A Miami Heat a 27 pontos Dwyane Wade és a 25 pontos LeBron James vezérletével 90–78-ra nyert az Orlando Magic ellen az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) 57. játéknapjának floridai derbijén.
A sorozatban megnyert hazai mérkőzéseket illető, egy idényen belüli rekordot néhány napja túlszárnyaló Detroit Red Wings megdöntötte az abszolút ligarekordot is az észak-amerikai profi jégkorongbajnokságban (NHL).
Budapest - Egykor a szovjet pártvezetés cirkált vele fel-alá a Dunán, jelenleg a Hajógyári-sziget oldalában rozsdásodik a hatvanas évek folyami luxushajója, az Amur.
Pécs - Matyi Dezső (43), a PMFC tulajdonosa el akarja érni, hogy két éven belül európai kuparésztvevő legyen a focicsapata. Az üzletember sikereit az Alexandra könyváruházlánccal alapozta meg – a Népszabadság Top 150 című összeállítása szerint 9 milliárd forint a vagyoni háttere –, s négy esztendeje egyedül állja a klub több mint 300 millió forintos költségvetésének 90 százalékát. Eddig…
MAGYARORSZÁG - Minősíthetetlen a mozdonyvezetők figyelmetlensége, és tűrhetetlen a vonatveszélyeztetések száma – jelentette ki Túrós András (67), a MÁV biztonsági igazgatója egy szakmai egyeztetésen.
Budapest - Mintha próbálna elrejtőzködni a nyilvánosság elől Schmitt Pál köztársasági elnök. Az államfő korábban rendszeresen találkozott az emberekkel, a plágiumvád óta azonban látványosan lecsökkentek a nyilvános programjai.
Debrecen - Talán soha nem derül ki mivel ölték meg Balla Irmát, ugyanis a debreceni törvényszék elutasította az egyetlen lehetséges gyilkos eszköz, a pajszer további vizsgálatát – tudta meg a Blikk.
BUDAPEST - Mentőövként toppant Pokorny Lia (40) életébe a Csillag Születik, a népszerű színésznő ugyanis teljesen kilátástalannak látta a helyzetét, amióta eljött az Új Színháztól.
Egy szürke autó gázolt el egy férfit a Ferihegyi úton. A sofőr megállás nélkül továbbhajtott, a gyalogos súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
Gödöllő - Enni tulajdonképpen jó dolog, az emberi örömforrások egyike. Mindenki élt viszont már át falási rohamot, aminek csak egy kiadós hasfájás tudott véget vetni. Ám vannak olyanok, akik egyáltalán nem ismerik a jóllakottság érzését, állandóan éhesek, egyfolytában csak falnának – ha módjuk lenne rá halálra ennék magukat.
Míg a Jobbik a rendezvényükön kőröző rendőrhelikopterek, más sértettek a 7 órányi várakozás, az indokolatlan igazoltatások és a telefonelvételek miatt panaszolták a rendőrséget. Ez derül ki a Független Rendészeti Panasztestület legfrissebb, a 2008 és 2010 közötti időszakot felölelő jelentéséből, amely több rendőri túlkapást is feltár. Az ORFK elemzése azonban szebbnek látja a képet. Az FRP…
Az ötvenegy éves helyi férfi a Győr-Moson-Sopron megyei Magyarkeresztúron édesanyját látogatta meg vasárnap délután. Leült a kút kávájára, de egyensúlyát vesztve lezuhant – erősítette meg az MTI értesülését a rendőrség.
Megérkezett az Alkotmánybíróságra (AB) a kormány beadványa, amelyben az alaptörvény értelmezését kéri arról, hogy uniós nemzetközi egyezménynek minősül-e a Brüsszelben jóváhagyott pénzügyi paktum - írja a Magyar Nemzet.
Tilos a jégre menni a Balatonon és a Velencei-tavon, miután az enyhe időjárás következtében megindult az olvadás. A hétvégén tavaszias volt az idő, több helyen tíz fokot is mértek, de pénteken még sok gondot okozott a havazás. Többé-kevésbé napos idő várható ezen a héten is, napközben rendre plusz fokokra számítanak a meteorológusok.
Ma ünnepli a filmvilág a cseh újhullám megalapítója, az Amerikában világhírűvé lett nagymester, Milos Forman 80. születésnapját. Jan Tomas Forman néven látta meg a napvilágot a csehországi Ceslavban 1932. február 18-án, és Milos Formanként lett a modern film egyik állócsillaga.
Retteghetnek az adóhatóságtól az uniós országokba exportálók. A Legfelsőbb Bíróság (új nevén Kúria) egy tavaly novemberi ítéletével lényegében áldását adta arra a gyakorlatra, amelynek révén - piaci szereplők véleménye szerint - sok esetben a csalásban vétlen eladókkal fizetteti meg az adóhatóság a hiányzó áfát a felszívódott kereskedő, fuvarozó és importáló cégek képviselői helyett....
Nem ért egyet az Európai Bizottság (EB) alelnöke azzal az állítással, hogy az Európai Néppárt (EPP) hallgat Magyarországgal kapcsolatban. Viviane Reding kifejtette: a néppárt is egyértelműen és világosan tagpártja ellen foglalt állást a múlt heti európai parlamenti szavazásnál. Ő és José Manuel Barroso bizottsági elnök is az EPP tagjai - emlékeztetett Reding.
Megkezdte a fióktelepként működő Crédit Agricole Bank a kivonulását Magyarországról, amit a pénzintézet párizsi sajtóosztálya megerősített a Napi Gazdaságnak.
BUDAPEST – Száz hölgy várja már, hogy VV Attila (32) végre elhagyhassa a villát. Ha erre egyelőre nem is került sor, a lányoknak akkor sem kell már sokáig türelmetlenkedniük, hiszen végjátékához érkezett a ValóVilág 5.
A tények engem igazoltak, a Malévot megmentettük, a visszaállamosításért kemény tárgyalásokat folytattunk az oroszokkal - jelentette ki Oszkó Péter az m1 A Lényeg című műsorában vasárnap este. A volt pénzügyminiszter szerint nem a Wizz Air volt az első, amely bejelentést tett az uniónál a Malév állami támogatása kapcsán.
Legkorábban áprilisban kezdheti meg hálózatépítését az állami mobilszolgáltató, miután az egyik piacon lévő mobilszolgáltató fellebbezett az NMHH döntése ellen.
Kínában átlagosan tíz emberből hárman dohányoznak, de míg a nők alig három, addig a férfiak majd 60 százaléka dohányzik. Az ország lakosságára vetítve ez azt jelenti, többen cigarettáznak, mint ahányan az Egyesült Államokban összesen élnek.
A víz szimbóluma valami olyan ősi mondanivalót hordoz, ami egyetemes. Tulajdonságaiban (folyékony, sodró, csordogáló, áradó), különböző megjelenési formáiban (csepp, tó, tenger, folyó) az ember mintha önmaga arcait látná visszatükröződni.
Temetni és dícsérni ment szombaton fél Hollywood a New Jersey állambeli Newarkba. A New Hope baptista templomban majd négy óra hosszat tartott a 48 éves korában egy hete elhunyt Whithney Houston búcsúztatója.
Erdélyi Mónika aláírta szerződését az ATV-vel, így biztossá vált, hogy ő vezeti a csatorna áprilisban induló életmódmagazinját. A műsor producere komoly elvárásokkal készül a közös munkára.
Az Országgyűlés mai ülésén felhatalmazást adhat az európai fiskális paktum magyarországi aláírására, valamint a dohány-kiskereskedelem teljes átalakítására is. Az esti órákban a fegyvertartás szabályainak lazításáról és egy új hungarikumtörvény megalkotásáról kezdődhet vita.
Az Országgyűlés hétfőn dönthet az európai fiskális paktumról, valamint az előző hétről elhalasztott, a dohány-kiskereskedelem állami felügyelet alá vételéről szóló kormánypárti javaslatról is.
Joachim Gauck evangélikus lelkészt, keletnémet polgárjogi harcost, a volt NDK állambiztonsági iratait kezelő hivatal első vezetőjét jelöli a Német Szövetségi Köztársaság elnöki tisztségére a konzervatív-liberális kormánykoalíció az ellenzéki szociáldemokratákkal és Zöldekkel közösen - jelentette be vasárnap este Berlinben Angela Merkel kancellár, a kereszténydemokrata CDU elnöke.
Éles lőgyakorlatot kezdett a dél-koreai hadsereg hétfőn a két Korea közötti vitatott tengeri határvonal közelében, annak ellenére, hogy Phenjan megtorlással fenyegetőzött.
A Győr parádés játékkal - és Görbicz Anita 12 góljával - 31-22-re legyőzte a címvédő vendég norvég Larvikot a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének 3. fordulójában.
Ma végre eldőlhet, hogy Görögország megkapja-e az újabb mentőcsomagot. A döntést valószínűleg hosszas vita előzi meg, így a bejelentés csak a késő esti órákban várható. Gazdasági adatok tekintetében...
„Zenével az államadósság csökkentéséért” szlogennel tartottak vasárnap rendhagyó koncertet Budapesten és Győrött. Késő estig mindkét helyen népszerű zenészek léptek színpadra. A koncertbelépő ára jelképes: 2012 forint, a gyerekek pedig ingyen bemehetnek. A jegyekből befolyt összeget a szervezők az államadósság csökkentő alapba fizetik be.