2012. március 14. szerda

márc. 14
5:15
Szíria aknásít (Kripto Akadémia)
Szíria aknákat helyez el a libanoni és török határon, az erőszak elől menekülők fő útvonalain, írta a Human Rights Watch emberi jogi szervezet helyi szemtanúkra és tűzszerészekre alapozva állítását.
márc. 14
5:27
Santorum két államban is kiütötte ellenfeleit (hvg.hu)
Szoros versenyben Rick Santorum győzött a republikánusok keddi alabamai és mississippi előválasztásán, amivel a saját hátországában, az amerikai Délen verte meg Newt Gingrichet, és egyúttal azt is megakadályozta, hogy a konzervatív szavazatok megoszlása miatt a mérsékelt Mitt Romney legyen a befutó.
márc. 14
5:51
Fico módosíthatja az alkotmányt (Kripto Akadémia)
Robert Fico nem tett le arról, hogy alkotmányos többséget szerezzen a parlamentben, s elég mandátuma legyen akár az alaptörvény módosításához. Pártja a parlamentben 83 képviselői helyet szerzett, ami bőven elég a kormányzáshoz, de az alkotmánymódosításhoz már kilencven mandátumra lenne szüksége.
márc. 14
6:03
Hatezer évi börtönbüntetésre ítéltek egy volt katonát (Infostart)
Hatezer évi börtönbüntetésre ítéltek egy volt katonát Guatemalában, aki 1982-ben részt vett egy több mint 200 ember életét követelő tömegmészárlásban.
márc. 14
6:21
Santorum győzött két államban (Infostart)
Rick Santorum győzött a republikánusok mississippi és alabamai előválasztásán - jelentette be a CNN hírtelevízió a szavazatok több mint 96 százalékának összesítése alapján.
márc. 14
6:39
Súlyos buszbaleset Svájcban: 28 halott (Infostart)
Súlyos buszbaleset történt kedd este Svájc déli részén, Valais (Wallis) kantonban; a szerencsétlenségben 28 ember, köztük 22 gyerek meghalt. Huszonnégy gyerek megsérült a balesetben.
márc. 14
6:57
Huszonkét gyerek halt meg egy svájci buszbalesetben (hvg.hu)
Alagút falának ütközött egy belga rendszámú busz Svájcban, a balesetben huszonnyolc ember halt meg.
márc. 14
7:15
Seselj hirtelen megint kórházba került (hvg.hu)
Ismét kórházba szállították Vojislav Seseljt, a Szerb Radikális Párt háborús bűnökkel vádolt vezetőjét, néhány nappal azután, hogy szívműtétet végeztek rajta egy hollandiai kórházban - közölte kedden a párt.
márc. 14
7:15
Sarkozy javított megítélésén (Infostart)
Nicolas Sarkozy francia államfő első ízben népszerűbb legfőbb riválisánál, a szocialista Francois Hollande-nál. Az Ifop közvélemény-kutató legfrissebb eredményei szerint a leköszönő köztársasági elnök a választások első fordulójában megelőzné kihívóját.
márc. 14
7:33
Terrortámadás érheti az izraelieket Törökországban, nem ajánlják az utazást (hvg.hu)
Ne utazzanak Törökországba – ezt tanácsolják az izraelieknek. Az izraeli Nemzetbiztonsági Tanács terrorelhárító irodája azzal indokolta az óvintézkedést, hogy Törökországban várhatóan Izrael- és zsidóellenes merényleteket készülnek végrehajtani terroristák a következő napokban.
márc. 14
7:35
AI: borzalmasan megkínozzák a szíriai felkelőket (hvg.hu)
A legkegyetlenebb kínzásoknak vetik alá Szíriában az őrizetbe vett rendszerellenes felkelőket – derül ki az Amnesty International jelentéséből.
márc. 14
7:37
Elsüllyedt egy túlzsúfolt komp Bangladesben, sok a halott (hvg.hu)
Eddig legalább 36-an vesztek oda a keddi bangladesi kompkatasztrófában, több tucat embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván - közölték szerdán a helyi hatóságok.
márc. 14
7:51
Újra egymásnak estek az izraeliek és a palesztinok (hvg.hu)
Törékenynek bizonyult az egyiptomi közvetítéssel tető alá hozott izraeli-palesztin tűzszünet. Az izraeli légierő szerdára virradóra is támadott palesztin célpontokat a Gázai övezetben, válaszul a zsidó állam elleni rakétatámadásokra.
márc. 14
8:27
Fotók a svájci buszbaleset helyszínéről (hvg.hu)
Alagút falának ütközött egy belga rendszámú busz Svájcban, a balesetben huszonnyolc ember halt meg, közülük huszonkét gyerek. Fotók a helyszínről.
márc. 14
8:45
Holttestek hevertek a kölni egyetem pincéjében (hvg.hu)
Több száz emberi testrészt és állati tetemet találtak a kölni egyetem anatómiai intézetének pincéjében, melyek valószínűleg már évek óta ott feküdtek érintetlenül - számolt be az Origo. Az intézet volt vezetője a múlt hónapban öngyilkos lett, állítólag egy búcsújegyzetet is hátrahagyott.
márc. 14
8:47
Váratlanul Afganisztánba érkezett az amerikai védelmi miniszter (hvg.hu)
Afganisztánba érkezett az amerikai védelmi miniszter. Két napig marad, a látogatást nem jelentették be előre.
márc. 14
9:39
Falhoz szorították a parlamentben Ahmadinezsádot (hvg.hu)
Pellengérre állították szerdán az iráni parlamentben Mahmúd Ahmadinezsád elnököt; a képviselők kérdőre vonták az államfőt a szerintük hibás gazdaságirányításért, és azért, mert kétségbe vonta az ország legfőbb vallási és politikai vezetőjének tekintélyét.
márc. 14
9:42
Eddig 230 ezer állampolgársági kérelem érkezett (Metropol)
A nemzeti ünnep alkalmából idén is több önkormányzatnál és a kiemelt külképviseleteken tartanak eskütételt.
márc. 14
10:00
Sok gyerek meghalt a svájci buszbalesetben (Metropol)
Súlyos buszbaleset történt kedd este Svájc déli részén, Valais (Wallis) kantonban; a szerencsétlenségben 28 ember, köztük 22 gyerek meghalt. Huszonnégy gyerek megsérült a balesetben. Holland diákok is utaztak a buszon. Hárman továbbra is kómában vannak.
márc. 14
10:18
Santorum otthon verte Gingrichet (Metropol)
Szoros versenyben Rick Santorum győzött a republikánusok keddi alabamai és mississippi előválasztásán, amivel a saját hátországában, az amerikai Délen verte meg Newt Gingrichet, és egyúttal azt is megakadályozta, hogy a konzervatív szavazatok megoszlása miatt a nevető harmadik, a mérsékelt Mitt Romney legyen a befutó.
márc. 14
10:33
Szíria: újabb várost foglalt vissza a hadsereg (hvg.hu)
A szíriai hadsereg teljes ellenőrzése alá vonta az északnyugati Idlíb városát, és a kormányerők négynapi ostroma után a felkelőknek ki kellett vonulniuk - erősítette meg egy helyi ellenálló szerdán a szír média keddi jelentését.
márc. 14
11:45
Erős földrengés rázta meg Japánt (hvg.hu)
Erős, 6,8-es földrengés rázta meg helyi idő szerint szerda este Japán északi részét. Néhány órával később az ország keleti felén, Tokió térségében egy 6,1-es földmozgást észleltek.
márc. 14
12:06
Erős földrengés, szökőárriadó Japánban (Metropol)
Erős, 6,8-es földrengés rázta meg helyi idő szerint szerda este Japán északkeleti részét, majd néhány órával később az ország keleti felén, Tokió térségében egy 6,1-es földmozgást regisztráltak.
márc. 14
12:21
Albán hackerek törték fel a szerb választási honlapot (hvg.hu)
Albán internetes kalózok szerdán feltörték a szerb parlamenti választások internetes oldalát, az izbori.org.rs-t.
márc. 14
12:39
Kongói hadúrt ítéltek el Hágában, Angelina Jolie is ott volt (hvg.hu)
Bűnösnek mondta ki a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság szerdán Thomas Lubanga Dyilo kongói milíciavezért egyebek mellett gyermekkatonák toborzásában és bevetésében. A bíróság szerint egyértelműen igazolódtak a vádak, amelyek szerint Lubanga a 2002-2003-as összecsapások idején 15 évesnél fiatalabb gyermekeket sorozott be a Kongó Felszabadítása Hazafias Erői nevű félkatonai szervezet…
márc. 14
12:41
Egyelőre rejtély, miért történt a svájci buszbaleset (hvg.hu)
Egyelőre rejtély, hogy mi okozhatta a belga busz kedd esti svájci balesetét, amelyben 28 ember, köztük 22 gyerek meghalt, 24 gyermek pedig megsérült. Brüsszeli közlés szerint a sofőrök nem lehettek kimerültek, a busz pedig minden korszerű biztonsági felszereléssel el volt látva.
márc. 14
13:33
Sarkozy: Aszad gyilkos (hvg.hu)
Gyilkoshoz hasonlította Bassár el-Aszad szíriai elnököt a francia államfő, és sürgette "humanitárius folyosók" létesítését, amelyen keresztül a segély eljuthat Szíriába, a menekültek pedig elmenekülhetnek az arab országból.
márc. 14
13:33
Folytatódik a versenyfutás az elnökjelöltségért (Infostart)
Továbbra sem egyértelmű, hogy Mitt Romney vagy Rick Santorum lesz a republikánus elnökjelölt. Hol egyik aspiráns nyer kicsit többet, hol a másik visz el egy-két államot. Így volt ez a mostani, alabamai, mississippi és hawaii előválasztás során is.
márc. 14
13:35
Afganisztánban van Panetta, több helyen robbantottak (hvg.hu)
Több merénylet is volt szerdán Afganisztánban Leon Panetta amerikai védelmi miniszter látogatásával egy időben. A dél-afganisztáni Hilmend tartományban egy kisbusz 8 utasa halt meg, amikor felrobbant egy pokolgép az út mellett.
márc. 14
14:09
Svájci buszbaleset: holland diákok is voltak az utasok között (hvg.hu)
Holland diákok is utaztak azon a belga buszon, amelyet kedd este baleset ért egy svájci alagútban. A szerencsétlenségben 28 ember, köztük 22 gyerek halt meg.
márc. 14
14:12
Robbantás a szomáliai elnöki palotában (Metropol)
Legalább négyen haltak meg szerdán a mogadishui elnöki palotában egy öngyilkos merénylet következtében - közölte a rendőrség és az Afrikai Unió (AU).
márc. 14
14:27
Pokolgép robbant a szomáliai elnöki palotában (hvg.hu)
Legalább négyen haltak meg szerdán egy öngyilkos merényletben a mogadishui elnöki palotában - közölte a rendőrség és az Afrikai Unió. A támadást az al-Shabaab vállalta magára. Az iszlamista csoport azt közölte, hogy egyik öngyilkos merénylőjük 17 ember életét oltotta ki, és körülbelül harmincat megsebesített.
márc. 14
14:45
Beduinok zavarják a magyar katonákat a Sínai-félszigeten (hvg.hu)
Beduinok zavarják az ENSZ békefenntartó táborának működését a Sínai-félszigeten, El Gorában. Bebörtönzött társaik szabadon bocsátását akarják elérni, ezért vették körbe az ENSZ-tábort, ahol magyar katonák is vannak - mondta videóüzenetében Domján László, az Összhaderőnemi Parancsnokság vezetője szerdán a Honvédelmi Minisztérium nyílt napján.
márc. 14
15:21
"Irgalmatlan Magyarországgal az EU" - rólunk cikkeztek a külföldi lapok (hvg.hu)
A nemzetközi sajtó behatóan foglalkozott a kohéziós pénzek ügyében hozott brüsszeli döntéssel, illetve a magyar belpolitikával és a március 15-i ünnepléssel.
márc. 14
15:24
Szíria: kilépett a nemzeti tanács több tagja (Metropol)
Kilépett szerdán a Szíriai Nemzeti Tanács több prominens tagja is, mert szerintük ez a legnagyobb ellenzéki ernyőszervezet autokratikus irányítás alá került.
márc. 14
15:39
Állampolgárságuktól megfosztott magyarok: a szlovák államfőtől kérnek segítséget (hvg.hu)
A szlovák államfőtől kér segítséget Lomnici Zoltán és Tőkés László az állampolgárságuktól megfosztott magyarok ügyében.
márc. 14
15:41
Szlovákul is bocsánatot kért a "lefasisztázásért" Duray (hvg.hu)
A bírósági végzés alapján szlovákul is bocsánatot kért a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) lefasisztázásáért Duray Miklós, a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) társulás elnöke, az ügy kapcsán mégis 300 eurós fizetési felszólítást küldött neki a végrehajtó - tudta meg az MTI pozsonyi irodája szerdán.
márc. 14
15:43
Kisgyermekes punk anyák fellebbezését utasították el Moszkvában (hvg.hu)
Elutasította a fővárosi bíróság a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyház oltára előtti, nagy botrányt kiváltó februári fellépés miatt őrizetbe vett két fiatal punk, a Pussy Riot formáció fellebbezését. A Putyin-ellenes dalt maszkban és színes ruhában előadó kisgyermekes anyák továbbra is vizsgálati fogságban maradnak.
márc. 14
15:57
Új pártot alakított két görög szocialista volt miniszter (hvg.hu)
Két korábbi szocialista miniszter új pártot alapított Görögországban a közelgő választások előtt, az ország gazdaságát és társadalmát sújtó megszorító intézkedések enyhítését ígérve.
márc. 14
16:00
300 eurót követelnek a fasisztázó Duraytól (Metropol)
A bírósági végzés alapján szlovákul is bocsánatot kért a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) le asisztázásáért Duray Miklós, a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) társulás elnöke, az ügy kapcsán mégis 300 eurós fizetési felszólítást küldött neki a végrehajtó.
márc. 14
17:09
Obama: sziklaszilárd az amerikai-brit szövetség (hvg.hu)
Az amerikai-brit szövetség "sziklaszilárd", és a két ország közötti kapcsolat erősebb, mint valaha - jelentette ki szerdán Barack Obama amerikai elnök, aki a Fehér Ház előtt fogadta David Cameron brit kormányfőt.
márc. 14
17:11
Monarchiát akar Németországban az utolsó császár unokája (hvg.hu)
A monarchia visszaállítása mellett tört lándzsát az utolsó német császár ükunokája a lemondásra kényszerült német szövetségi elnök személyét övező éles viták nyomán.
márc. 14
17:27
Német gázt vesz Ukrajna, ha az olcsóbb (hvg.hu)
Ukrajna Németországból vásárol gázt, ha Oroszországtól - a hosszú ideje húzódó tárgyalásokon - nem sikerül árengedményt kicsikarnia - közölte szerdán az ukrán kormányfő.
márc. 14
17:45
A NOB szerint már nem drágul tovább az olimpia (hvg.hu)
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke azt mondta, a szervezők biztosították arról, hogy a nyári londoni játékok megrendezésének költségei már nem fognak növekedni.
márc. 14
17:47
Három gyerek kómában van a svájci buszbaleset óta (hvg.hu)
Hárman továbbra is kómában vannak a svájci buszbalesetben megsérült gyerekek közül - számolt be róla a svájci média.
márc. 14
17:48
Obama: sziklaszilárd az amerikai-brit szövetség (Metropol)
Az amerikai-brit szövetség "sziklaszilárd", és a két ország közötti kapcsolat erősebb, mint valaha - jelentette ki szerdán Barack Obama amerikai elnök, aki a Fehér Ház előtt fogadta David Cameron brit kormányfőt.
márc. 14
18:03
Újabb szerzetes gyújtotta fel magát a tibeti felkelés évfordulóján (hvg.hu)
Felgyújtotta magát egy tibeti szerzetes szerda délelőtt az északnyugat-kínai Csinghaj (Qinghai) tartományban, Huangnan autonóm prefektúrában - jelentette helyi forrásokra hivatkozva a Hszinhua hírügynökség.
márc. 14
18:39
Kigyulladt egy gépkocsi Panetta érkezésekor Afganisztánban (hvg.hu)
Valószínűleg merénylet szándékával megközelítette az amerikai védelmi miniszter repülőgépét egy férfi Afganisztánban a Pentagon és a NATO közlése szerint; robbanás nem történt, Leon Panetta és kísérete nem sérült meg.
márc. 14
19:15
Katonák és őrök is vigyázzák a tűzvész pusztította krasznahorkai várat (hvg.hu)
Bár a szombaton kiütött tűzvészben nem sérültek meg a krasznahorkai vár kapui, a biztonság kedvéért külön őrök és a várdombon állomásozó katonák is vigyázzák a krasznahorkai várat - tudta meg az MTI pozsonyi irodája szerdán.
márc. 14
19:51
Megbukott az észak-rajna-vesztfáliai kormány, új választások lesznek (hvg.hu)
Feloszlatta magát a tartományi gyűlés szerdán a németországi Észak-Rajna-Vesztfáliában, az előrehozott választásokat várhatóan májusban tartják.

Keresés