2018. február 7. szerda

febr. 7
0:03
A Stop Soros ellen tüntettek Londonban (Hírklikk)
Ulrike Schmidt, a nemzetközi emberi jogi szervezet londoni központjának kelet-európai koordinátora az egyórás demonstráció helyszínén az MTI-nek elmondta: ha az indítványt törvénybe iktatják, az súlyosan hátráltatná, akár lehetetlenné is tenné a magyarországi civil szervezetek, emberi jogi csoportok, nem kormányzati szerveződések tevékenységét, min
febr. 7
0:07
Megjelentek az első tüntetők a téli olimpia helyszínén - fotó (Hírklikk)
A helyszínen van már az MTI fotósa is, akinek sikerült lencsevégre kapni a téli olimpia helyszíneén megjelenő első tüntetők egyikét. A távirati iroda által kiadott fotón a People for the Ethical Treatment of Animals (PETA) állatvédő szervezet aktivistája látható a phjongcshangi médiaközpontnál. A felirat jelentése: A bajnokok nem viselnek szőrmét.
febr. 7
0:09
Svédország: 175 centi vastagon áll a hó (Síelők)
Az elmúlt héten végre azokra a svéd tájakra is megérkezett a tél, ahol már hiányolták. Többnapos havazás után a hóréteg vastagsága egyes helyeken elérhette a két métert is. Mivel nem mindenhol van hivatalos meteorológiai állomás, így a 175 centiméteres vastagság vitte el a prímet Svédországban.
febr. 7
0:11
Megtámadták az elégedetlen lakosok a hóeltakarítókat (Hírklikk)
Mint mondta, ilyen esetekben, amelyekből "meglehetősen sok" fordult elő, az érintettek a rendőrséghez fordultak. Birjukov beszámolója szerint "az évszázad havazása" után 16,2 ezer takarító- és munkagép, több tízezer teherautó és 72 ezer ember dolgozik mintegy 170 millió négyzetméternyi terület és 8 millió négyzetméternyi tetőfelület megtisztításán.
febr. 7
2:39
Mintegy négyezer dzsihadistát fogtak már el az iraki kurdok (Hírstart)
Külföldről érkezett szélsőségesek is vannak köztük.
febr. 7
2:42
Őrület, mennyi asszonyt hozhat egy migráns: Indul a családegyesítés (Ripost)
A nagykoalíciót, sőt Németország közeljövőjét is az határozhatja meg, milyen megállapodás születik a pártok között a migránsok családegyesítéséről.
febr. 7
5:06
Hétszáz kilométeres dugó Párizs környékén (Infostart)
A több mint egy napja tartó havazást követően mintegy hétszáz kilométeres dugó alakult ki kedd estére Párizs környékén, az elővárosi buszok egyáltalán nem közlekedtek.
febr. 7
5:24
Káoszt okoz a hóesés szerte a világban (Hírstart)
Bosznia-Hercegovinában annyi hó esett, hogy tanítási szünetet rendeltek el. Oroszországban és Spanyolországban pedig nem győzik takarítani az utakat.
febr. 7
5:42
Macron kemény hangot ütött meg a korzikai nacionalistákkal (Hírstart)
A Korzikára látogató francia államfő jelezte, hogy elutasítja az autonómiával kapcsolatos törekvéseket. A sziget vezetőivel Macron csak egy olyan irodában hajlandó külön megbeszélést tartani, ahol a francia zászlót is kitűzték a korzikai és az uniós mellé.
febr. 7
5:48
Bővülhet a Koper-Divaca vasútvonal (hirado.hu)
Tárgyalhat a szlovén kormány Magyarországgal a Koper-Divaca vasútvonal bővítéséről – közölte a közszolgálati televízió (RTV).
febr. 7
5:50
Trump ragaszkodik a bevándorlás kezeléséhez (hirado.hu)
Ha nem sikerül megállapodni a bevándorlás ügyében, leállítaná a kormányzati működést Trump.
febr. 7
6:06
Csalódott Rex Tillerson, de megérti a lengyel döntést a haláltáborokról (hirado.hu)
A lengyel államfő aláírta a haláltáborokhoz kapcsolódó törvénymódosítást.
febr. 7
6:18
Kevésbé pusztító atomfegyvereket akarnak a nagyhatalmak, és ez rossz (444.hu)
Az atomfegyverek bevetését eddig nagyban korlátozta, hogy túlontúl pusztítóak voltak. Az emberiség teljes pusztulása nyomasztó teher volt, de most majd lesznek kis hatóerejű atombombák, amiket akár épeszű emberek is bevethetnek.
febr. 7
6:24
Sokba kerül az afganisztáni háború Amerikának (hirado.hu)
A Pentagon közlése szerint az idei évben 45 milliárd dollárba kerül a háború az Egyesült Államoknak.
febr. 7
6:24
Tavaly még viccnek tűnt, de idén tényleg díszszemlét rendezhetnek Trumpnak Washingtonban (444.hu)
Trump nagyobbat akar Macronénál. Az ötletét meglebegtette katonai parancsnokai előtt, ők pedig, amilyenek, parancsnak vették.
febr. 7
6:30
Az Egyesült Államok katonai díszszemlével ünnepelné a hadsereget (hirado.hu)
A Pentagon azt tervezi, hogy díszszemlével ünneplik majd a hadsereget.
febr. 7
6:30
Donald Trump: a demokratákat nem érdekli a biztonság (USAracing)
Donald Trump amerikai elnök szerint inkább álljon le a kormányzat működése, ha a kongresszusban nem sikerül megállapodni a demokratákkal a bevándorlás ügyében.
febr. 7
6:36
Mako hercegnő elhalasztotta az esküvőjét (444.hu)
Jaj! De ne aggódjanak, nem ért véget a szegénylegény és a Magyarországot is megjárt királylány tündérmeséje, csak kevésnek tűnt az idő a novemberre tervezett mennyegző megszervezésére.
febr. 7
6:48
Migrációs fordulat Dániában (USAracing)
Koppenhága kisebbségi kormánya után az ellenzéki szociáldemokraták is migránsellenes fordulatot vettek: a párt immár korlátozná a Dániába érkező „nem nyugatiak” számát, mégpedig úgy, hogy még Európán kívül tartóztatja fel a bevándorlótömeget.
febr. 7
6:54
Óriási hókáosz: egész Párizst megbénította a havazás (Blikk)
Párizs - A több mint egy napja tartó havazást követően mintegy hétszáz kilométeres dugó alakult ki kedd estére Párizs környékén, az elővárosi buszok pedig egyáltalán nem közlekedtek.
febr. 7
6:54
Trump: ha a demokratákat nem érdekli a biztonság, inkább zárjuk be a hivatalokat (888.hu)
Donald Trump amerikai elnök szerint inkább álljon le a kormányzat működése, ha nem sikerül megegyezni a bevándorlás kérdésében.
febr. 7
6:54
Trump: inkább álljon le a kormányzat működése, ha nincs megállapodás a bevándorlás ügyében (ATV)
Donald Trump amerikai elnök szerint inkább álljon le a kormányzat működése, ha a kongresszusban nem sikerül megállapodni a demokratákkal a bevándorlás ügyében.
febr. 7
6:54
Katasztrófahelyzet Párizsban, lezárták az Eiffel-tornyot (Ripost)
A pokoli időjárási helyzet teljesen ellehetetleníti el a francia főváros életét. Akkora hó esett, hogy a tömegközlekedés csődöt mondott, jelenleg 700 km-es dugó fojtogatja Párizst.
febr. 7
7:24
Elon Musk megcsinálta: kilőtte a Tesláját a világűrbe (Startlap)
Kedden, magyar idő szerint este, a SpaceX-nek sikerült kilőnie a jelenlegi legerősebb rakétát - a fedélzetén egy elektromos autóval.
febr. 7
7:24
Elfogy a gázai kórházak üzemanyaga tíz napon belül (Hírstart)
Az üzemanyaghiány miatt eddig három kórházban és 14 orvosi központban voltak kénytelenek leállítani az áramfejlesztőket.
febr. 7
7:30
Ügyvédei attól tartanak, Trump nem lesz képes elkerülni a hamis tanúzást (HírTV)
Nemzetközi lapszemle.
febr. 7
7:30
Megbénította a havazás Párizst (Hírstart)
Mintegy hétszáz kilométeres dugó alakult ki kedd estére Párizs környékén.
febr. 7
7:30
Megbénította a havazás Párizst (hirado.hu)
Mintegy hétszáz kilométeres dugó alakult ki kedd estére Párizs környékén.
febr. 7
7:30
Jim Carrey nem lájkolja a Facebookot (444.hu)
Azt kéri a cég befektetőitől, hogy adják el részvényeiket. Azért, mert a Facebook profitálhatott az oroszok választási kavarásából.
febr. 7
7:42
Még mindig dollármilliárdokat emészt fel a megnyerhetetlen háború (Napi)
Az afganisztáni háború 2018-ban 45 milliárd dollárjába kerül az Egyesült Államoknak - idézi az MTI a Pentagon helyettes államtitkára, Randall Schriver bejelentését.
febr. 7
7:42
Elon Musk fellőtte egy Tesláját az űrbe (HírTV)
Sikeres volt az amerikai Falcon űrrakéta kilövése. Ha minden jól megy, a jármű eljut a Marsig.
febr. 7
7:42
Ennyibe kerül az afganisztáni háború az Egyesült Államoknak (ATV)
Az afganisztáni háború 2018-ban 45 milliárd dollárjába kerül az Egyesült Államoknak - közölte az amerikai kongresszusban tartott meghallgatáson a törvényhozókkal a Pentagon (védelmi minisztérium) helyettes államtitkára.
febr. 7
7:48
Döbbenet: egy egész betonutat lopott el egy férfi, mert unatkozott otthon (Blikk)
A falusiak reggel vették észre, hogy az éjszaka folyamán nyoma veszett a betonútnak.
febr. 7
7:48
Bezárt az Eiffel-torony (24.hu)
A több mint egy napja tartó havazást követően mintegy hétszáz kilométeres dugó alakult ki kedd estére Párizs környékén.
febr. 7
7:48
Megbénult a havazásban Párizs és környéke, javulás egyelőre nem várható (Hírstart)
Az elmúlt évtizedek legmelegebb januárja után óriási mennyiségű hó mennyiségű hó zúdult Franciaországra. A fővárosban 15-20 centiméteres is lehet a hóréteg, csütörtöktől ráadásul még hidegebb lesz, és újabb havazás jöhet.
febr. 7
7:48
Brutális: több mint 700 km-es dugó alakult ki Párizs környékén (ATV)
A több mint egy napja tartó havazást követően mintegy hétszáz kilométeres dugó alakult ki kedd estére Párizs környékén, az elővárosi buszok egyáltalán nem közlekedtek.
febr. 7
7:54
Harmadjára már jó térképeket raktak Trump atomprogramjába (444.hu)
A kiszivárogtatott és az első hivatalos verzió is tele volt apró, de helyben komoly sebeket feltépő hibákkal. Tajvant például Kínához, a Kuril-szigeteket Oroszországhoz csapták, Dél-Koreát meg szimplán eltörölték a Föld színéről.
febr. 7
8:06
Rakétát, sportkocsit és könyveket lőtt ki az űrbe Elon Musk (Infostart)
Az űrkorszak új fejezetének nevezik a SpaceX magáncég legújabb űrrakétájának kilövését. A Falcon Heavy névre keresztelt jármű Elon Musk technológiai milliárdos, a Tesla tulajdonosának büszkesége, amely magával is vitte a cég egyik autóját.
febr. 7
8:24
Kidobott könyvekből alapítottak könyvtárat a kukások (Blikk)
Példaértékű kezdeményezésbe kezdtek az ankarai szemétszállító-munkások: 4750 kötetből álló könyvtárat hoztak létre, kizárólag kidobott könyvekből.
febr. 7
8:24
Alig maradt üzemanyaguk a gázai kórházaknak (Kitekintő)
Az ENSZ figyelmeztetése szerint tíz napon belül elfogy a Gázai övezet kórházainak üzemanyag-tartaléka - jelentette kedden a Háárec című izraeli újság honlapja.
febr. 7
8:26
Iszonyat: anya és fia gyilkolták meg hidegvérrel a 84 éves nagymamát (Blikk)
Swansea – Ötvenéves lánya leitatta, az unokája pedig megfojtotta a 84 éves hölgyet.
febr. 7
8:30
A menekültek radikalizálódásától tart a német bűnügyi hivatal vezetője (Kitekintő)
A menekültek radikalizálódásának veszélyére figyelmeztetett a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) vezetője kedden egy berlini konferencián.
febr. 7
8:36
A rendőrök rálőttek egy késsel hadonászó migránsra Salzburgban (888.hu)
Egy 17 éves menedékkérő egy otthon lakóit fenyegette késsel, majd riasztópisztollyal rálőtt a kiérkező rendőrökre, akik viszonozták a tüzet.
febr. 7
8:42
Trump: ha a demokratákat nem érdekli a biztonság, inkább zárjuk be a hivatalokat (Hírstart)
Donald Trump amerikai elnök szerint inkább álljon le a kormányzat működése, ha nem sikerül megegyezni a bevándorlás kérdésében.
febr. 7
8:48
Trump nem enged a bevándorlás ügyében (Kitekintő)
Donald Trump amerikai elnök szerint inkább álljon le a kormányzat működése, ha a kongresszusban nem sikerül megállapodni a demokratákkal a bevándorlás ügyében.
febr. 7
8:48
Átnevezték a szkopjei Nagy Sándor repülőteret (hirado.hu)
A Görögországgal fennálló vitás kérdéseket rendezendő Macedónia megváltoztatta a szkopjei repülőtér elnevezését, az eddig Nagy Sándor nevét viselő légikikötőt Szkopjei Nemzetközi Repülőtérre változtatták.
febr. 7
8:54
140 embert továbbra sem találnak (HírTV)
150 túlélőt viszont már kimentettek a romok közül Tajvanon a hétfői földrengés után.
febr. 7
8:54
Átnevezték a Nagy Sándor repülőteret (24.hu)
A macedón-szerb határt a macedón-görög határral összekötő autópályát is átkeresztelik.
febr. 7
8:56
Izrael rakétatámadást indított Szíriában (24.hu)
A szíriai légvédelemnek még azelőtt sikerült megsemmisíteni néhány rakétát, hogy elérték volna célpontjukat.
febr. 7
9:01
Beismerték: a radikalizálódás kockázata különösen a migránsok körében magas (Hírstart)
A migránsok radikalizálódásának veszélyére figyelmeztetett a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) vezetője kedden egy berlini konferencián.

Keresés