Hetvenhét éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Garas Dezső Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, a Nemzeti Színház társulatának tagja. Nevéhez legendás filmek és színpadi szerepek fűződnek. Temetéséről később intézkednek.
A Scallabouche, Budapest legrégebbi angol nyelvű improvizációs társulata. A főváros színházi életében 1998 óta van jelen: adaptálnak, fordítanak, feldolgoznak, most éppen Gyöngyöspatát. Dokumentumok, fotók és videók felhasználásával a kívülálló szemszögéből vizsgálják a magyar szélsőjobboldali párt polgármestere által vezetett települést. Az ott kialakult érzelmeket.
Pelsőczy Réka a Thália Színházban nemrégiben rendezte meg a Gardénia című darabot, a Katona József Színházban pedig játszik A mi osztályunk című dámában. Mindkettő szembenézésre késztet nézőt és alkotót egyaránt. A színész-rendezővel többek között arról beszélgettünk, hogy a színház alkalmas-e tabudöntésre, titkok kibeszélésére.
Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott több mint húszmillió forintért rendelt festményeket a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pénzügyi keretéből. A neves és kevésbé ismert kortárs magyar művészek többek között a következő témákat dolgozták fel: Kádár János kora, A Vörös iszap, Új alkotmány születik...Mindegyik művész 1,6 millió forintot kap az alkotásért. Hatalmas felháborodás kísérte a…
Egy fehérneműs szekrény aljában találta meg a lakásában Jiri Kuna fotós Václav Havel első egészestés színdarabjának, a Kerti ünnepélynek géppel írott, kézírásos jegyzetekkel, toldalékokkal, rajzokkal és a szerző aláírásával ellátott eredeti példányát – számolt be a Právo című cseh napilap.
Január végén kerül a magyar mozikba a Suszter, szabó, baka, kém című film, melyet John le Carré Árulás című regénye alapján forgatott a svéd rendező, Tomas Alfredson.
Az év végi rendkívüli közgyűlésén új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagokat választott a Népszabadság közgyűlése. Mihók Attila mellé az igazgatóságba bekerült Braun Róbert és Bulyáki Iván. A felügyelőbizottságban is új tagok képviselik a Szabad Sajtó Alapítványt.
Súlyos anyagi gondokkal küzd és a közelmúltban az otthonát is elveszítette Az édes élet (La Dolce Vita) című 1960-as filmklasszikus főszereplőnője, Anita Ekberg, aki most a mozi néhai rendezőjének, Federico Fellininek az alapítványához fordult segítségért.
Begurult a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a kormánybarátivá hekkelt köztévés híradót közzétevő oldal, az mtvhirado.com miatt. Az MTVA és a Magyar Televízió Nonprofit Zrt. ügyvédje levélben követelte a szolgáltatótól a honlap eltávolítását - erősítette meg a hvg.hu kérdésére az oldal készítője, Kovács Gergely, a Kétfarkú Kutya Párt atyja. Az oldal tegnap este óta már…
Átadta a Veszprémi Petőfi Színház díszkulcsát Lasztovicza Jenő megyei elnök Porga Gyula polgármesternek kedd délelőtt. Az intézmény január 1-jétől városi fenntartásba került - írja Veszport.hu.
Garas Dezső Kossuth-díjas színművészt, a Nemzet Színészét, a Nemzeti Színház társulatának tagját január 11-én 14 óra 30 perckor búcsúztatják a Farkasréti temető Makovecz-termében - tudatta a színész családja, a Nemzeti Színház és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium.
Garas Dezső Kossuth-díjas színművészt, a Nemzet Színészét, a Nemzeti Színház társulatának tagját január 11-én 14 óra 30 perckor búcsúztatják a Farkasréti temető Makovecz-termében. A színész 77 éves korában, hosszan tartó betegség után hunyt el december 30-án, pénteken.
Elhunyt Ronald Searle brit képzőművész, akinek egy képzeletbeli lányiskoláról, a St. Trinianról készült kultikussá vált gunyoros képregényeiből több film is született. A 91 esztendős brit művész pénteken halt meg egy dél-franciaországi kórházban.
Hétfő este ünnepélyes keretek között megnyílt a Magyar Nemzeti Galéria legújabb kiállítása, melyen a Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott által húszmillió forintért rendelt képek is láthatók. Igaz, külön teremben. A helyszínen jártunk.
Két nap és a hazai mozikba is berobban Sherlock Holmes. Guy Ritchie második Conan-Doyle-feldolgozáson alapuló moziját, az Árnyjátékot világszerte nagy várakozás előzte meg, aztán a kritikusok meglehetősen vegyesen nyilatkoztak róla. Kedvcsinálóként - premier előtt - összegyűjtöttünk néhány érdekességet.