Az európai film csillaga, az Oscar-díjas angol Helen Mirren főszereplésével látható mától a Szabó Magda népszerű regénye alapján az Oscar-díjas Szabó István rendezte új magyar film, Az ajtó. Érzelgős mesét bocsát útjára Stephen Daldry Rém hangosan és irtó közel címmel egy 11 éves New York-i kisfiúról, aki egzaltált módon gyászolja a tornyok elleni támadásokba belepusztult édesapját.
Háromdimenziós filmet készít Antal Nimród magyar származású amerikai filmrendező a Metallicának; a hírt a világhírű amerikai heavy metál zenekar jelentette be tegnap a honlapján.
Zenetörténeti eseménynek lesz tanúja az, aki március 23-án Salzburgban bejut Mozart szülőházának mai báltermébe. Florian Birsak osztrák pianista ekkor mutatja be azt az eddig ismeretlen zongoradarabot, amelyre a zeneszerzőről elnevezett alapítvány bukkant rá.
Az Oscar-díjas angol színésznő, Helen Mirren jelenlétében tartották meg szerda este Szabó István új filmjének, Az ajtónak a díszbemutatóját Budapesten.
Egy héttel később érkezik Magyarországra a Budapesti Tavaszi Fesztiválon játszó John Malkovich, akinek térdműtéte miatt kellett változtatnia az eredeti terveken.
Újraindul a tavaly ősszel bezárt budai szórakozóhely, a Zöld Pardon (ZP) valószínűleg a Rákóczi híd budai hídfőjénél, azon a helyen, amelyet korábban az önkormányzat felajánlott a szórakozóhely vezetőségének.
Mindig is érdekelte, mitől más az európai filmipar, mint mondjuk az ázsiai vagy az amerikai? Hogy mitől van Európában felismerhető filmnyelv, és mért van az, hogy az összes filmkészítő ismeri egymást? Meghívjuk a kontinens filmszakmájának egyik legfontosabb laboratóriumába: ez a Berlinale Talent Campus. A jövő fiatal filmesei egy helyen. Nézzen be!
Rockakadémia indul áprilistól a harminc évnyi zeneoktatási tapasztalattal rendelkező THÉBA Művészeti Akadémia keretében; az elsősorban a tizen- és huszonévesek számára alapított szakképzés vezetője Szigeti Ferenc, a Karthago együttes alapítója, a tanárok között a magyar rockzene több ismert szereplője megtalálható.
Rockakadémia indul áprilistól a harminc évnyi zeneoktatási tapasztalattal rendelkező THÉBA Művészeti Akadémia keretében. Az elsősorban a tizen- és huszonévesek számára alapított szakképzés vezetője Szigeti Ferenc, a Karthago együttes alapítója, a tanárok között a magyar rockzene több ismert szereplője megtalálható.
Fiataloknak szóló hangjátéksorozatot indít a MR1-Kossuth Rádió - írja közleményében az MTVA kommunikációs igazgatósága. A hétfőn este fél 8-kor debütáló Időfutár Tasnádi István ötlete alapján, Tövisházi Ambrus zenéjével készül, és egy kamaszlány kalandjait követi minden hétköznap. A résztvevő színészek között van Fullajtár Andrea, Gyabronka József, Molnár Piroska, Péterfy Bori, Pokorny Lia és…
Több mint ötven értékes műalkotással, köztük Gustav Klimt két festményével gazdagodott a bécsi Belvedere múzeum egy magángyűjtő hagyatékának köszönhetően - jelentették be pénteken.
Saját dalversenyt akarnak rendezni azerbajdzsáni emberi jogi csoportok a május végi Eurovíziós Dalfesztivál idején, hogy felhívják a figyelmet a politikai üldöztetésekre hazájukban.
Helen Mirren eddigi pályafutásában Emerenc karakterének megformálása volt az egyik legnagyobb kihívás. Az Oscar-díjas brit színész erről Berlinben beszélt pénteken, Szabó István új filmje, Az ajtó németországi premierje előtt. A bemutató előtt Helen Mirren újságíróknak azt mondta: soha nem volt még akkora különbség saját személyisége és a szerep között, mint Emerenc, a magyar házvezetőnő esetében.
Budapesti Kamaraszínházban, az eseményen a színház dogozói azt szerették volna megtudni, hogy mikor kapják meg hónapok óta elmaradt bérüket és meddig lesz állásuk.
Max Jason Mai (MJM) rockzenész, énekes-dalszerző és ritmusgitáros személyében egy "fiatal és tehetséges" muzsikus képviseli Szlovákiát az idei Eurovíziós Dalfesztiválon Bakuban - olvasható a fesztivál hivatalos honlapján.
Rendkívüli társulati ülést tartottak pénteken a Budapesti Kamaraszínházban. Az eseményen a színház dogozói azt szerették volna megtudni, hogy mikor kapják meg hónapok óta elmaradt bérüket és meddig lesz állásuk.
Végelszámolás indult a Budapesti Kamaraszínház ellen, erről tájékoztatta volna a tulajdonos, a Vagyonkezelő Zrt. egyik vezetője, Nagy Attila péntek délután a társulatot. Zsebre dugott kézzel kiállt a pódiumra, és közölte, hogy hang és képrögzítés nem lehetséges.
Egy dél-karolinai idősotthonban elhunyt csütörtökön Jimmy Ellis, az egyik első diszkózenekar, az 1970-es években népszerű The Trammps énekese. 74 éves volt.