Felmondott Verebes István, a Kabaré 24, a volt Mikroszkóp Színpad igazgatója. Lapunk megkeresésére döntését gazdasági okokkal indokolta. Érdeklődésünkre elmondta, befejezi az évadot, ha hagyják. Verebes lemondását Csomós Miklós, kultúráért felelős főpolgármester-helyettes elfogadta, hozzátéve: jelenleg nem biztos, hogy a teátrum helyén a jövőben is kabarészínház működik-e majd.
Elmarad idén az Operabál, erről döntött miniszter, államtitkár, miniszteri biztos. Kicsit későn tették. Már jegyeket adtak el, felkérték a díszvendéget, tárgyaltak fellépőkkel. A potentátok arra hivatkoznak a kiadott közlemény szerint, hogy "amikor Magyarország a gazdasági válság és különböző természeti csapások kárát szenvedi, akkor elsősorban arra van szükség, hogy segítsünk."
A Nemzeti Színházban ma este mutatják be Heiner Müller Kvartett című darabját, amely Pierre Choderlos de Laclos híres levélregényének, a Veszedelmes viszonyoknak a két szereplős átirata. A nyolcvanas években az eredeti történetet Amerikában megfilmesítették Glenn Close és John Malkovich főszereplésével. A Gobbi Hilda Színpadon Valmont-t Alföldi Róbert, Madame de Merteuil-t Udvaros Dorottya…
A barcelonai Teatro Liceu főzeneigazgatója vezényel a budapesti Operaházban. Michael Boder a január 24-ei koncerttel debütál a Magyar Állami Operaházban, a Filharmóniai Társaság Zenekarának élén. A hangversenyt 25-én megismétlik, közreműködik Fekete Attila és Wiedemann Bernadett- tájékoztatta a Független Hírügynökséget az intézmény.
Semmilyen pécsi önkormányzati intézménynél nem fizetnek jutalmat, így a Pécsi Nemzeti Színháznál sem tehetik ezt meg - így reagált a városvezetés arra a színház vezetői által írt levélre, amelyben kérték, hogy a kötelező takarékosságon túl pályázati pénzekből, támogatási szerződésekből szerzett 60 millió forint pluszbevételükből 11 milliót kifizethessenek 181 dolgozójuknak, akik így egyhavi…