2012. március 2. péntek

márc. 2
6:45
A minisztérium valóban megmentené a Rajkó Zenekart? (Spa Trend Online)
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumba (KIM) tegnap várták azt a 12 híres zenészt, a Rajkó Zenekar egykori és mai tagjait, akik 2017-ig e védett név hordozói. Beleegyezésük nélkül a minisztérium nem teheti meg azt, amibe már bele is kezdett, hogy Rajkó néven új, állami fenntartású zenekart szervez. Gerendási István, aki a Rajkó Művészegyüttesnek 36 éve az igazgatója, sajátos…
márc. 2
6:47
Habán kerámiák könyve (Spa Trend Online)
Vörösváry Ferenc, Radványi Diána és Réti László munkájaként megjelent A habánok kerámiaművészete című kötetet. A tanulmányokkal ellátott album a Vörösváry Ferenc szerkesztette "A Kárpát-medence kerámiaművészete" című könyvsorozat negyedik darabjaként látott napvilágot, melyben 581 tárgy 713 fotója került közlésre.
márc. 2
6:49
Lovak és ékszerek a Millenárison (Spa Trend Online)
A Millenáris parkjában, annak füves területét tegnap délelőtt lovak lepték el. Egy kisebb ménes, mely március negyedikéig ott is marad. Furcsák a lovak, kis deszkalapokból vannak, de aki távolabbról figyeli őket, azt látja, hogy az egyik épp átsuhan egy pad fölött, egy kisebb, egy halovány zöld színű meg ráhajtja a fejét egy másik lóra. A piros deszkalapocskákból álló ló csupa vadság, a fehér…
márc. 2
7:42
A gondolat és a szív cirkusza újra Budapesten (Metropol)
Két és fél óra gondolatgazdag cirkuszi, mozgásművészeti és sokszor humoros show.
márc. 2
8:09
Tiziano-remekművet állítanak ki Londonban (hvg.hu)
Tetemes összeget, 45 millió fontot "fölhajtva" vásárolta meg közösen a londoni és a skót Nemzeti Galéria Tiziano mesterművét, a Diána és Kallisztót, amely így Nagy-Britanniában maradhat és a nagyközönség elé kerülhet.
márc. 2
8:54
VeszprémFest sztárokkal (Metropol)
Az idei, immár 9. rendezvényt július 18–21. között rendez­ik meg, a tízszeres Gram­my-díjas George Benson nyitja.
márc. 2
8:56
Olasz előadás a Trafóban (Metropol)
A Képek Ideje – Temps d’Images Fesztivál keretében látható a Trafóban március 2–3-án a Madeleine, az olasz Muta Imago társulat előadása.
márc. 2
8:58
Jon Bon Jovi 50 éves (Metropol)
Március 2-án ötvenéves Jon Bon Jovi amerikai rockzenész, a nevét viselő együttes alapítója. John Francis Bongiovi néven született New Jerseyben.
márc. 2
9:39
"Olyannyira szörnyűek lennénk, hogy ki kell irtani minket?" - heti mozipremierek (hvg.hu)
Nagy hírverés és megannyi kritika után a magyar mozikba is megérkezett Angelina Jolie rendezőként jegyzett háborús romantikus filmje, A vér és méz földjén. Scorsese 3D-s családi mozija, A leleményes Hugo, és egy újabb harcos film, a Warrior is debütált március elsején. Filmes ajánlók a hétre.
márc. 2
10:15
7,5 millióra büntette a TV2-t az NMHH (hvg.hu)
5 millió forintos büntetést kapott a TV2 a héten a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsától, mert egy gyilkosság áldozatának kiskorú gyerekeit – köztük egy 9 évest - megalázó módon szerepeltette a Mokkában. További 2,5 millió forintos bírság járt a tévének egy korhatári besorolást sértő hírműsorért.
márc. 2
11:18
Elhunyt Lucio Dalla olasz énekes és dalszerző (Metropol)
Elhunyt Lucio Dalla világhírű olasz énekes és dalszerző. Az olasz államfő olyan művészként méltatta, akit számos olasz nemzedék a szívébe zárt.
márc. 2
12:57
Rákosi 60. születésnapjáról is megemlékezne a Néprajzi Múzeum (hvg.hu)
Tizenegy új időszaki kiállítás szerepel a Néprajzi Múzeum (NM) 2012-es programjában - számolt be az intézmény pénteki budapesti sajtóreggelijén Fejős Zoltán főigazgató, aki a március 5-i Néprajzi Múzeum napjáról is szót ejtett.
márc. 2
13:57
2011 legjobb könyve - Elindult a szavazás (Spa Trend Online)
Megkezdődött a 2011 legjobb köteteit kereső Aranykönyv díj internetes közönségszavazása: pénteken reggel óta máris több mint 800-an voksoltak kedvencükre.
márc. 2
14:00
A Balassi Intézetbe költözik a Rajkó zenekar (Metropol)
A próbajáték után 19 muzsikus alkotja a Rajkó Nemzeti Zenekart, a Design Terminál Nonprofit Kft. keretében működő muzsikus társulat vezetője Sket István táncművész lett, a produkciós vezető-koreográfus Barna István táncpedagógus, a zenekar művészeti vezetője pedig Sárközi Ferenc zongoraművész.
márc. 2
14:54
Nincs pénz a Kernstock-villa felújítására (Metropol)
Nyergesújfalu időlegesen lemondott a Kernstok-villa felújításáról, mivel az önkormányzatnak nincs 60 millió forint önrésze a felújításra elnyert 93 millió forinthoz.
márc. 2
15:21
Már forgatják a filmet Indiában Oszama bin Laden elfogásáról (hvg.hu)
Indiában forgatja az Oszama bin Laden terroristavezér elleni rajtaütésről szóló filmet az Oscar-díjas Kathryn Bigelow. A BBC weboldala szerint a rendező nyolc-tíz napja van Indiában, és az ország északi részén fekvő Csandígarh-ban dolgoznak. Hivatalos címe még nincs a filmnek, a főszereplőt, bin Ladent a 27 éves ausztrál színész, Joel Edgerton játssza.
márc. 2
15:30
Lou Reed 70 éves (Metropol)
Március 2-án 70 éves Lou Reed amerikai énekes, dalszerző, szövegíró, a legendás Velvet Underground együttes egykori tagja. Reed nem csak rockzenész, az amerikai költészet egyik megújítójának tartják, írásait egyetemeken tanítják.
márc. 2
15:48
Meghalt a bécsi Volksoper híres rendezője (Metropol)
Életének 96. évében elhunyt Otto Fritz, a Bécsi Volksoper egykori igazgatóhelyettese, a bécsi Konzervatórium opera osztályának vezető tanára.
márc. 2
15:50
Lionel Richie újra Budapesten (Metropol)
Hét év után ismét Magyarországon lép fel Lionel Richie: a 62 éves világhírű amerikai énekes-zeneszerző november 21-én a Papp László Budapest Sportaréna színpadán ad koncertet.
márc. 2
18:39
Megkínzott hadifoglyot játszik Colin Firth (hvg.hu)
Egy pár lesz a filmvásznon Colin Firth és Nicole Kidman: az ausztrál színésznő ugrik be ugyanis Rachel Weisz helyére és alakítja a Firth játszotta második világháborús veterán feleségét, aki segít úrrá lenni férje háborús emlékek okozta rémálmain és szorongásain.
márc. 2
18:48
Brad Pitt és George Clooney melegekről szóló darabban játszik (Metropol)
A filmcsillagokkal tűzdelt jótékony célú előadással az azonos neműek házasságának tilalma elleni harcra akarnak pénzt gyűjteni. Brad Pitt és George Clooney már régóta támogatja a melegek és leszbikusok jogaiért folytatott küzdelmet.
márc. 2
18:57
Psycho 2.0: Scarlett Johanssont késelik meg a zuhany alatt (hvg.hu)
Scarlett Johansson játssza az Alfred Hitchcock Psycho című klasszikus horrorjának forgatásáról szóló játékfilm egyik főszerepét. A világhírű brit filmrendezőt Anthony Hopkins alakítja az életrajzi filmben, amelyben Helen Mirren is feltűnik Hitchcock feleségeként - számolt be részletekről pénteken a The Daily Telegraph online kiadása.
márc. 2
19:15
Indiában forgatják az Oszama bin Laden-filmet (Infostart)
Indiában forgatja az Oszama bin Laden terroristavezér elleni rajtaütésről szóló filmet az Oscar-díjas Kathryn Bigelow.
márc. 2
19:51
Jáksó és az a bizonyos kétmilliárd. Interjú (hvg.hu)
Vasárnap majdnem egy időben kezdődik a köztévén a Marslakók című sorozat, míg az RTL Klubon a Heti Hetes legújabb szezonja. Mindkettőhöz van köze Jáksó Lászlónak. A hvg.hu rákérdezett mi, merre? És főleg: miből, mennyiért?
márc. 2
20:09
Napi tévéajánló: Antikrisztus, Peter Gabriel és a New Blood Orchestra, Dealer (hvg.hu)
A péntek esti tévéműsorból ezúttal egy különleges koncertfilmet és két torokszorító kortárs művészfilmet ajánlunk olvasóinknak.
márc. 2
21:39
Ruháival takarta testi hibáit a híres festőnő (hvg.hu)
Frida Kahlo mindössze öt éve előkerült különleges ruháiból és ékszereiből készít elő kiállítást a mexikói festőnő híres házában, a Casa azulban működő múzeum a latin-amerikai ország fővárosában.

Keresés