Meglehetősen gyenge tavalyi évét a Nokia simán próbálja a Microsoft, illetve a Windows Phone nyakába varrni. Related Stories Nomofóbia - a mobilosok rémálma Elop elkaszálta a Nokia Money-t Jön a metrós Firefox Csak a fogyasztásán múlhat a Medfield sikere Android alapú Walkman-nel erősít a Sony
A 12. helyen kiemelt szerb Jelena Jankovics és a 22. helyen rangsorolt Yanina Wickmayer is már a második fordulóban búcsúzott az Indian Wells-i tenisztorna női egyesének küzdelmeitől. Előbbit a 22 éves amerikai Jamie Hampton búcsúztatta meglepő könnyedséggel, míg utóbbi az ausztrál színekben versenyző Jarmila Gajdosova ellen vérzett el három játszmában. A kiemelt játékosoknak nem kellett az első…
A lassú válaszidő jelenségével a rajzoló alkalmazások során talán már mi is találkoztunk, azonban a videót megtekintve megdöbbentő, hogy milyen lassúnak tűnnek az új verzióhoz képest a mostani kijelzők. Related Stories Elop elkaszálta a Nokia Money-t Jön a metrós Firefox Csak a fogyasztásán múlhat a Medfield sikere Android alapú Walkman-nel erősít a Sony Olcsóbb, ha használt?
Budapest — Váratlan fordulat a hazai focifogadási botrányban: szabadlábra került egy játékos a legutóbb meggyanúsított hat rákospalotai futballista közül.
Budapest – Nagy mellű ex-playmate-tel osztja meg az ágyát a Groovehouse volt énekesnője, Judy egykori férje, Nagy Roland (30), aki pár hónappal ezelőtt még Tóth Gabival alkotott egy párt.
Széles sávban mozgó, mérsékelt növekedéstől markáns recesszióig terjedő előrejelzéseket adtak a magyar gazdaság vártható idei teljesítményére londoni felzárkózó piaci elemzők a tavalyi utolsó negyedévről pénteken közzétett végleges magyarországi és térségi GDP-adatsorokat kommentálva.
Botrány volt a pénteki társulati ülésen a Budapesti Kamaraszínházban. A vagyonkezelő munkatársai tájékoztatni akarták a színészeket és a színház dolgozóit a kialakult helyzetről, de hangos szóváltások után egyikük elhagyta a helyszínt.
Magyarországra érkezett Szabó István Az ajtó című filmjének szerda esti díszbemutatójára Helen Mirren: az Oscar-díjas brit színésznő lelkesen nyilatkozott újságírók előtt a magyar kollégáival folytatott munkáról, beszélt arról, hogyan vedlett át Emerenc megformálásához "kelet-európai asszonnyá", hogy miért szereti a vízben sakkozó magyarokat, és miért mondta neki a rendező, hogy hagyja abba a…
Komoly kétségei vannak az MSZP-nek a Fidesz ötpárti egyeztetésre vonatkozó kezdeményezésének őszinteségével kapcsolatban - közölte Mesterházy Attila annak kapcsán, hogy a Fidesz frakciója bejelentette: jövő hét elején a KDNP-vel és az ellenzéki pártokkal tárgyalna a párttörvényről, a pártfinanszírozási jogszabályról, a választási eljárásról szóló törvényről és a szocialisták által benyújtott…
Nem okozhat semmiféle adatmódosulást a népszámlálási kérdőívek feldolgozásának előkészítése, az úgynevezett kódolás - reagált lapunk cikkére a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Érdemben nem cáfolták információinkat, ám igyekeztek eloszlatni az aggályokat afelől, hogy az állampolgárok által kitöltött, lezárt kérdőívek adataiban bármiféle torzulást eredményezhetne a feldolgozási folyamat. Az…
Vádemelési javaslattal adta át a rendőrség az ügyészségnek annak a fiatalnak az ügyét, aki tavaly nyáron belehalt a perforált vakbél okozta fertőzésekbe egy pécsi kórházban.
Dunaföldvár - Megtalálta a szerelmet VV Eszter (29). A ValóVilág jogászlánya egy zátonyra futott kapcsolat után „menekült" be a villába, azt azonban nem gondolta, hogy az ismertség ilyen rövid időn belül fenekestül felforgatja az életét.
Az Országos Katasztrófavédelem összesítése szerint több mint 38 milliárd forintot tesznek ki a vörösiszap-katasztrófa 2012. március 5-ig összesített költségei. A legnagyobb tétel a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz kapcsolható - a tárca felügyelte a külterületek mentesítését, és 21,7 milliárdos költséget termeltek. Tegnap egy felújított óvodát is átadtak Devecserben.
Ismét jelentős összeget költ a Miniszterelnökség kormányzati propagandára. A már eddig is milliárdos kormánymegbízásokat kapott I.M.G. Inter Media Group Kft. a mostani szerződés szerinti 800 millió forint nagy részét - jutaléka levonása után - rádiós- és tévés reklámokra, újság- és óriásplakát hirdetésekre költheti.
Önbíráskodás, rablás és más bűncselekmények miatt 6 év 3 hónap fegyházbüntetésre ítélte első fokon Tasnádi Pétert a PKKB: annak ellenére, hogy a bíróság szerint is "jogos követelésének" szerzett érvényt, amikor befektetett, de elveszett pénzét kergette. Bár a 62 éves vállalkozónak a korábbi ügyében kiszabott 7 éves büntetést is le kell ülnie, várhatóan mégsem kell több mint 10 évig rácsok mögött…
Magyarország—Szlovákia — Rendszeresen látott magyar sztárokat vendégül határ melletti fényűző farmján Mikulás V., a rekordmértékű adócsalással vádolt szlovák nagyvállalkozó!
Ma Kansas államban folytatódik a republikánus maraton. Mitt Romney, az éllovas mögött egy újabb tekintélyes támogató sorakozott fel, Bob Dole, az 1996-os republikánus elnökjelölt.
Összesen 12 ezer osztrák neve szerepelt az egykori csehszlovák kommunista titkosszolgálat, a Státní Bezpecnost (StB - "Állambiztonság") aktáiban - tették közzé a napokban történészek. Többségük nem az StB munkatársa volt, hanem jelentettek róluk. A rossz emlékű titkosszolgálat külföldön is kiterjedt tevékenységet folytatott.
Meghalt a két európai túsz, akit tavaly májusban ejtettek foglyul fegyveresek Nigériában. A kimentésükre indított brit és nigériai katonai mentőakció kudarcot vallott, de a fogva tartókat sikerült elkapni. Olasz képviselők nemtetszésüket fejezték ki, amiért Nagy-Britannia nem konzultált a római kormánnyal a művelet megkezdése előtt.
Bugár Béla pártja, a Híd-Most állásfoglalásában leszögezte: Orbán Viktor kormánya a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) szurkol az előrehozott, szlovákiai parlamenti választások során. Bugár Béla szerint közvetlenül beleavatkozik a szlovákiai választásokba a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára, amikor "azt tanácsolja, hogy az MKP-t válasszák".
Osztrák mintára Magyarországon is készülhetne törvény az ingatlan fejlesztőkről, amely előírná, hogy az új lakást vásárló által befizetett vételár banki letéti számlára kerül, vagy a bank garanciát vállal az esetleges visszafizetésre, de felelősségbiztosítással is garantálni lehetne azt, hogy a vásárló nem veszíti el a pénzét - mondta Maráczi Zsolt, a Társaság a Lakásépítésért Egyesület ügyvezető…
Kertész Veronika még a villában töltötte napjait VV Veraként, amikor a ValóVilágban előkerült a pornófilmje. A Bors megtudta: emiatt nagyobb baja is lett annál, mint hogy címlapokra került.
A Népszabadság szerint rendőrség igazságügyi antropológus és egyenruha-szakértőt is kirendelt, de még azt sem sikerült tisztázniuk, hogy az áldozatok mikor haltak meg.
Több mint 400 vasúti járatot szüntet meg a kormány április közepétől, a cél a busz és vonat járatok párhuzamosságának megszüntetése. Az infrastruktúráért felelős államtitkár szerint ezzel éves szinten 12 milliárdos megtakarítást lehet elérni. A vasutasok a munkájukat féltik.
Az X-Faktor 2011 két ifjú tehetsége úgy döntött, hogy szerelmüknek tárgyi emléket is állít. Baricz Gergő és Kováts Vera Vácott egy bezárt lakat előtt fogadták meg, hogy szívük csak egymásért doboghat.
Meggyűlt a baja Damu Rolandéknak a nemi erőszak áldozatait képviselő szervezettel. Az egyesület tagjai szemmel tartják majd őket a másfél hét múlva esedékes ítélethirdetéskor.
Szabó István rendező elégedetlen volt legújabb filmje vetítésével. Az ajtó magyarországi díszbemutatóját az Uránia Filmszínházban tartották, jelen volt a film Oscar-díjas főszereplője, Helen Mirren is, ám az alkotást nem úgy vetítették, ahogyan Szabó szerette volna: a nézők másodpercenként 24 filmkocka helyett 25-öt láttak.
Elhunyt Szőnyi G. Sándor kétszeres Balázs Béla-díjas, érdemes és kiváló művész. Nehéz betegség és hosszas szenvedés után, 83 éves korában érte a halál. Temetéséről később intézkednek.
A szavazáson 26 politikai párt listáján csaknem háromezer képviselőjelöltre adhatja le voksát Szlovákia megközelítőleg 4,3 millió választásra jogosult polgára.
Ha ragaszkodik most közzétett döntéséhez, Natalie Dessay koloratúr szopránénekesnő, a francia operaművészet nagyasszonya, legalábbis egy időre búcsút mondani szándékozik nemzetközi közönségének.
Mazányi Eszter, a Marslakók főszereplője még ha akarna, sem pucérkodhatna valamelyik férfimagazinban, ugyanis ezt szigorúan tiltja a szerződése. Ennek ellenére felbukkant a nyuszis újságban.
Az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) egymás után a harmadik vereségét szenvedte el a Keleti főcsoportban listavezető New York Rangers – ezúttal Chicagóban. A Florida szétlövésben veszítette el a Pittsburgh elleni idegenbeli főcsoportrangadót. A Detroit hét-, a Calgary nyolcgólos meccsen győzött hazai pályán.
Elek Gábor, az FTC női kézilabdacsapatának vezetőedzője szerint jelentős előnyt szerzett együttese az orosz Zvezda Zvenyigorod ellen a Kupagyőztesek Európa Kupájának negyeddöntőjében a budapesti első felvonáson (32-24), de ahhoz nem elég nagy a különbség, hogy meg is nyugodhassanak játékosai.
Pikáns mérkőzésen lép pályára a Győr a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntős szakaszának utolsó fordulójában a címvédő Larvik otthonában (szombat, 16:45, TV: DigiSport). Bár a magyar bajnok már csoportelső, ha nyer, vagy pontot szerez ellenfelétől, akkor a spanyol Itxako Navarrát vagy akár a dán Midtjyllandot is magával viheti a kvartettből az elődöntőbe.
Az egy gigabájtnyi tárterület ára 1 dollár alá csökkenhet az idei év végére. Related Stories Elop elkaszálta a Nokia Money-t Jön a metrós Firefox Csak a fogyasztásán múlhat a Medfield sikere Android alapú Walkman-nel erősít a Sony Olcsóbb, ha használt?
Míg a balerinák többsége harmincévesen befejezi pályáját, addig az ugyanennyi idős Bódi Sylvi most döntött úgy, hogy mestert fogad. A fekete szépség már az első óra után a balett szerelmesévé vált.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) a Nyugati csoport jelenlegi első két helyezettje, az Oklahoma és a San Antonio egyaránt hazai pályán szenvedett vereséget. Előbbi nagy meglepetésre a Clevelandtől, utóbbi a konferenciában immár harmadik helyen álló Clipperstől, amelyben Chris Paul 36, Mo Wiliams 33 pontot szórt. A Lakers a 34 pontos Kobe Bryant vezérletével nyerni tudott a…