Képzetlen cselédlányok és lelkes élmunkásnők életén keresztül ismerhetjük meg a női sorsok, szerepek szocializmus szabta fazonját, amennyiben felütjük a Kádár lányai című egyszerre tudományos igényű, ám olvasmányos monográfiát. A kötet szerzője, Tóth Eszter Zsófia szerint a legvidámabb barakk asszonyainak hétköznapjai nem kevés ellentmondással itatódtak át, miközben az is vitathatatlan, hogy a…
"Sokan futnak előttem. Előtted én futok./ Ó irgalmazz magadnak! Állj meg! S megfordulok." Talán ez, a Hajsza című versének utolsó két sora keltette fel annyira a bölcsészkar csinos lányainak érdeklődését, hogy jó sokan körülrajongják kollégájukat, az ifjú költőt: Baranyi Ferencet.
Mindkét szakmai kollégium tagjai megvannak az idén elindított Márai-programban - értesült lapunk a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnökétől, Jankovics Marcelltól. Az Irodalmi Ideiglenes Kollégiumba Tarján Tamás (a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése delegálásában), Margócsy István (Szépírók Társasága), Erős Kinga (Magyar Írószövetség), Péczeli Dóra és Tőzsér Istvánné Géczi Andrea (NKA)…
Hivatalosan is lezárták a tavalyi pénzügyi évet a hollywoodi stúdiók. Az Eredet és az utolsó előtti Harry Potter-film biztosította, hogy a Warner legyen a legjobban kereső stúdió.
Anne Rice korábban nyíltan beszélt arról, hogy írásait Istennek szenteli – a katolikus egyházhoz 1998-ban nagy hírverés közepette újra csatlakozó írónő tavaly azt a tényt sem hallgatta el, hogy a katolikus egyháztól elhatárolódik, de hívő marad.
Liszt Ferenc, Magyarország európai nagykövete - olvasható a magyar EU-elnökség honlapján. Idén emlékezünk Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójára, amely az egész világon a klasszikus zene kiemelt ünnepe. Kocsis Zoltán, a magyarországi Liszt Év nagykövete szerint a jubileumi programsorozat nagy lehetősége, hogy az életműnek a nagyközönség számára szinte hozzáférhetetlen zugaiba is bepillantást…
Tanúk meghallgatásával megkezdődött a Los Angeles-i felsőbíróságon a Michael Jackson orvosa, Conrad Murray ellen emberölés vádjával indult eljárás, amely egyelőre azt hivatott tisztázni, hogy elegendő bizonyíték szól-e az orvos ellen ahhoz, hogy tárgyalásra kerüljön az ügy.
Ebben az évben várhatóan véget ér Erdei Zsolt pályafutása. A korábbi félnehézsúlyú és cirkálósúlyú világbajnok ökölvívó az InfoRádiónak elmondta: harci kedve töretlen, így idén még nagy meccsekre készül, különösen a Bernard Hopkins elleni találkozónak örülne.
Cseh Tamás idén lenne 68 éves, születésnapján, január 22-én emlékkoncertet adnak a tiszteletére a Bárka Színházban, amelynek tíz évig volt a tagja - tájékoztatta a teátrum a Független Hírügynökséget. Emlékoszlopot is avatnak és kiállításokat is rendeznek.