Beváltotta a reményeket Fliegauf Bence filmje Berlinben: a Csak a szél a zsűri nagydíját, a filmfesztivál második legrangosabb elismerését hozhatta el a 62. berlini szemléről szombat este. A filmről a német sajtó is szuperlatívuszokban írt. Tarr Béla tavalyi elismerése után Fliegauf a második magyar rendező, aki a Berlinalén a zsűri díját elnyerte. Az Arany Medvét a Taviani-fivérek Julius…
Régi vita elevenedik föl, olyan, amely az 1950-es évek elején civakodást okozott az amerikai FBI és a brit MI5-ös titkosszolgálat viszonyában. Fél század múltán azért került ismét előtérbe az ügy, mert Christopher Andrew, az angol történelmi levéltár egyik kutatója olyan adalékra bukkant, amely esetleg segíthet tisztázni Chaplin családi származását.
A HOPPart társulat ma este a Trafóban játssza a Hajrá Háry című produkciót, melynek tegnap tartották a budapesti bemutatóját Novák Eszter rendezésében. A független társulatot az elmúlt időszakban több díjjal is jutalmazták és egyre több külföldi fesztiválra kapnak meghívást.
Rendben lezajlott ugyan a február eleji Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál, de a színfalak mögött forrtak az indulatok, nemzetközi szakmai körökben pedig sokan bojkottálni akarták a rendezvényt. A művészeti igazgatót, Kristóf Krisztiánt ugyanis januárban egy improvizált szerződéssel ellehetetlenítették, édesapjának, a Fővárosi Nagycirkuszt 24 évig vezető Kristóf Istvánnak pedig február 10-én…
Újra együtt áll kamerák elé Az angol beteg című filmklasszikus két főszereplője: Kristin Scott Thomas és Ralph Fiennes a Screen című filmes lap szerint.
Újra együtt áll kamerák elé Az angol beteg című filmklasszikus két főszereplője: Kristin Scott Thomas és Ralph Fiennes a Screen című filmes lap szerint.
Két személy, a szavazás felett őrködő PwC pénzügyi tanácsadó cég két szakembere hamarosan már tudni fogja, hogy idén kik kapják az amerikai filmipar legrangosabb elismeréseként számon tartott Oscar-díjat.
Forest Whitaker alakítja majd Desmond Tutut, "Dél-Afrika lelkiismeretét" Roland Joffé életrajzi-politikai művében - értesült a Screen című filmes szaklap.
Forest Whitaker alakítja majd Desmond Tutut, "Dél-Afrika lelkiismeretét" Roland Joffé életrajzi-politikai művében - értesült a Screen című filmes szaklap.
A Magyar Nemzeti Galéria (MNG) gyűjteményének tizennyolc kiemelkedő jelentőségű festménye került fel gigapixeles felbontásban a múzeum honlapjára; négy képhez interaktív alkalmazás is készült.
Ha valaki végigsétál a Rákóczi úton, kezében egy magasra tartott ötágú vörös csillaggal, két eset lehetséges: provokátor vagy művész. Szombathy Bálint munkáiban és művészeti akcióiban rendszeresen megjelennek a huszadik századi totalitárius diktatúrák jelképei. Aktuális kiállításának középpontjába is az ötágú csillagot helyezte.
Szenzációnak számító tételt szerepeltet egyik tavaszi árverésén a Sotheby's aukciósház: eladásra kínálja Edvard Munch Sikoly című képének utolsó még magánkézen lévő példányát.
Rendhagyó helyszínen, a világhírű New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MoMA) lép fel nyolc alkalommal a német Kraftwerk, az elektronikus zene történetének egyik legfontosabb zenekara.
Vakok és gyengénlátók is megcsodálhatják a firenzei Uffizi-képtár kincseit a számukra kialakított tárlaton. Az antik szobrokat és Botticelli Vénuszát is kézzel tapinthatják.
A budapesti A38 hajó győzött "a világ legjobb bárja" címért tartott internetes közönségszavazáson, amelyet az egyik rangos útikönyvkiadó, a Lonely Planet rendezett.
Al Di Meola, a Machine Head, a Sepultura és a Korpiklaani is koncertet ad az idei székesfehérvári zenei fesztiválon, a FEZEN-en, amelyet augusztus 2-4. között tartanak a MÁV Előre pályán.
A Magyar Közlöny kedden délután megjelent legfrissebb számában olvasható a Kossuth- és Széchenyi Bizottság tagjairól szóló miniszterelnöki határozat. A lista egy kivétellel megegyezik a tavalyival.
A Vígegyetem-sorozat következő "szemináriumát" A pestis című előadás után, február 29-én szerdán tartják a Vígszínház Házi Színpadán. Az eseményen a nézők az előadás alkotóival találkozhatnak.
Mi a közös a kisfiús mosolyú George Clooney-ban, a még mindig sármos Brad Pittben, az ezerarcú Gary Oldmanben, az egyébként jó svádájú Jean Dujardinben és a szappanoperákban is feltűnő Demián Bichirben? Mind az öten Oscar-esélyesek. Sorozatunk első részében a legjobb férfi színész kategória jelöltjeit vesszük számba.
A kedd esti tévéműsorból ezúttal egy felettébb megrázó és egy elképesztően vicces háborús filmet, illetve egy zseniális scifi-akció-horrort ajánlunk olvasóinknak.
Új helyszíneket kell keresni Varnus Xavér márciusi felvidéki koncertsorozatának, mert a pozsonyi érseki hivatal nem engedélyezte, hogy az orgonaművész a pozsonyi Szent Márton dómban, ismertebb nevén a koronázótemplomban tartsa meg az ott tervezett koncertet.
Új helyszíneket kell keresni Varnus Xavér márciusi felvidéki koncertsorozatának, mert a pozsonyi érseki hivatal nem engedélyezte, hogy az orgonaművész a pozsonyi Szent Márton dómban, ismertebb nevén a koronázótemplomban tartsa meg az ott tervezett koncertet - közölte kedden az MTI-vel a koncertsorozat produkciós munkatársa, Héger Rudolf.