Kutatók mediterrán barátfókák telepére bukkantak Görögország egy rejtett szegletében: a faj hatszáznál is kevesebb egyedével a világ legveszélyeztetettebb fókája, egyben az egyik legveszélyeztetettebb tengeri emlős.
Kína megfejtette a nukleáris üzemanyag újrafeldolgozásának titkát, amivel véges urántartaléka felhasználhatóságának idejét 3000 évvel megtoldotta - jelentette a Kínai Központi Televízió (CCTV) értesülései alapján a kínai média kedden.
A január 4-i napfogyatkozás megfigyelését Magyarország nagy részén megakadályozta a ködös időjárás. Nyugat-Magyarországon és a magasabb hegyeken azonban többen fotózták, videózták a ritka jelenséget.
Óriásbarlangot tártak fel Vietnamban. A gigászi méretű üregnek saját folyója és dzsungele van, elférne benne egy New York-i felhőkarcoló, és még nem tudják, milyen mélyen nyúlik be a földbe. Lehetséges, hogy ez a Föld legnagyobb ismert barlangja - mondta az InfoRádió által megkérdezett geológus.
Egy svájci-kanadai kutatás szerint a Golf-áramlat hatása az Atlanti-óceán északnyugati részén jócskán felerősödött 1970 óta: a jelenség egyedülálló az utóbbi kétezer évben, és valószínűleg összefügg a globális felmelegedéssel.
A női nemi hormon, vagyis az ösztrogén lehet felelős fiatal nőknél a száj- és a nyaki daganatok egyre gyakoribb kialakulásában - tette közzé a Cancer Prevention Research című folyóirat. Az amerikai kutatócsoport tanulmánya arról számol be, hogy az ösztrogén serkenti egy bizonyos enzim termelődését, és ezzel a rákosodó sejtek mozgását, illetve osztódását.
Andrew Wakefield, aki 1998-as, a The Lancet folyóiratban közölt tanulmányában összefüggést vélt felfedezni a kanyaró, mumpsz és rubeola elleni vakcina, az MMR és az autizmus között, "aprólékosan megtervezett" csalást követett el az adatok meghamisításával - írja a British Medical Journal (BMJ) című orvosi folyóirat.
Egy amerikai tanulmány szerint egy arcnak igencsak hasonlítania kell egy emberi ábrázathoz ahhoz, hogy élőnek tűnjön, és ebben a szemek játsszák a főszerepet.
Amerikai kutatók egy olyan új eljárást dolgoztak ki az Alzheimer-kór megállapítására, amelyben az immunrendszer bizonyos sejtjeit keresik a páciensek vérmintáiban.
A halak fel tudják mérni riválisaik másik nemre gyakorolt vonzerejét, és párzási viselkedésüket annak megfelelően alakítják - fedezték fel német biológusok.
Műholdas nyomkövető készülékek segítségével sikerült felderíteni a világ egyik legősibb fajának számító kérgesteknősök (Dermochelys coriacea) bámulatos transzatlanti vándorlásainak pontos útvonalait, amelyek az állatok táplálékszerző és fészkelő helyei között húzódnak.
A spermadonor apával való találkozás nem okoz lelki sérülést a gyermekekben - derült ki két tanulmányból. Leszbikus anyától mesterséges megtermékenyítés útján született 78 kamasz életét követte nyomon egy egyesült államokbeli kutatás.
Február 9-ig lehet jelentkezni a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatára. A jelenlegi kiírás szerint a díjra azok a Magyarországon bejegyzett vállalkozások pályázhatnak, amelyek kiemelkedő műszaki, gazdasági innovációs teljesítménnyel jelentős üzleti hasznot értek el tavaly.
A globális felmelegedés várhatóan az Alpok és Új-Zéland gleccsereit érinti majd a legsúlyosabban, ezeknek több mint 70 százaléka eltűnhet az évszázad végére - figyelmeztetnek kutatók.
A Mexikói-öbölben történt olajömlés idején tengerbe került metán többségét még a légkörbe jutás előtt természetes módon sikerült megsemmisíteni - közölték kutatók, akik szerint az üvegházhatást okozó gázok közül legkárosabbnak tekintett vegyületet a tengerben élő mikrobák falták fel.
Százhetvenezer éves múltra tekint vissza az emberi ruházkodás - erre a következtetésre jutottak a Floridai Egyetem genetikusai a ruhatetvek DNS-vizsgálata alapján. A floridai kutatásról szóló tanulmány a Molecular Biology and Evolution című folyóirat legújabb számában látott napvilágot.
Három jelentős újdonság szerepel az idén harmadszor meghirdetett Lendület programban. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke az InfoRádióban elmondta: az első, hogy az idén a korábbinál jóval nagyobb összeget, 600 millió forintot biztosít a költségvetés erre a célra.
A laposférgek szexuális élete kifejezetten bizarrnak mondható, és ennek köszönhető, hogy a spermiumok meghökkentő változatossága alakult ki náluk - derítették ki svájci kutatók.
Európai rokonaihoz hasonlóan az ausztrál rézkakukk fiókái megjelenésükben is hasonlítanak az őket nevelő egyéb fajokhoz - állapították meg ausztrál kutatók.
Az utóbbi harminc évben földrengés sújtotta országok közül azokban jelezték a legtöbb halálos áldozatot, ahol kiterjedt korrupcióval küzdenek - írták kutatók a Nature című tudományos folyóiratban a haiti természeti katasztrófa évfordulója kapcsán.
Amerikai csillagászok közzétették az univerzumról készült eddigi legrészletesebb égbolttérképet, amelyet a digitális égboltfelmérési projekt (Sloan Digital Sky Survey, SDSS) során gyűjtött felvételekből állítottak össze.
A szívroham és a szélütés emelkedett kockázatát állapították meg áttekintésükben svájci kutatók olyan széleskörűen alkalmazott fájdalomcsillapító hatóanyagoknál, mint az ibuprofen vagy a diklofenák.
Internetes radírt fejlesztettek német szakemberek azoknak a feledékeny netezőknek, akik csak akkor döbbennek rá korábbi hanyagságukra, amikor egy-egy viccesnek tekintett korábbi fényképük miatt kerülnek kínos helyzetekbe.
Barabási Albert-László fizikus, a bostoni Northeastern Egyetem professzorának szombati előadásával újraindul a hazai tudományos ismeretterjesztés legnépszerűbb programsorozata, a Mindentudás Egyeteme - hangzott el a szervezők pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Az orosz nők szexuális élete a legaktívabb Kelet-Európában, míg a férfiak Romániában a legaktívabbak - állapította meg az egyik legnagyobb gyógyszeripari konszern által megrendelt felmérés, amelynek eredményeit pénteken ismertette az orosz sajtó.
Az Etna pénteken is viszonylag nyugodt volt, bár egész nap kékes gázokat pöfögött ki. A kutatók a vulkán minden rezdülését figyelik, hiszen napokon belül kezdődhet egy látványos kitörési fázis. Péntek éjjel ismét "nyugtalankodni" kezdett a vulkán.
Egyre kevesebb új készítményt juttat a patikákba a világ gyógyszeripara, pedig sok súlyos betegségnek még mindig nincs hatásos kezelése, és a kórokozók ellenálló-képességének gyors átalakulása újabb szerek bevezetését igényelné - figyelmeztetett vezércikkében a világ egyik legrégibb orvosi szakfolyóirata, az angol The Lancet.
A H1N1 vírus eleve súlyos influenzajárvány okozójaként jelent meg, de a statisztikai adatok összesítése szerint a fertőzés különösen akkor életveszélyes, ha a beteg kórosan elhízott - mutatták ki amerikai kutatók.
A párban élő tengerimalacok butábbak, mint magányos társaik - derítették ki osztrák etológusok. A magyarázat feltehetően a páros élet stresszességében rejlik.
Az emberiség közös memóriájának nevezte a Wikipédiát Vizi E. Szilveszter orvos, farmakológus, a szabad felhasználású online enciklopédia tizedik születésnapja alkalmából rendezett budapesti konferencián, szombaton.
A tüdőrák elleni kezelést segítő oltóanyagot állítottak elő és jegyeztek be Kubában - adta hírül egy kubai lap. Az InfoRádió által megkérdezett tüdőgyógyász szerint ez "egy pici mérföldkő" a betegség kezelésében. Szondy Klára, a Semmelweis Egyetem Tüdőklinikájának klinikai főorvosa elárulta: hasonló szerek Magyarországon is kipróbálás alatt vannak jelenleg.
Sem Lenin, sem Szverdlov nem adott utasítást a cári család meggyilkolására, számos vonatkozó feltételezés ellenére erre semmiféle bizonyíték nem került elő, sőt tudható, hogy Lenin mindent elkövetett a család biztonsága érdekében, és kizárt a szintén sokszor emlegetett rituális gyilkosság lehetősége is - hangsúlyozta az Izvesztyija című orosz lap hétfői számában Vlagyimir Szolovjov, a nyomozati…
A hóval, illetve jéggel fedett területek visszaszorulása felgyorsíthatja a globális fölmelegedést, mert a lecsupaszodó, "sötétebb" területek kevésbé verik vissza a napsugarakat.
Öt éven belül tervezik "feltámasztani" a gyapjas mamutot japán genetikusok. A klónozott borjú megszületése után széles körű vizsgálatokat végeznek majd, hogy kiderítsék, miért is haltak ki a gyapjas mamutok.
Évszázadokkal ezelőtt élt szerzetesek naplóinak segítségével kutatják skót tudósok a klímaváltozást. Az Edinburgh-i Egyetem kutatói szerint a feljegyzések nagyjából megegyeznek az elmúlt 500 év európai éghajlati mintáit modellező komputerszimulációkkal.
A mexikói axolotl furcsa állat: ha ez a vízben élő farkos kétéltű elveszíti egy végtagját vagy akár szervét, az rövid időn belül visszanő. Brit kutatók most az állat sejtjeit vetették be a mellrák elleni harcban.
Egy méhvérzés csökkentésére használt olcsó generikus gyógyszer balesetet szenvedett emberek tízezreinek életét menthetné meg - közölték brit kutatók. Az elemzésben két, összesen 20 ezernél több embert érintő tanulmány eredményeit összesítették és tekintették át a londoni Közegészségügyi és Trópusi Gyógyászati Egyetem tudósai.
Majd tízezer évvel ezelőtt az ember legjobb barátja nemcsak védte gazdáját, és társa volt, hanem alkalmanként a fazékba is került - állítják egyesült államokbeli kutatók, akik a háziasított ebek legrégebbi amerikai igazolt maradványait fedezték fel.
Az eddigi legforróbb bolygót fedeztek fel, egy olyan gázóriást, amelynek felületén a hőmérséklet eléri a 3200 Celsius fokot, vagyis a planétán magasabb hőmérséklet uralkodik, mint némely csillagon.
Molekuláris képalkotó eljárással detektálni tudják élő emberek agyában is a béta-amiloid lerakódást, azt a biomarkert, mellyel boncolásnál igazolják az Alzheimer-kórt - közölték amerikai kutatók.
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA csütörtöki bejelentése szerint még egy ráadás űrsikló-repülést tervez nyárra, noha az ehhez szükséges költségvetési hozzájárulást a washingtoni törvényhozás még nem szavazta meg.
Joule Unlimitednek hívják azt a céget, amelyik talán megoldotta a világ egyik legsúlyosabb problémáját, a világ üzemanyag-ellátásának biztosítását. A társaság állításai szerint kész technológiával rendelkeznek ahhoz, hogy szén-dioxidból, vízből és napfényből - egyéb nyersanyagok felhasználása nélkül - a mai technológiákat kiszolgáló folyékony szénhidrogént állítsanak elő.
Antioxidáns étrend-kiegészítők, így az E-vitamin és a cink szedése segíthet azoknak a férfiaknak, akiknek problémájuk van termékenységükkel - állapították meg 34 tanulmány áttekintése alapján új-zélandi kutatók.
A kormány az Új Széchenyi Terv keretében támogatja a Szegeden megvalósuló szuperlézer programot - mondta az MTI-nek Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára.
Az Apple első emberét, Steve Jobsot is érintő ritka hasnyálmirigyrák túlélési idejét bizonyos génváltozatok jelenléte határozhatja meg - közölték amerikai kutatók.
Ismét megpróbálják párzásra bírni a tudósok a világ talán legismertebb teknősét, a Galápagos-szigeteken élő Magányos George-ot, fajának valószínűleg utolsó példányát.