2018. január 22. hétfő

jan. 22
0:06
Három hete áll ez a film a sikerlista élén (Hírstart)
Harmadik hete vezeti az észak-amerikai mozis jegybevételi listát a Jumanji - Vár a dzsungel, és ezzel a Sony Pictures minden idők ötödik legtöbb bevételt hozó filmje lett.
jan. 22
1:36
Már azt is tudjuk, mikor tervezik bemutatni a Fekete Özvegy-filmet (Hírstart)
Rohamléptekkel készül a produkció Scarlett Johanssonnak nem kell olyan sokat várnia, hogy zsebre tehesse rekordfizetését, ugyanis a Fekete Özvegy-film hamarabb jön, mint gondolnánk.
jan. 22
1:54
Kövér: A magyar a megmaradás nemzete (Hírstart)
A történelem ugyan szétválasztotta és szétszórta, de a kultúrájuk megtartja a magyarokat – jelentette ki a házelnök Dunaszerdahelyen.
jan. 22
4:42
Balázs Péter kapta az idei Bessenyei-díjat (Hírstart)
Balázs Péter színész-rendező kapta idén a hódmezővásárhelyi önkormányzat alapította Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat.
jan. 22
6:12
Megtörte a csendet: először beszélt a szörnyűségekről a világhírű színész (Hírstart)
Az Igazából szerelem sztárjának is voltak korábban gondjai, de a megpróbáltatások végül sikerhez vezettek.
jan. 22
6:18
Arany Bohóc-díjat nyert ifj. Richter József (Startlap)
A közönségdíjat is ő nyerte.
jan. 22
6:24
Arany Bohóc-díjat nyert ifj. Richter József (hirado.hu)
Ifjabb Richter József és felesége, Merrylu négy állatszámmal szerepelt a 42. Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon.
jan. 22
6:30
Arany Bohóc-díjat nyert ifj. Richter József (Hírstart)
Ifjabb Richter József és felesége, Merrylu négy állatszámmal szerepelt a 42. Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon.
jan. 22
7:00
Áldás, védelem, remény (autopro)
Gyermek- és ifjúkoromat három himnusz határozta meg. Az egyik időnként változott, kötelező volt hibátlanul tudni a legfrissebb változatot, és gyakran volt kötelező énekelni. Egy időben minden tanóra előtt. Szép, feszes testtartásban, lehetőleg kipirult arccal, csillogó szemekkel, hangosan, érthetően, nem holmi motyogós, mímelő szájmozgással.
jan. 22
7:06
Dohnányi, Durkó és Liszt műve szerepel a Nemzeti Filharmonikusok koncertjén (Hírstart)
Az esten Dohnányi Ernő Szimfonikus percek, Durkó Zsolt Hegedűverseny és Liszt Ferenc Dante-szimfónia című műve hallható Banda Ádám hegedűművész, a Nemzeti Énekkar Nőikara és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar előadásában.
jan. 22
7:45
Ma van a magyar kultúra napja (Infostart)
Koncertekkel, könyvbemutatókkal és irodalmi estekkel is ünneplik ma országszerte, valamint a határokon túl és szerte a világban a magyar kultúra napját.
jan. 22
8:30
Hányszor pusztíthat Godzilla, mielőtt megunjuk? (24.hu)
A Godzilla: Planet of Monstersben a címszereplő óriáshüllő ezúttal a távoli jövőben csap össze egy emberek és űrlények alkotta hadsereggel.
jan. 22
8:42
Hogy mi? A One Direction énekese lehet a következő James Bond (Hírstart)
Daniel Craig távozása már régóta érik, a készítők pedig szívesen látnának egy fiatal, friss arcot a legendás szerepben.
jan. 22
9:03
Rangos díjat nyertek magyar cirkuszosok (24.hu)
A rendkívüli állatos számáért tüntette ki a zsűri Monte-Carlóban Richter József csapatát.
jan. 22
9:12
Rangos díjat nyertek magyar cirkuszosok (Hírstart)
A rendkívüli állatos számáért tüntette ki a zsűri Monte-Carlóban Richter József csapatát.
jan. 22
9:14
Úgy ünnepelnek ilyenkor, mint egy nagy család, megadják a módját a gálának (Hírstart)
Huszonkettedik alkalommal rendezték meg a magyar kultúra napja gálát. A Stefánia Palotában tartott rendezvényen újabb tagokkal bővült a Magyar Kultúra Lovagrend: már 675 címbirtokos van.
jan. 22
9:30
Továbbra is a Jumanji a sláger az amerikai mozikban (Hírstart)
Már harmadik hete nem talál legyőzőre Dwayne Johnsonék akció- és kalandfilmje.
jan. 22
9:36
Továbbra is a Jumanji a sláger a mozikban (24.hu)
Már harmadik hete nem talál legyőzőre Dwayne Johnsonék akció- és kalandfilmje.
jan. 22
9:48
Kérdéses a Szikra sorsa (autopro)
A húszas években a Corvin mozi építésze, Bauer Emil tervei nyomán épült a Nyugati pályaudvarnál a Szikra mozi, amely akkoriban a legkorszerűbb filmszínház volt a városban. A rendszerváltás után a multiplexek megjelenésével moziként már nem volt fenntartható az ingatlan. Több próbálkozás történt a kulturális, szórakoztató funkció felélesztésére a mű
jan. 22
9:54
A Három óriásplakát Ebbing határában három kategóriában is tarolt (hirado.hu)
A hollywoodi színészcéh Martin McDonagh filmjét díjazta, a legjobb színész díját Gary Oldman kapta a Churchill filmért.
jan. 22
10:09
Luxusautókkal vette meg a kormányt Sztálin (24.hu)
A hetven éve kapott ajándékokban még irányjelző vibrátorok is voltak!
jan. 22
10:30
Kiss Tibi: Ha zenélek igazán élőnek érzem magam (Hírstart)
A Lakástalkshow ma esti vendége a Quimby frontembere, Kiss Tibi, aki őszintén mesél családjáról, világhoz való hozzáállásáról, szakmájáról, valamint a VIASAT3 adásában elárulja azt is, mit jelent számára a zene. Kiss Tibi saját bevallása szerint korábban hajlamos volt a depresszióra, önpusztító életet élt, ezért mára már nagyon figyel arra, hogy a
jan. 22
10:33
Gyász: elhunyt a világhírű magyar festőművész (Blikk)
Életének 80. évében elhunyt Hencze Tamás Kossuth-díjas festőművész – tájékoztatta a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia hétfőn az MTI-t.
jan. 22
10:42
Százak búcsúztatták a Cranberries énekesnőjét (24.hu)
A megemlékezést a múlt héten elhunyt Dolores O’Riordan szülővárosában rendezték.
jan. 22
10:42
Mesék, amelyeket tovább kell mondani (autopro)
Csender Levente új novelláskötetét, az Örök utcát a következő Cholnoky Viktor-idézettel indítja: „Hiszen azt hittem, hogy örökre megszabadultam már magától, és nem fogja többé a gondolkozásomat megterhelni olyan mesékkel, amikre senkinek szüksége nincs, de amiket mégiscsak mindig tovább kell mondanom!
jan. 22
10:48
Újabb Disney-meséből lesz élőszereplős verzió (Startlap)
Most A kőbe szúrt kard című, az Artúr-legendát feldolgozó rajzfilm filmes feldolgozását jelentették be.
jan. 22
11:12
Három dráma, három rendező, három előadás (Hírstart)
A szombaton reggel megejtett sorsolás alapján Festmény és falióra a buszon címmel kellett színdarabot írni a versenyzőknek délután öt óráig. A Jónás Gabriella, Verebes Ernő, Tari István összeállítású zsűri egyhangú döntése értelmében a drámaírók versenyében Oláh Tamás lett az első, Toma Viktória a második, Csík Mónika pedig a harmadik helyezett. A
jan. 22
11:18
Különleges kísérletbe kezd az HBO (Hírstart)
Egy alkalmazásnak köszönhetően a nézők maguk választhatják ki, hogy melyik szereplő szemszögéből követik az HBO új sorozatának történéseit. A Mosaic kínálata egyelőre egyetlen hatrészes alkotásból áll, de a hvg.hu beszámolója szerint újabb produkciók érkezhetnek a platformra. Ma ismerkedhetnek meg a nézők a tévézést új szintre emelő Mosaic nevű meg
jan. 22
11:24
Díjazott a Színészek Szakszervezete (Hírstart)
Kihirdették a SAG Awards győzteseit Kihirdették a SAG Awards győzteseit, avagy egy újabb lépéssel kerültünk közelebb ahhoz, hogy ki fogja nyerni márciusban az Oscar-díjakat.
jan. 22
11:30
Morgan Freeman tapsvihart okozó beszólással vette át az életműdíját (Startlap)
Vasárnap tartották a SAG-díjátadót, ahol Morgan Freeman mellett díjat kapott többek között Gary Oldman, Nicole Kidman, a Wonder Woman és William H. Macy is. Freemannek pedig feltűnt valami fura a szobron.
jan. 22
11:48
Vicces diktátor lesz új filmjében Michael Caine (24.hu)
Előzetest kapott a Dear Dictator című komédia, amelyben a színészlegenda által megformált zsarnok és egy tinilány barátságáról fog szólni.
jan. 22
11:54
A 10 legfontosabb állomás Heath Ledger karrierjében (Hírstart)
10 éve, hogy Heath Ledger nincs köztünk Cikkünkben a tragikusan fiatalon elhunyt Oscar-díjas ausztrál színészre, Heath Ledgerre emlékezünk, aki 10 éve hagyott itt minket.
jan. 22
12:03
Tom Cruise, Mel Gibson és Russell Crowe a hollywoodi citromdíj jelöltjei között (Infostart)
A Transformers: Az utolsó lovag című akciókalandfilm kilenc kategóriában esélyes az Oscar-díjak ellenpontjaként átadott Arany Málna-díjra. A jelöltek között szerepel Tom Cruise, Russell Crowe és Mel Gibson is.
jan. 22
12:06
A Himnuszról nemcsak a hazafiság, a történelem és a nemzeti közösség érzése juthat eszedbe (Startlap)
Ma van a magyar kultúra napja, Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát. Ez viszont nemcsak egy patetikus esemény, üzenete sokkal személyesebb is lehet.
jan. 22
12:06
Több mint száz évig lappangtak a Himnuszt is tartalmazó Kölcsey-kéziratok (Hírstart)
1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, mert Kölcsey Ferenc – a kézirat tanúsága szerint – 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt, amelyet hivatalosan csak az 1949. évi alkotmányt alapjaiban módosító 1989. évi XXXI. törvény iktatta nemzeti jelképeink sorába.
jan. 22
12:18
Egy nap alatt eldőlt, hogy ki nyeri a vajdasági magyar drámaíróversenyt (Hírstart)
Festmény és falióra a buszon címmel kellett színdarabot írni néhány óra alatt.
jan. 22
12:24
Egy nap alatt eldőlt, hogy ki nyeri a vajdasági magyar drámaíróversenyt (Hírstart)
Festmény és falióra a buszon címmel kellett színdarabot írni néhány óra alatt.
jan. 22
12:24
Eligazítás nem csak pedagógusoknak (autopro)
Január 25–26. között rendezik meg a HUBBY (Hungarian Board on Books for Young People), a PIM (Petőfi Irodalmi Múzeum) és a KRE Gyerek- és Ifjúsági Irodalmi Kutatócsoport közreműködésével a kortárs gyerek- és ifjúsági irodalmi konferenciát a Mesemúzeumban és a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Amikor olyan nagy mennyiségben ömlenek a nemegyszer kétes érték
jan. 22
12:30
Heath Ledger már 10 éve nincs köztünk (Hírstart)
Heath Ledger pontosan 10 éve, 2008. január 22-én hagyott itt minket. A fiatalon, 28 évesen elhunyt ausztrál származású színész hatalmas tehetség volt, aki az utolsó filmjeivel, mint a Túl a barátságon, A sötét lovag, vagy a Doctor Parnassus és a képzelet birodalma karrierje csúcsára jutott és bizonyította, hogy sokkal több, mint egy szépfiú. Rajong
jan. 22
12:30
Stand-Up Jazz és Filozófikus Pop: Mörk az Akusztik színpadán (hirado.hu)
Finomságokra hangolva érkezik a magyar zenei nagyszínpad egyik feltörekvő fellépője. Arról a Mörk zenekarról van szó, akik tavaly a Nagy-Szín-Pad zsűrijének jóvoltából idén a holland Euronics fesztiválon mutatkozhattak be.
jan. 22
12:36
Stand-Up Jazz és Filozófikus Pop: Mörk az Akusztik színpadán (Hírstart)
Finomságokra hangolva érkezik a magyar zenei nagyszínpad egyik feltörekvő fellépője. Arról a Mörk zenekarról van szó, akik tavaly a Nagy-Szín-Pad zsűrijének jóvoltából idén a holland Euronics fesztiválon mutatkozhattak be.
jan. 22
12:39
Elhunyt Hencze Tamás (Infostart)
Életének 80. évében elhunyt Hencze Tamás Kossuth-díjas festőművész - tájékoztatta a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia hétfőn.
jan. 22
12:42
Szeged festőpoétája - kiállítás a Fekete Házban (hirado.hu)
Dinnyés Ferenc képeinek tárlata május végéig látható Szegeden.
jan. 22
12:48
Hiába tiltották be, újjáalakult a nagykanizsai kórus (Hírstart)
A Felsőtemplomban szentmisével egybekötött jubileumi koncertet tartott szombaton a Szent Imre kórus.
jan. 22
12:54
Tarolhat a Transformers 5 az Arany Málna-gálán (24.hu)
De a Baywatch, A múmia és A sötét ötven árnyalat is több kategóriában esélyes.
jan. 22
13:06
Merkel és Macron együtt kezdték meg a Debussy-emlékévet (Hírstart)
A német kancellár és a francia elnök egy munkavacsora után felálltak az asztaltól, és elmentek, hogy meghallgassák Daniel Barenboim koncertjét, amely Debussy műveiből állt össze.
jan. 22
13:15
Meghalt Henze Tamás Kossuth-díjas festőművész (168 Óra Online)
80 éves volt.
jan. 22
13:18
Tom Cruise, Russell Crowe és Mel Gibson is esélyesek az Arany-málnára (Startlap)
A Transformers: Az utolsó lovag című film kilenc kategóriában esélyes az Oscar-díjak ellenpontjaként átadott Arany Málna-díjra.
jan. 22
13:30
Számos programmal vár mindenkit az Országos Széchényi Könyvtár (hirado.hu)
Nyílt napot tart az Országos Széchenyi Könyvtár a magyar kultúra napja alkalmából.
jan. 22
13:42
Számos programmal vár mindenkit az Országos Széchényi Könyvtár (Hírstart)
Nyílt napot tart az Országos Széchenyi Könyvtár a magyar kultúra napja alkalmából.

Keresés