Mitt Romney sürgeti riválisait, hogy mielőbb adják fel a harcot, mert úgyis reménytelen számukra, hogy elnyerjék a republikánus elnökjelöltséget. Romney arra hivatkozik, hogy a szuperkeddi újabb győzelmek nyomán már kétszer annyi küldött támogatja, mint három vetélytársát együttvéve, s ezt az előnyt már nem lehet behozni.
Felemás üzeneteket küld Észak-Korea a világnak. Miközben hajlandónak mutatkozott arra, hogy felfüggessze atomprogramját, s az Egyesült Államok észak-koreai különmegbízottja, Robert King is kedvező jelekről számolt be, a phenjani televízió harciasabb, mint valaha. Azt sugallja, meg kell támadni Dél-Koreát.
Miközben a szíriai Homszot romhalmazzá lőtték a kormányerők, a damaszkuszi kabinetnél is megindult az erjedés. Abdo Husszameddin olajügyi miniszterhelyettes videóüzenetben jelentette be: csatlakozik a forradalomhoz, így a kormányzat bosszújától tart.
Méreginjekcióval kivégeztek egy 47 éves férfit Arizona szövetségi államban, akit egy több mint húsz évvel ezelőtti gyilkosság miatt ítéltek halálra; idén már nyolcadszor hajtottak végre halálos ítéletet az Egyesült Államokban, másfél héten belül pedig másodszor Arizonában - közölték a hatóságok.
Közel tizenkétezer szíriai menekült Törökországba a Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszere ellen tavaly márciusban kitört lázadás kezdete óta - közölte egy török külügyminisztériumi tisztségviselő. Közben Japán is szigorította a Szíria elleni szankciókat.
Merényi Viktor, a washingtoni magyar nagykövetség séfje nyerte el csütörtök este az amerikai fővárosban működő diplomáciai képviseletek szakácsainak versenye, az Embassy Chef Challenge Nagydíját.
Közel tizenkétezer szíriai menekült Törökországba a Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszere ellen tavaly márciusban kitört lázadás kezdete óta - közölte egy török külügyminisztériumi tisztségviselő.
Méreginjekcióval kivégeztek egy 47 éves férfit Arizona szövetségi államban, akit egy több mint húsz évvel ezelőtti gyilkosság miatt ítéltek halálra; idén már nyolcadszor hajtottak végre halálos ítéletet az Egyesült Államokban, másfél héten belül pedig másodszor Arizonában - közölték a hatóságok.
Az al-Kaida terrorhálózat megerősítette, hogy pakisztáni hadműveleti parancsnoka meghalt februárban egy amerikai rakétacsapásban - jelentette pénteken az iszlamista honlapokat figyelő, SITE nevű amerikai szervezet.
Az al-Kaida terrorhálózat megerősítette, hogy pakisztáni hadműveleti parancsnoka meghalt februárban egy amerikai rakétacsapásban - jelentette pénteken az iszlamista honlapokat figyelő, SITE nevű amerikai szervezet.
Merényi Viktor, a washingtoni magyar nagykövetség séfje nyerte el csütörtök este az amerikai fővárosban működő diplomáciai képviseletek szakácsainak versenye, az Embassy Chef Challenge Nagydíját.
Eltűnése után közel egy hónappal, macskája társaságában találtak rá arra a 41 éves nőre, akinek korábban egy Új-Mexikó állambeli erdőben veszett nyoma - jelentette az AP. A nő testsúlyának harmadát veszítette el eltűnése óta.
Hősökké nyilvánította a cseh hadsereg összes katonáját Alexandr Vondra védelmi miniszter, hogy jobban megfizethesse őket. "Parancsára" a katonák az idén összesen 700 millió korona prémiumot kapnak - írja a Mladá Fronta Dnes című liberális cseh napilap pénteken.
75 bázisponttal 10,5 százalékról 9,75 százalékra csökkentette az irányadó kamatlábat a brazil jegybank, hogy ezzel adjon lendületet a lelassulóban lévő gazdaságnak, és hogy így fogják vissza a brazil fizetőeszköz, a real erősödését.
A magyar kormány az Európai Unióval fennálló vitáinak megoldásán dolgozik, és arra törekszik, hogy mielőbb megkezdődhessenek a tárgyalások az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) az elővigyázatossági hitelről - írta pénteken a The Wall Street Journal című amerikai pénzügyi napilap európai kiadása (WSJE), Martonyi János magyar külügyminiszterrel készített interjúja alapján.
Legalább egy turista életét vesztette, több mint húszan pedig megsérültek egy bangkoki szállodában keletkezett tűzben - adta hírül pénteken a BBC brit közszolgálati televízió hírportálja.
Kigyulladt egy belvárosi lakás konyhája péntek délelőtt Nagykanizsán; három kisgyereket is ki kellett menteni a lakásból. A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete az MTI érdeklődésére közölte: három kisgyerek és két nő tartózkodott a lakásban.
A szégyenérzet, a tradíció és a családi nyomás a leggyakoribb okai annak, hogy a homoszexuális kínai férfiak túlnyomó többsége szexuális orientáltságát elnyomva megnősül - derül ki a Shanghai Daily című lap pénteki számából.
Napirendre tűzte, és pozitív döntést vár az EU soros dán elnöksége jövő kedden az EU-tagországok pénzügyminiszterek tanácskozásán az Európai Bizottság azon javaslatáról, hogy Magyarország számára az EU függessze fel a kohéziós keret egy részének hozzáférését jövőre.
Orosz jogvédők sértésnek tartják az amerikai külügyminiszter nyilatkozatát, amely szerint Vlagyimir Putyin az orosz elnökválasztás nyilvánvaló győztese; nyilatkozatukat a Szabadság Rádió orosz nyelvű adása közölte pénteken.
Négy ember halt meg pénteken Homszban a szíriai kormányerők támadásában egy nappal az ENSZ és az Arab Liga közös különmegbízottja, Kofi Annan Damaszkuszba érkezése előtt - közölték aktivisták.
Március 27-én teszi közzé az első előzetes adatokat a 2011. évi népszámlálás eredményeiről a Központi Statisztikai Hivatal, a korábban bejelentett terveknek megfelelően - közölte az intézmény.
Az önálló Szlovák Köztársaság létrejötte óta már hatodik alkalommal tartanak parlamenti választásokat Szlovákiában szombaton. A választásokon 26 politikai párt listáján csaknem háromezer képviselőjelöltre adhatja le voksát Szlovákia megközelítőleg 4,3 millió választásra jogosult polgára - tájékoztatta az MTI pozsonyi irodáját Nyilfa Péter, a Központi Választási Bizottság elnöke pénteken.
A Spiegel Online Orbán Viktor csütörtöki beszédéről, a német Handelsblatt a magyar befektetési lehetőségekről, a svájci Neue Zürcher Zeitung és az osztrák Wirtschaftsblatt a kötelezettségszegési eljárásokról, illetve a kohéziós források kilátásba helyezett zárolásáról közölt cikket, a lengyel Rzeczpospolita Magyarország nyugati sajtóban való megjelenésével foglalkozott.
Az eurózóna pénzügyminiszterei pénteken úgy döntöttek, hogy 35,5 milliárd eurót folyósítanak Görögország számára a 130 milliárd eurós mentőcsaomag első részleteként.
A Vatikán is felkerült az amerikai külügyminisztériumnak a pénzmosás gyanújában álló országokról készített listájára; a tárca aggasztónak nevezi a pápai állam helyzetét, dacára a vatikáni pénzügyi tranzakciók átláthatósága érdekében bevezetett intézkedéseknek.
A Spiegel Online Orbán Viktor csütörtöki beszédéről, a német Handelsblatt a magyar befektetési lehetőségekről, a svájci Neue Zürcher Zeitung és az osztrák Wirtschaftsblatt a kötelezettségszegési eljárásokról, illetve a kohéziós források kilátásba helyezett zárolásáról közölt cikket, a lengyel Rzeczpospolita Magyarország nyugati sajtóban való megjelenésével foglalkozott.
Az eurózóna pénzügyminiszterei pénteken úgy döntöttek, hogy 35,5 milliárd eurót folyósítanak Görögország számára a 130 milliárd eurós mentőcsomag első részleteként.
A szíriai kormányerők 21 embert öltek meg pénteken kora délutánig, miközben minden igyekezetükkel az országszerte zajló rezsimellenes felkelések elfojtásán munkálkodnak egy nappal az ENSZ és az Arab Liga közös különmegbízottja, Kofi Annan Damaszkuszba érkezése előtt.
Az Egyesült Államok fél év múlva átadja az afgán kormánynak az országban lévő amerikai börtönközpont ellenőrzését - erről pénteken írtak alá megállapodást Abdul Rahim Vardak védelmi miniszter és John Allen tábornok, a NATO vezette nemzetközi biztonsági erő parancsnoka.
A portugál hatóságok átvizsgálják az öt éve rejtélyes körülmények között eltűnt skót kislány, Madeleine McCann ügyében folytatott rendőrségi vizsgálat nyomozati eredményét, de egyelőre nincs szó arról, hogy új nyomozást rendelnének el.
Általános sztrájkot hirdettek március 29-re a spanyol szakszervezetek a megszorító intézkedések miatt. A tavaly decemberben hivatalba lépett új, konzervatív kormány gazdaságpolitikája ellen most először tiltakoznak a dolgozók. Az előző, szocialista kormány is a megszorító intézkedésekbe bukott bele.
Megkezdődött Julija Timosenko volt ukrán kormányfő találkozója hozzátartozóival a kacsanyivkai női börtönben pénteken – közölte az ukrán büntetés-végrehajtási szolgálat.
Alig egy évvel azután, hogy megtette első próbarepülését az első kínai, lopakodó technológiával felszerelt vadászbombázó, internetes portálokon híre kelt, hogy már az idén sor kerülhet hadrendbe állítására. Pekingben ezt hivatalosan cáfolták.
Németországban a szállodatulajdonosok a jövőben elutasíthatják szélsőjobboldali személyek vendégként történő fogadását - ítélkezett pénteken a karlsruhei szövetségi bíróság.
A szíriai kormány beleegyezett a humanitárius szükségletek felmérésébe a válságövezetekben – jelentette be az ENSZ humanitárius ügyekért felelős vezetője pénteken. Valerie Amos Ankarában beszélt erről, hozzátette azonban, hogy a tényfeltáró misszió egyelőre csak korlátozott lehet, és a szíriai illetékesekkel közösen kell lebonyolítani.
A korlátozott nem törlesztői kategóriába minősítette vissza pénteken az euróövezeti tag Görögországot a Fitch Ratings, miután a görög kormány és az euróövezeti illetékesek is megerősítették aznap, hogy a terveknek megfelelően lezajlik a görög kormánykötvények csereprogramja.
Demokráciát, munkásjogokat, igazságos bért sürgetett a Fiom olasz fémipari szakszervezet országos sztrájkjával egy időben tartott római tüntetés, amely a Fiat autógyár külföldre költözése ellen is tiltakozott.
Nyolc feltételezett felkelő halt meg abban a légicsapásban, amelyet egy pilóta nélküli amerikai repülőgépről indítottak Pakisztán északkeleti, törzsi területén, a tálibok és az al-Kaida hátországában. Biztonsági források szerint egy drón két rakétát "lőtt ki" egy járműre Dél-Vazirisztánban.
Pénteken pénzbüntetésre ítélték Eric Joyce brit munkáspárti képviselőt, aki két hete ittas állapotban megverte négy képviselőtársát a parlament bárjában.
Nyilatkozatban követelte a hazájában bebörtönzött volt ukrán kormányfő, Julija Timosenko azonnali szabadon bocsátását az Európa Tanács parlamenti közgyűlése.