A pop királynője szokásához híven még az 50. születésnapján is meglátogatta az edzőtermet. Külön elismerés érte, hiszen előző éjjel egy elegáns londoni klubban ünnepeltek a meghívottak, és Madonna valószínűleg le akarta dolgozni a dorbézolás hatását.
Idén először adják át a Deloitte támogatásával létrejött Démétér-díjakat. A díjat az életet veszélyeztető daganatos megbetegedésben szenvedő gyerekek gyógyulása iránt elhivatott, áldozatkész kórházi csapatok, orvosok és szakképzett ápolók mindennapi munkájának elismerése céljából hozta létre a Démétér Alapítvány.
Elizabeth Gilbert Ízek, Imák, Szerelmek című könyve világszerte óriási siker, hiszen egy olyan nő utazásának története, akiben kicsit mindannyian magunkra ismerünk. Olvass részletet a könyvből!
A házasság ugyebár csupa öröm, de nincs az a nő, aki olykor ne kívánná a férje halálát… csak egy picikét. Ám amikor Jazz Jardine-t férje meggyilkolásával gyanúsítják, valahogy elhagyja a humorérzéke. Olvass bele a könyvbe!
Ha olyan helyen dolgozol, ahol nincs meghatározva, hogy mit szabad, illetve mit tilos viselni, akár szerencsésnek is mondhatod magad. Akkor se főjön a fejed, ha ez nincs így, mert összeállításunk segít, hogy eligazodj a szabályok útvesztőjében.
Mielőtt felkapjuk a bőröndöt, és elindulunk a nagyvilágba, nem árt tisztában lenni néhány udvariassági szabállyal, hogy ne kerüljünk kellemetlen helyzetbe.
Kevés első kötetes írónak adatik meg, hogy azonnal az eladási listák élén debütáljon. A televíziós műsorvezetőként eddig is roppant népszerű Sebestyén Balázs ezt a bravúrt is könnyedén mutatta be.
A tojáshéj még a fenekükön, de a legjobb úton vannak a sztárság felé. Némelyiküket többet fényképezik, mint a szüleiket. Nem is csoda, hiszen ezek a csöppségek valóban elbövőlőek.
Dehogy szeretjük! Már hallom is, ahogy hevesen tiltakozol, hogy neked igazi férfi kell, nem egy tutyimutyi alak... A kérdés már csak az, akkor miért csinálunk azt belőle? Igen, jól hallod, kettőn áll a vásár, hiszen a papucspasi alapvető tartozéka egy akaratos házisárkány.
Használd ki az utolsó nyári hétvégét, és csinálj bármit, csak ne ülj a négy fal között! Három tippet is adunk – ha szereted az igazi magyar ételeket, az ütős zenéket, vagy egy kis mediterrán hangulatra vágysz, akkor biztos te is találsz kedvedre való programot.
Az én porontyom lesz az egyetlen, aki pelenkában nő fel! A fene se gondolta volna, hogy a gyerekvárás egyik legbonyolultabb és legidegesítőbb része a gyerekruha és a babakelengye beszerzése.
A nyári fesztiválszezon utolsó nagy dobásának lehetünk tanúi augusztus 30-án a SYMA két óriási arénájában. Elképesztő technika, utánozhatatlan hangulat; de mindenekelőtt Franciaország, Hollandia, Kanada, Anglia, az USA válogatott lemezlovasai garantálják a hamisítatlan fesztivál-feelinget.
A kilencvenes évek nagy sikerű lánybandája, a Spice Girls tagjai ma már mind anyukák – egyikük kivételével. Mel C most behozza a lemaradását, ugyanis kisbabát vár.
Öt napra tervezd Prágát. És ne azért, mert trendi egy jó hosszú hétvégét a Moldva partján tölteni, hanem mert ennél kevesebb idő nem elég az ismerkedésre. Készülj fel: a város elcsavarja a fejedet!
Népművészeti hangulat, falusi romantika, már-már kissé vad virágkompozíciók... Kíváncsi vagy, milyen virágok játsszák a főszerepet az őszi trendben? Nézd meg a szebbnél szebb fotókból álló összeállításunkat!
Abivivi azt mondja, ő nem átlagos örömlány. Állítólag tud valamit, amit a többiek nem. Úgy hiszi, gyógyítja a férfiak testét-lelkét. Arról is meg van győződve, hogy megtanítja őket arra, miként használják helyesen a szexuális energiáikat. Hogy így nem lesz gondjuk a merevedésükkel, tovább élvezhetik a szex nyújtotta élvezeteket, és még a párkapcsolatukat is megmenthetik. Nem akartunk „csak úgy"…
Fiatalon házasodtunk, három gyerekünk van, és együtt építettük fel az életünket. Sajnos mégsincs minden rendben, én próbálom megérteni, hogy a férjem egy olyan férfi, akinek kevés szex kell, de őt nem érdekli, hogy nekem meg több.
A Disney-istálló legsikeresebb tagja, a húszéves Zac Efron magasra tette a lécet, már ami a gázsiját illeti. A High School Musical (Szerelmes hangjegyek) legújabb részéért 10 millió dollárt tesz zsebre.
Tuti, hogy neked is van a neszesszeredben több-kevesebb szem-, száj- vagy éppen szemöldökceruza. Használd ki maximálisan a bennük rejlő lehetőségeket! Eláruljuk a trükköket, és abban is segítünk, milyen szempontok szerint vásárolj újat.
Két éve léptem ki egy rosszul sikerült kapcsolatból. Ez idő alatt annyira megszoktam, hogy egyedül vagyok, hogy már nehezen adnám fel a függetlenségemet. Mégis, most először kezdem érezni, hogy hiányzik valaki.
A nyári forróságban kisportolt, vonzó férfitestekkel és mély dekoltázsokkal találjuk szembe magunkat. Ilyenkor könnyebben felébred bennünk a szorongató féltékenység érzése.
A New York-i születésű színésznőt, Sienna Millert elkapta a fészekrakási láz. Miután londoni házára sértő szót firkáltak, inkább Los Angeles környékére költözne szerelmével.
A Született feleségek sztárja, Nicollette Sheridan és párja, Michael Bolton mégsem házasodnak össze. A színésznő és az énekes nemrég bejelentették, hogy útjaik különváltak.
Akinek ideje engedte, már augusztus közepén beszerezte az iskolakezdéshez szükséges eszközök nagy részét. Ám az sincs elkésve, aki ezt még nem tette meg – tippjeink ráadásul megkönnyítik a dolgot!
Törölték a járatodat, vagy túlfoglalás miatt nem fértél fel a gépre? Esetleg belefutottál egy reptéri sztrájkba, és külföldön rekedtél? Tudod, hogy mi ilyenkor a teendő, és milyen jogok illetnek meg? Eláruljuk!
Hallottál már a scrapbook technikáról? A kreatív albumkészítés itthon is egyre nagyobb divat – ha még nem próbáltad, itt az ideje. Sajátítsd el velünk az alapokat!
A virág sok mindent elárulhat arról, akitől ajándékba kapjuk. A virágszimbolika az idők kezdete óta létezik, a színes, illatos növények nyelvén számtalan üzenetet közölhetnek velünk.
A túlsúly valójában tünet, amelyben az képeződik le, amit tudatosan nem akarunk megélni. Ha átmenetileg meg is szüntetjük - például egy drasztikus fogyókúrával -, az ok, azaz a tünetet kiváltó árnyék előbb-utóbb újra hírt ad magáról.
Amióta Tom Cruise felesége, a színésznő ízlése rohamosan romlik. Az egykori üde, bájos lányból mára egy átlagos külsejű, a koránál jóval idősebb kinézetű nő lett.
A séta és a futó gála a Magyar Rákellenes Liga és a Tüdőgyógyász Társaság Onkolpulmonológiai Szekciójának közös rendezvénye, amelynek célja felhívni a figyelmet a tüdőrákra, a megelőzésének lehetőségeire, illetve a gyógyítás új, legkorszerűbb eszközeire.
A túlsúly valójában tünet, amelyben az képeződik le, amit tudatosan nem akarunk megélni. Ha átmenetileg meg is szüntetjük - például egy drasztikus fogyókúrával -, az ok, azaz a tünetet kiváltó árnyék előbb-utóbb újra hírt ad magáról.
Az Ikrekre felfrissülés vár, az Oroszlánnak élményekre van szüksége, míg a Skorpió keressen új barátokat. Az utolsó augusztusi hétvége az újhold jegyében!
Suttogónak eredetileg azt nevezték, aki különleges képessége folytán pusztán türelemmel és halk szavakkal lecsillapít egy megvadult lovat. Tracy Hogg gyereknevelési könyve hasonló elveket vall a kisbaba megnyugtatására.