2018. február 22. csütörtök

febr. 22
0:09
A Microsoft alapítója is felbukkan az Agymenők sorozatban (Hírstart)
Steve Wozniak, Stephen Hawking és Elon Musk után újabb nagy kaliberű vendégszereplővel dicsekedhet el az Agymenők stábja.
febr. 22
0:57
Jurassic World 3 - máris bejelentették a premier napját (Hírstart)
Még a Jurassic World: Bukott birodalom sem került a mozikba, de a Universal Pictures már a folytatás dátumát is kitűzte.
febr. 22
1:45
Recirquel – Egy kis csoda a Csokonai Színházban (Hírstart)
A Recirquel Újcirkusz Társulat legújabb produkciója, A Meztelen Bohóc vendégszerepel március elején hat alkalommal a Csokonai Színházban.Magyarország első újcirkusz társulata már a Cirkusz az éjszakában című előadásával is lenyűgözte közönségét, a szakmai kritikák szerint mostani előadásukban a technikai tökéletesség mellett igazi cirkusz-színház é
febr. 22
5:09
Jól járt, aki elkerülte a Tiborcz-céget (Spa Trend Online)
Példák igazolják: az Eliosnál sok társaság kínált olcsóbb megoldást a közvilágítás korszerűsítésére.
febr. 22
5:11
Orbánék könyveket küldtek az éhezőknek (Spa Trend Online)
Csenyéte az ország legszegényebb faluja, ahol az emberek egyfajta karanténben élnek.
febr. 22
5:13
Észak-Borsod többsége munkára vár (Spa Trend Online)
A borsodi Csenyétén a legmagasabb a munkanélküliség, közel 41 százalékos.
febr. 22
5:15
Zugló ellenszélben - "Polgármester vagyok, nem az atyaúristen" (Spa Trend Online)
Hogy boldogul a NER-en kívüli kerületvezető, mégha olyan népszerű is?
febr. 22
5:17
Tarlós újabb OLAF-jelentést kérhet ki (Spa Trend Online)
A közgyűlés érdeklődik a „Budapest Szíve” program kapcsán született jelentés iránt.
febr. 22
5:42
Kampány az egymillió aláírásért (Spa Trend Online)
A kezdeményezés az őshonos kisebbségek védelmének európai jogszabályba foglalását célozza.
febr. 22
5:44
Trollhadsereggel támad a német szélsőjobb (Spa Trend Online)
febr. 22
6:00
Törőcsik Mari: Úgy érzem magam, mint akit megrágtak és kiköptek. De röhögök rajta (168 Óra Online)
Egy év után hazaengedték a kórházból Törőcsik Marit. A színésznőt velemi házában látogattuk meg. Interjú.
febr. 22
7:09
Az albánok és a fehér rózsa (autopro)
Az Apponyi Geraldine fotókiállítás képei a bizonyíték arra, hogy egy ember és környezete jól megválasztott fényképei milyen biztonsággal tudnak végigvezetni egy életúton.
febr. 22
7:57
A Paddington rendezője készítheti az élőszereplős Pinokkió filmet (Hírstart)
Végre megtudtuk, hogy ki ülhet a Disney következő filmjének rendezői székébe.
febr. 22
8:21
Lost in Space - biztató a Netflix feldolgozásának első előzetese (Hírstart)
A klasszikus sci-fi új szemléletű feldolgozásához végre kézzel fogható infó is érkezett.
febr. 22
8:30
Az Oscar legnagyobb esélyese? (24.hu)
Guillermo del Toro hidegháborús-romantikus tündérmeséje lehet, hogy az Oscar nagy esélyese, de nehéz benne kiemelkedő vonásokat találni.
febr. 22
9:09
Hír: King Crimson koncert a MüPában (Hírstart)
A tavalyi amerikai koncertkörút után 2018-ban Európában turnézik a progresszív rock legrangosabb együtteseként számon tartott King Crimson. Sokak örömére most Budapest is csatlakozik az eddig bejelentett helyszínekhez, hiszen a zenekar Uncertain Times című
febr. 22
9:18
Horváth Tamás: „Ha nem nyerek, nem indulok többé A Dalban” (Blikk)
Az énekest a közönség szavazatai juttaták a döntőbe.
febr. 22
9:21
Lesz Jurassic World 3 és már az is megvan, mikor érkezik (Hírstart)
Még mozikba sem került a második rész, de a stúdió már kitűzte a harmadik bemutatóját.
febr. 22
9:27
King Crimson koncert június 29-én a MÜPA-ban! (Hírstart)
Az 1969 óta működő King Crimsont a progresszív rock legrangosabb együtteseként tartják számon, de...
febr. 22
9:27
5 csajos film vasárnap estére (Cosmopolitan)
A vasárnap mindig a pihenésé, igaz? Akkor ez ma se legyen másképp! Hívd át a csajokat és mozizzatok egyet otthon. Készítsd be a nasit, mi pedig hozzuk a legjobb filmeket!
febr. 22
9:36
Lesz Jurassic World 3 és már meg is van, mikor (24.hu)
Még mozikba sem került a második rész, de a stúdió már kitűzte a harmadik bemutatóját.
febr. 22
9:57
Kiállítás a 200 éve született Görgei Artúrról (Hírstart)
Kiállítást rendez a 200 éve született Görgei Artúr tiszteletére a magyar kormány, mintegy 130 millió forint támogatást biztosít a Görgei 200 című tárlat megrendezéséhez.
febr. 22
10:30
Pert indítottak az Oscar-esélyes film készítői ellen (Infostart)
Plágium vádjával keresetet nyújtott be szerdán egy Los Angeles-i bíróságon Guillermo del Toro 13 Oscar-díjra jelölt A víz érintése című filmjének készítői ellen a néhai Paul Zindel Pulitzer-díjas író fia, aki azt állítja, hogy a film alapötletét apja egy 1969-ben bemutatott színdarabjából vették.
febr. 22
10:30
Plágiummal vádolják az Oscar egyik legnagyobb esélyesét (Startlap)
A víz érintése állítólag 60 pontban is egyezik egy színdarabbal.
febr. 22
10:30
Kimaxolja a cukiságot a pandás film előzetese (24.hu)
Tüneményes lesz az IMAX-mozikba érkező doku, amely a fogságban született macikról szól.
febr. 22
10:39
Kortárs tárlat a Római Magyar Akadémián (Hírstart)
2018. február 20-án, kedden, 19.30 órakor a Római Magyar Akadémia Galériájában Egy, senki és százezer (Una, nessuna e centomila) címmel kortárs művészeti kiállítás nyílt.
febr. 22
10:41
Pert indítottak az Oscar-esélyes film készítői ellen (Hírstart)
Plágium vádjával keresetet nyújtott be szerdán egy Los Angeles-i bíróságon Guillermo del Toro 13 Oscar-díjra jelölt A víz érintése című filmjének készítői ellen a néhai Paul Zindel Pulitzer-díjas író fia, aki azt állítja, hogy a film alapötletét apja egy 1969-ben bemutatott színdarabjából vették.
febr. 22
11:00
Családok éve az M2 gyerekcsatornán (hirado.hu)
Az M2 gyerekcsatorna vezetősége és a Hetedhét kaland készítői is gondolnak a Családok évére.
febr. 22
11:03
A németeknél a sajtot evő atkáknak is van szobra (24.hu)
A kis ízeltlábú a nyálával alakítja élvezetessé a csak itt készülő, különleges sajtot. Egy ilyen munkáért tényleg szobor jár!
febr. 22
11:03
Tizenkét év után visszatér Budapestre a hardcore/punk legenda! Cro-Mags koncert június 27-én az A38 hajón! (Hírstart)
A tavalyi, történelmi jelentőségű Gorilla Biscuits koncert után ismét egy újabb hardcore/punk legenda...
febr. 22
11:05
Elindult a Fishing On Orfű napijegyeinek árusítása, még több külföldi fellépővel bővül a program (Hírstart)
Tegnap megkezdődött a 2018-as Fishing On Orfű napijegyeinek árusítása, és ezzel egy időben bejelentésre...
febr. 22
11:07
Magyar szinkronos mesefilmet vetítenek több erdélyi moziban (Hírstart)
Február 23-tól indul a Hihetetlen történet az óriás körtéről című gyerekfilm magyar szinkronnal több romániai moziban.
febr. 22
11:21
Jennifer Lawrence a ruhája miatt magyarázkodott (Hírstart)
Egy Versace-ruhában fotózták a Vörös veréb alkotóival a hidegben, de azt nyilatkozta, hogy ha meg akar fázni, az is az ő döntése lesz.
febr. 22
11:24
Péter Szabó Szilvia 15 hónapos kislánya is szerepel az énekesnő új klipjében (Blikk)
Az énekesnő egy új albummal jelentkezett, aminek elkészülése után azt érezte, hazaérkezett.
febr. 22
11:27
Weinstein Meryl Streep kijelentéseivel védekezik, a színésznő kiakadt (Hírstart)
Weinstein ügyvédje Meryl Streep szavait használja védekezésképp, a színésznő most visszaszólt.
febr. 22
11:36
Plágiumper indult A víz érintése készítői ellen (24.hu)
A vád szerint Guillermo del Toro egy színdarabból lopta a 13 Oscarra jelölt fantasy történetét.
febr. 22
11:38
Törőcsik Mari: Masszív csaj vagyok (24.hu)
Úgy érzi magát, mint akit megrágtak és kiköptek, de röhög rajta.
febr. 22
11:39
Törőcsik Mari: Úgy érzem magam, mint akit megrágtak és kiköptek. De röhögök rajta (Hírstart)
Egy év után hazaengedték a kórházból Törőcsik Marit. A színésznőt velemi házában látogattuk meg. Interjú.
febr. 22
11:42
Kosztolányi keményen kigyúrta magát, Lackfi miatta megírta az izomagyúak himnuszát (168 Óra Online)
Míg mások kedvenc sportja még a sakk, viseld büszkén a kockahasadat!
febr. 22
12:09
Mark Hamill is megkapja a megérdemelt csillagát a hollywoodi Hírességek Sétányán (Hírstart)
Márciusban kerül fel a sétányra az ő neve is, 34 másik ismert színésszel együtt.
febr. 22
12:11
Bodrogi Gyula elárulta titkát: így tartja magát fitten a mai napig (Hírstart)
Egy dolog segít a Nemzet Színésznek színpadra állni.
febr. 22
12:13
Ünnepeld a tavaszt Szentendrén! (Hírstart)
Különleges programokkal készül a Szentendrei Teátrum a XXXII. Szentendrei Tavaszi Fesztivál keretében. Idén az új megközelítéseké és a fiataloké lesz a főszerep, sőt: egy kortárs francia darab magyarországi ősbemutatóját is megtekinthetjük! Miért érdemes ellátogatnunk a programokra? Színészek, operaénekesek és rendezők meséltek nekünk a kulisszatit
febr. 22
12:18
Bodrogi Gyula elárulta titkát: így tartja magát fitten a mai napig (Blikk)
Egy dolog segít a Nemzet Színészének színpadra állni.
febr. 22
12:27
Bodrogi Gyula elárulta titkát: így tartja magát fitten a mai napig (Hírstart)
Egy dolog segít a Nemzet Színészének színpadra állni.
febr. 22
12:27
Összművészeti produkciók (autopro)
A készülő fesztivállal szeretne a város minden korosztályt megszólítani, így a tavaszi programokban a fiatalos hangnem ugyanúgy koncepció, mint az új utak keresése.
febr. 22
12:33
Szép ajándékot kapott a 70 éves Török Ádám és az 50 éves Mini (Hírstart)
Negyven évvel az eredeti megjelenés után először adták ki CD-n a Mini együttes első albumát és az „ezüst korszak” további három lemezét.
febr. 22
12:35
Pénteken kezdődik az amatőr színházi társulatok versenye Balassagyarmaton (Hírstart)
Az idén 36. alkalommal megrendezésre kerülő versenyt zsűri értékeli, de emellett koncert és ismerkedési est is várja az érdeklődőket.
febr. 22
12:39
Elkapkodták az 50 éves együttes ajándékát (Hírstart)
Török Ádám 70 évesen is ugyanúgy nyomja, mintha 20 lenne.
febr. 22
13:15
Elton John nem tudja kiejteni Ed Sheeran nevét (24.hu)
Az internet pedig azon röhög, hogy Sir Elton rosszul mondta ifjú kollégája nevét a Brit Awardson.
febr. 22
13:21
Pénteken kezdődik az amatőr színházi társulatok versenye Balassagyarmaton (Hírstart)
Az idén 36. alkalommal megrendezésre kerülő versenyt zsűri értékeli, de emellett koncert és ismerkedési est is várja az érdeklődőket.

Keresés