A következő fél évszázadban harminckétszer nagyobb technikai fejlődés várható, mint ami a XX. században volt tapasztalható. Az egyik fejlesztés pedig a mesterséges intelligencia lesz, amely csaknem 2020-ra arra lesz képes, amelyre az emberi agy - mondta az egyik amerikai computer guru.
Terjeszkedik a világ egyik legnagyobb élelmiszer-diszkont hálózata, a német ALDI, amely rövidesen Lengyelországban, tavasszal pedig már Magyarországon is megnyitja üzleteit.
Önálló igazszágszolgáltatási rendszert állítana fel a gyermekbűnözők miatt Gönczöl Katalin kriminológus, Ranschburg Jenő gyermekpszichológus szerint pedig a gyerekeken már három-négy éves korukban észlelni lehet, vannak-e antiszociális vonásaik. Vekerdy Tamás oktatáskutató pedig a versengés helyett leginkább az együttműködés fontosságát hagsúlyozta egy tegnapi, a gyermekbűnözéssel foglalkozó…
A környezetszennyezés és a modern életmód káros hatásai miatt túlságosan rozsdásodik az emberi szervezet, tehát gyakran nem tudja már hatástalanítani az energiatermelő folyamatok melléktermékeként felszabaduló szabadgyököket - hangsúlyozta Bíró György professzor, élelmiszertudós, az Országos Élelmezéstudományi Intézet volt főigazgatója egy, a témáról rendezett tanácskozáson.
Noha már a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke is úgy ítéli, hogy a sztrájkkal olyan falnak próbálnak nekimenni, amely nem dől le, Gaskó István egyelőre nem fújta le a vasutasok jelenleg felfüggesztett munkabeszüntetését. Fenntartják nyomásgyakorló akciójukat, pedig az érdekképviselet pénzügyi követeléseit várhatóan ezután sem teljesíti a MÁV, mert továbbra is alaptalannak tartja…
Izgalmas, reményeket és veszélyeket is tartogató időszaka ez Magyarországnak - jelentette ki sokadszorra hallgatósága előtt Orbán Viktor. A Fidesz elnöke, aki 19 nap alatt 19 megyén száguld végig, hogy híveit a három igenre buzdítsa, tegnap Dunaújvárosban és Székesfehérváron vendégeskedett. Mind a két városban úgy érezhette, már meg is nyerte a népszavazást, hiszen csak a rajongóival találkozott.
Megnyugodhatnak azok, akik szeretik a bort, de aggódnak a vonalaik és a másnaposság miatt is: egy spanyol borászatban ugyanis megtalálták számukra az ideális megoldást.
Az I. és a II. világháborút követően több mint 60 ezer, hátrányos helyzetű magyar gyermek üdültetését szervezték meg holland és flamand családoknál protestáns szervezetek. Erről az akcióról emlékezik meg a "Gyermekvonatok" című kiállítás, amit szombaton nyitnak meg a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárában, a Holland-Flamand Kulturális Fesztivál keretében.
Nem cáfolta tegnap lapunk kérdésére Veres János pénzügyminiszter, hogy a Szerencsejáték Zrt., illetve a Magyar Villamosipari Művek (MVM) Zrt. is bekerülhet a későbbiekben a Gyurcsány Ferenc kormányfő által hétfőn meghirdetett Új Tulajdonosi Program keretében jegyezhető cégek közé. Az adó- és járulékrendszer átalakításáról tárgyalt tegnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a gazdasági kiáltvány…
Az APEH egykori elnöke, Simicska Lajos informatikai tanácsadója az egyik gyanúsítottja annak az ügynek, amelyben 12,5 milliárd forintot követelt három ember Csányi Sándortól, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójától. Az már korábban kiderült, hogy a tanácsadó adózók százainak adatait töltötte le törvénytelenül. A Defend Kft. révén az MFB-hez is kerültek ilyen akták.
Egy izraeli képviselő erről egy parlamenti bizottság előtt beszélt, amely azzal foglalkozott: mennyire van felkészülve Izrael a természeti katasztrófára
Az OTP orosz leánybankja az Invesztszberbank meg akarja hódítani az orosz lakossági piac 30 százalékát. Alekszej Korovin, a bank elnöke egy orosz napilapnak úgy nyilatkozott, az OTP egymilliárd dolláros beruházást hajt végre még ebben az évben.
BRIDGEND – A britek már halálvárosnak hívják azt a dél-walesi kisvárost, ahol egy év alatt már a 17. fiatal felnőtt akasztotta fel magát. Most legutóbb a 16 éves Jenna Parry követett el öngyilkosságot, pedig a történtek előtt jelét sem mutatta, hogy valami gondja lenne.
Recesszió, további agresszív kamatcsökkentés és az év egészére számolva 1 százalék alatti növekedés fogja jellemezni idén az amerikai gazdaságot az Economist Intelligence Unit szerint
Pisztollyal lőtt diákjára az óra kellős közepén egy romániai tanár, aki állítólag e szokatlanul kemény módszerrel akarta megfegyelmezni a rakoncátlan nebulót.
Magyarországon félmillió férfi életét keserítik meg a merevedési zavarok. Szerencsére ma már az esetek kilencven százalékában hathatós szerrel szolgál az orvostudomány az erősebbik nemnek. Persze nem mindegyik megoldás pénztárcakímélő. Sőt!
Ha valóban volt csalás, Kóka elnöki intézkedései érvénytelenek. Az ÜT-nek így újra kell tárgyalnia mindent, az új elnöknek pedig meg kell erősíteni ismét a döntéseket. Persze az új vezető lehet Kóka is...
2007-ben - a pesszimista várakozásokat részben igazolandó - a háztartások napi fogyasztási cikk-költéseiben az infláció mértékét figyelembe véve relatív csökkenés következett be az előző év azonos időszakához képest - állapítja meg a GfK Hungária Kereskedelmi Analízisek tanulmánya. A kereskedelem koncentrációja tovább folytatódott, megtorpant az autós vásárlások súlyának növekedése és az FMCG…
Összeütközött és lezuhant két F-15-ös amerikai vadászgép a Mexikói-öbölnél; a két pilóta még időben katapultált, és sikerült is kimenteni őket a tengerből, ám egyikük később belehalt sérüléseibe.
Két kutató előrejelzése szerint félmillió, az ötvenes években született magyar nem kap majd nyugdíjat, vagy csak nagyon alacsony összegű járandósághoz jut - írja a Népszabadság. Lapszemle.
Az SZDSZ szerint nem igaz, hogy a vizitdíj és az egészségügyhöz kapcsolódó járulékok kétszeres fizetési kötelezettséget jelentenek a szolgáltatásokért. A párt ügyvivője az InfoRádiónak elmondta: a járulék nem elég az egészségügyi kiadások fedezésére, ezért kell a vizitdíj. Horn Gábort annak kapcsán nyilatkozott, hogy a Fidesz szerint hamarosan 1000 forintra emelkedik a vizitdíj.