Venus Williams egészségi okokra hivatkozva hétfőn visszalépett a teniszezők idei első Grand Slam-viadalától, a jövő hétfőn kezdődő Ausztrál nemzetközi bajnokságtól.
Bár múlt héten kiderült, hogy a Galaxy S és a Galaxy Tab még az Android 4.0 frissítés elmaradása miatt beígért vigaszdíjat sem kaphatja meg, az „értéknövelő szoftvercsomag” úgy tűnik, mégiscsak létezik. Az ICS és a Galaxy S II néhány funkcióját, valamint (elméletileg) többletteljesítményt ígérő csomag a gyártó által összeállított ROM formájában szivárgott ki, és a rootolt eszközökre akár…
A savas emésztési zavar, a gyomorégés általában égő mellkasi fájdalmat okoz a szegycsont mögött. Amikor a nyelőcső alsó záróizma nem működik rendesen, vagy ellazul, a gyomor savtartalma visszaáramlik a nyelőcsőbe, ám előfordulhat, hogy mellkasi fájdalom helyett/mellett torokfájást és savanyú ízérzetet okoz a szájban.
Bruttó 10-10 forinttal emeli a 95-ös benzin, illetve a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel mindkét üzemanyag ára új történelmi csúcsot ér el. Elemzők szerint a magas üzemanyagárakra egész évben fel kell készülni, míg szakmai érdekképviseletek arra hívták fel a figyelmet, hogy a drágulás miatt a fuvarozók előbb-utóbb a fuvardíj emelésére kényszerülnek.
Fontos fejlemény, hogy a magyar kormány jelzi erőteljes szándékát az IMF/EU-hitelprogramról szóló megállapodás elérésére - közölték hétfői helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint azonban gyors megegyezésre továbbra sem lehet számítani.
Hosszas késedelem után végre kiderült, milyen földrajzi határokon belül választhatják majd meg szabadon orvosukat a betegek. Nyilvánossá vált ugyanis az egészségügyi államtitkárság által kialakított nyolc egészségügyi térség.
Újabb szakításról szólnak a celebpletykák: a minap az utcán fotózták le a színésznőt, akinek nyúzott arca minden híresztelésnél jobban árulkodik arról: komoly bajok vannak.
Az elmúlt húsz év politikai eseményei közt egyedülálló, múlt heti Andrássy úti tömegtüntetés szervezésében az egyik legfontosabb személy Kópiás Attila, alias Steve, aki a civilszervezetek képviselőjeként erősítette az ellenzéki összefogást.
Bár már kilenc napja hatályba lépett a nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorítása, több budapesti szórakozóhelyen ennek nyomát sem találni. A bírságolás csak áprilisban kezdődik, az üzemeltetők kivárnak, a dohányzó és nemdohányzó vendégek továbbra is együtt nyelik a füstöt....
Ausztria is komoly bajba kerülhet egy magyar államcsőd esetén – erről ír több osztrák napilap. Az idézett elemzők szerint sokan ugyanis már nem tudják törleszteni az osztrák bankok által kihelyezett hiteleket.
Egy koraszülött, de egészséges fiú újszülöttet tettek vasárnap Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Kórház babamentő inkubátorába - közölte tegnap az intézmény sajtószóvivője.
A százmilliárdos állami támogatás visszafizetésére képtelen Malév Zrt.-t stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilváníthatja a kormány - írja a Napi Gazdaság.
Egyre súlyosabb mértékben terjednek Európa-szerte azok a baktériumok, amelyek ellenállnak az antibiotikumoknak: és egyre több olyan van, amelyikre többféle is hatástalan. A kontinensen évi 25 ezer ember halálát okozzák az így kialakult betegségek.
Bár forrásaink szerint a Fidesz vezérkarában felmerült, hogy utcai tüntetést kellene szervezni a kormány mellett, úgy tudjuk az ötletet végül elvetették.
Feleslegesen épülhet meg több százmillió forintból az a szentesi időjárásfigyelő radarállomás, amelynek feladatát a hazánkkal együttműködő romániai radarok is ingyen elláthatják. A múlt vasárnapi havazás idején téves radarképek kerültek fel az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) honlapjára, a met.hu -ra. A szolgálat elnöke, Dunkel Zoltán kijelentette: "meg nem nevezett szakértőkkel" nem akar…
A torokfájást okozhatja bakteriális- vagy vírusfertőzés, esetleg gombák, és különböző kórokozók, amelyek a szájüreg és garat nyálkahártyáján állandóan jelen vannak, de az erős és egészséges immunrendszer nem engedi kóros mértékben elszaporodni őket.
Budapest - Visszaült az iskolapadba Kováts Vera (17), az X-Faktor fiatal énekesnője ugyanis bármennyire is élvezi a fellépéseket, tudja jól: a tanulmányait muszáj befejeznie.
A kalkulátor egy magánszemély osztalékból származó jövedelmének adózását szemlélteti, tartalmazza a fizetendő adókat és meghatározza a nettó jövedelmet.
Tetemes árat, kis híján 1,4 millió dollárt adtak Floridában árverésen egy 1793-as egycentesért, a pénzérme abból az évből való, amikor az Egyesült Államok először vert saját pénzt.
Martonyi János külügyminiszter szerint Magyarországnak, a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) és az EU-nak egyaránt alapvető érdeke, hogy megállapodás szülessen az IMF-fel folytatott tárgyalásokon.
Martonyi János külügyminiszter szerint Magyarországnak, a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) és az EU-nak egyaránt alapvető érdeke, hogy megállapodás szülessen az IMF-fel folytatott tárgyalásokon.
Görögországnak el kellene hagynia az euróövezetet és le kellene értékelni fizetőeszközét, hacsak nem hajlandó Európa "óriási" támogatást adni az eladósodott országnak - mondta Miroslav Singer, a cseh központi bank elnöke a Hospodarske Noviny napilapnak adott interjúban.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kezdeményezte a legtöbb elfogadott törvényjavaslatot tavaly, három tucatot, ami az összes megszavazott jogszabály hatoda. A parlament munkáját a gazdasági törvényalkotás uralta 2011-ben, a képviselők közül Rogán Antal, a szakbizottság fideszes elnöke jegyezte a legtöbb jogszabályt.
Rick Santorum volt pennsylvaniai szenátor mögött sorakoznak fel a kérlelhetetlen konzervatív republikánusok, akik nem tudnak beletörődni, hogy a középutas volt massachusetts-i kormányzó, Mitt Romney a legesélyesebb a republikánus elnökjelöltség elnyerésére. Santorumnak azonban van egy kis problémája: az amerikaiak többsége szerint megválaszthatatlan.
Szinte napról napra válik feszültebbé az amúgy sem rózsás amerikai-iráni viszony. A szembenállás még erőteljesebbé válhat azt követően, hogy tegnap kémkedés vádjával halálra ítélt egy amerikai útlevéllel rendelkező iráni férfit.
Jól haladnak a tárgyalások az Európai Stabilitási Mechanizmusról - közölte Angela Merkel német kancellár, aki tegnap Berlinben Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnököt fogadta. Hozzátette, március elsején tető alá hozhatják az erről szóló megállapodást. Közeledés volt tapasztalható a két politikus között a pénzügyi tranzakciókat érintő adó megítélésével kapcsolatban.
Az új szabálysértési törvénynek köszönhetően brutális bírságokra számíthatunk április 15-től. Aki sorozatban több kihágást is elkövet, az akár félmilliót is fizethet, vagy mehet a börtönbe.
A közjegyzők sem dolgozhatnak 70 éves korukig, s ez, az első becslések szerint, a jövő év végéig körülbelül 70-80 közjegyzőt érint - írja a Népszabadság, megjegyezve, hogy a Magyar Országos Közjegyzői Kamara most méri fel, hogy emiatt hány, állását elvesztő alkalmazottnak kell végkielégítést fizetni.
Az olcsóbb tejet vásárolják meg a háziasszonyok - derül ki a Mona Hungary Kft. felmérésből. A kutatás szerint a tej vásárlásakor még fontos szempont a zsírtartalom és a szavatosság hossza.
Lemondott William Daley, a Fehér Ház kabinetfőnöke, helyét Jack Lew, az elnöki apparátus költségvetési hivatalának igazgatója veszi át - jelentette be hétfőn Washingtonban Barack Obama amerikai elnök.