Ha valaki Kúnos Lászlótól, a neves műfordítótól, a Corvina könyvkiadó vezetőjétől azt kérdezi, hogy sikerült az előző év, akkor kicsit keserűen azt válaszolja, ellopták az édesapját. A híres orvost a falról, a lakásból. Az édesapáról a képet Scheiber Hugó készítette - egy vacsoráért cserébe -, s a műalkotást akkor lopták el, amikor a könyvkiadóban Kúnos László épp a Népszava újságírójával…
Valami nagyon sürgős a Kaposvári Egyetemen. December 25-én írták ki a színházi és látványtervezői tanszéket összefogó Színházi Intézet vezetőjének a pályázatát. Eddig az egyetem jól megvolt intézetek nélkül, most azonban a művészeti karon egyszerre hármat is létrehoznak. Méghozzá villámgyorsan. Január 24-ig adható be a pályázat, s egy hét múlva már döntenek is az eredményről.
Empire és biedermeier bútorművészet Magyarországon címmel látható kiállítás április1-ig a Budapesti Történeti Múzeumban. A Rostás Péter művészettörténész által rendezett tárlat kronológiai rendben mutatja be az 1820-as években megszülető magyar polgárság legszebb bútorait, megmutatja, hogy a biedermeier színes, élénk és, hogy a modern stílus előfutára.
"Ha szabad a magyart a magyarból magyarázni"címmel a Petőfi Irodalmi Múzeumban nagyszabású nyelvészeti konferenciát tartanak. Témája: az "ismeretlen eredetű" szavak és jelenségek a magyar nyelvben és kultúrában a Czuczor-Fogarasi-szótárhoz viszonyítva. Fővédnök: Schmitt Pál köztársasági elnök.
A színházat 1992-ben alapította Novák János, Székely Andrea valamint Lengyel Pál rendező, Orosz Klaudia tervező, Fábri Péter és Kárpáti Péter dramaturg.
Bejelentette az amerikai filmakadémia az idei Oscar első díjazottjait a technikai kategóriákban, és bemutatta a ceremóniát népszerűsítő kisfilmet. A filmtechnológia terén elért úttörő tevékenységéért Oscar-díjat kapnak a müncheni Arri vállalat dolgozói.
Bejelentette az amerikai filmakadémia az idei Oscar első díjazottjait a technikai kategóriákban, és bemutatta a ceremóniát népszerűsítő kisfilmet. A filmtechnológia terén elért úttörő tevékenységéért Oscar-díjjal jutalmazzák a müncheni Arri vállalat dolgozóit.
Felállt a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) új szakkollégiumi rendszere. A frissen kinevezett kurátorok névsorát és a kollégiumok tervezett idei költségvetését a szervezet pénteki budapesti sajtóreggelijén ismertette L. Simon László, az NKA Bizottságának elnöke.
Felállt a Nemzeti Kulturális Alap új szakkollégiumi rendszere, a frissen kinevezett kurátorok névsorát és a kollégiumok tervezett idei költségvetését pénteken mutatta be L. Simon László, az NKA Bizottságának elnöke.
Sorra zárnak be Bosznia-Hercegovina legnagyobb múltú kulturális intézményei a három etnikai közösség politikusainak véget nem érő vitái és az állami finanszírozás elapadása miatt - jelentette pénteken az AP.
Bírálta a Margaret Thatcher volt brit kormányfőről szóló Vaslady című filmet David Cameron, a szigetország jelenlegi miniszterelnöke, aki szerint rossz a Meryl Streep főszereplésével készült alkotás időzítése.
A híres mester, August Everding alapította müncheni Theaterakademie-n ősztől megváltozik az énekes- és zenész színházi művész-oktatás, a négyéves alapképzés után két év alatt szerezhető mester fokozat. A mesterképzést Kovalik Balázs vezeti, aki márciusban Hannoverben Kryztof Penderecki izgalmas művét, A louduni ördögöket, majd májusban egy új Figaro házassága előadást visz színre Braunschweigben.…
Tizennégy év után február 2-án tér vissza a köztévé képernyőjére Fábry Sándor humorista. A műsorvezető Fábry címmel 70 perces úgynevezett one man show-val jelentkezik kéthetente csütörtökönként az m1-en - jelentette be a műsor pénteki sajtótájékoztatóján a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója Budapesten.
Nem tervez újabb csapást mérni a múzeumokra a Nefmi, egyes színházaktól pedig azért vonták meg évad közepén az állami támogatást, mert a színházi év nem esik egybe a költségvetési évvel. A Nemzeti Kulturális Alap kollégiumai idén feleannyi emberrel működnek tovább, mint tavaly.
Két évig keringett a feketepiacon René Magritte hárommillió eurót érő festménye, az Olympia. Mivel az elrabolt képet nem sikerült értékesíteni, most egy műértő szakember segítségével visszakerült helyére, a brüsszeli Magritte-házban kialakított múzeumba - írja a La Repubblica című olasz napilap.