Helen Mirren Oscar-díjas brit színésznő jelenlétében mutatták be Szabó István filmrendező új filmjét, Az ajtót szerda este a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Levélben fordult a Károlyi Mihály-szobor alkotója Kövér Lászlóhoz, az Országgyűlés elnökéhez, hogy Siófok is szerepeljen az áthelyezésre váró szobor új helyszínei között - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
Fenyegető légkörben folyik a Magyar Állami Operaházban a létszámleépítés. A Magyar Operaénekesek Egyesületének vezetője Rácz István azt mondta, hogy nem nyilatkozhat a leépítésekről, mert az Operaházat vezető kormánybiztos fegyelmit helyezett kilátásba azoknak az énekeseknek, akik a ház renoméját rontják a nyilatkozataikkal. Az egyesület korábban többször is bírálta a kormánybiztos tevékenységét.
A debreceni Csokonai Színház igazgatóját, Vidnyánszky Attilát nevezte ki Szávai Ferenc, a Kaposvári Egyetem rektora a Színházi Intézet igazgatójának - jelent meg tegnap több internetes portálon.
Szívós munkása volt a magyar színházi életnek Lengyel Pál, az egri Harlekin Bábszínház igazgatója, a Magyar Bábművészek Szövetségének elnöke, a Magyar Színházi Társaság elnökségének tagja, aki 69-ik évében távozott közülünk. Ma temetik Farkasréten 14.15-kor.
A Black Comedy, a Centrál Színház ma debütáló előadása különlegesen kezdődik. Nem érdemes az utolsó pillanatban beesni a nézőtérre, ugyanis már az ajtónyitástól kezdve szól a zene a színpadon: a Beatles slágereit idézi meg a darab két színészét is felvonultató együttes, egy bő félórás egyvelegben, élő zenével.
Nádas Péterrel készült interjút közölt a Libération című napilap csütörtöki számának könyvmellékletében, mert a napokban jelent meg az író Párhuzamos történetek című regénye franciául a párizsi Plon kiadónál.
2004-ben a Nyócker volt az első magyar egész estés, számítógép-animációval készült film, de nem csak ezért, hanem magyaros gettótémája miatt is kultikus rangra emelkedett. Most újra moziba kerül. De miért? Novák Erik producert és L. L. Juniort, a főszereplő hangját kérdeztük.
A végrendelet értelmében a most 19 esztendős Bobbi Kristinára száll az énekesnő minden személyes tárgya, így a bútorai, ruhái, ékszerei és autói is. Houston pénze egy vagyonkezelő alapba kerül.
Egy magyar borház, a Füleky Borászat lett a 2011-es Év Épülete az ArchDaily nemzetközi építészeti honlap szavazásán az ipari ingatlanok kategóriájában.
Bár a szakértői vélemények szerint menthetetlen a Szőke Tisza gőzös teljes hajóteste, bizonyos részei műtárgyi védelmet kaphatnak - közölte csütörtökön a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Műtárgyfelügyeleti Irodája.
Bár a szakértői vélemények szerint menthetetlen a Szőke Tisza gőzös teljes hajóteste, bizonyos részei műtárgyi védelmet kaphatnak - közölte csütörtökön a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Műtárgyfelügyeleti Irodája.
A jövő héten washingtoni vendégjátékra utazik a fővárosi Katona József Színház, amely ebben az évadban még további három bemutatót is tart. A március 31-én megrendezett színházak éjszakájára a Katona is készül: színházi peep-show és koncert is várja a közönséget. Az eseményen a budapesti színházak együtt vesznek részt.
Ellenállásba ütközik a lakosság részéről a Helsinkibe tervezett Guggenheim Múzeum építése: a finn fővárosban lakók 75 százaléka utasítja el a projektet - derült ki a Helsingin Sanomat című napilap felkérésére készített közvélemény-kutatásból. Hasonlóan elutasító a közeli Espoo és Vantaa városok lakossága is. Vantaa-ban például a válaszadók 82 százaléka van a múzeumépítés ellen.
Weboldal indult a Sziget fesztivál csaknem két évtizedes történetéből a legemlékezetesebb pillanatok felelevenítésére: a www.mienkasziget.hu címre álló- és mozgóképeket, blogbejegyzéseket várnak.
Ez a keddi Arsenal-Milan például. A kapus arca a második gól után. A szurkolóké a harmadikat követően. A szeretetreméltó, érthető, de azért elég félelmetes őrület. Ami mégiscsak játék. De minthogy teljesen mégsem az, felmerül a kérdés, meddig megható, és honnan szánalmas ez az egész. A rajongás.
Idén augusztus 6. és 13. között immár 20. alkalommal rendezik meg a Sziget fesztivált. A jubileumhoz kapcsolódva az elmúlt 19 év legemlékezetesebb szigetes pillanatait gyűjti és várja a most induló a www.mienkasziget.hu oldal.
Az ember általában büszkén emlékezik a napra, amikor szerelmes lett a focicsapatába. Tipp: soha ne nézzünk utána, minden úgy történt-e, ahogyan emlékezetünk megőrizte.
Háromdimenziós filmet készít Antal Nimród magyar származású amerikai filmrendező a Metallicának; a hírt a világhírű amerikai heavy metál zenekar jelentette be csütörtökön honlapján.
Nem emlékszem olyan időre, amikor másodosztályú csapatom volt. Az élvonalbeli tagság, a klub aranykora esett a fiatalkoromra. Az elmúlt tíz évben volt egy bajnoki címünk, egy bronzérem és több majdnem-bronzérem. Állandó felsőházi státusz – és ezekhez szépen ki is alakult az örök felsőházi öntudat. Nagy pofa, gőg. Jogos. Szálinger Balázs költő vall kedvenc csapatáról.
Az idén centenáriumukat ünneplő fővárosi épületek március 20-ig még csatlakozhatnak a Budapest100 elnevezésű programhoz, amelynek keretében az akcióban részt vevő házak április 14-én és 15-én megnyitják kapuikat az érdeklődők előtt.
Nick Hornby húsz éve minden futballszurkoló - értsd: igazi megszállott - bibliáját alkotta meg, bár nyilván nem azzal a szándékkal, hogy bibliát írjon. A szurkolói lét kiírása magából terápia volt számára, az olvasóknak pedig terápia lett minden sora. A megszállottság ábrázolása nem az adott futballkultúra függvényében érdekes, mégis: az angol, egyáltalán az európai futball a Fociláz óta annyit…
"A válságövezetek futballjánál nincs szebb, ott a legerősebbek a kötődések. 1999, dél-London, Croydon kerület. Válságövezet. Maros András prózaíróval állunk a sorban egy kiscsapat, a Crystal Palace pályájánál, a Selhurst Parknál" - Nagy Gergely írása.
A Scala milánói operaház zenekarának tagjai közleményt hoztak nyilvánosságra, amelyben leszögezik: nem engedelmeskednek a római kulturális tárca előírásainak, mivel szerintük az sérti művészi autonómiájukat.
Robert Mapplethorpe, Lakner Antal és John Cage kiállításai is szerepelnek a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum (Lumú) 2012-es programjában, amelyet Megyik János életműtárlatának csütörtöki megnyitója előtt ismertetett Bencsik János igazgató.
A csütörtök esti tévéműsorból ezúttal is három kivételes mozit válogattunk ki: minden idők egyik legnagyobb gengszterfilmjét, egy emlékezetes életrajzi alkotást és egy torokszorító filmdrámát.