Nyomkövető rendőrkutya segítségével leplezett le egy Fejér megyei tyúktolvajt a rendőrség. A tolvaj nyomait kiszagoló kutya a rablás helyszínétől egészen a szomszéd faluig vezette a rendőröket, ahol meg is találták az elkövetőt.
A kormány több intézkedésével sem értett egyet az elmúlt másfél évben Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes. Navracsics a magyar televíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy jobban oda kellett volna figyelniük az ellenzékre, és belátást sürgetett a kormány részéről az EU által támadott törvények ügyében is.
Navracsics Tibor szerint a kormány több olyan intézkedést is hozott az elmúlt másfél évben, amit ő szívesen elkerült volna, a leginkább pedig az fájdalmas számára, hogy nem figyeltek oda eléggé az ellenzék véleményére. A miniszterelnök-helyettes vasárnap, az m1 A Lényeg című műsorában nyilatkozva szólt arról is, a magyar kormány "a legnagyobb jóindulattal2 viszonyul majd az Európai Tanácsnak a…
Egy 51 éves tatabányai férfi holttestét találták meg a Fejér megyei Csákberény lakott területétől mintegy 800 méterre; az orvosszakértő elsődleges megállapítása szerint mielőtt kihűlt, agyvérzést kapott - a rendőrség vasárnap.
Horgászatra tartó 4 orosz férfi gépkocsija alatt szakadt be a jég Orenburg közelében egy mesterséges tavon, ahol a kocsi utasai közül ketten a vízbe vesztek.
A miniszterelnök-helyettes az m1 A Lényeg című műsorában azt mondta: bántja, hogy megromlott a viszony az ellenzékkel. Hozzátette: arra számít, hogy a polgári és a büntető törvénykönyv módosításának javaslatai nagy vitát kavarnak majd.
Navracsics Tibor szerint a kormány több olyan intézkedést is hozott az elmúlt másfél évben, amit ő szívesen elkerült volna, a leginkább pedig az fájdalmas számára, hogy nem figyeltek oda eléggé az ellenzék véleményére.
Nem engedik át a Horvátországba tartó kamionokat Barcsnál, mert a horvát utakat belepte a hó. A határ innenső oldalán, Somogyban is havazik, de ott még minden út járható.
Székesfehérvár, 2012. február 12., vasárnap (MTI) - Egy 51 éves tatabányai férfi holttestét találták meg a Fejér megyei Csákberény lakott területétől mintegy 800 méterre; az orvosszakértő elsődleges megállapítása szerint mielőtt kihűlt, agyvérzést kapott - közölte az MTI-vel a rendőrség vasárnap.
Budapest (MTI) - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. fogadási hét 2. fordulójának TOTÓ és Góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők:
Az MSZP fővárosi frakcióvezetője pofátlanságnak nevezte azt az ötletet, hogy az állam és a főváros fele-fele arányban finanszírozza a közlekedési társaság működését.
Hatszáznál több változtatási javaslat érkezett be a szakminisztériumba január 10. óta, amikor nyilvánosságra hozták a járási hivatalok kialakításáról szóló munkaanyagot. Az érintettek január utolsó napjáig tehettek észrevételt, de azt előre közölték, miben nincs alku: mindenképpen 168 járást hoznak létre vidéken, a fővárosban pedig hét körzetet.