2012. február 6. hétfő

febr. 6
5:12
Sarokba szorította Európát a sarkvidéki jellegű fagy (Kripto Akadémia)
Hazánkban négy ember halt meg péntek este óta a kegyetlen hideg miatt, ugyanakkor több száz ember életét mentették meg a rendőrök, tűzoltók, mentők és katasztrófavédők. Átengedik a határon a kamionosokat a horvát határőrök, hogy ne kelljen napokon keresztül járművűkben fagyoskodniuk. A Tisza jóformán befagyott, a Duna azonban egyelőre jégmentes, a jégtörők készenlétben állnak.
febr. 6
5:27
Civileket öltek meg Szíriában (hvg.hu)
Ötvenhat halálos áldozata volt vasárnap Szíriában az erőszakos cselekményeknek, és ezeknek a fele civil - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja jogvédő szervezet (OSDH).
febr. 6
5:48
Republikánus rulett (Kripto Akadémia)
Nevadában tartják ma a következő republikánus megmérettetést, s az előjelek Mitt Romney számára kedvezőek. Las Vegasban a volt massachusettsi kormányzó értékes nyereményre tett szert, megkapta a milliárdos befektető, Donald Trump támogatását.
febr. 6
5:50
Moszkvai tüntetés Putyin mellett és ellen (Kripto Akadémia)
Becslések szerint mintegy kétszázezren tüntettek szombaton Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök mellett és ellen. A rendkívüli, mínusz húsz fokos hideg ellenére is rengetegen tódultak az utcákra. A két tábor között számháború dúlt a résztvevők nagyságáról, s ebből a becslési hadjáratból a rendőrség is alaposan kivette a részét.
febr. 6
5:52
Nyerő szériában a republikánus Romney (Kripto Akadémia)
Mitt Romney fölényes győzelmet aratott Nevadában is, de ez nem tántorította el vetélytársait. Newt Gingrich fogadkozik, hogy versenyben marad az augusztusi, tampai elnökjelölő konvencióig és végül ő szerzi meg a republikánus elnökjelöltséget. Rick Santorum és Ron Paul is tovább küzd a jelöltségért.
febr. 6
5:54
Tízezrek az utcákon (Kripto Akadémia)
További tüntetések várhatóak Szlovákiában az úgynevezett Gorilla-ügy miatt. A lehallgatási botrány a szlovák politikai elit korrupt mivoltára mutat rá. A péntek esti megmozduláson országszerte tízezrek vonultak az utcákra.
febr. 6
6:21
Obama szerint Izrael még nem döntött abban, hogy megtámadja-e Iránt (Infostart)
Barack Obama amerikai elnök azt mondta egy vasárnapi tévéinterjújában: nem gondolja, hogy Izrael már eldöntötte volna, hogy katonai csapást mér Iránra, amiért gyaníthatóan atomfegyverre akar szert tenni.
febr. 6
6:39
Sauli Niinistö nyerte meg a finn elnökválasztást (Infostart)
Sauli Niinistö nyerte meg a finn elnökválasztást. A legfőbb kormányzó erő, a Nemzeti Koalíciós Párt jelöltje a szavazatok 62,6 százalékát szerezte meg a vasárnapi, második fordulóban az összes voks összeszámlálása alapján.
febr. 6
7:18
Folytatódiik az erőszak Szíriában (Metropol)
Ötvenhat halálos áldozata volt vasárnap Szíriában az erőszakos cselekményeknek, és ezeknek a fele civil.
febr. 6
7:20
Felborult egy menekülteket szállító hajó Dominikában (Metropol)
Felborult egy körülbelül 70 menekültet szállító, túlzsúfolt embercsempész-hajó a Dominikai Köztársaság partjai közelében. A szigetország hatóságai 13 túlélőt és 17 holttestet találtak.
febr. 6
7:22
Földrengés a Fülöp-szigeteken (Metropol)
Legkevesebb 43-an vesztették életüket a Fülöp-szigetek középső részét hétfőn megrázó földrengésben. A 6,8-es erősségű rengést követő első híradások egy gyermek haláláról számoltak be.
febr. 6
7:33
Erős földrengés volt a Fülöp-szigeteken (hvg.hu)
A Richter-skála szerinti 6,8-as erejű földrengés rázta meg hétfőn a Fülöp-szigetek középső részét. Egy gyermek meghalt, rádőlt egy leomló fal - közölték a hatóságok.
febr. 6
7:36
Orbán meglepte a hajléktalanokat (Metropol)
Bejelentés nélkül tett látogatást vasárnap Orbán Viktor miniszterelnök az Aszódi úti hajléktalanszállón. A kormányfő arra volt kíváncsi, hogy mennek a dolgok az új intézményben.
febr. 6
8:09
"Gyógyulás és megújulás": indul a pedofilellenes tanácskozás Rómában (hvg.hu)
A katolikus egyház körülbelül kétszáz illetékese és szakértője találkozik hétfőtől csütörtökig Rómában, hogy igyekezzenek elejét venni a további pedofil botrányoknak.
febr. 6
8:11
Twitteren keresnek munkatársat a római miniszterek (hvg.hu)
Twitter-üzenetben adott fel álláshirdetést a római kormány két minisztere, a twitterezők mégsem voltak elégedettek a modern technológia kínálta lehetőséggel.
febr. 6
8:13
Felborult egy túlzsúfolt hajó a Dominikai Köztársaság partjainál (hvg.hu)
Felborult egy menekülteket szállító hajó a Dominikai Köztársaság partjai közelében. A szigetország hatóságai 17 halottat találtak, tizenhárman túlélték a szerencsétlenséget.
febr. 6
8:27
Gázrobbanás döntött romba egy pakisztáni gyárat (hvg.hu)
Gázrobbanásban összeomlott hétfőn egy háromemeletes gyár a pakisztáni Lahorban, három ember meghalt, tucatnyian a romok alá szorultak - közölték a mentőalakulatok képviselői.
febr. 6
8:29
Mínusz 40 fokban szavaztak a finnek (hvg.hu)
Sauli Niinistö nyerte meg a finn elnökválasztást. A legfőbb kormányzó erő, a Nemzeti Koalíciós Párt jelöltje a szavazatok 62,6 százalékát szerezte meg a vasárnapi, második fordulóban az összes voks összeszámlálása alapján.
febr. 6
8:30
Felrobbant egy gyár Pakisztánban (Metropol)
Gázrobbanásban összeomlott hétfőn egy háromemeletes gyár a pakisztáni Lahorban, három ember meghalt, tucatnyian a romok alá szorultak.
febr. 6
9:03
Heves ágyútűz alatt a szíriai Homsz (hvg.hu)
Heves ágyútűz alá vette hétfő reggel a szíriai hadsereg Homsz városát, a rendszerellenes tüntetések központját, s áldozatai is vannak a támadásnak - közölték ellenzéki csoportok, sürgetve a nemzetközi közösséget, hogy vessen véget a mészárlásnak.
febr. 6
9:57
Lemondott a román miniszterelnök (hvg.hu)
A kormány hétfő reggeli ülésén bejelentette kabinetje lemondását Emil Boc, Románia miniszterelnöke.
febr. 6
9:57
Lemondott a román miniszterelnök (Infostart)
A kormány hétfő reggeli ülésén bejelentette kabinetje lemondását Emil Boc, Románia miniszterelnöke.
febr. 6
10:36
Lemondott a román kormány (Metropol)
Emil Boc kormányfő döntésével csillapítani szeretné a feszült romániai politikai és társadalmi közhangulatot, egyúttal megóvni az ország meglehetősen sok áldozat árán elért gazdasági stabilitását.
febr. 6
10:51
Fénygránát, füstbomba: balhé a Super Bowl után - videó (hvg.hu)
Balhé tört ki a New England Patriots Super Bowl-döntőn elszenvedett veresége után: a Massachusetts Egyetem több ezer diákja vonult az utcára. Tizennégy embert letartóztattak – számolt be a masslive.com.
febr. 6
11:09
Francia légisztrájk: egyelőre nyugalom van (hvg.hu)
Nyugalom honolt hétfő délelőtt a párizsi Roissy-Charles de Gaulle repülőtéren, s az első járatok időben elindultak a terminálokról a légi közlekedésben dolgozók négynapos sztrájkjának első napján. Az előrejelzések szerint azonban a későbbi óráktól elképzelhetők járattörlések is.
febr. 6
11:27
Sokfelé bajos még a magyar nyelvű ügyintézés Szlovákiában (hvg.hu)
A szlovákiai közigazgatási hivatalok januártól kötelesek pontosan és érthetően tájékoztatni a nagyközönséget a kisebbségi nyelvű ügyintézés feltételeiről, de az erről szóló rendelet megvalósítása egyelőre döcög - derül ki az Új Szó című pozsonyi magyar napilap hétfői összeállításából.
febr. 6
11:45
Tanítási szünet a vajdasági iskolákban (Infostart)
A rendkívüli helyzet bevezetése, azaz a kiadós havazás és a nagy hideg miatt elrendelt tanítási szünet 900 ezer diákot és 120 ezer oktatásügyi dolgozót érint Szerbiában.
febr. 6
12:06
Románia - Londoni elemzők: valószínűleg nincs veszélyben az IMF/EU-program (Kripto Akadémia)
Valószínűleg nincs veszélyben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU által Románia számára jóváhagyott támogatási program a román kormány lemondása után sem - vélekedtek a kabinet lemondásának hétfői bejelentését követően londoni felzárkózó piaci elemzők.
febr. 6
12:39
A legnagyobb szlovák kormánypárt épp csak bejutna a parlamentbe (hvg.hu)
Egy szlovák felmérés szerint alig haladja meg a parlamenti küszöböt a legnagyobb kormánypárt támogatottsága. A választások eredményére fogadni is lehet a Fico-vezette Smer győzelme esetén például mindössze 1,01-es szorzóval fizetnek.
febr. 6
12:41
Peking szerint kényszerű döntés volt a szíriai vétó (hvg.hu)
Kína kénytelen volt az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) vétójogával élni Szíriával kapcsolatban, mivel olyan határozattervezet került a testület elé, amelynek tartalmában nem volt egyetértés a felek részéről - indokolta a döntést a kínai külügyinisztérium szóvivője hétőn.
febr. 6
12:43
Mínusz 40 fok körüli hőmérsékleteket mértek Csehországban (hvg.hu)
Az idei tél leghidegebb éjszakáját tudja maga mögött Csehország. Az ország 178 mérési pontja közül 93-ban mutattak ki rekordértékű hideget - közölte a cseh meteorológiai intézet hétfőn.
febr. 6
12:57
Tíz nap alatt 72 ember fagyott meg Lengyelországban (hvg.hu)
Hatvanketten fagytak meg január 27-e óta, és folyamatosan nő a szénmonoxid-mérgezések száma is Lengyelországban. A belügyminisztérium hétfői jelentése szerint egy nap alatt kilencen haltak meg kihűlés miatt, szénmonoxid-mérgezésben pedig egy ember vesztette életét.
febr. 6
12:59
Árvíz mosott el egy bolgár falut, többen meghaltak (hvg.hu)
Árvíz pusztította el a dél-bulgáriai Biszer falut hétfő reggel, miután átszakadt egy kisebb víztározó gátja a heves eső és a hónyomás hatására. Az árvízben egy rádiójelentés szerint legalább három ember meghalt.
febr. 6
13:15
Az izraeli kormányfő megtiltotta minisztereinek, hogy Iránról beszéljenek (Infostart)
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő megtiltotta minisztereinek és tábornokainak, hogy nyilvánosan felvessék az iráni atomlétesítmények elleni támadások lehetőségét - közölte az izraeli média hétfőn.
febr. 6
13:33
Malév, forint, IMF - megint velünk foglalkozik a külföldi sajtó (hvg.hu)
A Malév leállásáról közölt összeállítást hétfői számában két német üzleti lap, a Financial Times Deutschland és a Handelsblatt, valamint kommentárt jelentetett meg erről a pozsonyi Új szó, míg az osztrák Wirtschaftsblatt a forint árfolyamáról és az IMF-fel való tárgyalásokról írt.
febr. 6
13:35
Fülöp-szigeteki földrengés: nő az áldozatok száma (hvg.hu)
Legkevesebb 43-an vesztették az életüket a Fülöp-szigetek középső részét hétfőn megrázó földrengésben. A 6,8-as erősségű rengést követő első híradások egy gyermek haláláról számoltak be.
febr. 6
13:37
Netanjahu minisztereinek tilos Iránról nyilatkozniuk (hvg.hu)
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő megtiltotta minisztereinek és tábornokainak, hogy nyilvánosan felvessék az iráni atomlétesítmények elleni támadások lehetőségét - közölte az izraeli média hétfőn.
febr. 6
13:54
A KMKSZ tiltakozik a kárpátaljai magyar médiaszakember leváltása ellen (Kripto Akadémia)
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége hétfőn nyilatkozatot tett közzé, amelyben tiltakozik Kulin Zoltánnak, a Kárpátalja Megyei Állami Televízió- és Rádiótársaság első vezérigazgató-helyettesének tisztségéből történt leváltása ellen.
febr. 6
14:09
Catalin Predoiu igazságügy-miniszter vezeti ideiglenesen a román kormányt (Infostart)
raian Basescu román államfő Catalin Predoiu igazságügy-minisztert nevezte ki hétfőn ideiglenesen a román kormány élére.
febr. 6
14:45
Az igazságügy-miniszter vezeti ideiglenesen a román kormányt (hvg.hu)
Traian Basescu román államfő Catalin Predoiu igazságügy-minisztert nevezte ki hétfőn ideiglenesen a román kormány élére.
febr. 6
15:21
A titkosszolgálaton is múlhat, ki lesz az új román kormányfő (hvg.hu)
Catalin Predoiu eddigi igazságügyi minisztert nevezte ki ideiglenes miniszterelnöknek Romániában Traian Basescu államfő, miután Emil Boc hétfőn délelőtt bejelentette, távozik tisztségéből. Román lapok szerint technokrata kormány alakulhat az országban – Görögország és Olaszország után immár harmadikként az Európai Unióban.
febr. 6
15:21
Miért mondott le a román miniszterelnök? (Infostart)
Lemondott tisztségéről Emil Boc román miniszterelnök. Pászkán Zsolt, az Eurokom romániai sajtófigyelő politikai elemzője szerint a kormánypárt ezzel próbálja elkerülni a novemberi választásokon a teljes vereséget.
febr. 6
15:23
40 éve nem volt ilyen fagy Mallorcán (hvg.hu)
Az elmúlt 40 év legalacsonyabb hőmérsékletét mérték Mallorcán az Európát északkelet felől elöntő hideghullám nyomán.
febr. 6
15:57
Rekordmennyiséget exportáltak a csehek tavaly (hvg.hu)
Tavaly rekordszintű volt a cseh export - közölte az ország kormányfője hétfőn.
febr. 6
15:57
Az Egyesült Államok bezárta damaszkuszi nagykövetségét (Infostart)
Az Egyesült Államok hétfőn bezárta damaszkuszi nagykövetségét és kivonta annak maradék személyzetét, miután a szíriai kormány nem volt hajlandó orvosolni a képviselet biztonsági aggályait - jelentette a CNN amerikai külügyminisztériumi vezetőkre hivatkozva.
febr. 6
15:59
Népszavazást javasol uniós ügyekben Kirchhof (hvg.hu)
Népszavazást javasol uniós ügyekben, köztük az uniós szerződéseket és az eurót érintő kérdésekben a német alkotmánybíróság elnökhelyettese, akinek javaslatát kormánypárti és ellenzéki politikusok egyaránt üdvözölték.
febr. 6
16:00
Szabadon bocsátását követelte Breivik (Metropol)
Azonnali szabadon engedését követelte hétfői meghallgatásán Anders Behring Breivik jobboldali szélsőséges, aki tavaly 77 embert ölt meg Norvégiában, öldöklését az ország "kulturális tönkretétele" elleni harc szükséges tettének nevezve.
febr. 6
16:01
Azonnali szabadon engedését követelte a norvég tömeggyilkos (hvg.hu)
Azonnali szabadon engedését követelte hétfői meghallgatásán Anders Behring Breivik jobboldali szélsőséges, aki tavaly 77 embert ölt meg Norvégiában, öldöklését az ország "kulturális tönkretétele" elleni harc szükséges tettének nevezve.
febr. 6
16:15
Kivonul az USA Szíriából (hvg.hu)
Az Egyesült Államok hétfőn bezárta damaszkuszi nagykövetségét és kivonta annak maradék személyzetét, miután a szíriai kormány nem volt hajlandó orvosolni a képviselet biztonsági aggályait - jelentette a CNN amerikai külügyminisztériumi vezetőkre hivatkozva.
febr. 6
16:33
Martonyi Németországba utazik tárgyalni (hvg.hu)
A magyar-német barátsági szerződés 20. évfordulója alkalmából Martonyi János külügyminiszter hétfőn kétnapos hivatalos látogatásra utazik Németországba, Berlinben Guido Westerwelle külügyminiszterrel a kétoldalú kapcsolatok aktuális kérdéseiről és az Európa-politikáról egyeztet.

Keresés