Alternatív filmfinanszírozási alapot hozott létre a Magyar Filmművész Szövetség, mely jelképes, 10 eurós alaptőkével jött létre. Janisch Atttila a Magyar Filmművész Szövetség főtitkára azt mondja, a Filmszemle nem valami ellen született, hanem valami, méghozzá a magyar film mellett. "Az a dolgunk, hogy kidolgozzunk egy új, igazságos, a magyar filmkultúra sokszínűségét biztosító filmfinanszírozási…
Dvorák, Beethoven és Schubert után február 26-án Mozart-maratonnal folytatódik a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) nagysikerű sorozata a Művészetek Palotájában.
A történelem, a nemzeti emlékezet apró kövekből áll össze. Valószínűleg addig nem lesz a múlttal való szembenézés, megbékélés, míg minden áldozat, minden üldözött, szenvedő közösség története elő nem sejlik a múlt ködéből.
„Hirstöt tulajdonképpen könnyű volt megragadni: brutálisnak, cinikusnak lehetett ábrázolni, vagy akár lázadó művésznek (aki azért gazdag is), ráadásul volt az arcában valami tipikusan angol vérmesség és vaskosság, ettől egy Arsenal-drukkerre hasonlított. Koons viszont valamiféle kettősséget hordozott magában, egyfajta feloldozhatatlan ellentmondást a közönséges sunyiság és az aszketikus…
Üdvözli a Hinduizmus Egyetemes Társaságának elnöke Fliegauf Benedek új filmjét, amely egy négytagú roma család tragédiájáról szól. A Csak a szél című alkotás szerepel a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában. Rajan Zed szerint a film rávilágít a romákkal szembeni bánásmódra, és reméli, más európai nemzetek figyelmét is felkelti a cigányokkal kapcsolatban.
Paul McCartney, Elton John, Shirley Bassey és Ed Sheeran is fellép a királynő gyémántjubileumi koncertjén júniusban. A koncertet a BBC és Gary Barlow szervezi, a színpadot a Buckingham palota előtt, a Viktória királynő emlékműnél állítják fel.
Hogy lesz egy kéményből sudár női alak, vagy egy tengerparti sziklából bálna? Csak a képzeleten múlik. Egy holland illusztrátor ötletes képeket alkot hétköznapi fotókból.
Ambrus Attilát, vagy az ügyeit intéző ügyvédnőt megkereste már a Tv2-re műsort gyártó Hajdú Péter, az MTV-re igazolt Fábry Sándor, de valószínűleg az RTL-en adja majd első tévéinterjúját - írja az Origo.
Nemzeti drámáinkkal ünnepli az új Nemzeti Színház 10 éves jubileumát március 25-én: délután a Bánk bánt, az esti díszelőadáson pedig Az ember tragédiáját láthatja a közönség. Az ünnepi események részeként kiállításokat is rendeznek.
A Budapesti Kamaraszínház művészei utcai akciót rendeznek Károly körúti jegyirodájuk előtt pénteken 12 és 13 óra között a jegyek eladására, az előadások megmentésére. A Kamaraszínház jegyeinek többségére ezen a napon 50 százalékos engedményt adnak - olvasható a színház közleményében.
A svéd Arch Enemy, a New York-i Biohazard, a brit Enter Shikari és Engine Earz Experiment, az ausztrál Pendulum, az osztrák Parov Stelar Band, valamint a kanadai Danko Jones is fellép az idei Hegyalja Fesztiválon július 18. és 22. között.
Kézműves galéria, könyvtár, művészeti csarnok, teaszalon és látványkonyha is várja a közönséget az új budapesti Koreai Kulturális Központban, amelynek hivatalos megnyitóját pénteken tartják.