Hivatalosan is megkezdte választási kampányát Nicolas Sarkozy. A francia köztársasági elnök szerda este, a TF1 televízió híradójában jelentette be indulását. Mint fogalmazott, "erős Franciaországot" akar és "minden franciát" meg akar szólítani. Jó hír Sarkozy számára, hogy fogyatkoznak a jobboldali elnökjelöltek.
Az Orbán-kormány hatalomra jutása után elvette az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetségtől az összes magyar-magyar kapcsolattartást szolgáló program felügyeleti jogát, és a Magyar igazolvány-igénylést leszámítva, amely az állampolgársággal amúgy is elveszítette fontosságát, mindegyiket kizárólagosan a rivális Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek adta át.
A szíriai kormányerők még hevesebben bombázzák a napok óta ostromgyűrűben tartott, az Aszad elnök ellenes felkelés központjának tartott Homsz városát. Mindezt néhány órával azután, hogy az ENSZ Közgyűlése nagy többséggel elfogadta azt a határozatot, amely az Arab Liga tervezetével összhangban lemondásra szólítja fel Bassár el-Aszad szíriai elnököt, és elítéli a damaszkuszi rezsimet az emberi jogok…
"Újabb lépést teszünk a takarékossági politika területén. A kormány határozatot fogadott el az állami cégek vezetőinek és alkalmazottainak bérezéséről" - jelentette be tegnap Soraya Sáenz de Santamaría spanyol miniszterelnök-helyettes, kormányszóvivő.
Az Orbán-kormány hatalomra jutása után elvette az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetségtől az összes magyar-magyar kapcsolattartást szolgáló program felügyeleti jogát, mindegyiket kizárólagosan a rivális Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek adta át. Az UMDSZ-t visszaéléssel vádolták meg, kivizsgálást rendeltek el, az eredményt titkosították. A vádlottat pedig meg sem kérdezték a vizsgálat…
Sikeres szívkoszorúér-áthidaló (bypass) műtétet hajtottak végre szombaton Akihito japán császáron. A 78 éves uralkodót az elmúlt évben szívproblémákkal kezelték, és orvosai a múlt héten úgy döntöttek, szüksége van egy éráthidaló szívműtétre.
Ma is díszpolgára egy náci dal szerzője a szlovéniai Maribornak, amely idén a portugáliai Guimaraessel együtt Európa Kulturális Fővárosa - írta pénteken a Dnevnik című szlovén napilap.
Iráni hadihajók érkeztek szombaton a Földközi-tengerre a Szuezi-csatornán át - jelentette be az iráni haditengerészet parancsnoka, Habibulla Szajjári tengernagy az IRNA iráni hírügynökség jelentése szerint.
Damaszkuszba érkezett kétnapos hivatalos látogatásra péntek este Csaj Csün (Zhai Jun) kínai külügyminiszter-helyettes, a kínai kormány szíriai különmegbízottja, aki szíriai kollégájával, Fejszál Mekdaddal a két ország együttműködésének erősítéséről tárgyalt a válság ügyében - jelentette a SANA hivatalos szíriai állami hírügynökség.
Az iráni haditengerészet parancsnoka, Habibulla Szajjári tengernagy részleteket nem közölt sem a hadihajók számáról, sem a típusáról, sem az úti céljukról. Ez már a második iráni haditengerészeti erőfitogtatás a Földközi-tengeren.
Iráni hadihajók érkeztek szombaton a Földközi-tengerre a Szuezi-csatornán át - jelentette be az iráni haditengerészet parancsnoka, Habibulla Szajjári tengernagy az IRNA iráni hírügynökség jelentése szerint.
Az állami Rosszija 24 hírtelevízió pénteken is folyamatosan sugározta azt a helyszíni tudósítást, amelyben fiatalok olyan transzparensekkel vonultak fel, amelyeken ilyen feliratok szerepelnek: "Nem Lettországban élő oroszok, hanem lettországi oroszok vagyunk".
Kétpárti kormánykoalíció létrehozását részesítené előnyben a márciusi parlamenti választások után Robert Fico, a legerősebb szlovák ellenzéki párt, az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnöke - derül ki a TASR állami hírügynökségnek a pártvezetővel készített szombati interjújából.
Hetek óta zajlik a vita a tekintélyes francia női hetilap, az Elle egyik cikke körül, amely sokak szerint félreérthetően utalt a múlt század kiélezett amerikai belpolitikai harcaira a mai divattal összefüggésben.
Irán atomfegyver-fejlesztési törekvései "nukleáris hidegháború" kialakulásának veszélyével járnak a térségben - mondta szombaton közölt nyilatkozatában a brit külügyminiszter, hozzátéve ugyanakkor, hogy London eltanácsolta Izraelt az iráni atomlétesítmények megtámadásától.

Az összesen 39 személyt érintő bűnper ítélethirdetése szerint Yang Yimin, az ázsiai ország labdarúgó-szövetségének volt második embere 10 és fél évet kapott, amellett 200 ezer dollárnak megfelelő pénzbüntetéssel is sújtották.
Irán atomfegyver-fejlesztési törekvései "nukleáris hidegháború" kialakulásának veszélyével járnak a térségben - mondta szombaton közölt nyilatkozatában a brit külügyminiszter, hozzátéve ugyanakkor, hogy London eltanácsolta Izraelt az iráni atomlétesítmények megtámadásától.
Nem hagyjuk, hogy forradalom legyen Oroszországban - hangoztatták a Putyin mellett tartott legnagyobb szombati oroszországi rokonszenvtüntetésen, amely Szentpéterváron zajlott le.
Nem hagyjuk, hogy forradalom legyen Oroszországban, hangoztatták a Putyin mellett tartott legnagyobb szombati oroszországi rokonszenvtüntetésen, amely Szentpéterváron zajlott le.
Nem hagyjuk, hogy forradalom legyen Oroszországban - hangoztatták a Putyin mellett tartott legnagyobb szombati oroszországi rokonszenvtüntetésen, amely Szentpéterváron zajlott le.
Sem a kettős állampolgárságról szóló magyar döntés, sem a Fico-kabinet reakciója nem volt szerencsés - ebben az értelemben nyilatkozott a kettős állampolgárságról szóló törvény kapcsán a szlovák kormányfő, Iveta Radicová a Pátria rádióban szombaton.

Szlovákiában kikézbesítették az első olyan hivatalos értesítést, amely már papíron is bizonyítja, hogy egy, a magyar állampolgárságot megszerző személyt töröltek a lakcímnyilvántartásból - adta hírül a felvidek.ma szlovákiai magyar hírportál szombaton.
Egy tálib lázadókhoz köthető vallási vezetővel találkozott a Pakisztánban tárgyaló Hamid Karzai afgán elnök szombaton - közölték afgán tisztségviselők és a pastu vallási vezető.
Orvvadászok az elmúlt hat hétben legalább kétszáz elefántot öltek meg Kamerunban. Gambo Haman, a nyugat-afrikai ország Északi régiójának kormányzója egy helyi rádióban elmondta, a régió Bouba Ndjida nemzeti parkjában Csádból és Szudánból átjáró fegyveresek tizedelik a vadállományt.
Az orosz belügyi erők 17 katonája halt meg, 24 pedig megsebesült abban a műveletben, amely majdnem négy napig tartott az Oroszországhoz tartozó Csecsenföld és Dagesztán határán.