A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága elismeri, hogy a sajtóirodájuk által készített német nyelvű háttéranyag, az, amit a Berlinale díjkiosztója utáni sajtótájékoztató résztvevői székeire raktak, lektorálatlan volt. A KIM azt állítja, céljuk az volt, hogy a film alapját képező rasszista sorozatgyilkosság hátteréről információkat…
Két nemzetközi szakíró és amerikai kollégánk a legfontosabb kategóriák esélyesei mellett elmondták azt is, kinek kellene a díjat kapnia – és kiket kellett volna még jelölni.
Az emberi test, ahogyan eddig nagyon kevesen látták: ezt kínálja a budapesti Váci1 üzletházban mától látható The Human Body – Az emberi test című kiállítás.
Bár 2011-ben 2010-hez képest csökkent a Nemzeti Filmiroda által regisztrált filmek gyártási költsége, továbbra is több külföldi stáb érkezik Magyarországra forgatni - írja a Napi Gazdaság a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) adataira hivatkozva.
Szétdohányzott tüdő és elzsírosodott érfalak. Missziója szerint az egészséges életmódot oktatja látványosan a Budapesten ma megnyílt The Human Body – Az emberi test című kiállítás. A kritikusok kegyeletsértést, sőt, hullagyalázást emlegetnek.
Szakmai előadásokkal, vetítésekkel, ujj- és tenyérlenyomat vétellel is várják a krimi rajongókat szombaton a II. Krimifalók Napján a budapesti Odeon Lloyd moziban.
Tintoretto festményeivel kezdődik az idén Rómában tervezett nagy kiállítások sorozata: a 16. századi velencei művésznek először lesz önálló kiállítása az olasz fővárosban.
Melyik az a mondat, ami még soha nem hangzott el az Oscar-díjakról? Kik a legrettegettebb újságírók? Vendég vagy munkakutya? Egy magyar újságírónő Hollywoodból, akit mindenki irigyel. Návai Anikó azt is elmondja, mit tanácsolt Angelina Jolie-nak.
Két régi motoros, Glenn Close és Meryl Streep mellett két fiatal színésznő, Rooney Mara és Michelle Williams, valamint az Ízek, imák, szerelmekből is ismert Viola Davis küzd meg a legjobb női főszereplőnek járó Oscarért.
A hímzett szöveges konyhai falvédő műfaját gondolja újra Pittmann Zsófi és Pittmann Marci péntek este nyíló "Úgy érezte, szabadon él" című kiállítása a budapesti Pintér Sonja Kortárs Galériában.
A fővárosi Elektrotechnikai Múzeum lassú halálra ítélésétől és bezárásától tart az Eötvös Loránd Fizikai Társulat. Szakgyűjteményből közérdekű muzeális gyűjteménnyé minősítették át ugyanis a Kazinczy utcai Múzeumot, ami március 18-tól csak heti három napon lesz nyitva – írja az Index.
A két világhírű brit zeneszerző, Andrew Lloyd Webber és Gary Barlow, a Take That együttes frontembere közösen ír dalt II. Erzsébet brit királynő uralkodói jubileuma alkalmából.
A pénteki kínálatból ezúttal egy bájos filmet Tom Hanks főszereplésével, egy szívszorító fantasztikus-romantikus filmet és egy érdekfeszítő dokumentumfilmet ajánlunk olvasóinknak.