téve arra, hogy elszakadása esetén Skócia nem tarthatná meg a fontot fizetőeszközeként, és más, a brit unió tagjaként jelenleg élvezett előnyökből sem feltétlenül részesülne.
febr. 16
16:18
EU-állásfoglalás - Gyürk András: a dokumentumnak nincs jogi kötőereje, és az európai gondolatnak okoz kárt (Kripto Akadémia)
Az Európai Parlament (EP) által Magyarországgal kapcsolatban elfogadott csütörtöki állásfoglalásnak nincs jogi kötelező ereje, és a dokumentum az európai gondolatnak okoz valódi kárt - hangsúlyozta Gyürk András, a magyar néppárti EP-képviselőcsoport elnöke az MTI-nek telefonon adott rövid értékelő nyilatkozatában.

Keresés