A Barcelona 63–62-re megverte idegenben az olasz Cantut, ezzel megnyerte a férfi kosárlabda Euroliga középszakaszának H-csoportját, és egyben továbbjuttatta a negyeddöntőbe a Maccabi Electrát is.
Líbia olajkivitele napi átlagban 1,2 millió hordóra emelkedhet februárban a januári 970 ezer hordóról, és ezzel megközelíti a polgárháború előtti szintet - a líbiai nemzeti olajtársaság (NOC) csütörtöki közlése szerint.
A Memphisben zajló tenisztorna férfi egyesének 2. fordulójában az amerikai Sam Querrey 7:6, 6:4-re legyőzte a dél-amerikai Kevin Andersont, aki az első körben a szintén amerikai Robby Gineprit búcsúztatta.
Peking tiltakozik amiatt, hogy az Európai Unió szubvencióellenes eljárást indított a Kínai Népköztársaságból származó szerves bevonatú acéltermékek behozatalára - derül ki a kínai kereskedelmi minisztérium illetékesének csütörtöki nyilatkozatából.
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) elfogadhatatlannak tartja, hogy a mezőgazdasági ágazat képviselete nem kapott helyet a kormány és egyes munkaadói szervezetek részvételével szerdán megalakult konzultációs fórumban - közözte az agrár-érdekképviselet csütörtökön az MTI-vel.
Jelentősen lefelé módosította az idei olasz gazdaságnövekedésre vonatkozó előrejelzését az Európai Bizottság: jelenleg már 1,3 százalékos visszaesést vár az ősszel kiadott 0,1 százalékos növekedési becslés helyett.
A Hyundai i30 elé roppant nehéz feladat hárul, hiszen az autós sajtó nemzetközi nagyjai is a kategóriájának legnépszerűbb és alapjaiban egyik legprofibb Volkswagen Golf trónfosztóját látják benne. A koreaiak pedig praktikusabb, családbarátabb és egyben igazán szép kombival próbálják még ügyesebben megoldani a feladatot.
A tüdőrák korai szakaszának kimutatására képeznek ki kutyákat egy gyömrői családi házban. Ha a módszer nálunk is elfogadottá válik, úgy évente akár több száz életet is meg lehetne menteni ezzel a kifinomult szimatra hagyatkozó diagnosztikai eljárással - állítja Szemes Zsuzsanna, a külföldön már kipróbált gyakorlat egyik eltökélt hazai kezdeményezője.
Az első hat hónap, de akár az egész év is nehéz lehet a fúziós és vállalatfelvásárlási (M and A) aktivitás szempontjából a KPMG legutóbbi Global M and A kiadványa szerint; a közép-kelet-európai régió piacán - Lengyelországot kivéve - is jelentősen visszaesett a külföldi tőke érdeklődése, a tranzakciók inkább a már bennlévő szereplők között zajlanak.
A Hyundai i30 elé roppant nehéz feladat hárul, hiszen az autós sajtó nemzetközi nagyjai is a kategóriájának legnépszerűbb és alapjaiban egyik legprofibb Volkswagen Golf trónfosztóját látják benne. A koreaiak pedig praktikusabb, családbarátabb és egyben igazán szép kombival próbálják még ügyesebben megoldani a feladatot.
Megkésve bár, de törve nem, az igazság az, hogy kicsit belefeledkeztem a Binary Domain tesztelésébe. Mea culpa. Related Stories Wheels of Destruction - Multiplayer mészárszék négy keréken Guild Wars 2 - Bemutatkozik a Warrior kaszt USA hardver és szoftver toplista a február 18-án végetért hét adataival Angry Birds: Space - A második teaser Tiszteletem! (2012. 02. 26.)
A zenekar néhány héttel ezelőtt Facebook-oldalán jelentette be, hogy Lefagyasztó koncert címmel búcsúfellépést tart, és az elkövetkező időben sem fellépéseket, sem lemezkészítést nem tervez.
BUDAPEST — Kovács Lázár (38) nem viheti haza féltestvéreihez házasságon kívül született kisfiát. Tegnap a bíróságon döntöttek a sztárszakács volt szeretőjének, Bíró Andreának (22) és közös gyereküknek, Lázárkának (3) a sorsa felett.
Pénteken igazi kora tavaszias időjárásra számíthatunk, szombaton több órás napsütés várható, vasárnap azonban hidegfront érkezik, kissé visszaesik a hőmérséklet.
Ma hoz ítéletet a Fővárosi Törvényszék az első, politikusokat maffiaváddal gyanúsító, erősen átpolitizált ügyben. A "főszereplő", Hunvald György volt erzsébetvárosi polgármester és ügyvédje is abban bízik, hogy a korábbi MSZP-s politikusnak nem kell visszamennie a börtönbe, hiszen a csaknem 11 hónapja tartó eljárásban a vád jelentősen gyengült.
Budapest — Gyerekkorában még csak álmodni sem merte volna Bereczki Zoltán (35) azt a népszerűséget, amelyben most szinte fürdik. Valósággal ostromolják a nők, az énekes-színész a szerkesztőségünk vendégeként is számos ajánlatot kapott.
Az új feladatokhoz újfajta vezetői módszerekre van szükség - így kommentálta a Népszabadságnak adott interjújában Darák Péter, a Kúria vezetője a botrányt okozott januári balatonőszödi bíró-továbbképzést.
Mintha nem fogna az idő a csodás színésznőn, ma is épp olyan gyönyörű, mint csaknem 50 évvel ezelőtt, amikor bikinis képeit világszerte csodálták a férfiak.
Kevesebb, mint kétnapi használat és alig 400 kilométer megtétele után szerda éjszaka Kecskeméten összetört a városi mentőállomás kedden rendszerbe állított, a legmodernebb eszközökkel felszerelt, új mentőautója. A beteghez riasztott autó egy csuklós busszal ütközött az egyik kereszteződésben.
Budapest - Apa lesz Király L. Norbi (22)! Az első X-Faktor talán legmegosztóbb versenyzője januárban mesélt lapunknak arról, hogy megtalálta a nagy őt, Nikit (19).
A három évvel ezelőtti tatászentgyörgyi kivégzésre és a rasszista gyilkosságok áldozataira emlékeztek tegnap hazánk több városában és külföldön is. Horváth Aladár szerint a roma mártírok halála nem váltott ki elégséges társadalmi szolidaritást. A tragikus évfordulón Sajókazán állítólag cigányozott a rendőrség egy iskolában.
A három kötelezettségszegési eljárás kapcsán egy kimerítő, százoldalas, minden tekintetben jogi alapokon nyugvó választ küldött a kormány az Európai Bizottságnak, amelytől várják a választ - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtökön az m1 Az Este című műsorában.
Budapest – Belerokkant a család Seherezádé (21) játékába. A ValóVilág szőkesége ugyan bizonyos értelemben már most is győztes: utolsó hölgy játékosként ő lett a VV ötödik szériájának First Ladyje.
Nem szerepel Czomba Sándor vagyonnyilatkozatában, hogy egyik ingatlana bérbe adásából egészíti ki államtitkári fizetését. A hivatalos verzió szerint "elfeledkezett" a lakásában élő ifjú párról. Ez a Fidesznél nem meglepő, hiszen Szijjártó Péter egy millió forintot nem vett észre, közgyűlési elnökök pedig 1,2 millióért jutottak ki az Azori szigetekre, illetve egy KDNP-s honatya 9 hónapig nem…
Albérlő lakik Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár nyíregyházi lakásában, az ebből származó jövedelmet azonban csak azután vallotta be a képviselő, hogy a hiányosságra felfigyelt a Népszabadság egyik újságírója. Czomba Sándor az ügy kapcsán egy közleményt adott ki, amelyben tagadja a szándékosságot és figyelmetlenségre hivatkozik. Közben kiderült: Vantara Gyula fideszes…
Az egészségügyi államtitkárság napokon belül ismerteti a szakmai szervezetekkel a kormány elé terjesztendő béremelési javaslat konkrét számait. Ezt közölte tegnap egy konferencián Szócska Miklós.
A 2012. évi költségvetési javaslatot 299,5 milliárd forint bevétellel, 377,7 milliárd forint kiadással és 78,2 milliárd forint hiánnyal terjesztik a Fővárosi Önkormányzat közgyűlése elé - olvasható a Napi Gazdaság pénteki számában az előterjesztésre hivatkozva.
Egy 50 éves férfi és 13 éves fia halt meg csütörtök éjjel Debrecenben, amikor a házukban tűz ütött ki; a Tegez utcai vályogházban a két áldozaton kívül egy 48 éves nő, feltehetően a gyermek anyja is súlyosan megégett - értesült az MTI.
Maryland állam képviselőháza után a szenátusa is jóváhagyta csütörtökön az azonos neműek házasságának legalizálását, s mivel a kormányzó biztosan aláírja a törvényt, Maryland lesz a nyolcadik amerikai tagállam, amelyben ez a típusú frigy szabaddá válik.
"Sajnálom, hogy bántottam a fiamat, nem gondoltam volna, hogy ilyen következménye lesz" - mondta az utolsó szó jogán a 45 éves Heller Gábor, aki mindössze 11 éves fiát fakanállal és derékszíjával halálra verte Dunaharasztiban.
Szinte mindenkinek van valamilyen véleménye a lakótelepekkel, panellakásokkal kapcsolatban - s legyünk őszinték, ezek a hangok gyakran még nyomdafestéket sem tűrnek. Egy biztos, Magyarország lakosságának jelentős része, mintegy 2 millió ember él lakótelepen, főként panellakásban. A számok tehát magukért beszélnek, így az sem meglepő, hogy az ingatlanpiaci tranzakciók jelentős részét a panellakások…
Hány szeretőt ildomos bevallani, hogy ne tartsák az ember lányát erkölcstelen perszónának? Igaz, hogy a nők képtelenek érzelem nélkül ágyba bújni? Pedig néha a csajok is úgy vannak vele...
Ma lejár a felsőoktatási intézményekbe való jelentkezések határideje, e napon a fővárosban két postán meghosszabbított nyitva tartással várják az ügyfeleket. Szintén ezen a napon jár le az érettségire jelentkezés módosított határideje, a diákok a május-júniusi vizsgaidőszakra eddig adhatják be kérelmüket.
Európában nem szívesen látott vendég a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor ritkán hívják meg kétoldalú találkozókra az Európai Unió országaiba még annak figyelembevételével is, hogy a brüsszeli uniós csúcsok az uniós politikusok fontos fóruma. A magyar soros elnökség óta pedig végképp szinte minimálisra korlátozódott hivatalos külföldi útjainak száma. Másrészt az egyes külföldi utak között is…
Irakban tegnap az amerikai csapatok év végi kivonása óta a legtöbb áldozatot szedte az erőszak. Legalább hatvanöten életüket veszítették, mintegy másfélszáz ember megsebesült a síita célpontok elleni, összehangolt hajnali támadásokban.
Nicolas Sarkozy egy hete jelentette be, hogy ismét indul az elnökválasztáson. Míg egyes közvéleménykutatások szerint minimálisra csökkent szocialista kihívója, Francois Hollande előnye, egy másik felmérés azt mutatja: megmaradt a tetemes különbség.
Szigor vagy növekedés - ez a kérdés foglalkoztatja most az Európai Unió tagállamait. A Magyarországra tegnap az Európai Bizottság által kirótt büntetés ebből a szempontból is érdekes, hiszen a hiánycél tartásának fontosságát folyamatosan hangoztató magyar kormány növekedési kilátásait alaposan leronthatja, ha a GDP 0,5%-ának megfelelő pénzösszeget 2013-tól valóban befagyasztja az Európai…