2012. február 22. szerda

febr. 22
5:45
Még egy napig faggatják a szexpartikról Strauss-Kahnt (hvg.hu)
Huszonnégy órával meghosszabbították Dominique Strauss-Kahnnak, a Nemzetközi Valutalap (IMF) volt vezérigazgatójának a fogva tartását kedd este, akit napközben vett őrizetbe az észak-franciaországi Lille ügyészsége egy prostitúciós hálózat ügyében indított nyomozás keretében - közölte egy, a nyomozáshoz közel álló forrás. A hatóság szerint Strauss-Kahn tudhatott arról, hogy nagyvállalatok…
febr. 22
6:03
A görög parlament csütörtökön szavaz az adósságcsökkentésről (Infostart)
Csütörtökön szavaz a görög parlament arról az adósságcsökkentő tervről, amelynek értelmében az ország magánhitelezői a kezükben lévő 200 milliárd eurónyi görög állampapírok nominális értékének 53,5 százalékát (107 milliárd euró) írják le - közölték athéni kormányforrásból.
febr. 22
6:06
Gauck lesz a német elnök (Kripto Akadémia)
Joachim Gauck, az ellenzék jelöltje lesz az új német elnök. Erről állapodott meg vasárnap késő este a német kormánykoalíció, a CDU/CSU és a liberális FDP, valamint a két ellenzéki párt, az szociáldemokrata SPD és a Zöldek. A parlament két háza március folyamán szavaz az új államfő személyéről.
febr. 22
6:08
Házasságra kötelezik Joachim Gauckot? (Kripto Akadémia)
Németországban továbbra sem csillapodott a vasárnap esti, igencsak viharosra sikeredett államfőjelölés körüli botrány, amikor a pénteken lemondott Christian Wulff utódának a Stasi-dokumentációk egykori szövetségi megbízottját, Joachim Gauckot nevezték meg.
febr. 22
6:10
Vagyonosak az olasz miniszterek (Kripto Akadémia)
Közzétették az olasz miniszterek bevételeiket. Mindez Mario Monti azon kampányának része, amellyel "meg akarja tisztítani" az olasz közéletet. Tavaly novemberi kormányfővé választásakor ígéretet tett az általa irányított kabinet teljes átláthatóságára.
febr. 22
6:12
A diktátor vagyona a tét (Kripto Akadémia)
Hivatalosan is kéri a Ceausescu házaspár perének újrafelvételét Mircea Oprean, a 2006-ban elhunyt Zoe Ceausescu férje. A tét nem csak a diktátor házaspár hírneve, hanem annak egykoron összeharácsolt vagyona is.
febr. 22
6:14
Korán-égetés Afganisztánban (Kripto Akadémia)
Az Afganisztánban állomásozó NATO-erők amerikai parancsnoka bocsánatot kért, amiért a külföldi csapatok állítólag iszlám vallási könyveket, így a Korán példányait égették el. John R. Allen tábornok közleményében jelezte, azonnal közbeavatkozott és teljeskörű vizsgálatot rendelt el, amint tudomást szerzett az ügyről.
febr. 22
6:16
A népbarát Sarkozy-kampány (Kripto Akadémia)
"Alamizsnát, köszönöm nem kérek", ez volt François Bayrounak, a francia centristák elnökjelöltjének a tömör válasza Nicolas Sarkozy választási adujára, amely a szombati Marseille-i választási kampánynyitón hangzott el. A lelépő és újraválasztásáért harcba szálló államfő azt ígérte, ha győzne, a törvényhozási erőpróbán a jelenlegi kétfordulós többségi helyett kész bevezetni az arányos választási…
febr. 22
6:39
Léziót találtak Chávez medencéjében (hvg.hu)
Hugo Chávez venezuelai elnök kedden bejelentette, hogy ismét meg kell műteni, mert az orvosok egy léziót találtak a medencéjében, ugyanott, ahonnan tavaly nyáron egy baseball-labda nagyságú rákos daganatot távolítottak el.
febr. 22
6:39
Meghosszabbították a volt IMF-vezér fogva tartását (Infostart)
Huszonnégy órával meghosszabbították Dominique Strauss-Kahnnak, a Nemzetközi Valutalap (IMF) volt vezérigazgatójának a fogva tartását kedd este, akit napközben vett őrizetbe az észak-franciaországi Lille ügyészsége egy prostitúciós hálózat ügyében indított nyomozás keretében - közölte egy, a nyomozáshoz közelálló forrás.
febr. 22
6:57
Autójában nyitottak tüzet az abház elnökre (hvg.hu)
Merényletet kíséreltek meg szerda reggel Abházia elnöke, Alekszandr Ankvab ellen; a politikusnak nem esett baja, viszont két testőre életét vesztette - jelentette az orosz média, abház belügyi forrásokra hivatkozva.
febr. 22
6:59
Bosznia rövidesen kérné EU-csatlakozását (hvg.hu)
Bosznia-Hercegovina új központi kormánya a következő hónapban teljesíteni akarja az Európai Unió (EU) által megszabott összes feltételt, június végéig pedig kérvényezni kívánja csatlakozását az európai integrációs szervezethez - közölte a balkáni ország új központi kormányának miniszterelnöke. Vjekoslav Bevanda a Reuters brit hírügynökségnek adott interjúban beszélt erről.
febr. 22
7:33
Kína szerint az észak-koreai szökevények nem menekültek (Infostart)
Peking álláspontja szerint a Kína területére törvénytelen úton belépő észak-koreaiak nem menekültek - derült ki a kínai külügyi szóvivő legutóbbi megnyilatkozásából.
febr. 22
7:33
Propagandától megrészegült szomáliai-brit fiatalok miatt aggódik Cameron (hvg.hu)
David Cameron brit miniszterelnök szerint valódi fenyegetést jelentenek Nagy-Britanniára a szomáliai szélsőségesek.
febr. 22
7:35
Börtönlázadás és rendőrségi ostrom Balin (hvg.hu)
Börtönlázadás tört ki az indonéziai Bali sziget egyik fegyházában: a fegyencek irodahelyiségeket gyújtottak fel és fegyvert zsákmányoltak a foglároktól.
febr. 22
7:54
Európai kisebbségügyi konferenciát rendeznek Düsseldorfban (Kripto Akadémia)
Európai kisebbségügyi konferenciát rendez csütörtökön és pénteken Düsseldorfban, az észak-rajna-vesztfáliai tartományi parlament épületében a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ) és a Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége (BOUD), együttműködve a Dél-tiroli Népcsoportok Intézetével.
febr. 22
8:09
Kína határsértőnek tekinti az észak-koreai menekülteket (hvg.hu)
Peking álláspontja szerint a Kína területére törvénytelen úton belépő észak-koreaiak nem menekültek - derült ki a kínai külügyi szóvivő legutóbbi megnyilatkozásából.
febr. 22
8:09
Börtönlázadás és rendőrségi ostrom Bali szigetén (Metropol)
Börtönlázadás tört ki az indonéziai Bali sziget egyik fegyházában: a fegyencek irodahelyiségeket gyújtottak fel, és fegyvert zsákmányoltak a foglároktól.
febr. 22
8:11
Prostitúciós ügyben vették őrizetbe DSK-t (Metropol)
Őrizetbe vették ma Dominique Strauss-Kahnt volt IMF-vezért egy észak-franciaországi prostitúciós hálózat ügyében indított nyomozás keretében.
febr. 22
8:45
A görögök holnap döntenek az adósságcsökkentésről (hvg.hu)
Csütörtökön szavaz a görög parlament arról az adósságcsökkentő tervről, amelynek értelmében az ország magánhitelezői a kezükben lévő 200 milliárd eurónyi görög állampapírok nominális értékének 53,5 százalékát (107 milliárd euró) írják le - közölték athéni kormányforrásból.
febr. 22
8:48
Kína szerint az észak-koreai szökevények nem menekültek (Kripto Akadémia)
Peking álláspontja szerint a Kína területére törvénytelen úton belépő észak-koreaiak nem menekültek - derült ki a kínai külügyi szóvivő legutóbbi megnyilatkozásából.
febr. 22
9:03
Amerikában jelentette be lemondását az ausztrál külügyminiszter (hvg.hu)
Lemondott szerdán az ausztrál külügyminiszter, és döntéséről washingtoni hivatalos látogatásán tartott sajtótájékoztatóján tájékoztatta a nyilvánosságot.
febr. 22
9:03
Washingtoni látogatása közben mondott le a külügyminiszter (Infostart)
Lemondott szerdán az ausztrál külügyminiszter, s döntéséről washingtoni hivatalos látogatásán tartott sajtótájékoztatóján tájékoztatta a nyilvánosságot.
febr. 22
9:39
Öt taxisofőrt lőttek agyon Monterreyben (hvg.hu)
Valószínűleg maffiózók lőttek agyon öt taxist az észak-mexikói Monterreyben. A sofőrök éppen utasra vártak, amikor végeztek velük, egyelőre nem tudni, miért – olvasható a BBC weboldalán.
febr. 22
9:39
Szabadon engedték a Megaupload alapítóját (Infostart)
Óvadék ellenében szabadlábra helyezték a Megaupload csalásért és szerzői jog megsértéséért vád alá helyezett alapítóját szerdán Új-Zélandon.
febr. 22
9:57
A teheráni kudarc növeli az nukleáris feszültséget (hvg.hu)
Nem történt előrelépés a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) küldöttségének a vitatott iráni atomprogramról két napon át Teheránban folytatott tárgyalásain, s az iráni hatóságok nem engedélyezték a NAÜ szakértőinek a bejutást egy katonai létesítménybe - közölte a NAÜ szerda hajnalban.
febr. 22
10:18
Az amerikai alkotmány már nem olyan vonzó, mint régen (Kripto Akadémia)
Az amerikai alkotmány valaha jobb időket látott. Továbbra is az Egyesült Államok alapító okirata és szent szövege, a világ legrégibb változatlan formában hatályban lévő írott alkotmánya, ezzel együtt hatása fokozatosan csökken. Az alkotmány elfogadásának 200. évfordulója alkalmából 1987-ben a Time magazin kiszámolta, hogy "a ma létező 170 országból több mint 160 alaptörvényében találhatók olyan…
febr. 22
10:33
Vádat emeltek Dubrovnik polgármestere ellen (hvg.hu)
Bíróság elé állították Horvátországban Dubrovnik polgármesterét. A vád szerint átszámítva 300 ezer eurós kölcsönt nyújtott a város pénzéből a városi tanács egyik tagjának.
febr. 22
10:51
Vérig sértette kínai testvérvárosukat Nagoja polgármestere (hvg.hu)
A kelet-kínai Nanking városa felfüggeszti hivatalos kapcsolatait testvérvárosával, a japán Nagojával, mert a japán polgármester kétségbe vonta azt, hogy megtörtént a nankingi mészárlás. Kavamura Takasi egy nankingi delegáció fogadásakor jegyezte meg még hétfőn, hogy a nankingi mészárlás "valószínűleg sosem történt meg" - jelentette szerdán a Hszinhua hírügynökség.
febr. 22
11:09
Nemzetközi lapok: nem ért véget a történet az újabb görög mentőcsomaggal (hvg.hu)
A nemzetközi lapok nagy része borúlátóan ítéli meg a második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
febr. 22
11:27
Ámokfutó lövöldözött egy atlantai wellness központban (hvg.hu)
Összesen öt ember halt meg egy lövöldözésben kedd éjszaka az egyesült államokbeli Atlantában. Az ámokfutás a külvárosi Su Jung nevű wellness központban történt. A hatóságok tájékoztatása szerint a halottak között van a támadó is.
febr. 22
11:27
Ámokfutás egy atlantai wellness központban (Metropol)
Egy lövöldözésben öt ember halt meg kedd éjszaka az egyesült államokbeli Atlantában - írta a helyi sajtó a rendőrséget idézve.
febr. 22
11:29
Külföldi újságírók haltak meg a szíriai Homszban (hvg.hu)
Rakétatámadásban halt meg egy amerikai és egy francia újságíró a szíriai Homsz városában, amelyet a kormánycsapatok tartanak tűz alatt. Az amerikai Marie Colvin a The Sunday Times tudósítója volt, a francia Remi Ochlik pedig fotósként dolgozott – írta a Reuters jelentése alapján a holland NRC Handelsblad.
febr. 22
11:45
Az Amerika Hangja rádió 70 éve hallható (Metropol)
Hetven éve, 1942. február 24-án szólalt meg először az éterben az Amerika Hangja (Voice of America, VOA), az Egyesült Államok Tájékoztatási Hivatalának külső rádióállomása.
febr. 22
12:03
Merényletkísérlet az abház elnök ellen (Metropol)
Merényletet kíséreltek meg szerda reggel Abházia elnöke, Alekszandr Ankvab ellen; a politikusnak nem esett baja, viszont egyik testőre életét vesztette - jelentette az orosz média, abház belügyi forrásokra hivatkozva.
febr. 22
12:05
Megöltek két nyugati újságírót Homszban (Metropol)
Egy francia és egy amerikai újságírót megöltek szerdán a közép-szíriai Homszban - közölte Valérie Pécresse francia kormányszóvivő.
febr. 22
12:21
Több mint 60 százalékos részvétel a jemeni elnökválasztáson (Metropol)
Hatvan százaléknál magasabb volt a részvétel a jemeni elnökválasztáson a szerdán ismertté vált részleges adatok alapján, dacára a déli szeparatista és északi ellenzéki erők bojkottfelhívásainak - közölte a helyi választási bizottságok egyik tagja az AFP hírügynökséggel.
febr. 22
12:39
Kövér az araboknál keres szövetségeseket (hvg.hu)
Hivatalos látogatásra az Egyesült Arab Emírségekbe és Szaúd-Arábiába utazik csütörtökön Kövér László, az Országgyűlés elnöke.
febr. 22
12:57
Német orvosok szerint is súlyos állapotban van Timosenko (hvg.hu)
A Julija Timosenkót vizsgáló német orvosok megerősítették, hogy valóban súlyos a bebörtönzött volt ukrán miniszterelnök egészségi állapota - jelentette szerdán az Unian ukrán hírügynökség.
febr. 22
12:59
Hamanei: Irán nem akar atombombát gyártani (hvg.hu)
Irán nem törekszik atomfegyver előállítására - hangoztatta újfent Ali Hamenei ajatolláh szerdán, nem sokkal az után, hogy összeomlottak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) képviselőivel folytatott újabb megbeszélések.
febr. 22
13:15
Tovább maradna hatalmon a görög kormány (hvg.hu)
Az áprilisra tervezett parlamenti választások elhalasztását fontolgatják a görög kormányban - közölte egy lapinterjúban Jeórjiosz Papakonsztantinu korábbi pénzügy-, jelenlegi környezetvédelmi miniszter. "Jó lenne, ha Lukasz Papademosz kormánya több időt kapna. Az embereknek érezniük kell, hogy valami változik" - mondta a tárcavezető a Die Zeit című német hetilapnak adott interjúban, amelyből…
febr. 22
13:17
Tízmillió eurókat bukott a Lufthansa a frankfurti sztrájk miatt (hvg.hu)
Jelentős károkat szenvedett a Lufthansa a frankfurti repülőtéri sztrájk miatt: a forgalomkiesésből eredő károk millió euróban kifejezve kétszámjegyűek, annak is a felső tartományában járnak - közölte a Lufthansa személyzeti vezetője a Financial Times németországi kiadásával.
febr. 22
13:33
Csalásgyanús a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet eladása (hvg.hu)
Csalásra gyanakszik az orosz belügyminisztérium a volt moszkvai magyar kereskedelmi képviselet épületének újabb adásvételi ügyében - értesült a Vedomosztyi című napilap.
febr. 22
13:51
Német orvosok: súlyos beteg Timosenko (Metropol)
A Julija Timosenkót vizsgáló német orvosok megerősítették, hogy valóban súlyos a bebörtönzött volt ukrán miniszterelnök egészségi állapota - jelentette szerdán az Unian ukrán hírügynökség.
febr. 22
14:27
Nem sztrájkolnak estétől a frankfurti reptér dolgozói (hvg.hu)
Szerda este felfüggeszti a csütörtök óta tartó sztrájkot a frankfurti légikikötő repülőbiztonsági dolgozóit képviselő GdF szakaszervezet, miután új tárgyalások kezdődhetnek a repülőteret üzemeltető Fraport vezetésével.
febr. 22
15:21
Leszaladt a sínekről egy vonat Buenos Airesben (Metropol)
Leszaladt a sínekről egy zsúfolt személyvonat Buenos Aires egyik pályaudvarán, szerdán, a reggeli órákban.
febr. 22
15:39
Az Európai Unió kohéziós alapja (Metropol)
A kohéziós alap az Európai Unió úgynevezett belső felzárkóztatási pénzalapjai közé tartozik. Ezek az alapok az EU közös költségvetésének elkülönített támogatási keretei, céljuk segíteni a tagországok jóléti szintjének egységesebbé válását, a gazdasági különbségek eltűnését az egyes térségek között, valamint az uniós átlagtól elmaradottabb országok gazdaságának stabilizálását.
febr. 22
15:41
Újabb holttestek a Costa Concordián (Metropol)
Az olasz ügyészség a január 13-án zátonyra futott Costa Concordia négy tisztje és a Costa Crociere hajótársaság három vezető beosztású tagja ellen is vádat emelt, miközben újabb nyolc áldozat holtesttét találták meg a hajóroncson.
febr. 22
15:57
Nyolc újabb holttestet találtak az elsüllyedt olasz luxushajón (hvg.hu)
Az olasz ügyészség a január 13-án zátonyra futott Costa Concordia négy tisztje és a Costa Crociere hajótársaság három vezető beosztású tagja ellen is vádat emelt, miközben újabb nyolc áldozat holtesttét találták meg a hajóroncson.
febr. 22
16:15
Több százan tüntettek Timosenko börtöne előtt (hvg.hu)
Mintegy háromszázan tüntettek szerdán a Harkiv megyei, kacsanyivkai női börtön előtt, Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök szabadonbocsátását követelve - jelentette az Obozrevatel nevű internetes hírportál.

Keresés