A lábánál fogva húztak ki a stewardessek a pilótafülkéből egy megvadult utast, aki szombat délután rátámadt egy brazil utasszállító gép kapitányára. A csetepaté miatt a gép egy időre veszélyesen megdőlt, ezért pánik tört ki a fedélzeten, de az utasok végül leteperték a rúgó-harapó támadót. A repülőn utazott egy brazil miniszter is, a gép végül kényszerleszállást hajtott végre.
Fegyveres békefenntartókat küldene Szíriába az Arab Liga, amely szerint csak egy kéksisakos ENSZ-misszió garantálhatja a fegyverszünetet a szíriai kormányerők és a lázadó csapatok között. Szíria azonnal elutasította az ötletet, amely lehetőséget teremtene idegen országok katonáinak bevonására az országba, a nagy kérdés azonban az, hogy Kína és Oroszország megvétózza-e a tervet.
Molotov-koktélokkal borították lángba Athén utcáit a megszorítások ellen tiltakozó görögök vasárnap, miközben a parlament újabb intézkedéseket fogadott el az államcsőd elkerülése érdekében. Az elmúlt hónapok legdurvább zavargása tűztengeren átugráló rohamrendőröket és kigyulladt épületeket hozott, többen megsérültek.
Az éjszakába nyúló vita után a görög parlament elfogadta azt a megszorító csomagot, amelyet az Európai Unió feltételül szabott az egy éven belül már a második, 130 milliárd eurós pénzügyi segély folyósításához. Az athéni Szintagma téren több tízezer ember gyűlt össze, rég nem látott erőszak tombolt a fővárosi utcákon..
Szeretem a nagy és fontos beszédeket, de Obama elnöknek a prédikációkhoz stratégiát is illesztenie kellene, ám ezzel még adós – mondta aggodalmasan Zbigniew Brzezinski a Financial Timesnak adott interjújában, amelyben az Egyesült Államokban január végén megjelent új könyvét harangozta be. Az aggodalom meg azért csendült ki a hangjából, mert észleli Amerika hanyatlását, s ennek veszélyeit.
Az ENSZ-szel közös misszióra tett javaslaton túl az Arab Liga döntött a damaszkuszi rezsimmel folytatott együttműködés megszakításáról és a szíriai ellenzék anyagi támogatásáról is. Ajman al-Zavahiri, az al-Kaida terrorszervezet vezetője videoüzenetében arra szólította fel az ellenzéket, hogy ne hagyatkozzon a nyugati hatalmakra, de az arab országokra sem.
A balatoni Hummerekéhez hasonló balesetet szenvedett néhány orosz lékhorgász, amikor beszakadt a jég a terepjárójuk alatt. Az oroszok egy Lada Nivával mentek rá a jégre mínusz 20 fokban, de a kocsi túl nehéznek bizonyult. A horgászok nem voltak olyan szerencsések, mint a magyar Hummeek vezetői, ketten a vízbe vesztek közülük.
Negyvenezer fővel csökkentik az olasz fegyveres erők létszámát, amely repülőgépekről is lemondott a védelmi tárcát is sújtó költségvetési megszorítások miatt.
Horgászatra tartó 4 orosz férfi gépkocsija alatt szakadt be a jég Orenburg közelében egy mesterséges tavon, ahol a kocsi utasai közül ketten a vízbe vesztek.
Az Irish Independent című liberális ír napilap a magyar belpolitikáról közölt jegyzetében azt írja, hogy az elmúlt egy évben a demokrácia és az emberi jogok "folyamatos eróziója" zajlott Magyarországon, a Fidesz-kormány "egy sor" olyan törvényt fogadtatott el, amelyek veszélyeztetik a bírói kar, a jegybank és az adatvédelmi intézmények függetlenségét, valamint a sajtószabadságot.
Türkmenisztánban vasárnap este befejeződött az elnökválasztás, amelyet megfigyelők szerint szinte teljesen biztosan a hivatalban lévő tekintélyelvű államfő, Gurbanguly Berdimukhammedow nyert meg.
Az amerikai katolikus püspöki kar elutasította Barack Obama elnöknek azt, a nők preventív egészségügyi ellátásával kapcsolatos, kompromisszumos javaslatát, amely szerint a vallási szervezetek alkalmazottai esetében a fogamzásgátlást nem a munkáltatóknak, hanem a biztosítóknak kelljen finanszírozniuk - közölték a hétvégén az amerikai lapok.
A decemberi 2,1 százalékos éves árdrágulási ütemmel megegyező mértékben, 2,1 százalékkal nőttek januárban a német fogyasztói árak az előző év hasonló időszakához képest - közölte végleges adatait pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
Megkezdték az üzemanyag kiszivattyúzását a január közepén az olasz partoknál szerencsétlenül járt luxus óceánjáró roncsából - jelentette be vasárnap délután a katasztrófa következményeinek felszámolásával megbízott kormánybiztos.
A Smer-SD előnye az, hogy sohasem kínált teljesíthetetlen dolgokat - jelentette ki Pavol Paška a Markíza televízió Testre szabva című vasárnapi vitaműsorában.
Megkezdték az üzemanyag kiszivattyúzását a január közepén az olasz partoknál szerencsétlenül járt luxus óceánjáró roncsából - jelentette be vasárnap délután a katasztrófa következményeinek felszámolásával megbízott kormánybiztos.