Bécsben egyre inkább felpörög a Klimt-év nagyszabású programsorozata. De az osztrák fővárosban egyébként is nagy presztízse van a kultúrának. Bécsben 2001-től 2010-ig 45 százalékkal nőtt a kultúra dotációja. A gazdasági válság miatt tavaly és az idén viszont stagnált a támogatás mértéke, bár nem csökkent.
A lap szépirodalmi profilját megőrizve a társművészetek felé is nyitó világhálós változattal jelentkezik a 65 éve elindult szegedi Tiszatáj folyóirat a tiszatajonline.hu címen.
Ha Vágási Ferinek 1996 karácsonyán maradt volna egy kis félretett pénze, beszállt volna az internetbe. Ha beszállt volna, ma ő lenne a gazdagréti Steve Jobs. Vagy ami még annál is jobb: a marslakok.hu című internetes újság kiadója. Vasárnap este elindult a köztévé teleregénye. Láttuk.
Egy háromdimenziós "zöld" mesére, a Dr. Seuss könyve nyomán született Lorax című animációra váltották a legtöbb jegyet a hét végén az észak-amerikai mozikban a nézők. A 70,7 millió dolláros (15,6 milliárd forintos) premier hétvégi bevétel a mozis toplista csúcsára röpítette a filmet, amely egyelőre az idei év legsikeresebben bemutatkozó produkciója az Egyesült Államokban és Kanadában.
Ismét Budapesten lép fel a '90-es évek elektronikus zenei színtérenék egyik meghatározó csapata, a The Prodigy. A brit zenekar április 28-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet.
Bár Andrew G. Vajna egy Blikknek adott interjúban azt állította, megállapodott Joe Eszterhas és Oliver Stone magyarországi látogatásáról, a Magyar Nemzeti Filmalap arról tájékoztatta az atlatszo.hu-t, hogy nincs még ilyen megállapodás.
Elhunyt az Oscar-díjas Ralph McQuarrie, Darth Vader, Chewbacca, R2-D2 és sok más Star Wars-hős megrajzolója, akinek munkája sokat segített George Lucasnak a csillageposz megalkotásában.
A gyerek nem mini felnőtt, vallják a szülők és a nevelési szakemberek, de azért el lehet képzelni, hogy nézne ki, mondjuk hentesként, katonaként vagy pankrátorként. Egy párizsi fotós meg is örökítette a fiát a legkülönfélébb szakmákkal járó szerelésben.
Elhunyt az Oscar-díjas Ralph McQuarrie, Darth Vader, Chewbacca, R2-D2 és sok más Star Wars-hős megrajzolója, akinek munkája sokat segített George Lucasnak a csillageposz megalkotásában.
Kéthetes turnéra indult Ausztráliába Mundruczó Kornél Nehéz istennek lenni című előadása, amelyet a március 18-ig tartó Adelaide Fesztiválon láthat a közönség.
Székelyudvarhelyen zárta koncertkörútját vasárnap a 2011-es X-Faktor nyolc legjobb versenyzője - közölte az erdélyi Krónika. A hat helyszínes fellépéssorozatra a szervezők szerint mintegy tízezer rajongó váltott jegyet.
Ernest Hemingway életének utolsó tíz évéről készül filmet rendezni Andy García, aki a latin-amerikai alkotások legrangosabb seregszemléjeként emlegetett guadalajarai fesztiválon beszélt terveiről.
Nyolcmillió parányi szoborral lett gazdagabb a Tate Modern Londonban: a kortárs művészet egyik fellegváraként ismert múzeum megvásárolta Aj Vej-vej kínai művész porcelán napraforgó magjainak egy részét, de a nyolcmillió szem még így is csak tizede a teljes "alkotásnak".
Nyolcmillió parányi szoborral lett gazdagabb a Tate Modern Londonban: a kortárs művészet egyik fellegváraként ismert múzeum megvásárolta Aj Vej-vej kínai művész porcelán napraforgó magjainak egy részét, de a nyolcmillió szem még így is csak tizede a teljes "alkotásnak".
Új fejezetet akar nyitni a klímavédelem jegyében az építészet történetében a dessaui Bauhaus: a 20. századi építészet egyik jelképe példát akar mutatni azzal, ahogy műemléki jellegének megóvását figyelembe véve környezettudatos felújításon esett át.
Az eredeti animációs film 2004-es bemutatója után nyolc évvel háromdimenziós változatban láthatja újra a közönség áprilistól a Nyócker című nagy sikerű alkotást, ezúttal Nyócker 8D címmel.
Önérzetből, büszkeségből, félelemből rejtett titkok tárulnak fel Szabó István március 8-tól látható új filmjében, Az ajtóban. Szabó Magda azonos című, önéletrajzi ihletésű regényében Emerenc, a látszatra rideg házvezetőnő és az írónő különös kapcsolata örök érvényű kérdéseket vet fel szeretetről, hűségről, árulásról. Az Oscar-díjas Szabó István filmjének egyik főszereplője az Oscar-díjas Helen…
A hétfő esti tévéműsorban is mindenki megtalálhatja a kedvére való filmet, akad itt egy csavaros scifi, egy hatásos horror és egy szívhez szóló filmdráma is.