2013. március 13. szerda

márc. 13
0:06
BL: Keller, a Schalke edzője, hosszú hibalistát készített (She)
Az isztambuli 1–1 után Gelsenkirchenben a török Galatasaray 3–2-re legyőzte a Schalkét, így 4–3-as összesítéssel bejutott a legjobb nyolc közé. A hazai mester nem kevés hibát talált övéi játékában.
márc. 13
0:06
Kiejtette a Barcelona a Milant (Metropol)
A Barcelona az elmúlt hét idényből háromszor (2006, 2009, 2011) nyerte meg a BL-t.
márc. 13
0:10
BL: A szerencse is kellett, de a játékosok ismét bizonyítottak - Roura (She)
Kétgólos hátránya ellenére a Barcelona hazai pályán 4–0-s győzelmével továbbjutott a Milan ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből. Jordi Roura, a katalánok megbízott edzője elmondta, játékosai ismét bizonyították, rendkívül különlegesek.
márc. 13
1:18
Tenisz: Djokovics 2:5-ről nyert két szettben, Sarapova sikere (She)
Az Indian Wellsben zajló ATP tornán egyesben, a 3. fordulóban a bolgár Grigor Dimitrov már 5:2-re is vezetett a szerb világelső, Novak Djokovics ellen, 5:3-nál a játszmáért adogatott, de végül rövidítésben 7:6-ra elveszítette az első szettet, majd ezután a második játszmában is alulmaradt. A hölgyeknél a második helyen kiemelt orosz Marija Sarapova már a legjobb nyolc közé jutott.
márc. 13
1:36
Ellopták az amerikai first lady és az alelnök személyi adatait (hirado.hu)
Vizsgálatot indítottak az amerikai szövetségi hatóságok.
márc. 13
2:12
A dízel szabadidőautók új királya – porondon az Alpina XD3 (Auto Pult)
Az autósvilágban jártasabbak közül az Alpina szó hallatán bizonyára meglehetősen kevesen asszociálnak egy borászatra, pedig a cég égisze alatt számtalan finom szőlőnedű születik, amelyeket az autószalonokon minden évben alkalmunk van végigkóstolni.
márc. 13
2:16
Vasszívű testőr – páncélozott ML a Mercedes garázsából (Auto Pult)
A Mercedes-Benzek esetében az ügyfelek bizonyos hányada játszik olyan szerepet, vagy dolgozik olyan környezetben, ahol a veszély mindennapos tényező. Számukra a páncélozott autók jelenthetnek némi megnyugvást, s ezúttal a stuttgartiak próbálnak az ő kedvükre tenni kétféle ML modell segítségével.
márc. 13
2:20
Nagyban utazik – SsangYong Rexton teszt (Auto Pult)
Toyota LandCruiser az eredeti ár 60 százalékáért. Első ránézésre ezt kínálja a SsangYong Rexton, melynek aktuális, W kódjelű generációjában immár a gyártó saját dízelmotorja foglal helyet. Ajándék diszkontárú csemege, vagy komoly kompromisszum? Tesztünkből kiderül!
márc. 13
3:06
Tizenhat év a brutális gyilkosnak (Blikk)
márc. 13
4:18
Büntetés Cseke Katinka pálinkázása miatt (NLC)
Szeszes italt ittak A Nagy Duett sztárjai a „lihegőben", ám volt olyan, akinek már egy kupica is megártott. Mivel túl nagy volt a jókedv a színfalak mögött, a szerkesztők betiltották az ivászatot - írja a Bors.
márc. 13
4:36
Janics évi tízmillióba kerül (Blikk)
Budapest — Nagyot fordult a világ a háromszoros olimpiai bajnok kajakos Douchev-Janics Natasával (30): tavaly az éves biztos bevétele elérhette a 45 millió forintot (és ebben még nincs is a londoni érmeiért kapott 42,5 milliós olimpiai jutalom), idén viszont egyelőre kénytelen beérni mintegy tízmillióval.
márc. 13
4:39
Elégedetlen a betéti kamatokkal? Bízza pénzét Warren Buffet-re! (ProfitLine)
Warren Buffett nevét mindenki ismeri, aki valaha is közel került a tőzsdéhez. Mesés vagyona, mesteri befektetései mára tankönyvi példának minősülnek, és minden befektető álma, hogy nyomdokaiba léphessen.
márc. 13
4:54
Megbékélt az Európai Unió a pornóval (Blikk)
márc. 13
4:54
Társai négy és fél éve tudták: Cipő menthetetlen (NLC)
A Republic basszusgitárosa, Boros Csaba próbálja tartani a lelket az énekes családjában és a zenésztársakban. Egyelőre nem tudni, hogy nyilvános lesz-e Cipő temetése.
márc. 13
4:54
Forgatásról szállította el a sztárt a rohammentő (ATV)
Kelly Osbourne éppen forgatott, amikor rosszul lett - értesült a Femina.
márc. 13
5:00
Balzsay elkergette a betörőket (Blikk)
Budapest – Megdöbbentő kaland részese volt Balzsay Károly (33). A Bokszvilágszervezet (WBO) és a Bokszvilágszövetség (WBA) korábbi nagyközépsúlyú profi bokszvilágbajnokának a családját kellett megvédenie.
márc. 13
5:12
Rabszolgává tették Szilviát (43) Spanyolországban (Blikk)
Madrid-Budapest - Egy szebb jövő reményében ment világgá Tóth Szilvia (43), álmai azonban szertefoszlottak, amikor rádöbbent: utazása végállomása egy magyar rabszolgatartó ütött-kopott madridi lakása.
márc. 13
5:12
Újabb ünnep Orbán nélkül (Alternatív Energia)
Nem lesz Magyarországon március 15-én a miniszterelnök; bár az ünnepi rendezvény honlapján még mindig azt hirdetik, hogy délelőtt a Múzeumkertben beszél Orbán Viktor, a miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan tegnap bejelentette, hogy a kormányfő csütörtökön a kétnapos uniós csúcstalálkozóra Brüsszelbe utazik.
márc. 13
5:12
Orbán most már Amerikát vizionál itt (Üzlet és Utazás)
Nagyon hiányzik egy 35 százalékos áfakulcs - jelentette ki Orbán Viktor, miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján. A kormányfő nagyon csalódott lenne, ha nem sikerülne idén túlszárnyalni a költségvetésben meghatározott 0,9 százalékos gazdasági növekedést. Szakértők szerint jobb lenne szembenézni a valósággal, és menteni ami még menthető.
márc. 13
5:12
Milliókkal tartozik a magyar rezsirekorder (Pénzcentrum)
Kritikán aluli a magyar lakosság közüzemidíj-fizetési hajlandósága, akad fogyasztó, aki milliókkal tartozik szolgáltatójának. Bár közeleg a fűtési szezon vége, rengeteg család még a nyári hónapokban sem tudja utolérni magát. Esetükben nem marad más, mint a szolgáltatás felfüggesztése....
márc. 13
5:12
Ellopták Michelle Obama személyes adatait (ATV)
Vizsgálatot indítottak kedden az amerikai szövetségi hatóságok, mert hackerek a jelek szerint eltulajdonították Michelle Obama amerikai first lady, Joe Biden alelnök, valamint több hivatalos személy és híresség pénzügyi adatait.
márc. 13
5:14
Újabb határt lép át a miniszterelnök (Alternatív Energia)
Egy eddig megkérdőjelezhetetlen európai civilizációs normát készül áthágni a Fidesz, ami azt jelentheti, hogy a jövőben a jogvitákat nem a jog betűje, hanem a politikai erő dönti majd el - értékelte lapunk kérdésére Hack Péter a miniszterelnök és a kormánypártok reakcióit a rezsicsökkentés ügyében hozott bírósági ítéletre.
márc. 13
5:14
Kósa élőben: azt mondták, alkotmány nem lesz, de kérdezzen nyugodtan (ATV)
Az alaptörvény ellenes kampányt „már látták sokszor”, és ez az egész „egy hecckampány”, és senki sem fogalmazott meg konkrét ellenvetéseket – ezt Kósa Lajos mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
márc. 13
5:30
Hiányos a vád a romagyilkosok ellen (Alternatív Energia)
Nem emeltek vádat terrorizmus miatt a hatóságok a romák ellen 2008-2009-ben végrehajtott gyilkosságsorozat lehetséges elkövetőivel szemben, miközben a támadások célja a roma közösség megfélemlítése, polgárháború kirobbantása volt - hívta fel a figyelmet az Athena Intézet.
márc. 13
5:30
Nővel csókolózott a magyar szupermodell (NLC)
Felforrósította a bulit Palvin Barbara. A magyar modell, akit több divatmárka is reklámarcának választott, kétszer is szájon csókolt egy lányt egy budapesti szórakozóhelyen - írja a Blikk.
márc. 13
5:32
Begyógyszerezték a BKV-per vádlottját (Alternatív Energia)
Tudta nélkül "kábítószerezték" a börtönorvosok a BKV-per egyik vádlottját, és megfenyegették, mikor a bódító gyógyszerek megtagadásáról akart nyilatkozni - derült ki a hagyomiklos.com-on közzétett, Bárándy Péter védőnek címzett jegyzőkönyvből.
márc. 13
5:34
Embertani kérdésről beszélt a kormányfő (Alternatív Energia)
Antropológiai kérdések, "emberfelfogásbeli különbségek" állnak a szakképzésről szóló viták hátterében - közölte tegnap Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara konferenciáján.
márc. 13
5:36
Zana József levélben kért segítséget Orbántól (Blikk)
Budapest — Zana József (74) nemrég fogta magát, elment a postára, és feladott egy ajánlott küldeményt. A nyugdíjas színész nem akárkinek írt levelet, ugyanis a címzett Orbán Viktor (49) volt!
márc. 13
5:36
Előszeretettel nyelik le a visszajárót (Alternatív Energia)
Minden esetben köteles átvennie a visszaváltható üvegeket az üzleteknek, még akkor is, ha a bolt hivatkozása ellenére az adott üveget nem nála vásárolták - noha hasonló esetekre manapság kevesebb panasz érkezik a fogyasztóvédelemhez, még mindig előfordul, hogy az üzletek nem vesznek át betétdíjas termékeket. Ez azonban egyértelmű jogsértés, kötelesek készpénzt adni a beváltható üres üvegekért.
márc. 13
5:38
Leszbicsók Palvin Barbarától (Blikk)
BUDAPEST - Palvin Barbara (19) lánnyal csókolózott! Hazánk talán legismertebb modelljéről kiderült, nemcsak ahhoz ért, hogy profin pózoljon a kamerák előtt, hanem abban is jártas, hogy pillanatok alatt forró hangulatot varázsoljon.
márc. 13
5:38
Vissza a régi törvényhez (Alternatív Energia)
Csúnyán elhibázta a kormány a szabálysértési törvény tavalyi módosítását, és most újra át fogják írni. Piszlicsári ügyek ezrei árasztották el a bíróságokat a szigorítás miatt, és a fajsúlyos perekre már alig jut bíró. Tavaly áprilistól már jóval több szabálysértésért szabhatnak ki fogházbüntetést, és mivel az elzárásról csak a bíróság dönthet, a bírók energiáikat és idejüket zsebtolvajok és…
márc. 13
5:40
Dobó Kata kiakadt a pletykáló sofőrre (Blikk)
Budapest – Ráfaragott az a taxis, aki a minap Dobó Katának (38) akarta elpletykálni kollégái magánéletét, hiszen ez most akár az állásába is kerülhet.
márc. 13
5:40
Dúl a plakátháború Dunakeszin (Alternatív Energia)
Letépték, majd az egyik ház udvarába dobták Dunakeszin a március 24-i időközi önkormányzati választáson induló MSZP-s jelölt plakátjait. Bilinczky Ferenc, a szocialisták városi elnöke lapunknak elmondta, abban az utcában rongálták meg a párt képviselő-jelöltjének plakátját, ahol a Fidesz által indított Benkő Tamás lakik.
márc. 13
5:42
Szörnyű volt gépekre kötve látni Cipőt (Blikk)
Budapest - Régóta felkészültek a legrosszabbra a Republic együttes tagjai.
márc. 13
5:42
Lendületbe hoznák Budapestet (Alternatív Energia)
Önálló Budapest-törvényben rendeznék a város fejlődésének kérdéseit, a főváros kormánnyal, agglomerációval és kerületekkel való kapcsolatát az MSZP és a vele együttműködő demokratikus ellenzéki erők, már arra a helyzetre készülve, hogy a 2014-es önkormányzati választáson legyőzik a Fideszt és megnyerik Budapestet.
márc. 13
5:48
Más mondja el Orbán beszédét (Blikk)
márc. 13
5:48
Szájer „levakozta” képviselőtársait – bekiabálásokat kapott (168 Óra Online)
Szocialista és liberális európai parlamenti (EP-) képviselők az EP strasbourgi plenáris ülésén is felvetették kedden a magyar alaptörvény-módosítás kérdését, de a témát végül – az MTI értesülése szerint Martin Schulz szocialista párti EP-elnök döntése nyomán – ezúttal nem vették fel a hivatalos napirendi pontok közé.
márc. 13
5:48
A piacgazdaság alkonya (Üzlet és Utazás)
A piacgazdaság alkonya köszönhet be Magyarországon, ha a kormány kétharmados többségével még azt is megakadályozza, hogy a piaci szereplők a rájuk kirótt adókat és illetékeket megjelenítsék a szolgáltatások árában. Szakértőnk diktátumnak nevezte a tegnap a parlamentben tárgyalt törvényjavaslatot, mellyel a kormány megtiltaná az energiaszolgáltatóknak, hogy a fogyasztókra terheljék a tranzakciós…
márc. 13
5:48
Már senki sem kíváncsi Oláh Gergőre? (NLC)
Lemondták az X-Faktor győztesének a fellépését, mivel nem fogytak a jegyek a koncertjére. Oláh Gergő egy 140 férőhelyes rendezvényhelyszínen lépett volna fel, amelyet korábban Csobot Adél és Antal Timi is megtöltött - írja a Bors.
márc. 13
5:48
Obama útja nem az izraeli-palesztin békéről fog szólni (ATV)
Amerikai arab vezetőkkel találkozott hétfőn Barack Obama és elmondta, bár az Egyesült Államok szerinte egy békés, hosszú távú megoldást szeretne az izraeli-palesztin konfliktusban, közel-keleti útja nem erről fog szólni. A Fehér Ház szerint a látogatás egy lehetőség arra, hogy az amerikai elnök kinyilvánítsa a palesztinok iránti elkötelezettségét.
márc. 13
5:50
Orbán most már Amerikát vizionál itt (Üzlet és Utazás)
Nagyon hiányzik egy 35 százalékos áfakulcs - jelentette ki Orbán Viktor, miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) tegnapi gazdasági évnyitóján. A kormányfő nagyon csalódott lenne, ha nem sikerülne idén túlszárnyalni a költségvetésben meghatározott 0,9 százalékos gazdasági növekedést. Szakértők szerint jobb lenne szembenézni a valósággal, és menteni ami még menthető.
márc. 13
5:51
Volt már ön hamis tanú? Mindig tudja, mit ír alá? (Privátbankár)
Főszabály szerint az ember mindig tudja, mit ír alá - mégis sokszor adjuk nevünket különböző okiratokhoz tanúként anélkül, hogy tudnánk, pontosan miért van rá szükség. Azt pedig pláne sokan nem tudják, hogy mit vállalnak a szignózással. Tényleg látta, hogy mindenki aláírja? Ön volt már hamis tanú?
márc. 13
5:52
Februárban az infláció csökkent, később nőhet (Üzlet és Utazás)
A fogyasztói árak februárban 0,1 százalékkal csökkentek januárhoz képest, és 2,8 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
márc. 13
5:54
Az eljárás még tart, de a befektető továbbállt (Üzlet és Utazás)
Ezer fővel járult volna hozzá a kormány egymillió munkahelyről szóló álmához a szlovákiai Expert 4 International s.r.o. által képviselt befektetői konzorcium, azonban a nagy üzlet nem jött létre. Majd' egy év sem volt elég, hogy a kabinet érdemben - a megegyezés szándékával - tárgyaljon társasággal a beruházás támogatásáról. A piac nem vár - a szlovák és német befektetők ezért Magyarországgal,…
márc. 13
5:56
Tovább zuhan a forint (Üzlet és Utazás)
Kilenc hónapja nem látott mélységbe zuhant a forint az euróval szemben kedden, ez a matolcsyzmus jegybanki térnyerésének egyik kézzel fogható jele. A hazai valuta 306 forintig süllyedt az euróval szemben, de ebben szerepe volt Orbán Viktor miniszterelnöknek is, aki ugyancsak tegnap ismételten elkötelezte magát a Matolcsy György új bankelnök modellje mellett.
márc. 13
6:06
Csökkent a benzin ára (Infostart)
Csökkentette bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi átlagárát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott.
márc. 13
6:06
Kakaskodtak az úton, meghalt egy várandós anyuka (Vezess)
Éretlen tizenévesek értelmetlen presztízsharcának következtében meghalt egy 21 éves anyuka, aki második gyermekével volt öthónapos terhes. A bűnösök egy év börtönt kaptak.
márc. 13
6:06
Egy lépés előre, kettő hátra (Kripto Akadémia)
Nemcsak új miniszterelnököt kap Kína az elkövetkezendő napokban: a kormány struktúráját is átalakítják. A cél a bürokrácia visszaszorítása. A változtatások azonban igen óvatosak.
márc. 13
6:08
Még nincs új egyházfő (Kripto Akadémia)
Tízezrek várták tegnap este a szemerkélő esőben a Szent Péter téren, hogy felszálljon a fehér füst az első szavazási fordulót követően, de amint az várható volt, egyelőre nem választották meg XVI. Benedek emeritus pápa utódját, a következő katolikus egyházfőt.
márc. 13
6:10
Venezuelai kampány Chávez árnyékában (Kripto Akadémia)
Venezuelában máris folyik a választási kampány. Nicolás Maduro, az ideiglenes elnök, az elhunyt Hugo Chávez által kiválasztott utódjelölt hétfőn regisztráltatta magát az április 14-re kiírt új elnökválasztásra.

Keresés