2018. február 21. szerda

febr. 21
0:39
A Liszt Teremben koncertezik a Sonus ütőegyüttes (Hírstart)
Szeretettel várnak mindenkit az Universitas-Debrecen következő hangversenyér február 26-án hétfőn 19.00 órakor a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Liszt termében, ahol a SONUS ÜTŐHANGSZERES EGYÜTTES HANGVERSENYÉT hallhatják. Művészeti vezető: Szabó István DLA  Jegyár: 1.500 Ft, diák- és nyugdíjas belépő: 1.000 Ft Jegyek a koncert napján 8.00-16.0
febr. 21
0:43
A Jel Színház legendás Woyzeck előadása Debrecenben (Hírstart)
A Jel Színház Woyzeck, avagy a szédület karcolata című, több nemzetközi díjjal kitüntetett előadása látható március 25-én 18 órától a debreceni Modemben. A debreceni Jel Fesztivál, és a Jel Színház hazai bemutatói óta valószínűleg sokan tudják, hogy Nagy József táncművész–koreográfus, aki korábban évtizedekig Franciaországban élt. Azt azonban, hogy
febr. 21
1:03
A Három nővért láthatjuk a Csokonai Színházban (Hírstart)
Pénteken mutatják be Csehov legismertebb darabját, a Három nővér című drámát Ilja Bocsarnikovsz rendezésében a Csokonai Színházban. A fiatal orosz rendező az elmúlt évadban mutatkozott be a debreceni közönségnek; akkor a Hogyan nevezzelek? című francia vígjátékot állította színpadra. A családról és barátságról egy vacsoraasztalnál mesélő komédia si
febr. 21
2:09
Sikerrel zárult az Előhívás – #V4filmfeszt (Hírstart)
Sikerrel zárult a hétvégén a Visegrádi Csoport országainak filmművészetét bemutató Előhívás – #V4filmfeszt az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A fesztivál a Külgazdasági és Külügyminisztérium – Balassi Intézet támogatásával valósult meg Magyarország V4-es elnöksége alkalmából. A négynapos eseményt február 14-én Íjgyártó István, a KKM kulturális és tu
febr. 21
4:54
A V4-ek kortárs képzőművészeinek alkotásaiból nyílt kiállítás Brüsszelben (Hírstart)
A visegrádi négyek kortárs képzőművészeinek alkotásaiból nyílt kiállítás Brüsszelben kedden.
febr. 21
5:18
The Art Of Letting Go: a harmadik szám az új Stone Temple Pilots-albumról (Hírstart)
Március 18-án jelenik meg a Stone Temple Pilots új, a zenekar nevét viselő albuma, amely az első lesz Jeff Gutt énekessel a fronton. A már ismert Meadow dal mellett most a The Art Of Lettin Go dalt is bemutatták.
febr. 21
6:03
Haltepertő és friss osztriga (Spa Trend Online)
Több mint száz hazai és nemzetközi étellel várják a látogatókat a VI. Halfesztiválon.
febr. 21
6:05
Ezúttal tényleg előnyt jelenthet a hazai pálya a BL-ben (Spa Trend Online)
A két mai mérkőzéssel befejeződik a nyolcaddöntők első felvonása.
febr. 21
6:07
F1 - Lehullott a lepel két új autóról is (Spa Trend Online)
Holnap a Mercedes és a Ferrari mutatja be idei autóját, majd pénteken a McLaren.
febr. 21
6:09
Agüero megütött egy szurkolót (Spa Trend Online)
A Manchester City játékosait biztonsági embereknek kellett bekísérnie az öltözőbe.
febr. 21
6:11
Teniszlabdazápor és füttykoncert (Spa Trend Online)
Az RB Leipzig veresége nem az eredményről marad emlékezetes.
febr. 21
6:13
Új edzőre lelt a Wolfsburg (Spa Trend Online)
Bruno Labbadia 2019 nyaráig írt alá szerződést a klubbal.
febr. 21
6:48
Furcsa véletlennek köszönhető Enyedi Ildikó első díja (Infostart)
Egy Arany Medve után visszatérni Berlinbe egy kicsit olyan, mint hazatérni - mondta Enyedi Ildikó első nagyjátékfilmje, Az én XX. századom felújított változatának kedd esti világpremierje után a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale).
febr. 21
6:54
Furcsa véletlennek köszönhető Enyedi Ildikó első díja (Hírstart)
Egy Arany Medve után visszatérni Berlinbe egy kicsit olyan, mint hazatérni - mondta Enyedi Ildikó első nagyjátékfilmje, Az én XX. századom felújított változatának kedd esti világpremierje után a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale).
febr. 21
7:00
Meztelenül akarták színpadra állítani Tenki Rékát (Hírstart)
Tenki Réka nem hagyta Alföldi Róbertnek, hogy meztelenül állítsa színpadra. A Testről és lélekről és a Budapest Noir című filmek szereplője mai napig egyszer sem vállalt meztelenkedést a színpadon, bárki is kérte rá. A színésznő elmesélt egy esetet, amikor Alföldi Róbert felajánlotta neki Éva szerepét Az ember tragédiája című darabban. „Amikor Alfö
febr. 21
7:18
Játékok Villontól Ginsbergig (autopro)
Egyben vakhitű ősbizalommal hiszem: ha bűnöm vérért kiált, azt a kötet majd jelzi valahogy. Ahogy azt is jelzi, ha jó nyomon járok.
febr. 21
7:30
Egy kiemelkedő hagyaték – Szalay Zoltán emlékkiállítása (168 Óra Online)
Már egy éve nincs köztünk Szalay Zoltán Táncsics Mihály-díjas és Joseph Pulitzer-emlékdíjas fotóriporter, a Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás szellemi atyja. Halálának évfordulóján, február 14-én nyílt meg az Örkény Könyvesbolt Cultiris Galériájában a tiszteletére rendezett emlékkiállítás. Harminc kinagyított fotográfiáját mutatják be, s a tár
febr. 21
8:12
NŐI ÍRÓK – ÍRÓ NŐK (Hírstart)
Nőnapi zenés irodalmi délutánt rendeznek 2018 március 2-án a Móricz Zsigmond Könyvtárban. A Móricz Zsigmond Kulturális Egyesülettel közösen szervezett esemény vendégei lesznek: Mihályi Zsófia, Elisa Rot Mikle és Sándor Anikó.
febr. 21
8:18
Gagyi a Trónok harca új évada... ja ez nem is az! (24.hu)
A Britannia című sorozat első évada alapvetéseivel kellően belelkesíti a nézőt ahhoz, hogy utána jó testes legyen a csalódás.
febr. 21
8:42
A Jel Színház legendás Woyzeck előadása Debrecenben (Hírstart)
A Jel Színház Woyzeck, avagy a szédület karcolata című, több nemzetközi díjjal kitüntetett előadása látható FEBRUÁR 25-én 18 órától a debreceni Modemben.
febr. 21
8:48
Apáca showból nincs olyan, hogy elég! (Hírstart)
Hónapokkal a bemutató előtt egymás után kell bejelenteni a plusz előadásokat, olyan gyorsan kapkodják a jegyeket a szuperprodukcióra. Most az augusztus 20-i napot nyitották meg a szervezők. Meghirdették a Szabadtéri kis színpadának nyári műsorát is, az Úrhatnám polgár kerül színre, Molière-től, Parti Nagy Lajos átiratában.
febr. 21
9:54
Az Elios a drágább ajánlattal vitte a jászberényi tendert (Spa Trend Online)
Első körben egyedül indult, de a pályázati kiírás még Lázáréknál is kiverte a biztosítékot.
febr. 21
10:00
Christopher Nolan elárulta, rendez-e Bond-filmet (Hírstart)
A filmes egy rádióműsorban reagált arra, hogy felmerült a neve a 25. 007-es mozi direktoraként.
febr. 21
10:18
Előzetest kapott a Star Wars házimozis kiadása (Hírstart)
Az előzetesből kiderül, mikor jelenik meg a nyolcadik epizód Blu-ray és DVD lemezen.
febr. 21
10:30
Margot Robbie-t sikerült a legjobban felöltöztetni (24.hu)
Kedd este osztották ki a legjobb jelmeztervezők díjait.
febr. 21
11:03
Enyedi Ildikót nem nyomasztja az Oscar (24.hu)
Egy évvel a Testről és lélekről sikerei után és az Oscar előtt a rendező visszatért Berlinbe.
febr. 21
11:18
Keith Jarrett jazzlegenda életműdíjat kap Velencében (Hírstart)
[…]
febr. 21
11:33
Tizenöt hónapja tudhatott a kormány a Tiborcz-ügyről (Spa Trend Online)
Egy másik szervezet is vizsgálta a közvilágítási pályázatokat.
febr. 21
11:36
Furcsa legenda övez egy Bükkben álló templomot (24.hu)
Szilvásváradon áll Európa legnagyobb református kerektemploma, ami megérdemelné, hogy Magyarország legszebb egyházi épületei közt emlegessük.
febr. 21
11:54
Enyedi Ildikó: "Voltam én már fent is, lent is, most örülni szeretnék és dolgozni" (hirado.hu)
Tegnap este teltház előtt vetítették a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Enyedi Ildikó az Én XX. századom című filmjét. A rendező azt mondta, a tavalyi Arany Medve-díj után most olyan, mintha csak hazatérne a Berlinaléra.
febr. 21
12:00
Enyedi Ildikó: "Voltam én már fent is, lent is, most örülni szeretnék és dolgozni" (Hírstart)
Tegnap este teltház előtt vetítették a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Enyedi Ildikó az Én XX. századom című filmjét. A rendező azt mondta, a tavalyi Arany Medve-díj után most olyan, mintha csak hazatérne a Berlinaléra.
febr. 21
12:12
Plusz Apáca Show és Úrhatnám polgár a Szegedi Szabadtérin (Hírstart)
Az öt, előre tervezett előadás mellett két másik alkalommal is látható lesz az Apáca Show, valamint a kis színpad nyári műsorát is meghirdették.
febr. 21
12:30
Jess Glynne és Wilkinson is fellép az 50 éves SZIN-en (Hírstart)
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró buli első külföldi fellépőit, a szupertehetséges Jess Glynne-t és a brit d’n’b meghatározó alakját, Wilkinsont.
febr. 21
12:42
Portman már bánja, hogy megvédte Polanskit (24.hu)
Ma már nem írna alá egy hasonló petíciót.
febr. 21
12:42
Több ezren olvastak Petőfit párhuzamosan közel kétszáz településen (Hírstart)
Ötödik éve a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár a főszervezője az immár tizedik évfordulójához érkezett nemzetközi felolvasómaratonnak, amelyen a 195 éve született Petőfi Sándor műveiből olvastak fel.
febr. 21
12:44
Lebénult, ez mentette meg az életét (24.hu)
Joaquin Phoenix természetesen a kerekesszékes alkoholistát is tökéletesen játssza. Azon már jobban meglepődtünk Berlinben, hogy Gus Van Sant csinált megint egy élvezetes filmet.
febr. 21
13:06
Enyedi Ildikó: „Egy Arany Medve után visszatérni Berlinbe kicsit olyan, mint hazatérni” (Startlap)
Egy évvel a Testről és lélekről sikere után most a filmrendező első nagyjátékfilmjét, Az én XX. századomat mutatták be Berlinben.
febr. 21
13:13
Vérfagyasztó: visszalőttek a fotósokra Berlinben (Hírstart)
A Berlinale a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja. A vasárnapig tartó szemlén 78 országból 385 filmet mutatnak be és 949 vetítést tartanak. Az Arany Medvéért és a különböző alkotói kategóriákban odaítélt Ezüst Medve díjakért 19 nagyjátékfilm versenyez.
febr. 21
14:21
Sátrazzon a horror helyszínén! (24.hu)
Egy romantikus este péntek 13-án.
febr. 21
14:45
Az irodalom az egyetlen, ami segít a túlélésben - ma 75 éves Ljudmila Ulickaja (hirado.hu)
Ljudmila Ulickaja, a kortárs orosz irodalom egyik legizgalmasabb és legkedveltebb alakja, a "nüanszok prózájának" ma, azaz február 21-én ünnepli 75. születésnapját.
febr. 21
14:54
Eddig ismeretlen képekkel emlékezett Kurt Cobainre a családja (Startlap)
Kedden, február 20-án volt a Nirvana frontemberének 51. születési évfordulója, ez volt a képek apropója, amiket a cikkben meg is mutatunk.
febr. 21
14:54
A mi kis falunk színésze a migránsokról rappel (24.hu)
„Zsigmond Vilmos filmjeit te szereted-e? Mert ő is migráns volt, akárcsak Teller Ede.”
febr. 21
15:00
Eddig ismeretlen képekkel emlékezett Kurt Cobainre a családja (Hírstart)
Kedden, február 20-án volt a Nirvana frontemberének 51. születési évfordulója, ez volt a képek apropója, amiket a cikkben meg is mutatunk.
febr. 21
15:06
Marie Curie életéről forgat Rosamund Pike Budapesten (Hírstart)
Újabb világsztár forgat Budapesten. Ezúttal Rosamund Pike érkezik hamarosan a magyar fővárosba. Az elbűvölő színésznő játssza a kétszeres Nobel-díjas tudóst a Marie Curie életéről szóló, Radioactive című filmben, amelyet nálunk forgatnak. A produkció rendezője az iráni Marjane Satrapi (Persepolis), a forgatókönyvet Jack Torne írta Lauren Redniss
febr. 21
15:09
Fekete királydráma politikai felhangokkal (autopro)
Ryan Coogler Fekete Párduc című képregényfilmje ugyanannyira része a Marvel tíz éve megállíthatatlanul épülő filmes univerzumának, mint amennyire értelmezhető XXI. századi politikai problémákra reflektáló fantasynak vagy királydrámának is.
febr. 21
15:12
Budapesten forgatják a Marie Curie-filmet (Hírstart)
Rosamund Pike játssza a Nobel-díjas tudóst.
febr. 21
15:14
Feltárja a szimfonikus zenekarok titkait az Erkel Színház előadása (Hírstart)
A Szimfonikus kalandok című program segítségével a zeneszerető családok bepillantást nyerhetnek egy szimfonikus zenekar mindennapjaiba.
febr. 21
15:19
To Hell Or The Hangman: a második dal az új Primordialról (Hírstart)
Exile Amongst The Ruins címmel, március 30-án jelenik meg a Metal Blade-nél a Primordial új nagylemeze. Az albumról most meghallgatható a To Hell Or The Hangman című dal.
febr. 21
15:27
Eladó ez a gyönyörű filmes luxusvilla (24.hu)
Ingatlanközvetítők kíméljenek!
febr. 21
15:45
Budapesten forgatnak filmet Marie Curie életéről, a címszerepben nem is akárkivel (Hírstart)
A főszerepet egy Oscar-díjra jelölt színésznő kapta meg.

Keresés