Elnapolhatja a kormány a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) március 1-jei határidővel tervezett egyesítését, a döntés oka az MNG jelentős adósságállománya.
Még nem érkezett meg a Budapesti Kamaraszínház támogatása, amelyre a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól (NEFMI) kapott ígéretet a teátrum az évad befejezéséhez.
A magyar múzeumi szakma, számos nemzetközi díjjal kitüntetett folyóirata, a Múzeum Café mostantól már a nagyobb újságboltokban is elérhető. A legfrissebb szám borítóján Gerhard Richternek kifejezetten a címlapra adott képe látható, aztán hírek, kiállítás-ismertetők, weboldal- és könyvajánlók.
Elnapolhatja a kormány a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) március 1-jei határidővel tervezett egyesítését, a döntés oka az MNG jelentős adósságállománya.
Négy hónapot késik a Szépművészeti Múzeum és Magyar Nemzeti Galéria sokat vitatott összeolvadása, tudta meg lapunk kormányzati forrásból. A napokban kormányhatározat adja majd tudtul a döntést. Információink szerint Baán László, a Szépművészeti főigazgatója, az új, összevont múzeum leendő vezetője a 150 milliós tartozást felhalmozó Galériát nem kívánja addig átvenni, amíg a fenntartó, a Nemzeti…
Elnapolhatja a kormány a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) március 1-jei határidővel tervezett egyesítését, a döntés oka az MNG jelentős adósságállománya.
Előnyei is vannak, hogy a legtöbb közép- és kelet-európai tévétársaságnak a válság miatt megcsappant a büdzséje - mondta a spanyol nyelvű szappanoperákat gyártó amerikai Telemundo cég regionális értékesítési vezetője azt követően, hogy a TV2 megvásárolta a vállalat Jennifer Lopez egyik filmjén alapuló sorozatának sugárzási jogát.
A Nobel-díjas Kertész Imre "A kudarc" című regényének angol fordítását is jelölték a legjobb idegen nyelvű könyvek díjára az Egyesült Államokban. A fordítást Tim Wilkinson készítette, a győzteseket várhatóan május elején jelentik be.
Marilyn Monroe-t választotta idei ikonjává a májusi cannes-i filmfesztivál, amely halálának ötvenedik évfordulóján idézi fel a híres amerikai színésznő emlékét.
Marilyn Monroe-t választotta idei ikonjává a májusi cannes-i filmfesztivál, amely halálának ötvenedik évfordulóján idézi fel a híres amerikai színésznő emlékét.
Még mindig nincsenek pontos információk arról, mi okozta a Szumátrán elhunyt magyar zenész halálát. Balatoni „Boli” Endre tragikus végzetéről mást mond a helyi kórház személyzete, és mást azok, akik közel álltak hozzá.
Ridley Scott világhírű brit rendező is részt vesz a Japánt 2011. március 11-én ért természeti katasztrófa és nukleáris válság első évfordulója alkalmából készülő dokumentumfilm készítésében.
Ridley Scott világhírű brit rendező is részt vesz a Japánt 2011. március 11-én ért természeti katasztrófa és nukleáris válság első évfordulója alkalmából készülő dokumentumfilm készítésében.
Budapestet is érinti készülő új lemezéhez kapcsolódó idei turnéján a Dead Can Dance: a világzenét játszó, nemrég visszatért brit-ausztrál duó, Lisa Gerrard énekesnő és Brendan Perry multiinstrumentalista október 17-én lép fel a Papp László Sportarénában, 16 évvel eddigi egyetlen magyarországi koncertje után.
Amikor Erdélyi Péter televíziós újságírásba fogott, az úgynevezett forró pontokat, a kelet-európai forradalmakat és a háborús övezeteket kereste fel. Napjainkban nyugodtabb vizekre evez, néprajzi, történelmi, régészeti, illetve politikai témájú dokumentumfilmekkel lepi meg a nagyközönséget.
A James Bond-filmek félévszázados történetét idézi fel az a kiállítás, amely az évforduló alkalmából a brit titkosszolgálat 007-es ügynökéről szóló filmek legérdekesebb kellékeit vonultatja fel a londoni Barbican Centerben.

Magyarul is megjelent Brian Selznick A leleményes Hugo Cabret című, sokszorosan díjnyertes mesekönyve, amelyből Martin Scorsese készített öt Oscar-díjjal jutalmazott filmet. A 126 perces családi mozit csütörtöktől vetítik a magyar filmszínházak.
Német művészettörténészek szerint inkább történelmi dokumentációs, semmint képzőművészeti értéke van azoknak a festményeknek, amelyeket egy cseh történész Adolf Hitler egykori magángyűjteménye darabjaiként azonosított.
A szerda esti tévéműsorból ezúttal az Oscar-díjátadó gála rövidített-feliratos változatát, egy titokzatos és komor filmdrámát és egy kiváló európai szkeccsfilmet ajánlunk olvasóinknak.
Megbillent Szegeden a 95 éves műemlék Szőke Tisza gőzhajó, miután az olvadó jég benyomta az elkorrodálódott, repedésektől hemzsegő oldallemezét, a kajütablakain pedig beömlött a víz. A tulajdonosok felszámolás alatt állnak, bár a hajót még meg lehetne menteni a pusztulástól.
Hatvanhat éves korában meghalt Davy Jones angol énekes, a The Monkees amerikai rockegyüttes egykori tagja. Egy floridai kórházban szívroham okozta halálát - adta hírül a TMZ hírportál.