A tolatóradaros Panda
Nem szeretek semmilyen autóst semmilyen bénaságért kiröhögni, hiszen senki nem genetikailag tud parkolni, hanem eleinte általában béna, aztán megtanul. Meg egyébként is, mindenki bénázzon, amennyit jólesik, ha közben látványosan kiröhögjük, azzal csak tovább frusztráljuk, és a jövő héten még többet kell rá várnunk, míg a mellékutcában beáll egy helyre. Ezt azonban nagyon már erős túlzásnak tartottam. A Panda kicsi. És nem elég, hogy kicsi, de ennél dobozabb autó nem nagyon van, tehát nagyon jól érezni a határait, főleg a hátulját. Könnyű tekerni a kormányát, fordulékony, mint már talán említettem, kicsi, az isten is parkolásra teremtette. Fel is háborodtam a tékozláson: olyan könnyű vele parkolni, olyan jól látni hátrafelé, meg egyáltalán, ha egy hely már annyira kicsi, ott nem is érdemes próbálkozni, tehát a parkradar semmi hozzáadott értéket nem jelent. Azért lefényképeztem, hogy mutogathassam a többieknek a csodabogarat, ha esetleg nem hinnék el. És el is raktároztam magamban, hogy ha egy nő ezt kívánja, hát rakasson a Pandájába tolatóradart, istenem, ha megnyugtatja, hadd csipogjon neki minden tolatásnál. Aztán ma reggel megint rá kellett jönnöm, hogy egy korszerűtlen, előítéletes szex-rasszista vagyok, hiába próbálom az ellenkezőjére nevelni magam. Láttam az autó gazdáját: férfi.