2018. január 9. kedd

jan. 9
0:00
Nem kertelt Gundel Takács Gábor. Teljesen őszintén beszélt róla (Blikk)
Most mindent elmondott!
jan. 9
0:06
Eurovíziós Dalfesztivál előtt egy kézdivásárhelyi – A yesyes bejutott A Dalba (Hírstart)
A magyarországi yesyes zenekar, amelynek a 25 éves kézdivásárhelyi Katona Tamás (dobos) is tagja, Szabó Ádám énekessel közösen (X-faktor, Csillag születik) bejutott a Duna Televízió január 20-án kezdődő A Dal című vetélkedőjébe.
jan. 9
0:06
Tőkés: az erdélyi magyaroknak ünneplésre nincsen okuk (Hírklikk)
Az EMNT elnöke szerint az önrendelkezés évének a kinyilvánítására az ad okot, hogy száz évvel ezelőtt alakult meg Apáthy István vezetésével az Erdélyi Nemzeti Tanács, amelyre az EMNT jogelődjeként tekint. Tőkés László elmondta: meg kell adni a tiszteletet az Erdély és Románia egyesülése kinyilvánításának a centenáriumát ünneplő románoknak, be kell
jan. 9
0:12
A migránsok befogadását sürgette Ferenc pápa (ProfitLine)
Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának idén esedékes hetvenedik évfordulójára emlékeztetett Ferenc pápa hétfőn, békét sürgetve a Koreai-félszigeten, éppúgy mint Ukrajnában a Szentszéknél akkreditált diplomatákhoz intézett beszédében.
jan. 9
0:12
Csepelen marakodik a baloldal (Hírstart)
Tovább nyírja egymást a balliberális oldal. A konfliktust most az váltotta ki, hogy az MSZP önálló jelöltet indítana Csepelen, miközben 2014-ben közös baloldali jelöltként az Együtt politikusa, Szabó Szabolcs nyert itt.
jan. 9
0:12
Pásztor Anna DNS-tesztből tudta meg, ki az apja (Hírstart)
Meglepő családi titkokat árult el a VIASAT3 Lakástalkshowjában Pásztor Anna. Az énekesnő DNS-tesztet csináltatott, hogy kiderüljön ki az igazi édesapja.  Négy éve kiderült, mégsem Bereményi Géza dalszövegíró, filmrendező, ahogy azt korábban gondolta.
jan. 9
0:12
Életünk, vérünk, királynőnk (Hírstart)
A hétvégén debütált a Mária Teréziáról szóló kétrészes játékfilm, amelyből a Szent Korona és a híres életünket és vérünket jelenet sem hiányzott, de a hálószobatitkok sem. A filmet négy ország – Ausztria, Szlovákia, Cseh- és Magyarország – közmédiája készítette, ilyenre eddig még nem volt példa, ezért a szándék önmagában is dicséretes. A végeredmén
jan. 9
0:12
Három hétig nem játszhat Coutinho (Hírstart)
Hiába igazolta le a Liverpool csapatából 160 millió euróért (49 milliárd forint) Philippe Coutinhót az FC Barcelona, a játékos bemutatkozására még három hetet várni kell, ugyanis combsérüléssel bajlódik. A 25 éves brazil futballistát hétfőn mutatták be a Camp Nou-ben, a procedúra első lépéseként aláírta 2023 júniusáig szóló szerződését.
jan. 9
0:12
Az izraeli miniszterelnök fia egy sztriptízbár előtt kotyogta ki apja kényes ügyeit (444.hu)
Összeveszett a barátjával 400 shékelen, ezért eljárt a szája egy húszmilliárd dolláros üzletről.
jan. 9
0:12
Összeomlott az olajár egy fontos országban (NRGreport)
2017 termelésnövekedése és az infrastruktúra hiánya miatt a kanadai olajárak december közepén összeomlottak - írja az Erste Market elemzője, Pletser Tamás.
jan. 9
0:16
Meghan Markle miatt alkoholista a testvére? (Hírstart)
Féltestvére miatt aggódhat Harry herceg menyasszonya, Meghan Markle. Tom Markle amúgy is balhés életet él, most viszont azt állítja, hogy orvoshoz kell fordulnia alkoholproblémái miatt. Azt mondja, azért iszik ennyit, mert már nem bírja a rá és családjára nehezedő nyomást a hercegi frigy miatt.
jan. 9
0:16
Boltot próbajátékra hívta a Dortmund (Hírstart)
Próbajátékra várja a Borussia Dortmund csapata Usai Boltot. Nem vicc: a német klub ad egy lehetőséget a nyolcszoros olimpiai bajnok és tizenegyszeres világbajnok jamaicai futónak, aki augusztusban vonult vissza az atlétikától.
jan. 9
0:20
Brad Pitt 30 milliót ígért a sárkányok anyjáért (Hírstart)
120 ezer dollárt, azaz 30 millió forintot fizetett volna Brad Pitt, hogy a Trónok harca sztárjával, Emilia Clarke-kal együtt nézhesse meg a sorozat egyik epizódját.
jan. 9
0:30
Kim Dzsongun ma 34 éves, de piszkosul titkolja (24.hu)
Az észak-koreai diktátor a nagynénje szerint 1984. január 8-án született, de ezt sohasem erősítette meg az észak-koreai kormány. Hogy miért, arra több magyarázat is lehetséges.
jan. 9
0:36
50 százalékkal nőtt a kolozsvári repülőtér utasforgalma (ProfitLine)
Csaknem ötven százalékkal, 2,69 millióra nőtt tavaly a kolozsvári repülőtér utasforgalma a 2016-os évhez mérten - közölte hétfőn az erdélyi légikikötő vezetősége.
jan. 9
0:36
„Nemzeti óhaj” volt Nicolae Ceausescu és felesége kivégzése (Hírstart)
Nem államcsíny, hanem forradalom történt 1989 decemberében Romániában, Nicolae Ceausescu kommunista diktátor kivégzésével pedig nemzeti kérelemnek tett eleget az ideiglenes bukaresti vezetés.
jan. 9
0:57
Tereprali: dűne, dűne hátán – sűrűsödő gondok a Dakaron (She)
Bukás, törés, autótűz – a jubileumi 40. Dakar eddig alaposan próbára teszi a mezőnyt. A napi szakaszt Nasszer al-Attijah nyerte meg, Szalay Balázsék lapzártánkkor még a dűnék között voltak.
jan. 9
1:00
Tereprali: dűne, dűne hátán – sűrűsödő gondok a Dakaron (Hírstart)
Bukás, törés, autótűz – a jubileumi 40. Dakar eddig alaposan próbára teszi a mezőnyt. A napi szakaszt Nasszer al-Attijah nyerte meg, Szalay Balázsék lapzártánkkor még a dűnék között voltak.
jan. 9
1:03
Változik a Telekom csatornakínálata (24.hu)
Kedden lépnek életbe a változások, ami érinti a műholdas, az IPTV, a digitális és az analóg kábeltévéseket és a TVGO előfizetőket is.
jan. 9
1:06
Új taggal bővül a magyar együttes! A nagykoncerten áll velük először színpadra (Blikk)
Már nagyon készül.
jan. 9
1:06
Ennyit tanár van hazánkban (ProfitLine)
az általános iskolai pedagógusok száma, a középiskolai pedagógusok száma; óvodapedagógusok száma
jan. 9
1:12
160 cm hó hullott 24 óra alatt a francia hegyekben (Síelők)
Tombol a tél a francia hegyekben, közel az olasz és a svájci határhoz. A Météo France jelentése szerint az elmúlt 24 órában 160 centiméter hó hullott Savoie (Savoya) megye hegyeiben. A havazás ma is folytatódik a francia, olasz és svájci hegyekben is.
jan. 9
1:24
Ezt teheti a torokfájás ellen (WebBeteg)
A torokfájás lehet vírus- vagy baktériumfertőzés következménye, de okozhatja irritáció, reflux stb. is. A torok és a garat nyálkahártyája fájdalmasan megduzzad és kivörösödik. Hogyan enyhíthetők a kellemetlen tünetek?
jan. 9
1:36
Második fordulóra lehet szükség a cseh államfőválasztáson (ProfitLine)
Nincs egyértelmű esélyese a pénteken és szombaton tartandó cseh államfőválasztásnak, így valószínű, hogy az új köztársasági elnököt csak a két hét múlva megrendezendő második fordulóban választják meg - jelzik a csehországi felmérések, amelyeket a voksolás előtt utoljára hétfőn lehetett nyilvánosságra hozni.
jan. 9
1:36
Ezúttal nem bírtunk a svédekkel (24.hu)
A szombati összecsapás után kedden vereséget szenvedett a magyar kézilabda-válogatott a svédek ellen.
jan. 9
1:36
Második fordulóra lehet szükség a cseh államfőválasztáson (Hírstart)
Nincs egyértelmű esélyese a pénteken és szombaton tartandó cseh államfőválasztásnak, így valószínű, hogy az új köztársasági elnököt csak a két hét múlva megrendezendő második fordulóban választják meg - jelzik a csehországi felmérések, amelyeket a voksolás előtt utoljára hétfőn lehetett nyilvánosságra hozni.
jan. 9
1:48
Komoly- és a könnyűzenéből is kiemelkedő a debreceni Zeneművészeti Kar (Hírstart)
A klasszikus orgonától a fagottig szinte minden hangszeren képeznek hallgatókat a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának alapképzésein, de akár egyházzene-kórusvezetőnek is tanulhatnak a diákok. Az országban egyedülálló módon könnyűzenei kurzust is kínál az intézmény. A debreceni Zeneművészeti Kar kiemelkedően széles képzési palettával teremti meg
jan. 9
2:06
Fokozottabb fellépést sürget az EB az illegális online tartalmak ellen (ProfitLine)
Fokozottabb fellépést sürgetett hétfőn az Európai Bizottság az illegális online tartalmak ellen.
jan. 9
2:09
Gondolta volna? Ázsiában is magyarokba botlott Sebestyén Balázs (Blikk)
Karácsonykor pálmafákkal fotózkodott, szilveszter napján pedig azt mutatta meg a közösségi oldalán, hogy manta rájával úszott, de a déltengeri üdülésről visszatérő Sebestyén Balázs (40) a Rádió 1 reggeli műsorában azt is elárulta, ezúttal nem tudott teljesen elvonulni a világ elől a feleségével és két kisfiukkal.
jan. 9
2:18
Herczeg András: Ne kerüljünk még egyszer hasonló helyzetbe (Hírstart)
A szavazás alapján városában az év sportembere lehet Herczeg András, a DVSC vezetőedzője, akinek irányítása mellett a Loki a harmadik helyről várja a bajnokság folytatását, az pedig külön öröm a szakembernek, hogy a sikeres szereplésben „vastagon” benne vannak a saját nevelésű futballisták.
jan. 9
2:24
Tűz volt a Trump Towerben (Hírstart)
Elektromos hiba okozhatta.
jan. 9
2:36
Felújítják Prága híres csillagászati óráját (ProfitLine)
Leállt és fél évre eltűnik az emberek szeme elől a prágai Óvárosi városháza híres csillagászati órája, az Orloj.
jan. 9
2:42
Eljegyezték Heath Ledger özvegyét? (Blikk)
Michelle Williams egy különleges gyűrűvel jelent meg a Golden Globe díjátadó gálán, ami miatt egyből elindultak a találgatások: vajon eljegyezték a sztárt?
jan. 9
2:46
Megoperálták a szépséget: imádta az altatást Larion Zoé (Blikk)
Egy hét múlva már tudok levegőt venni az orromon keresztül. Alig várom – mondta tompa orrhangon Larion Zoé (34), miután felébredt az altatásból.
jan. 9
2:50
Gwyneth Paltrow férjhez megy (Blikk)
Gwyneth Paltrow (45) megerősítette eljegyzésének hírét. A színésznő egy reggeli műsornak adott nyilatkozatot, amelyben örömmel osztotta meg a hírt, miszerint párjával, a producer Brad Falchukkal (46) hamarosan összeházasodnak.
jan. 9
3:06
Csak átmeneti lehetett az ipari termelés lefékeződése (ProfitLine)
Csak átmeneti lehetett az ipari termelés tavaly novemberi lefékeződése az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint, akik a múlt év egészére 5 százalék feletti növekedést várnak az ágazatban.
jan. 9
3:06
Hétpecsétes titok, de ma van Kim Dzsongun születésnapja (Hírstart)
Január 8-án ünnepli születésnapját az észak-koreai diktátor, de a neves esemény mégsem szerepel a naptárakban.
jan. 9
3:06
Azok a cukorbetegek akik ezt isszák, tovább élnek (Női NetCafe)
Akinél cukorbetegséget állapítanak meg, az általában szinte azonnal egy tiltólistával találja magát szemben, hogy mostantól miket nem ehet, ihat. A legújabb kutatások szerint azonban ezen a listán nincs helye sem a kávénak, sem a teának. Legalábbis, ha nőkről van szó.
jan. 9
3:24
Tartós köd lehet az ország nagy részén (Hírstart)
A tartós, sűrű köd veszélye miatt az ország nagy részére figyelmeztetést adott ki keddre az Országos
jan. 9
3:39
Mutatjuk: ennyivel nőhetnek idén a bérek Magyarországon (Blikk)
Jelentős fizetésemelésre számíthat idén a dolgozók többsége! Az állami cégek nagy részében átlagosan 12 százalékkal nőnek a bérek januártól, a versenyszférában pedig tizedével ugorhatnak meg a keresetek.
jan. 9
3:54
Horvátország megszegi uniós kötelezettségeit? (Hírstart)
Horvátország nem tesz eleget a szlovén-horvát határvita rendezésére hozott hágai nemzetközi döntőbírósági határozatnak – jelentette ki a szlovén államfő.
jan. 9
3:57
Rejtélyes külföldi ismeretlen segíti gyógyuláshoz a tízéves Márkot (Blikk)
Lengyelországból jön a segítség Márknak (10), méghozzá egy 45 éves nő személyében! A ­leukémiás kisfiúnak ugyanis ezzel az asszonnyal egyezik meg 100 százalékosan a génállománya, így tőle kaphat alig egy hét múlva őssejteket, hogy csontvelő-transzplantációval menthessék meg az életét.
jan. 9
4:00
Hol tudnak az ápolók elhelyezkedni? (HáziPatika)
2018. január 3-án számoltunk be róla, hogy sztrájk lehet az egészségügyben. Mostanra úgy tűnik, nem csökken a sztrájkhangulat. ...
jan. 9
4:06
Nem szereted a brokkolit? Pedig 4 rákbetegségtől is megvédhet! (Női NetCafe)
A brokkolit már régóta a szuperélelmiszerek közé sorolják, és egy friss kutatás szerint hamarosan a száj-, a garat-, a fej- és a nyaki daganatok ellen is védhet bennünket.
jan. 9
4:12
Nincs többéves várólista endometriózis műtétre (ProfitLine)
Nincs többéves várólista endometriózis műtétre - szögezte le hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK).
jan. 9
4:12
Hosszú–Tusup: időzített bomba volt, de miért most robbant? (Hírstart)
Hosszú Katinka 5 vb- és 3 olimpiai aranyat nyert Shane Tusuppal. Az elején az amerikai edző szimpatikusan győzött. Rio után már erőset mondott, és verte a mellét. A magyar sportnak sem mindegy, mi lesz ezután, januárban már versenyezni fog Hosszú.
jan. 9
4:15
Hosszú és Tusup újra együtt... De csak az uszodában? (Blikk)
Elmozdult a holtpontról Hosszú Katinka (28) és Shane Tusup (29) kapcsolata? A háromszoros olimpiai bajnok úszónő újra munka közbeni fotót posztolt a Duna Arénából, ahol férjével és egyben edzőjével közösen alapított klubja, az Iron Aquatics is a tréningjeit tartja.
jan. 9
4:24
Az izraeli miniszterelnök fia egy sztriptízbár előtt kotyogta ki apja kényes ügyeit (Hírstart)
Összeveszett a barátjával 400 shékelen, ezért eljárt a szája egy húszmilliárd dolláros üzletről.
jan. 9
4:33
Esténként ezért kell 15 percet sétálni (HáziPatika)
Elsőre talán hihetetlenül hangzik, de az egyszerű séta sokkal egészségesebb, mint gondolnánk. Ha vacsora után beiktatunk 15 percnyit, akkor már néhány hét után tapasztalni fogjuk pozitív hatásait. ...
jan. 9
4:36
Alaptőkét emelhet az Altera Vagyonkezelő (ProfitLine)
A vállalat alaptőke-emelésének lehetőségéről is döntött az Altera Nyrt. rendkívüli közgyűlése, így a társaság Igazgatósága a következő egy évben maximum a hússzorosára emelheti fel a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vagyonkezelő jegyzett tőkéjét. A menedzsment emellett jelezte, hogy előkészítés alatt áll a vállalat hosszú távú stratégiájának kialakí

Keresés