A Behavioral Neuroscience-ben nemrég megjelent egy közlemény, mely szerint az alacsony kalóriatartalmú édesítőszerrel készült ételek fogyasztása nem segíti elő a fogyást, sőt, éppen ellentétes hatást fejt ki.
Régebben úgy is kínoztak embereket, hogy nem hagyták őket aludni. Az alváshiány előbb pszichotikus állapotot okozott majd halált. Az alvás ugyanis nem luxus, hanem elengedhetetlen, pótolhatatlan élettani folyamat. Vagy mégis...
Vekerdy Tamás pszichológust elsősorban az oktatással, gyermekneveléssel kapcsolatos rádió- és tévéműsorok gyakori vendégeként ismerheted. Az író, iskolaalapító őszintén és humorosan mesélt önmagáról, családjáról, munkájáról, élete és pályája nehéz és örömteli pillanatairól.
Dr. Csernus Imre legújabb, A nő című kötetének hatalmas sikere volt. Most itt az alkalom, hogy találkozzatok egy kiállításon a könyvben látható festmények alkotójával, és egy előadást is meghallgassatok.
Volt, aki bombameglepetést okozott, akadt, akit az oltári pech fosztott meg a vb-aranytól, született egy világ-és megszámlálhatatlan kontinenscsúcs, a pontversenyt meg Amerika nyerte, egy szó mint száz: lehúzták a redőnyt a 12. fedett pályás atlétikai világbajnokság rendezői. Milyen volt a nívó Valenciában, hova sorolható az olimpiai előtti vb és hol voltak a magyarok? Kérésünkre Gyulai Miklós, a…
Az angolok ünnepelhetik a 100 százalékot vagy az olaszok a 100. születésnapot? A Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszának első körét valamennyi angol gárda túlélte eleddig, hozzájuk csatlakozna most a Liverpool, amely azzal az Internazionaléval meccsel a nyolc közé jutásért, amelyet, noha sérülések zaklatnak, földobott állapotban várja a mai találkát: vasárnap ünnepelte centenáriumát!
A globális biztonságot fenyegeti a klímaváltozás, az energiahordozókért és az ásványkincsekért folyó egyre élesebb harc máris komoly potenciális konfliktusforrást jelent Afrikában, a Közel-Keleten, valamint az Európai Unió és Oroszország között - figyelmeztetett jelentésében az EU két fő tisztségviselője.
Silvio Berlusconi magabiztosan készül arra, hogy 1994 és 2001 után harmadszorra is a miniszterelnöki bársonyszékbe ülhessen. Kedélyállapotát jelentősen javíthatja az a tény is, hogy Itália leggazdagabb emberekeként a balközép Prodi-kormány alatt tovább gyarapította vagyonát. Igaz, az ő öröme sem lehet felhőtlen. Nemcsak azért, mert kedden csapata, a címvédő AC Milan kiesett a Bajnokok…
Az olasz fellebbviteli bírósága kimondta, hogy a házasságtörő olasz asszonyoknak jogukban áll hazudni titkos kapcsolatukról, hogy megvédjék tisztességüket.
Visy Zsolt pécsi régész a közelmúltban tartott előadása kapcsán ismét a figyelem középpontjába került a mesés Seuso-kincs. A ma már legendás ezüstlelet nagy valószínűséggel legalább egy ember életébe került, hírbe hozta az egyik vezető aukciós házat, holott a pécsi professzor szerint a 14 edény csak a töredéke a feltehetően 248 darabos teljes leletnek, amelynek nagy része valahol hazánkban…
Hivatalosan is bocsánatot kért Harry hercegtől az az ausztrál újság, amely elsőként jelentette meg, hogy a brit trónöröklési sorban harmadik ifjú fenség Afganisztánban szolgál. Miután a hír napvilágot látott, a herceget visszarendelték Nagy-Britanniába.
Biztonsági okból kérte meg barátnője kezét egy férfi Kanadában - repülőtéri biztonsági okból. A biztonsági személyzet ugyanis gyanúsnak találta a férfi zsebében lévő kis dobozt...
Aligha hihető, hogy a Happy End Kft. egykori tulajdonosa, Vermer András a Fidesz hatalomra kerülése esetén ne nyújtaná be a számlát azokért a tanácsokért, amelyeket sajtóhírek szerint a mostani népszavazási kampányban adott a kezdeményezőknek. Erről is beszélt a parlamentben a szocialista Szabó Zoltán, amikor a cég nemrég zárult felszámolásáról szólt. Az Országgyűlés este elfogadta az…
A vizitdíj és a kórházi napidíj ugyan áprilistól megszűnik, ám egyes esetekben továbbra is önrészt kell majd fizetniük a betegeknek az ellátásért. A népszavazás az úgynevezett részleges térítés szabályait nem törölte el, így a betegutakat megkerülő páciensnek akár 100 000 forintba is kerülhet a gyógyítás. Az oktatási tárca közben keresi azokat a megoldásokat, tandíj nélkül hogyan motiválhatók jobb…
A Szcientológia Egyház nagyon szeretné, ha David és Victoria Beckham is csatlakozna soraik közé - állítja a szervezet egy volt tagja. A szcientológusok helyzetét megkönnyítheti, hogy az LA Galaxy labdarúgójának jó barátja az egyház egyik legnevesebb híve, a színész Tom Cruise is.
Olaszországban a hétvégén rendezték meg a Klerikális Kupa fordulóját, melyen egy sajnálatos esemény is történt: az egyik együttesből ki kellett állítani az egyik játékost, mert inzultálta a bírót.
Erős az ingyenesség illúziója, amivel nehéz szembemenni értékelte a népszavazás eredményét az Országgyűlésben Gyurcsány Ferenc. A kormányfő szerint az ország hosszú távon inkább veszített a referendummal. Orbán Viktor napirend előtt ugyanakkor azt mondta, a népszavazással Magyarország győzött, a kormánypártok pedig veszítettek. A parlament döntött arról is, hogy ma megvitatják a népszavazáshoz…
Egy tízezer évvel időszámításunk előtt játszódó film vezeti az észak-amerikai nézettségi listákat. A 10000 BC című alkotás egy törzse túléléséért harcoló fiatal mamutvadászról szól. A második helyen egy vígjáték, a College Road Trip, a harmadikon a Vantage Point című thriller áll.
Az ellenőrzés befejezésének határideje - beleértve az ellenőrzés megkezdésének és befejezésének napját - 30 nap. Ezt az előírt határidőt, a felettes szerv egyszer, legfeljebb 90 napig terjedő időtartammal meghosszabbíthatja.
A Volvo Cars által fejlesztett technológia segítségével elkerülhetőek a városi forgalomban és dugókban gyakran előforduló kis sebességű ütközések és ráfutásos balesetek
Már évtizedek óta köztudott, hogy a dohányzás halált okozhat, de a mai napig senki sem értette pontosan, miként rákosodnak el az egészséges tüdősejtek a dohányfüst hatására.
A Real Madrid hivatalos közleményben cáfolta azokat a híreket, melyek szerint esetleg távozik posztjáról Bernd Schuster, a labdarúgócsapat vezetőedzője
Az NNI "Döglött ügyek osztályának" volt vezetője abban reménykedik, hogy az idő nemcsak az elkövetőknek dolgozik. Egyben azt szorgalmazza, hogy a tanúk jelentkezzenek, akár névtelenül is
A fenyegetést érző tengeri uborka válaszreakciója adta az ötletet amerikai kutatóknak egy olyan műanyag kifejlesztéséhez, amely vízben pillanatok alatt meglágyul, kiszáradva pedig visszanyeri eredeti keménységét.
BUDAPEST – Örök vita a gyermektartás az elvált szülők között. Mint arról a Blikk beszámolt, Gallusz József (43) az első családapa, akit nem jogerősen egy év négy hónapra ítéltek három évre felfüggesztve, mert elmaradt többhavi tartásdíjjal. József azt állította: tönkrement vállalkozása miatt nem bírta fizetni a havi 100 ezer forintos járandóságot.